Élmény a szemnek, a fülnek de leginkább a léleknek

Mivel ez egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzés lesz, idáig vártam a megírásával. A család még pihen, de én már a nappaliban ülök a fejemben kavargó gondolatok sokaságával.
Az elmúlt 2 hétvégénk nagyon tartalmas és élménydús volt. 2 héttel ezelőtt Budapesten voltunk az én imádott férjecskémmel, egy konferenciára invitáltam még őt. A neten szörfözgetve én kaptam fel a fejem egy Fény elnevezésű konferenciára, amit immár 3.alkalommal rendeztek meg. A konferencia megálmodója illetve megalkotója pedig nem más mint Fenyő Iván, az ismert magyar színész. Akik ismerik őt vagyis tudnak az életéről ezt azt tudhatják, hogy egy "tipikus szépfiú" aki a fiatal színészi éveit azzal töltötte, hogy a lehető legtöbb végén megpróbálta égetni azt a bizonyos gyertyát, nem igazán törődött az őt óvni igyekvő emberekkel az irigyeivel meg aztán végképp. Aztán a 20as évei végén egy autóbaleset után megváltozott benne sokminden, elindult egy másik úton, jelként értelmezte ezt az eseményt. Ennek az útnak egy állomása ez a konferencia évente. Mikor megkérdeztem a férjem, hogy velem tart-e, szinte gondolkodás nélkül jött a válasz. Nagyon örültem neki és hálás vagyok érte, hogy a szabadidejét feláldozva elkísért engem és velem töltött egy egész napot egy olyan helyen amiről tudta, hogy azért ez lehet egy kissé spirituális témájú találkozó lesz. Nem feltétlenül lett az, de persze volt benne az is. Ismert emberek is ültek a hallgatók között, mint pl Herceg Zoli vagy a mindig mosolygós arcú Závodszky Noémi.... Ami nekem leginkább tetszett több más dolog mellett is, hogy nem egy hatalmas tömeget megmozgató rendezvény volt hanem csupán kb 150 fő egy konferenciateremben. Érdekes, elgondolkodtató, néha már már túlságosan is a "Huhhh ez nekem még sok" érzést magába foglaló előadások. Iván 5 barátját, ismert vagy kevésbé ismert embert kért fel, hogy tartson egy 1 órás előadást egy adott témában. Köztük volt Nagy Ervin színész(a Kincsem c. Film főszereplője), Illés Gabriella a tv2 volt producere, Iván legjobb barátja aki egy geográfus, egy olyan asztrológus akit Iván az egyik mesterének tart illetve a végén maga a találkozó kitalálója is tartott egy egy órás intenzív terápiát, meditáció formájában. Én még nem voltam ilyen rendezvényen, de ez most elindított bennem valamit és a célkitűzéseim között ott szerepel, hogy évente legalább 3 alkalommal el fogok menni egy egy ilyen konferenciára, tréningre, tanfolyamra. Rengeteget ad az embernek. Már maga a légkör. Az, hogy olyan emberekkel ülsz egy teremben akiknek nem a tv jelenti a fő kikapcsolódást az életükben, akik vágynak a szebb és élhetőbb életre, akiket érdekel az emberiség de leginkább önmaguk sorsa, képesek figyelni másokra, meghallgatni őket és tanulni tőlük. Egy ma Magyarországon nagyon ismert és sikeres motivációs előadó, akit jómagam is nagyon szeretek hallgatni, azt mondja, hogy nagyon nem mindegy milyen emberekkel veszed magad körül, mert te is olyanná válsz, mint a hozzád legközelebb álló 5 ember átlaga. Ha a környezetedben lévő emberek motiválatlanok, folyton csak panaszodnak, nem keresik a megoldásokat felelősöket és hibásokat viszont annál inkább akkor te is ezt fogod átvenni és ugyanígy fogod élni az életed, amire ha valaki kívülről ránéz talán felteszi magában vagy akár hangosan is a kérdést, hogy te ezt életnek nevezed? A tudatosabb, jobb, szebb és élhetőbb életért nekünk magunknak kell tenni. Erre vilagitott rá az első előadásban Feri, aki geográfus. Arra, hogy azzal, hogy nem vigyázunk a Föld tisztaságára, tonnaszám termeljük a szemetet, főleg a műanyagot ami rengeteg problémát okoz az élővilágnak mind a szárazföldön mind a vizekben milyen súlyos problémát okozunk hosszútávon az emberiségnek. A Föld különböző pontjairól képeket mutatott, amik megdöbbentőek voltak, micsoda károkat okozunk a felelőtlen viselkedésünkkel, a pazarlásainkkal, a sznob életmódunkkal. A tudatosság azt hiszem egy nagyon fontos kulcsszó lehet(ne) vagy kellene hogy legyen a mai kor emberének. És rossz felfogás az, hogy hát én hiába teszem ha más meg úgysem, meg mire ez valóban veszélyt jelent én már úgysem élek.... Mi valóban nem (bár ha hiszünk a reinkarnációban) de miért tesszük tönkre az utódaink élőhelyét? Nekik miért nem jár az a szép és gazdag környezet amiben mi most élhetünk? Nagyon elgondolkodtató előadás volt.
Aztán jött Nagy Ervin a maga kis kócos frizurájával, a nem kis izgalmával, hogy neki ennyi ember előtt kell beszélnie és nem egy betanult szöveget, mint a színpadon de megoldotta. És jól oldotta meg. A saját kudarcain, sérelmein illetve az azokon való felemelkedéséin keresztül mutatta be, hogy is lehet vagyis ő hogy jutott el a sikerig 40 évesen. Szeretek ilyen történeteket meghallgatni, mert számomra egy ilyen "elérhetetlen" ember ilyenkor válik igazán hétköznapivá. A smink, a kosztüm a színpadon vagy a vetítővászon sokmindent eltakar de ha egy ember kinyitja a szívét az mindennél többet mutat belőle.
A következő előadó az egyetlen hölgy tagja volt ennek az 5ös fogatnak. Egy mosolygós, iszonyú energiát hordozó és sugárzó személyiség,aki nem igazán az alakjával vagy a szuperszexi ruhájával sokkal inkább a lehengerlő eleganciájával és előadásmódjával ragadt magával engem. Elmesélte honnan indult, milyen köveket, sziklákat kellett neki átugrania, megmozgatnia, amikben bizony néha el is botlott ahhoz, hogy ma egy saját produkciós irodával rendelkező, sikeres és a munkájának élő üzletasszony lehessen. Az előadása alatt egy ő betű nem sok de annyi sem hagyta el a száját, végig ott ült a mosoly az arcán, annyira magával ragadó volt az egész. Azt éreztem közben, hogy jaaa, ez csak ennyi, hát akkor ezt én is meg tudom csinálni😁 persze tudom, hogy ez ennél sokkal több, de annyira önazonos volt Gabi, hogy talán ezt többünkkel is el tudta hitetni. Hogy ha csináljuk, nem adjuk fel amikor elbukunk és megyünk teljes gőzzel az álmaink felé akkor nekünk is lehet egy saját "produkciós irodánk".
Az utolsó előtti előadó az asztrológiáról számomra nem sokat adott vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy túl sok volt! Nem vagyok még olyan energetikai, spirituális szinten, hogy az ott elhangzottakat megértettem volna. De valamiért jött ez az életemben, nyilván valami feladatom még van is vele.
És a legvégén a hab a tortán Iván meditációja volt. 1 óra csukott szemmel, többszöri belealvással és felébredéssel, de hatalmas élmény volt számomra! Többször azt vettem észre, hogy borsózik a bőröm, éreztem, hogy most akár fel is tudnék szállni arról a székről. Annyival magával sodort az előadásmódja és amit mondott. Én most láttam illetve hallottam őt először élőben, de azt éreztem nála is, hogy annyira a szívéből,a lelkéből beszél, amit mond azzal ő tud azonosulni és ezt szeretné átadni nekünk. Hogy menjünk mi is a fény felé és tegyük jobbá a világot azzal, hogy elfogadunk, hogy megértünk, hogy szeretünk..... Tudom, kissé elvont ez az egész de én is úgy hiszem, hogy ez a 3 dolog kell, hogy meglegyen, hogy bennünk legyen ahhoz, hogy élni tudjuk úgy az életünket ahogy szeretnénk. És ez nem csak a saját kis világunkra vonatkozik hanem ki kell terjeszteni! Ne féljünk segítséget kérni ha úgy érezzük elakadunk, ha úgy érezzük nekünk ez (még) nem megy, mert megéri energiát fektetni abba mindig, hogy boldogok lehessünk! És ennek az alapja a szeretet!!! Ezzel még nekem is dolgom van, erre világított rá egy kedves ismerősöm, segítőm a múlt hétvégi kirándulásunk alkalmával. És ezzel be is vezetem a következő bejegyzésem....


Szívem minden szeretetével kívánok szép hétvégét nektek❤

Honnan a sok bölcsesség?

Sári a héten táborozik az ovis csoporttársakkal a Majormúzeumba, mi pedig itthon tesszük hasznossá magunkat Zsófival és minőségi időt töltünk 2ben. Rendkívül élvezzük ezt az időt, annyi mindent csinálunk együtt és közben olyan jókat beszélgetünk.
Ma délután vendégségbe készülődtünk és mondtam Zsófinak, hogy anya még megmossa a haját. Ő persze játszani szeretett volna, ott toporgott a sarkamban, és a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
Zsófi: mikor leszel már kész anya!?
Én: ne legyél Olyan türelmetlen, mint anyukád.
Erre rámnéz kerek szemekkel😃
Zsófi: dehát nekem te vagy az anyukám!
Én: tudom, pont ezért mondom, mert ez sokszor nekem sem megy.
Zsófi: de anya, az anyukáknak az a dolguk, hogy példát mutassanak a gyerekeiknek!
Én: valóban így van drágám, de ezt még nekem is tanulnom kell (talán pont tőlük), talán jobb lenne, ha ezt inkább apától tanulnátok meg!
De nem lesz ez mindig így! Dolgozok rajt, keresem továbbra is a "megoldásokat", a "csodapirulákat", hogy ne csak nekik, másoknak is példát tudjak mutatni.
Már az autópályán utaztunk a csajokkal (életem első vezetése egyedül az autópályán, mögöttem a két imádott kislányommal, nagy élmény volt ismét megugrani egy lépcsőfokot... Cél, a pesti forgalom😀) amikor is Sári megkérdezte, hogy mit fognak ők ott csinálni ahova megyünk, ha én levendulabuzogányt fogok fonni. Mondom neki majd, apával körbenéztek, játszatok, mert a fonás csajos program lesz. Erre így szól: de apa úgyis sörözni meg beszélgetni fog! Na sebaj, majd mi feltaláljuk magunkat! Imádom az okos,értelmes kis buksijukat, azt a rengeteg okos gondolatot ami megszületik a fejecskéjükben, azt a lazaságot ahogy élik a kis életüket és azt a szeretetet ami csillog a szemükbe. Ma este is Sári odahúzott magához miután énekeltem nekik és azt mondta, én vagyok a legeslegjobb anya a világon❤
Persze unatkozás nem volt, hatalmas udvar, tele finomabbnál finomabb gyümölcsökkel, medence és hatalmas szeretet amivel fogadták bennünket. Hálásan köszönjük a szívélyes vendéglátást, a névre szóló meggylekvárt, az isteni vacsit és a barátságot! De ezekről a nagyszerű emberekről majd a következő bejegyzésben, mint ahogy a hétvégi 4 napos mohácsi kirándulásról is.

Az ebéd tegnap nálunk tojásleves volt és paprikás krumpli kovászos uborkával, ma pedig paradicsomos káposzta sült virslivel. Egy klassz kis liszt nélküli mákos sütivel várt minket a ház úrnője a vendégségben, én is el fogom készíteni és megosztom veletek!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Amikor megkapod a visszajelzést.....

Nagy ajándék számomra az a család amiben én élhetek, mi így 4en alkotunk egy egészet❤ sok sok energia és munka eredménye az, hogy mi ilyen "csodálatraméltó" kis családdá alakultunk. És ezt nem csak én mondom és érzem így, hanem folyamatosan jön a visszajelzés a környezetükből is. Bizony sokszor egyszerűbb és kényelmesebb lenne leültetni a gyerekeket a tv elé mint leülni melléjük és mesét olvasni nekik, ebédet rendelni, mint közösen a lányokkal (vagy akár egyedül is természetesen) készíteni valami finom és egészséges étket, a problémákat elodázni és megoldatlanul hagyni mint inkább türelmesen végiggondolva megbeszélni.... Persze ez korántsem jelenti, hogy nálunk mindig minden tökéletesen alakul, de mivel én igazán hiszek abban, hogy mindig minden úgy van jól ahogy így ázok a dolgok, esetek is okkal érkeznek hozzánk, nekünk azzal még dolgunk, feladatunk van.
Tudom, hogy a gyermeki tisztaság micsoda értékes dolog, ezért a tőlük jövő visszajelzés szerintem még értékesebb. Az utóbbi időben 2 kis ovis csoporttársunk is azt mondta a lányoknak vagy épp az édesanyjuknak, hogy ők nagyon szeretnének a mi családunkban élni.❤ sokszor beszélgetünk erről a férjemmel, hogy ha újra gyermekek lennénk,akkor szívesen választanánk önmagunkat a szüleinknek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bármelyikünk is hálátlan lenne a szülei felé, épp ellenkezőleg. Mindketten rettenetesen értékeljük azt a sok útravalót amit kaptunk tőlük és tudatosan felismerve és kezelve azokat felhasználtuk azt önmagunk fejlődésére és ezáltal válhattunk azzá az emberré aki ilyen jó szülőkké válhatott.
Zsófi pár nappal ezelőtt odabújt hozzám és megkérdezte tőlem, hogy anya ti mikor döntöttetek úgy, hogy én legyek a második kislányotok? Elmondtam neki, hogy ezt nem mi döntöttük el, sokkal inkább ő választott minket a szüleinek. Eljött tanítani bennünket, bearanyozni a mi életünket. Megölelt és azt mondta nekem, hogy örülök, hogy titeket választottalak és szeretem, hogy te vagy az anyukám❤
Az oviban ezen a héten már összevont csoport volt, lévén végetért a tanév és az óvónők elkezdik kivenni a nyári szabadságukat. Nálunk eddig úgy alakult, hogy ebben az időszakban Sári már nem járt az oviba, idén viszont ezen a héten délelőtt még mentek játszani a társaikkal. Egyik délután mikor ebéd után sétáltunk hazafelé és feltettem a szokásos kérdést, hogy mi volt a legrosszabb illetve a legjobb dolog a mai napjukban akkor Sári elmondta, hogy ő bizony most annyira nem érzi jól magát az oviban, mert a másik csoportban sok az olyan gyerek aki durván játszik, csúnyán beszél.... Elmondtam neki, hogy jövő szeptemberben iskolába megy ahol bizony nagyon különböző korú és viselkedésű gyerekek lesznek, neki ezt meg kell tanulni elfogadni és helyén kezelni. Amennyiben őt nem éri fizikai vagy érzelmi atrocitás úgy ne vegyen róluk tudomást, hagyja, hogy élje mindenki a saját életét. Erre odafordult hozzám és megkérdezte, hogy anya, azért vannak ilyen "durva" gyerekek, mert velük nem foglalkozik annyit az anyukájuk és az apukájuk, mint ti velünk és nekik nem magyarázza el senki, hogy mi lenne a helyes bizonyos esetekben(hozzáteszem sokszor a mi szempontunkból tűnik csak helyesnek az a dolog). És bizony igen. Sok ember nem szeret energiát, időt vagy pénzt fektetni olyan dolgokba aminek bizonytalan a kimenetele, amiről látszik, hogy a gyümölcsét csak jóval később lehet learatni, ha terem egyáltalán... 0edig higgyétek el megéri!
Büszke vagyok nagyon a családomra,a gyermekeimre és arra amit elértünk együtt az évek során!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Élmény az élménygazdaságban

Hosszú idő óta  először tegnap reggel a mi drága kisebbik csibénk az első puszira felébredt és kikelt az ágyacskájából. Hogy mi volt ennél az oka? Kirándulni ment az ovis csoport a Majormúzeumba. Ez egy igazi élménygazdaság, főleg egy városi környezetben felnövő gyermeknek. Sok sok háziállat( nyuszi, liba, tyúk, kacsa, birka), gyógy és haszonnövények, a régi falusi pajtákat idéző helyiség, talicska, fajátékok, régi gépek és hagyományörző foglalkozások. A ballagós szülők szervezésében jött létre ez a nap, amiről azt gondolom bátran mondhatom mindeannyiunk nevében hogy igazán felejthetetlen élmény volt! De ha csak a magam részéről nyilatkozom, akkor nekem mindenképp. Már eleve az a dolog, hogy az ovis közegben láthatom a kislányaimat, velük tölthetek egy egész napot úgy hogy tulajdonképp azt látom amit akkor csinálnak amikor nem velem vannak.... Reggel mikor beültünk a kocsiba felolvastam nekik az előző bejegyzésem,ami ugye Sári táncbemutatójáról szólt. Az elcsukló hangomat hallva Sári megkérdezte, hogy anya te sírsz? Mondtam nekik, hogy igen, elérzékenyültem, mert annyira szeretem őket és megélni, leírni ezeket az élményeket, érzéseket! ❤
Kb egy évvel ezelőtt mikor közölték velem a volt munkahelyemen, hogy nem tartanak igényt a munkámra bizony eléggé összetörtem és napokig nem tudtam napirendre térni a dolog fölött. Azóta már sokszor tudatosult bennem, hogy miért is kellett ennek így lennie. És tegnap először hálát is éreztem, hogy ezt "tették" velem. Ez a sok szebbnél szebb kis csoda megfogta egymás kezét (nem gondolkodva azon, hogy ők barátok-e, más nemű vagy bőrszínű-e a másik csak mentek egymás mellett, a nagyok féltőn óvva a kisebbeket) és fegyelmezetten, útközben beszélgetve elsétáltunk a múzeumhoz. Ahogy rájuk néztem azt éreztem, hogy jaj de jó nekem, hogy itt lehetek velük!
A nap mókával, kacagással, kézmveskedéssel, ebéddel telt. Volt ott minden amit egy gyermek csak kívánhat! A legjobb pedig a friss levegő, az önfeledt játék a szabad levegőn, ez az amire szüksége van egy 3-7 éves gyermeknek.
Mivel az égiek nekem nem az óvónői pályát szánták (bár gyermekként sokszor szerettem volna ezt a hivatást választani) így egy napra nagyon élveztem, hogy felügyelhetem őket, segíthetem őket ha elakadnak valamiben, húzhatom őket a talicskán ha "erős" emberré van szükség.... Én imádok a természetben lenni, úgyhogy ez a nap nekem több szempontból is hatalmas ajándék volt!
Ami kissé csalódás volt számomra, hogy mikor a nagy melegre való tekintettel fél1 magasságában elvonultunk pihenni kicsit egy hűvösebb helyiségben és Ibolya néni megkérdezte milyen mesét szeretnének,szinte kivétel nélkül mindenki azt válaszolta, hogy kapcsolja be a tv-t. Miért nem érték már a mai kör gyermekeinek az olvasott mese? Ami kapcsolatot teremt az olvasó és a hallgató között, ami kitűnően fejleszti a szókincsüket, az ibtelligenciájukat, a koncentrációjukat és nem utolsó sorban tanulságosak!
Este mikor hazajöttünk a túráról a lányok azonnal kérték, hogy olvassak nekik. Aztán mikor fürödni mentek elmondtam nekik, hogy nekem ez olyan furcsa volt. Erre Sári mondta, hogy ő is szeret ugyan tv-t nézni, de annyira jó mikor anya vagy apa olvas. Aznap újfent sok sok mesét elolvastunk nekik! Én is nagyon szeretek olvasni, hát még nekik, látva a csillogást a szemükbe.
Élményékkel teli és fárasztó nap volt a tegnapi! Köszönjük -toknak akik sokat fáradoztak azért, hogy egy ilyen csodás napot varázsoltak a kis lurkóknak! Ez a nap is egy csoda volt, kívánom, hogy éljetek meg az életetekben sok sok ilyen napot!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Azt csinálja amit szeret.....

Még igazán el sem kezdődött a nyár de már tele vagyunk programokkal, a naptár lapjai bizony már nem üresek és időnként komoly fejtörést okoz melyik program mellett is tegyünk le a voksunkat. De mi (vagyis lehet csak én😃) szeretjük a pörgést, a folyton "kell" csinálni valamit napokat. De ha nem akkor meg itt van a tanulás, az olvasás vagy a motivációs, önfejlesztést növelő előadások...
Szombaton az éjszakai futás és a kislányunk táncbemutatója volt terítéken. Mivel a kettő időben elég közel volt egymáshoz és nem akartuk, hogy egy rohanás legyen belőle így természetesen a táncot választottuk Tapolcán. Lelkesen, izgatottam készültük a bemutatóra, Sári önbizalommal telve egyedül elfoglalta a helyét a társai között az első sorban, várva, hogy őket szólítsák a színpadra. Mi még leültünk a nézőtéren és vártunk. Néha még most is olyan nehéz elhinni, hogy lassan 6 éves lesz és már nem igényli minden pillanatban, hogy mellette legyünk és mi mondjuk még neki mit és mikor csinálja. A 4. Tánc volt az övék, a 6 kis csemete hatalmas mosollyal az arcán szaladt fel a színpadra és mutatták be a hónapokon át tanult koreográfiát. Csillogó szemmel figyeltük a mi kis gyönyörűségünket, aki nem is olyan rég még a karunkban szenderült álomba ma pedig lelkesen és ügyesen táncol a közönség előtt. Nem ismerve izgalmat csak boldogságot érezve a szívében megajándékozza magát és mindket is egy ilyen csodás produkcióval. Előadás után mondta, hogy neki ki volt itt a példaképe, kihez hasonlóan szeretne táncolni és hogy ő ezt mennyire nagyon élvezte! Jó ezt hallani, hogy valamit azért csinál, mert örömöt okoz neki! Remélem az életében is ezt a filozófiát fogja követni és akkor boldog és sikeres felnőtt nő válik majd belőle! Anyának természetesen ott csillogtak a könnycseppek a szemében, libabőrös lett a bőre és azt éreztem én vagyok a világon a legszerencsésebb nő! Ott ült mellettem életem nagy szerelme, ölében a másik kis ajándékunkkal, aki szintén dicséretet érdemel amilyen türelemmel végigülte ezt a másfél órát abban a levegőtlen teremben.
Sári rengeteget fejlődött tavaly óta, a mozgása,a figyelme...  Csak nézzük apával ezt a kisbabából kifejlődött kis(nagy) lányt, aki reggelente már tudja mi a feladata, aki már szívesen jön a konyhába segíteni és nemcsak a játék érdekli, aki falja a könyveket, bár még olvasni sem tud, aki hihetetlen empátiával rendelkezik és ezt a húgával szemben nagyon sokszor alkalmazz is. Döbbenten állok időnként és rácsodálkozok, hogy mennyire okos, kedves és figyelmes kislány és soha nem szalasztok el egyetlen pillanatot sem, hogy ezt elmondjam neki és hálát adjak érte, hogy én lehetek az anyukája. Nagyon szeretem megélni a pillanatokat és egyre inkább azt veszem észre magamon, hogy a hosszútávú célokra való fókuszálás helyett sokkal inkább a jelenben élek és nem akarok lemaradni az élményeimről csakazért, mert nincs időm megélni azokat. Nem akarok folyton rohanni, az élet úgyis hamar elszalad. Szeretem leírni és megvalósítani a céljaimat, megélni közben a pillanatokat és rácsodálkozni azok varázsára és beépítve ezeket menni mindig előre!
Hazafelé még egy drukkolás a futóknak is belefért, nagyon jól éreztük mindannyian magunkat!

Szívem minden szeretetével Nektek❤

Elengedés, örömkönnyek.....

Lassan lassan végetér egy újabb tanév és ismét eljött a búcsúzás ideje. Immár 3. Alkalommal. Tegnap megvolt a tanévzáró és a ballagás az óvodában. Sárinak a 3., Zsófinak az első. Nekem (és azt gondolom Sárinak is) mindezidáig a legnehezebb. Sári az évet nagycsoportosként csinálta végig, abszolút egyenrangúként a ballagós diákokkal, azonban ő "csak" egy 10. gyermek volt ebben a csapatban. Az egyetlen aki nem ül be szeptemberben az iskolapadba, hanem segíti továbbra is az óvónénik munkáját, támogatja az újonnan érkező 9 kispajtását és felkészül arra, hogy jövő ilyenkor ő is elköszönjön ettől az intézménytől ami 4 évig a második otthona volt, ahol oly sok csodás élménnyel (és időnként kudarccal) gazdagodott.... Hetek óta másról sem szólt az ovis lét, mint hogy elmennék a nagyok,a barátok akik olyan közel kerültek a lányok szívéhez ezalatt a 3 év alatt (és nyílván ezáltal az enyémhez is). Sok sok közös móka, még ovi után az udvaron is baráti, szeretettel átjárt ölelések, együtt töltött délutánok és szülinapi partyk, rengeteg olyan élmény amit el lehet raktározni a kis szívecskékben, mert igazán értékes pillanatok❤
A mi kis csoportunk neve az oviban Pipitér csoport, ezért a kislányok hajába tegnap pipitért fontunk, a végébe kék szalagot kötöttünk és szépen felöltöztettük őket a népi ruhájukba! Egy gyönyörű Demjén Ferenc számra vonultak be a tornaterembe, elől a picik, aztán a középsősök majd a nagyok akik átveszik a helyet a ballagósoktól. Végül a csodás kézzel szőtt tarisznyájukkal a vállukon megérkeztek a nagycsoportosok, 9 érett gyermek (8 lány és az egy szem fiú) akiknek a mozdulataik, a vesrseik amiket elszavaltak mind mind arról árulkodott, hogy ők bizony ezt az intézményt már tényleg kinőtték, ők már többre éheznek, nekik valóban kicsi már ez az ágyikó és tovább kell lépniük. Mint egy mesekönyv egy fejezete, úgy ért véget nekik is ez a 4 vagy 3 év de a könyv folytatódik, a hősök mennek tovább előre, felhasználva azt a tudást és élettapasztalatot amit ebben a fejezetben megszerezték, hogy a végén a kudarcok és sikerek meg illetve átélése után elnyerjék végső jutalmukat, akárcsak a mesékben! Kívánjuk nekik, hogy legyen mindig elég erő és kitartás bennük, hogy szembe merjenek nézni az új kihívásokkal, hogyne adják fel a harcot egy egy vesztes csata után és bátran menjenek előre és váltsák valóra a legvadabb álmaikat, mert csakis így lesz teljes az életük! Szüleiknek pedig azt kívánjukk, hogy segítsék őket a szárnyalásban, álljanak mögöttük szeretettel és büszkén figyeljék ezeknek is kis palántáknak a kifejlett növénnyé való érését! Mindehhez jó egészséget, sok sok mosolyt és optimizmust kívánunk!
Én személy szerint könnyekkel éltem meg ezt a tegnapi búcsúzást, hisz tudatosult bennem, hogy ezek a gyermekek szeptembertől már nem mosolyognak a csoportszobában ránk mikor belépünk, nem mesélnek minden nap lelkesen az előző napi, a következő hétvégi programokról, mert nekik más szerepet szántak ebben a mesében! Valamint ott állva és látva ahogy az én gyönyörű nagylányom búcsúztatja őket, láttam magam előtt ahogy 1 év múlva ő fogja a vállára vetni azt a tarisznyát és új útra indul. Örömkönnyek ezek, hisz az élet halad a megfelelő medrében, egy kicsit megállunk és megéljük a pillanatot de nem ragadunk benne! Köszönöm az élményt mindenkinek!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Nagypapa, a megmentő

Tavaly ilyenkor mikor érett a meggy, elindultunk Zsófival Hahótra, a szülőfalumba, hogy ezt a savanykás bogyós gyümölcsöt leszüreteljük a nagynénémék fájáról. A kis autóm Zalaapáti határában feladta a harcot, elkezdett sípolni,villogni úgyhogy leálltam az út szélére és hívtam apát. Ő valahol az országban épp egy konferencián ült így a papához fordultunk segítségért. Ő természetesen azonnal kocsiba pattant és jött megmenteni bennünket.
Ma újra meggyet mentem betakarítani amikor is hívott az egyik barátunk, hogy tudnék-e neki segíteni, mert nem tud kijönni a lakásból mert a férje elment dolgozni, az ő lakáskulcsa pedig a kocsijában van nagy valószínűséggel. Mivel én már nem voltam a városba hívtam a papát aki épp a napi biciklitúráján volt és azonnal indult kiszabadítani a lakás fogságába esett kedves barátunkat. Úgy tűnik ezek a meggyszedések együtt járnak egy egy mentéssel amit mindig a papa hajt végre😁
Kicsit visszamegyek az időben és mesélek apósomról és a vele való kapcsolatomról..... 15 évvel ezelőtt ismertem meg, mikor már közel egy éve ismertem Mátét. Túl sokat nem tudtam róla. Az első találkozásunk alkalmával egy kedves, csendes embert ismertem meg benne (hozzáteszem anyósom mellett nem is lehet másnak lenni, mint csendesnek😁😁😀 Nagyon szeretlek mama,ne sértődj meg!!) túl sokat továbbra sem tudtam róla. Mikor velük töltöttem egy egy hétvégét azt láttam, hogy mindig teszi a dolgát (amit a mama mond neki) de a beszélgetést sose eresztette bő lére. Aztán mikor a sors úgy hozta, hogy ideköltöztem és minden naposak voltak a találkozások bizony előjöttek időnként a konfliktusok is. Alapjába véve akkor én egy teljesen más ember voltam, dacoltam és harcoltam az egész világgal, fel sem merült bennem, hogy másnak is igaza lehet, iszonyú nagy volt az igazságérzetem (ez néha még ma is előjön belőlem) ami nyilván a férjemnek nem volt túl egyszerű (mivel, hogy anyósom is egy ilyen típusú nő) és gyakran került ő a kereszttűzbe. Apósom nyilván ilyenkor mindig a felesége mellé állt, ami azt gondolom teljesen rendjén is van, de ebből bizony köztünk is lettek nézeteltérések. Aztán egyszer egy komolyabb családi vita alkalmával olyan sértő szavakkal illetett, hogy akkor azt éreztem köztünk nem igazán fog kialakulni soha szereteteten és megbecsülésen alapuló após meny viszony. Azt éreztem ő nem fogad el engem és talán én is nehezen értettem meg miért is ilyen az ő személyisége.
Aztán mikor megszületett Sári elkezdett olvasni a köztünk lévő jég. Ő nagyon kislányt várt unokának (nem tudtuk, hogy milyen nemű lesz a kis babóca) és mikor először jöttek be hozzánk a kórházba láttam a hálát a szemében. Igazi nagypapai szeretettel, bár kissé félénken vette a kezébe a kisunokáját mikor hazajöttünk a kórházból és attól fogva azt éreztem, hogy ő lesz az a nagypapa akire bármikor lehet számítani, akiből igazán bohócot tudnak csinálni majd az unokái, aki rengeteg okos dologra meg fogja őket tanítani, ahogy anno Mátéval tette. Mindig türelemmel fordult hozzájuk és ezt a lányok meg is hálálják neki a mai napig. Nagyon szeretik! Nem tudnak tőle olyat kérni amit a papa "azonnal" ne teljesítene. Emlékszem mikor megvette Sárinak a bilit és ő kijelentette, hogy neki ez a szín nem tetszik visszavitte és kicserélte😁 és ez így van kb mindennel. Tavaly december óta nyugdíjas éveit tölti, ami azt jelenti, hogy főállásban nálunk dolgozik. Bármikor (akár az éjszaka középen is) ha hívjuk jön, ott segít ahol tud és nem ismer lehetetlent. A gyerekekre vigyáz, hozza viszi őket az oviba, bevásárol, gipszkartonoz, fürdőszobát bont, neki mindig mindene van bármit kérünk (zseblámpa, elem, izzó, biciklis táska). És itt jön az a dolog amiért én nagyon büszke vagyok rá, hogy közel 64 évesen elkezdett bicajozni. Máté régi bringáját megkapta, rendbeszedte, felszerelte minden klassz dologgal és rójja a km-eket nap mint nap. És élvezi! Fiatalon egy nagyon aktív életet élt, horgászott, kajakozott, motorozott és most hogy már nincs elkötelezve munkahely felé újra bontogatja a szárnyait! Amellett, hogy ez jót tesz az egészségének, élményékkel (mikor megáll a Balcsi parton horgászokat nézni) ajándékozza meg magát, hasznosan tölti az idejét és példát mutat vele az unokáinak és akár a kortársainak is.
Ma, hogy már az én is más szemüvegen keresztül nézem ezt a világot és nem megváltoztatni, hanem sokkal inkább megismerni és elfogadni szeretnék embereket tudom miért lett ilyen az ő személyisége. Sokmindenen keresztülment az évek során, amelyek ilyenné formálták őt! De erre mondom én azt,hogy olyan nincs, hogy már késő van ahhoz, hogy jól érezzem magam! Minden nap egy ajándék és ki kell hozni belőle a legtöbbet, hogy ne legyen az az érzésünk, hogy lábujjhegyen sétálunk el a sírig! Ma van az a nap amire tegnap azt mondtad, hogy majd holnap! Merjünk élni, merjünk boldogok lenni, mert mindannyian csak egy időre kaptuk ajándékba ezt a testet! Szeressük önmagunkat, a családunkat és hozzuk ki minden napunkból a legtöbbet!

Szívem minden szeretetével Nektek❤

KKM, hőség, jóleső érzés

Szombaton mikor a lányokkal bent voltunk a Fő téren a futóversenyen nagyon megfogott az ottani hangulat. Aztán mikor a minden erejüket összeszedve láttam őket küzdeni a rekkenő hőségben és közben elhitték, hogy ők itt akár elsők is lehetnek (annyira nagyon szeretem bennük, hogy ők még nem a kifogásokat keresik és gyártják maguknak, hogy miért nem lehetséges valami hanem bátran belevágnak dolgokba és el is hiszik annak sikerét) akkor arra gondoltam, hogy bizony nekem is rajthoz kellene állnom vasárnap. Egyik kis csoporttársunk anyukájával csapatot alkotva Aszfaltfaló lányok néven félmaraton váltóba neveztünk. Jó érzéssel és nagy reményékkel a szívemben jöttem haza szombaton. Reggel korán ébredtem, előkészítettem az ebédet, összeszedtem a dolgaimat és besétáltam a Fő térre. Útközben még felszaladtam 2 indító és bátorító puszira a kislányaimhoz akik az éjszakát a mamáéknál töltötték. Aztán miután átadtam a váltóbotot a futótársamnak, valamint szurkoltam a handbikekal induló unokatestvéremnek a rajtnál, elvonultam egy kis elmélkedésre a templomkertbe. Annyira csodás volt ott ülni az árnyékban, leterítve egy plédet a fűbe, hallgatni a madarak csicsergését, nézni a fák lombján átszürődő napfényt és nem csinálni semmit. Csak a saját gondolataimra és érzéseimre figyelni, bizony időnként ennél jobb dolgot el sem tudnék képzelni. Kértem az égiek segítségét és áldását a futásomra, gondolatban végigszaladtam a pályán és elképzeltem azt az időt a befutónál a kijelzőn amit kitűztem magamnak célul (56perc). A társam várható érkezése előtt kb 20 perccel visszasétáltam a térre, egy kis bemelegítés, frissítés és nem sokkal 11 után megérkezett a váltóbot és én következtem. Szólt a zene a fülemben és olyan jó rajtot vettem. Élveztem az első métereket a Sétáló utcán, ahol rengeteg ember tapsolt, szurkolt nekünk lelkesen. Végigfutottunk a kastélyparkon majd ki az utcára. Itt még egész jól ment minden a tervek szerint, jó kis km-eket futottam, meg voltam elégedve az időmmel. A Tapolcai úton ismerősök álltak az út szélén, integettek, ami újabb lendületet adott. Útközben a frissítő pontokon hűsítettem magam vízzel, jól esett a rekkenő hőségben. 30 fok felett volt a hőmérséklet. A meleg nagyon sokat kivett belőlem, így a lendület Gyenesdiáson elfogyott. Pedig a sok kedves lakó slaggal kint állt és locsolt bennünket (ezúton is hálásán köszönöm nekik és a biztatást is), de éreztem hogy fogy az erőm. A következő frissítő ponton megálltam már inni majd mikor a gyenesi bekötő úton láttam az út szélén feküdni egyik futótársamat, akinek épp oxigént adtak és a lábai égnek voltak emelve miközben szirénázva jött érte a mentőautó akkor eldöntöttem, hogy nekem itt a célom nem az 56 perc hanem, hogy beérjek és megcsináljam tisztességesen de leginkább egészségesen ezt a versenyt. Ezután többször is éreztem, hogy egy kisebb távot gyalogosan kell megtennem, mert nem szeretném túlhajtani magam.  A cél előtt egy km-rel már csak az lebegett előttem, hogy apukám a 2 csodás kislányommal ott vár és tudom milyen büszkék lesznek rám! A szívem vitt előre és adott akkora lendületet, hogy az utolsó emelkedőn valahogy feljutottam és a dobogón felfutva a nyakamba akasztották a 10. KKM futóverseny érmét. A lányok ott álltak a célnál és olyan öröm volt megpillantani őket! Láttam a csillogást a szemükben és úgy örültek nekem és mondták, hogy milyen ügyes vagyok! Apukám is gratulált, tőle az különösen jól esett. És az is, hogy a meleg ellenére elhozta a lányaimat és együtt várták, hogy befussak. Sokat jelentett ez nekem és az is amit a szemébe láttam. Azt mondta jövőre is itt lesz a lányokkal mikor már a félmaratonomat futom☺
A lábam remegett és éreztem, hogy nincs túl sok erő bennem, de büszke voltam az 59.24es időmre ilyen körülmények között, a kategória 7. Helyre de leginkább magamra, hogy megcsináltam! Nem volt egy egyszerű dolog, sokszor elmondtam közben magamnak, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni és nem adtam fel! Ez a legnehezebb sokszor az életben is. Amikor még oly messzinek tűnik a cél és érzed, hogy már alig van erőd és ott nem feladni! Menni előre, tenni a dolgunkat, belefektetni 120%ot és várni a megérdemelt jutalmat! Ami jelen esetben az az érzés volt, hogy huhh de jó, hogy belevágtam végül és megcsináltam. Arról az energiáról nem is beszélve amit nyertem általa! Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a csodás és bizony embertpróbáló élménynek! Hálás vagyok érte magamnak, hogy éreztem magamban annyi erőt, hogy bele mertem vágni! Legyetek ti is elég bátrak ahhoz, hogy kipróbáljátok magatokat új dolgokban és szembe merjetek nézni új helyzetekkel! Higgyétek el megéri,mert ezek mindig csak adnak és adnak.....

Büszkeségeink

Pünkösdi hétvége, akkor KKM futás Keszthelyen. Szombaton a gyerek futóversenyek és a sprintfutamok, vasárnap pedig a 42km-és maratoni táv,illetve a rövidebb szakaszok (10,5km illetve 21km). Egy családban ahol anyuka és apuka is fut azt gondolom szinte magától értetődik, hogy a gyerekek is ki szeretnék magukat próbálni egy ilyen versenyen. Úgyhogy ma reggel bringára pattant a család és beneveztük a csajokat a maguk kis 250m-és távjukra. Hihetetlen izgalom volt bennük, természetesen ők is mint mindenki nyerni szerettek volna. Ez ugyan nem sikerült, de nagyon ügyesek, lelkesek és kitartóak voltak! Mi pedig annyira de annyira büszkék rá! Sári elmondta, hogy ő azért nagyon szeretett volna nyerni és egy kupát kapni, hisz már nekem is van. Elmondtam kell, hogy kitartó munkával és sok sok gyakorlással biztos vagyok benne, hogy egyszer meglesz ez neki! És nagyon fontos, hogy mindig higgyen magában!
Nagyon nagy kincs nekünk, hogy egy ilyen csodás helyen élhetünk, hisz télen, nyáron rengeteg program van és a csodás magyar tenger mindössze 5 percre van tőlünk. Így ebéd után a csajokkal mi ezt a csodát választottuk. A nap melegen tűzött, a víz hőmérséklete már nagyon kellemes (24 fokos). A strandon barátokkal találkoztunk, úgyhogy kezdetét vette egy jó kis dagonyázás, ahol nem számít semmi csak, hogy mindenki felhőtlenül jól érezze magát és boldog legyen! A nap lezárásaként egy fincsi sajtos tejfölös lángos és irány a nagymama. Vagyis csak Sári szeretett volna menni, Zsófi azt mondta ő inkább itthon alszik Sári ágyában az ő kedvenc micimackójával. Aztán mikor Sári kiszállt a kocsiból és elindult a mamáék lépcsőháza felé Zsófi szaladt utána, hogy csak még egy puszi.... Aztán legörbülő szájjal fordult felém én pedig mondtam neki, hogy menjen nyugodtan ő is,aludjon ott. Rámnézett és mondta, hogy akkor inkább ő is ott alszik, hozzak neki is ruhát. Annyira jó volt azt látni, hogy a sok sok vita, kiabálás, időnként fizikai bántalmazás ellenére ilyen hatalmas szeretet van ebben a kis prücsökben és ennyire tavaszodik az ő nővéréhez! Tényleg hatalmas büszkeség tölt el ha rájuk nézek vagy csak gondolok. Nem mindig értek egyet egy egy döntésükkel, tettükkel, van köztünk bizony bőven nézeteltérés, olyan is amikor arra vágyom, hogy hadd legyek egy kicsit egyedül és valaki egy kis időre szabadítson meg tőlük, de bármikor amikor a szemükbe nézek, megsimogatom őket akkor azt érzem, hogy bizony semmire nem cserélném el az anyaságot és azt, hogy ennek a 2 kislánynak az édesanyja lehetek! Köszönöm nekik azt a sok sok mosolyt, simogatást és azokat a fantasztikus dolgokat amire ők tanítanak meg engem! ❤❤

Holnap délelőtt én következek a futással... Jövök majd a beszámolóval....

Szívem minden szeretetével Nektek❤