2017. február 7., kedd

Napinditó

Ma igyekeztem korán kelni ( na ez annyira nem sikerült jól) mert el szerettem volna készíteni az ebédet még mielőtt oviba megyünk. Többé kevésbé ez sikerült is... De negyed9kor megint kitört a hisztiláz Zsófinál, mert miután egyforma ruhát készítettem ki nekik a nagy mesenézés közben összecserélték. Kértem, hogy cseréljenek ruhát hát neki ez esze ágában sem volt inkább újfent a lázadást választotta. Aztán mikor már kifogytam az ész érvekből jött a testi fölényem kihasználása és levettem róla... Nem tudom jól tettem-e, férjem szerint néha hagynom kellene, hogy a saját kis botlásaikkal együtt csináljanak végig egy egy napot és pl ebben az esetben szembesítsék az oviban a pajtásai a rossz döntésével. Nehéz ezt megtenni, néha túlságosan is meg akarjuk őket védeni az ilyen csalódásoktól vagy meg akarjuk oldani helyettük a problémákat. Pedig a maguk kis pofonjait nekik is meg kell kapniuk ahhoz, hogy azokból ők építkezni tudjanak a későbbi életük során. Szóval kisebb szóváltás, majd azt követő enyhe lelkiismeretfurdalás után irány az óvoda. Majd egy nagyon kellemes társaságban teázás a város egyik kedvenc reggeli kvzójában. 2 olyan emberrel ültem le teázni, kvzni akikről pár évvel ezelőtt még azt sem tudtam elképzelni, hogy valaha 3 szónál többet váltunk egymással. Most pedig tessék, 1 héten belül a 2. Közös reggel és egy hihetetlen jókedvű, tartalmas (az élet nagy igazságait és dolgáig magába foglaló) beszélgetés. Sok bennünk a közös, hasonló értékrend, hasonló élethelyzetek és szemléletek. Ezek nagyon össze tudnak hozni embereket és akár életreszóló barátságok alapja is lehet😉 sokszor megcsal bennünket az a bizonyos első benyomás, a külsőségeknek és a "pletykáknak" bedőlünk. Én személy szerint ebbe a hibába már sokszor beleestem és bizony többször megégettem magam, most már óvatosabb vagyok... Itt is igaz az a nagy igazság, hogy ne higgyünk mindig a szemünknek, kommunikáljunk egymással, adjuk meg az esélyt a másiknak, hogy megismerhessük őt és döntsük el ez alapján, hogy szeretnénk-e vele kialakítani közelebbi kapcsolatot, ne adjunk a szóbeszédre.... Az értéket nem a pénztárcánk tart alma vagy az autónk és házunk nagysága adja hanem az ami belül van.
Egy kellemes reggel nagyon még tudja alapozni a jó hangulatunkat egész napra,nekem ez a mai pont ilyen volt! Köszi csajok😌

Ebédre nálunk ma tőkehalfiléből készült halleves volt, sárgarépával, karalábéval és basmati rizzsel hozzá pedig babfőzelék kolbásszal.

Szívem minden szeretetével Nektek❤

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése