Eljött a nap, amikor valahogy minden kicsit más volt. Valahogy olyan könnyűnek es talán ezzel együtt nehéznek is tűnt minden. Érzések egész hada áradt az otthonukban egész nap. Egy kis egos játék (előtérbe kerülvén a család, akik mást látnak bennem, mint aki én vagyok, csak mert így akarják látni) de már megtanultam, hogy egy felismeréssel könnyedén el is lehet engedni ezeket a játszmákat. Sokan vannak kik szeretnek, kik önmagamért becsülnek, kiknek a szeretet fénye nem aludt ki a szívében. Legfőképp ők az én csodás kisangyalkáim és az édesapukájuk.
Csodásan csillogó szempár reggel nappaliban, 2 kis angyalka kézenfogva, kiknek még oly tiszta a szívük és a lelkük, hogy elhiszik a karácsonyi csodát. Mert az létezik, csak tudni kell szeretni es akkor mindannyiunk szívében megtalálható. Erre ébredni bizony semmihez sem hasonlítható ajándék és a hála érzésével kikelni az ágyból felbecsülhetetlen érték.
Egész nap önfeledt játék, izgatott várakozás, szeretetteljes ölelésekkel.
Délután a templomba készültünk betlehemes játékot nézni, mikor Sári megkérdezte:
- miért megyünk el minden évben ha ugyis ugyanazt játszák el?
- nem a játék miatt megyünk oda, hanem a csodáért, a fényért, a szeretetért es a békességért amit a Kis Jézus születése hozott a Földre és ez az energia karácsonykor olyan erős. Ezt megyünk el elrakni a szívünkbe, hogy sötétebb napokon fényt tudjunk gyújtani a lelkünkben vagy más lámpását meg tudjuk vele gyújtani. Hogy a zűrzavaros időben békét találjunk és szeretettel meg tudjuk vàrni míg elvonulnak a felhők. Ezért fontos, hogy megértsük és felelevenítsük a kisded születését - feleltem.
Mint minden évben, idén is megérkezett az üzenet, csodás műsor nézői lehettünk újra és a hála, a szeretet és a béke amit magunkkal hoztunk betöltötte az otthonunkat, az esténket és az egész lényünket! Köszönöm neked karácsony szelleme az újabb csodát!
Szeretetteljes együtt töltött pillanatokat kívánok mindannyiunknak a következő napokra (is)!
Szívem minden szeretetével Nektek
2018. december 24., hétfő
Karácsony, szeretet...
Mikor is lehetne megfelelőbb időpont az újrakezdésre ha nem karácsonykor..... Akkor, amikor az egész világot hatalmas szeretet járja át, olyan energia ami ilyen olyan módon, hacsak egy egy pillanatra is, de biztosan mindenki szívéhez megérkezik. Ilyenkor talán mindannyian emlékszünk rá kicsit, hogy miért is vagyunk itt, szeretni és szeretve lenni! Feltétel nélkül! Nem azért mert olyan vagy amilyen megfelelő az én elvárásomnak, hanem csupán azért mert vagy! Ezt a szeretetet én mindig a gyermekem iránt érzett szeretethez hasonlítom. Hálás vagyok érte, hogy engem választott az édesanyjának, szeretem ahogy a karja átfonja a nyakam, ahogy a keze megfogja a kezem, ahogy a kis szive nyitva van a szeretet előtt és képes is azt elfogadni. Én hiszem, hogy ez a fő feladatunk itt e létben, feltétel nélkül szeretni önmagunkat és embertársainkat is. Könnyű lenne ezt elérni? Semmiképp! Sok sok próbát ki kell ehhez állnunk de mind mind tanít bennünket, terel bennünket a szeretet útjára. Rajtunk múlik csupán mennyi ideig tart megtalálni a helyes irányt! Hogy át tudjuk-e élni és érezni a pillanat varázsát, meglátjuk-e a nehéz időszakokban is a tanulnivalót és akarunk-e tanulni....
Fél éve volt az legutóbbi bejegyzésem, rengeteg csodás és kevésbé értékesnek tűnő pillanatot éltem meg ebben az idoszakban! Talán ez utóbbiból kicsit több jutott, talán úgy gondolták odafönt képes vagyok már szembenézni a nehézségekkel, megérteni azok üzenetét és fejlődni. Most így az év vége felé közeledve bizton állíthatom, hogy megérte időnként "belehalni" a fájdalomba, elengedni azt aki, ami távozni akart és elfogadni szeretettel azt a sok csodás embert és pillanatot aki "újonnan" ( bizonyára már sok sok élet után újra) csatlakozott hozzám. Segíteni engem utamon, felsegíteni mikor már a csalódottságtól leülnék, hátszélként szolgálva mikor már csak egy fuvallat kell az elinduláshoz. Adnak egy biztató szót, dicséretet, ölelést mikor szeretetet ajándékozok nekik egy finom étellel, hozzásegítem egy felismeréshez, megajándékozom egy mosollyal, szívem minden szeretetével segítek neki barmilyen apróságban....
A sok sok tanulás után hihetetlen gyermeki áhítattal vártam ezt az ünnepet és átéreztem minden izgalmát. Nem kérek tőled semmit drága Istenem, semmit ajándékba, most csak hálát szeretnék mondani azokért a tiszta szívű emberekért akik mellettem vannak és arra kérlek tartsd meg őket nekem örökké!
Hála és köszönet mindenért!
Szívem minden szeretetével kívánok áldott, békés és szeretetteljes ünnepet mindannyiunknak🤗😍🎄
Fél éve volt az legutóbbi bejegyzésem, rengeteg csodás és kevésbé értékesnek tűnő pillanatot éltem meg ebben az idoszakban! Talán ez utóbbiból kicsit több jutott, talán úgy gondolták odafönt képes vagyok már szembenézni a nehézségekkel, megérteni azok üzenetét és fejlődni. Most így az év vége felé közeledve bizton állíthatom, hogy megérte időnként "belehalni" a fájdalomba, elengedni azt aki, ami távozni akart és elfogadni szeretettel azt a sok csodás embert és pillanatot aki "újonnan" ( bizonyára már sok sok élet után újra) csatlakozott hozzám. Segíteni engem utamon, felsegíteni mikor már a csalódottságtól leülnék, hátszélként szolgálva mikor már csak egy fuvallat kell az elinduláshoz. Adnak egy biztató szót, dicséretet, ölelést mikor szeretetet ajándékozok nekik egy finom étellel, hozzásegítem egy felismeréshez, megajándékozom egy mosollyal, szívem minden szeretetével segítek neki barmilyen apróságban....
A sok sok tanulás után hihetetlen gyermeki áhítattal vártam ezt az ünnepet és átéreztem minden izgalmát. Nem kérek tőled semmit drága Istenem, semmit ajándékba, most csak hálát szeretnék mondani azokért a tiszta szívű emberekért akik mellettem vannak és arra kérlek tartsd meg őket nekem örökké!
Hála és köszönet mindenért!
Szívem minden szeretetével kívánok áldott, békés és szeretetteljes ünnepet mindannyiunknak🤗😍🎄
2018. június 15., péntek
Búcsúzni, elengedni....
Mindannyiunk életében eljönnek időről időre azok a pontok amikor el kell engednünk dolgokat, érzéseket, élethelyzeteket, embereket.... Akik vagy amik már nem szolgálnak bennünket, visszahúznak és/vagy visszatartanak a fejlődés lehetőségétől, amiket már túlnőttünk, megfejlődtünk.... Fel kell ismerni, hogy már nincs szükségünk rá, teljesítette a küldetését, szeretettel (és csakis ezzel az érzéssel) útjára bocsatani. De ez bizony sokszor fájdalommal, könnyekkel, érzésekkel jár. Hogy ez baj-e? Semmiképpen sem! Minden ami az életünkbe kerül hosszabb rövidebb időre érzések sorozatát fogja kiváltani belőlünk. Így mikor elköszönünk tőle ezek az érzések újra elő fognak törni, sebek fel fognak szakadni vagy akár az öröm és felszabadulás könnyei elő fognak törni.
Ne ragaszkodjunk hozzajuk, csak engedjük hadd menjenek! Legyünk hálásak azért amit tőlük, általuk kaptunk, amire tanítottak és amit fejlesztettek bennünk. Lezárni, elengedni meg kell tanulnunk mert csak így tudunk új dolgokat beengedni!
Ahogy most az én életemben is több vonalon a lezárás és elengedés időszaka van, Sári is búcsúzik. Ő 4 év után szeretett óvodájától, tanítóitól, kispajtásaitól, a csoportszobától, a játékoktól de az emlékektől és az élményektől nem, azokat viszi magával a szívében, bátran építkezhet rájuk, hisz erős érzelmi és tanulási alapokat kapott itt....
4 éve szeptemberben, egy esős napon a hátára vette a kis virágos hátizsákját és kíváncsian, lelkesen elindult egy számára ismeretlen úton, az óvodába. Végtelen szeretettel várták tanítói és társai a kissé zajos és zsúfolt teremben, igyekezett bátor kislányként viselkedni. De ez csak addig sikerült mig én is vele voltam... Aztán következett 8 hét sírás és kőkemény sztrájk! Sem enni, sem inni nem volt hajlandó, bár szerencsére a sírás reggel csak addig tartott míg én eljöttem. Hát mit ne mondjak, megtépázta kissé anyai szívemet ez a pár hét. Az a szeretet és türelem amit ő ott kapott a 2 óvónőtől és a gyerekektől meglágyította ezt a kis szivecskéjét és egyre szebb lett abban a könnyes kis szempárban az oviról alkotott kép. Jöttek szépen lassan az élmények, az első elfogyasztott pogácsa, a barátok, a kis rajzok és eljött az a pillanat is mikor szívesen indult reggel útnak és mosolyogva ment be a csoportba. És innentől kezdve csupa móka és kacagás, játék és tanulás, evés és ottalvás, szeretet és barátság, mosoly és ölelés járta át az ott töltött órákat. Fegyelmezetten vett részt a közös játékban, szívta magába a sok tudást amit játékos feladatokon keresztül kapott, támogatta kicsi és félénk társait ( bizonyára emlékezve a saját kezdeti nehézségeire), segítette az óvónők munkáját, csiszolta a rajztudását és az énekhangját, finomította a kissé ete-bota mozgását, megtanulta kimondani az R hangot. Nagycsoportosként szeretettel és büszkén vezette be kishugát a csoportba, magyarázta neki mit hogy szokás az oviban, védelmezte őt az erősebbekkel szemben és közben igy váltak egymás legjobb barátaivá. Bár külön játszottak legtöbbször mégis hatalmas biztonságot adott nekik a másik jelenléte.
Szövődtek mély és talán életre szóló barátságok, ahogy az a kis tarisznya is szövődött amit együtt készített az óvónénivel amiben magával viszi amit itt ajándékba, útravalóul kapott...
"Óvónéni jaj de sokszor az öledbe vettél, vígasztaltál mikor sírtam vagy velem nevettél..." - ezekkel a szavakkal búcsúzott a múlt héten Sári és ez a pár szó sokmindent elmesél. Végetért egy rendkívül szép és tartalmas 4 év, új kalndok várnak erre a kis angyalkára és úgy érzem megérett rá, hogy felszálljon arra a szekérre ami viszi őt tovább az útján.
Ahogy az első nap egy borongós őszi nap volt, úgy az utolsó is egy esős, sírós nap lett. Elojottek azok a könnyek amik már a múlt heti évzárón gombócként tolongtak a kis drágám torkában. Szeretettel és könnyes szemmel öleltem magamhoz és biztattam, hogy bátran engedje el a fájdalmát, adjon helyet és időt a "gyásznak", hogy felszabadultan és vidáman indulhasson előre.
Este sokat beszélgettünk az elmúlt napokról és az eltelt 4 évről. Csupa szép és jó emlék jött elő, ezért is nehéz az elválás.... Hálás vagyok az életnek, hogy megértem és megélhettem ezt a napot, hogy szeretettel letörölhettem a könnyeit és vele együtt sírhattam, hogy mellette lehettem mikor élete egy fontos szakasza lezárult.
Amíg élek támogatni, szeretni fogom őt, igyekszem elfogadni a választását, bátorítom, hogy merjen nagyokat álmodni, hogy ne féljem kilógni a sorból és éljen meg minden egyes pillanatot Teljes szívvel! Köszönöm, hogy az édesanyád lehetek drága kicsi kincs😍
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket 😍
Ne ragaszkodjunk hozzajuk, csak engedjük hadd menjenek! Legyünk hálásak azért amit tőlük, általuk kaptunk, amire tanítottak és amit fejlesztettek bennünk. Lezárni, elengedni meg kell tanulnunk mert csak így tudunk új dolgokat beengedni!
Ahogy most az én életemben is több vonalon a lezárás és elengedés időszaka van, Sári is búcsúzik. Ő 4 év után szeretett óvodájától, tanítóitól, kispajtásaitól, a csoportszobától, a játékoktól de az emlékektől és az élményektől nem, azokat viszi magával a szívében, bátran építkezhet rájuk, hisz erős érzelmi és tanulási alapokat kapott itt....
4 éve szeptemberben, egy esős napon a hátára vette a kis virágos hátizsákját és kíváncsian, lelkesen elindult egy számára ismeretlen úton, az óvodába. Végtelen szeretettel várták tanítói és társai a kissé zajos és zsúfolt teremben, igyekezett bátor kislányként viselkedni. De ez csak addig sikerült mig én is vele voltam... Aztán következett 8 hét sírás és kőkemény sztrájk! Sem enni, sem inni nem volt hajlandó, bár szerencsére a sírás reggel csak addig tartott míg én eljöttem. Hát mit ne mondjak, megtépázta kissé anyai szívemet ez a pár hét. Az a szeretet és türelem amit ő ott kapott a 2 óvónőtől és a gyerekektől meglágyította ezt a kis szivecskéjét és egyre szebb lett abban a könnyes kis szempárban az oviról alkotott kép. Jöttek szépen lassan az élmények, az első elfogyasztott pogácsa, a barátok, a kis rajzok és eljött az a pillanat is mikor szívesen indult reggel útnak és mosolyogva ment be a csoportba. És innentől kezdve csupa móka és kacagás, játék és tanulás, evés és ottalvás, szeretet és barátság, mosoly és ölelés járta át az ott töltött órákat. Fegyelmezetten vett részt a közös játékban, szívta magába a sok tudást amit játékos feladatokon keresztül kapott, támogatta kicsi és félénk társait ( bizonyára emlékezve a saját kezdeti nehézségeire), segítette az óvónők munkáját, csiszolta a rajztudását és az énekhangját, finomította a kissé ete-bota mozgását, megtanulta kimondani az R hangot. Nagycsoportosként szeretettel és büszkén vezette be kishugát a csoportba, magyarázta neki mit hogy szokás az oviban, védelmezte őt az erősebbekkel szemben és közben igy váltak egymás legjobb barátaivá. Bár külön játszottak legtöbbször mégis hatalmas biztonságot adott nekik a másik jelenléte.
Szövődtek mély és talán életre szóló barátságok, ahogy az a kis tarisznya is szövődött amit együtt készített az óvónénivel amiben magával viszi amit itt ajándékba, útravalóul kapott...
"Óvónéni jaj de sokszor az öledbe vettél, vígasztaltál mikor sírtam vagy velem nevettél..." - ezekkel a szavakkal búcsúzott a múlt héten Sári és ez a pár szó sokmindent elmesél. Végetért egy rendkívül szép és tartalmas 4 év, új kalndok várnak erre a kis angyalkára és úgy érzem megérett rá, hogy felszálljon arra a szekérre ami viszi őt tovább az útján.
Ahogy az első nap egy borongós őszi nap volt, úgy az utolsó is egy esős, sírós nap lett. Elojottek azok a könnyek amik már a múlt heti évzárón gombócként tolongtak a kis drágám torkában. Szeretettel és könnyes szemmel öleltem magamhoz és biztattam, hogy bátran engedje el a fájdalmát, adjon helyet és időt a "gyásznak", hogy felszabadultan és vidáman indulhasson előre.
Este sokat beszélgettünk az elmúlt napokról és az eltelt 4 évről. Csupa szép és jó emlék jött elő, ezért is nehéz az elválás.... Hálás vagyok az életnek, hogy megértem és megélhettem ezt a napot, hogy szeretettel letörölhettem a könnyeit és vele együtt sírhattam, hogy mellette lehettem mikor élete egy fontos szakasza lezárult.
Amíg élek támogatni, szeretni fogom őt, igyekszem elfogadni a választását, bátorítom, hogy merjen nagyokat álmodni, hogy ne féljem kilógni a sorból és éljen meg minden egyes pillanatot Teljes szívvel! Köszönöm, hogy az édesanyád lehetek drága kicsi kincs😍
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket 😍
2018. június 8., péntek
Megkoronázta...
....a múlt hetet lezárva emlékezetes szombatot tudhatunk magunk mögött. Drága férjem egyik szülinapi ajándéka egy tibeti hangtál relax volt ( és gondoltam én is megérdemlem a élményt amit ez a kezelés tud nyújtani), így szombaton, "kipihenve" a túrát 11 körül kocsiba ültünk és elindultunk Balatonalmádiba. Egy végtelenül kedves és tiszta szívű csoporttárshoz, baráthoz aki szeretettel és finom bodzaszörppel várt bennünket családias, Balatonra néző csodás panorámával rendelkező kis otthonukban. Mindig feltölt ha hasonló érzésű, gondolkodású de leginkább nyitott szívű emberekkel tölthetek el időt és ez pont ilyen volt! Már ez felért önmagában egy léleksimogatással és ami ezután jött a hangtálak rezgésével és csodás hangzásával mélyreható. Szó szerint, hisz igazán a mélyben lévő dolgokat oldott. Hangtálak a test különböző pontjain, hol megrezegtek hol nem. De ez mind csak azt mutatta hol vannak az elakadások, hol kell dolgozni és mit kell megérteni belőle. Mert ha megértjük könnyebb elfogadni és kezelni, elengedni. Nekem nem ez volt az első (és bizonyára nem is az utolsó) ilyen élményem de a páromnak igen. Folyamatosan van mit oldani önmagukban, úgyhogy a hét eleje ezek után nem is volt mindig egyszerű. De én hiszem és tapasztalom is, hogy ez a munka mindig meghozza gyümölcsét. Jézus is sokat szenvedett míg köztünk volt és halálával is példát statuált nekünk, hogy megmentsen bennünket. És ez nekünk is feladatunk, megmenteni saját magunkat, feltárni az eladásokat, kitisztítani a rossz tudatalatti mintákat, hitrendszereket és békés, szeretetteljes életet élni! Szeretni és elfogadni önmagunkat és a világot is. Hogy könnyű-e ez? NEM! De szenvedni sem az és biztos nem ezzel a céllal küldött ide bennünket a Teremtő!
A nap a miénk volt, a lányok nagyszülőkkel, így ha már Almádiba voltunk meglátogattuk a nemrég nyílt vegán éttermet, a Vegaanitat. Azt hiszem bátran mondhatom, hogy mindkettőnknek életünk egyik legnagyszerűbb gasztronómiai élménye volt ez, minden értelemben! Mesés egy hely, minden berendezési tárgyon, a személyzeten és az ételeken is érződik, hogy itt egy álom vált valóra, hogy itt mindent a szeretet mozgat és hogy az adni szó ugyanolyan hangsúlyos és fontos mint a kapni. Szeretetteljes vendéglátásban volt részünk, csodás ételeket ettünk, kellemeset beszélgettünk és csak úgy töltődött a lelkünk. Csodás hetünk volt és igazán feltette az egészre a koronát ez a szombat! Végtelenül hálás vagyok mindenért amit ott kaptam és viszem magammal emlékül a "nehezebb" napokra! Köszönöm Uram, hogy mindezt át és megélhettem!
Hasonlóan csodás pillanatokat és élményeket kívánok mindanyiótoknak és önmagamnak is!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket és kívánok örömteli hétvégét nektek!😍
A nap a miénk volt, a lányok nagyszülőkkel, így ha már Almádiba voltunk meglátogattuk a nemrég nyílt vegán éttermet, a Vegaanitat. Azt hiszem bátran mondhatom, hogy mindkettőnknek életünk egyik legnagyszerűbb gasztronómiai élménye volt ez, minden értelemben! Mesés egy hely, minden berendezési tárgyon, a személyzeten és az ételeken is érződik, hogy itt egy álom vált valóra, hogy itt mindent a szeretet mozgat és hogy az adni szó ugyanolyan hangsúlyos és fontos mint a kapni. Szeretetteljes vendéglátásban volt részünk, csodás ételeket ettünk, kellemeset beszélgettünk és csak úgy töltődött a lelkünk. Csodás hetünk volt és igazán feltette az egészre a koronát ez a szombat! Végtelenül hálás vagyok mindenért amit ott kaptam és viszem magammal emlékül a "nehezebb" napokra! Köszönöm Uram, hogy mindezt át és megélhettem!
Hasonlóan csodás pillanatokat és élményeket kívánok mindanyiótoknak és önmagamnak is!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket és kívánok örömteli hétvégét nektek!😍
2018. június 4., hétfő
Határon innen és túl...
Aktív, csodas élményekkel tarkított hetet zártam tegnap. A kedvesem kedden ünnepelte a születésnapját és mi a lányokkal titkolózva, izgatottan készültünk. Készítettünk egy pólót neki amit mi rajzoltunk szeretettel! Csináltattunk egy névre szóló biciklis mezt neki, a lányok megtanultak egy dalt neki, ami így kezdődik "édesapából csak egy van..." és nekem bizony már ez a mondat könnyeket csalt a szemembe, Sári pedig édesen dugdosta ruhás szekrényében az apának készített szívecskés rajzot. Kedden reggel egy szelet dobostortával, egy szál gyertya fényénél ülve énekeltek a lányok és erre ébredt az apa... Kell ennél több ajándék? Azt hiszem nem és apa arcát látva biztosan mondhatom, hogy ő is így érzett abban a pillanatban és most is. Az ünnepelt maga is választott egy ajándékot, biciklizni indultunk a Balaton körül, 2esben. 10 óra körül ültünk a bringákra és az északi parton indultunk el. A megtett 143 km alatt, amit este fél 10kor mutatott a kilométeróra sok sok mesés pillanatot éltünk át de sokkal inkább meg. Az első megálló Balatongyörök (az egyik kedvenc településünk itt a környéken), a padon ülve újfent megállapítottuk milyen szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk, hogy mindezt megtehetjük, hogy itt élhetünk, hogy együtt vagyunk és szerethetjük egymást és tulajdonképpen mindenért amink van vagy amit kapunk az élettől. A drága férjem azt kívánta, hogy a 70. Szülinspját is így töltsük el, együtt 😍 ámen! Sokszor megálltunk, gyönyörködtünk a tájban, a Balaton mesés színvilágában, élveztük a természet csodáit, mint a napsütés és a szellő, és azt hiszem igazán meg tudtuk élni a pillanatot és benne is tudtunk maradni. Ez az igazi boldogság! Ebben a duális világban úgy gondolom nem lehet mindig "csak" boldognak lenni, mert a rosszat is meg kell tapasztalni, hogy tanulhassunk belőle, de ez most nagyon is a boldogság állapota volt mindkettőnknek! Fáradtan, fenékfájósan szálltunk le a bicikliről, de megérte!
Egy kis regenerálódás után pénteken Szlovénia felé vettük az iranyt, hegyi túrára mentünk. Mindkettőnk számára ismeretlen volt ez a "terep" de valahogy olyan hívogató! 6 különböző és némiképp egymás számára ismeretlen ember, 1200m szintkülönbség, közel 2000m tengerszint feketti magasság, mesés taj! Hogy mit gondoltam vagy éreztem mikor megpillantottam a hihetetlenül zöld füvet, a kristálytiszta, hegyről lezúduló patakot, a havas hegyoldalakat, a kőszikláról leszivárgó esőcseppeket melyek függönyként borították, védelmezték a beugró hasadékot vagy megéreztem, (aztán meg is kóstoltam 😉) a nyíló bodzavirágot (ami végtelen alázattal tartotta meg az éjszaka hullott eső cseppjeit miközben soha nem érzett illatot ontott magából, az aranyeső ámulatba ejtő látványa a fejünk felett, az apró kicsi élőlények a sziklák körül, a szűk hegyi utakon (mint pl. Erdei harangvirág, gombák, nefelejcs, páfrány, hangyák, szajkó,) engem elvarázsolt és magával ragadt mindez. Közel 4 óra után értünk a csúcsra, ahol kissé csalódottan tapasztaltuk, hogy a menedékház csak egy hét múlva fog nyitni. De a nap szépségéből ez semmit sem tudott elvenni, hisz a természet itt is megmutatta mire képes. Bámulatos hegyek és völgyek találkozása, a sziklák közül kizúduló vízesés, a sziklán egymagában, kapaszkodva megélő kisvirág.... Az élet ott van ahol meglátjuk és megéljük azt. Ha igazán élni akarunk akkor az egészen kopár sziklás vidék is tud adni annyit ami ehhez szükséges. Ez a kisvirág hisz magában, kapaszkodik és csodálattal éli meg amit adott neki ez az élet! Vajon hányan vagyunk képesek kisvirágként élni, kapaszkodni amikor már legszívesebben feladnánk meg kilátástalannak, lehetetlennek tűnik az életünk, észrevenni az elénk táruló csodás természetet annak minden csodájának együtt és nem az életünk nehézségeire koncentrálni..... A természet rengeteg értéket rejt magába és nem irigy ebből adni, nekünk csak el kell ezt venni, meg kell ezt látni és töltekezni belőle! Azt hiszem megtettük mindannyian ezt pénteken a közel 9 órás túra alatt.
A férjem kollégája szervezte az utat, 6an voltunk, 3 házaspár. A társaságbóll én csupán egyikőjüket ismertem, de ez egyáltalán nem jelentett akadályt a nap során. Imádtam minden pillanatát a velük töltött időnek, Ildi lelkesedését a természet és annak minden élőlénye iránt, a boldogságot az arcán mikor megpillantott egy újabb természeti csodát, Zoli hatalmas sztorijait amikkel tápláltuk bőségesen a lelkünket mert hatalmasakat nevettünk, a közös érdeklődési körökről (mint pl a jóga es a finom ételek) való beszélgetést Verával és Norbival. Friss levegő, csodás táj, tiszta szívű emberek, szeretet és béke! Ez az amire a testnek és a léleknek szüksége van! Töltekezzünk a természetből, fogadjuk be annak minden csodáját és adjuk át aggodalmainkat, félelmeinket szeretettel az anyaföldnek. Takarítsunk a lelkünkben, hogy be tudjuk fogadni az újat! Kimenni a természetbe, megölelni egy fát (ahogy azt én is megtettem leérve a hegyről megköszönve mindent amit a naptól kaptam) nem kerül semmibe, de az ajándék amit kapunk tőle felbecsülhetetlen érték! Szeressétek önmagatokat, óvjátok a természetet hadd szolgáljon bennünket még sokáig! Ezen felbuzdulva össze is szedtem tegnap újra a ház körüli szeméthalmazt😉
A múlt hét csodas lezárása a Szombati nap volt egy lélekemelő hangtál relaxxal és egy mesés étteremmel Balatonalmádiba. De ez a következő bejegyzés témája!
Szívem momden szeretetével ölellek benneteket 😍
Egy kis regenerálódás után pénteken Szlovénia felé vettük az iranyt, hegyi túrára mentünk. Mindkettőnk számára ismeretlen volt ez a "terep" de valahogy olyan hívogató! 6 különböző és némiképp egymás számára ismeretlen ember, 1200m szintkülönbség, közel 2000m tengerszint feketti magasság, mesés taj! Hogy mit gondoltam vagy éreztem mikor megpillantottam a hihetetlenül zöld füvet, a kristálytiszta, hegyről lezúduló patakot, a havas hegyoldalakat, a kőszikláról leszivárgó esőcseppeket melyek függönyként borították, védelmezték a beugró hasadékot vagy megéreztem, (aztán meg is kóstoltam 😉) a nyíló bodzavirágot (ami végtelen alázattal tartotta meg az éjszaka hullott eső cseppjeit miközben soha nem érzett illatot ontott magából, az aranyeső ámulatba ejtő látványa a fejünk felett, az apró kicsi élőlények a sziklák körül, a szűk hegyi utakon (mint pl. Erdei harangvirág, gombák, nefelejcs, páfrány, hangyák, szajkó,) engem elvarázsolt és magával ragadt mindez. Közel 4 óra után értünk a csúcsra, ahol kissé csalódottan tapasztaltuk, hogy a menedékház csak egy hét múlva fog nyitni. De a nap szépségéből ez semmit sem tudott elvenni, hisz a természet itt is megmutatta mire képes. Bámulatos hegyek és völgyek találkozása, a sziklák közül kizúduló vízesés, a sziklán egymagában, kapaszkodva megélő kisvirág.... Az élet ott van ahol meglátjuk és megéljük azt. Ha igazán élni akarunk akkor az egészen kopár sziklás vidék is tud adni annyit ami ehhez szükséges. Ez a kisvirág hisz magában, kapaszkodik és csodálattal éli meg amit adott neki ez az élet! Vajon hányan vagyunk képesek kisvirágként élni, kapaszkodni amikor már legszívesebben feladnánk meg kilátástalannak, lehetetlennek tűnik az életünk, észrevenni az elénk táruló csodás természetet annak minden csodájának együtt és nem az életünk nehézségeire koncentrálni..... A természet rengeteg értéket rejt magába és nem irigy ebből adni, nekünk csak el kell ezt venni, meg kell ezt látni és töltekezni belőle! Azt hiszem megtettük mindannyian ezt pénteken a közel 9 órás túra alatt.
A férjem kollégája szervezte az utat, 6an voltunk, 3 házaspár. A társaságbóll én csupán egyikőjüket ismertem, de ez egyáltalán nem jelentett akadályt a nap során. Imádtam minden pillanatát a velük töltött időnek, Ildi lelkesedését a természet és annak minden élőlénye iránt, a boldogságot az arcán mikor megpillantott egy újabb természeti csodát, Zoli hatalmas sztorijait amikkel tápláltuk bőségesen a lelkünket mert hatalmasakat nevettünk, a közös érdeklődési körökről (mint pl a jóga es a finom ételek) való beszélgetést Verával és Norbival. Friss levegő, csodás táj, tiszta szívű emberek, szeretet és béke! Ez az amire a testnek és a léleknek szüksége van! Töltekezzünk a természetből, fogadjuk be annak minden csodáját és adjuk át aggodalmainkat, félelmeinket szeretettel az anyaföldnek. Takarítsunk a lelkünkben, hogy be tudjuk fogadni az újat! Kimenni a természetbe, megölelni egy fát (ahogy azt én is megtettem leérve a hegyről megköszönve mindent amit a naptól kaptam) nem kerül semmibe, de az ajándék amit kapunk tőle felbecsülhetetlen érték! Szeressétek önmagatokat, óvjátok a természetet hadd szolgáljon bennünket még sokáig! Ezen felbuzdulva össze is szedtem tegnap újra a ház körüli szeméthalmazt😉
A múlt hét csodas lezárása a Szombati nap volt egy lélekemelő hangtál relaxxal és egy mesés étteremmel Balatonalmádiba. De ez a következő bejegyzés témája!
Szívem momden szeretetével ölellek benneteket 😍
2018. május 21., hétfő
Felejthetetlen pillanatok és km-ek
A férjem a múlt hétvégén körbefutotta a Balatont és utána napokig szárnyalt. Hogy tényleg mennyi energiát és örömöt tud adni a sport és amikor megkapod a jutalmat a kemény munkádért azt ma én is éreztem. Korán ébredtem és azt éreztem át tudnám ölelni az egész világot és újra nekiállnék a tegnapi versenynek. De futás helyett ma nyeregbe pattant a család és elmentünk az első közös bringatúrànkra, amit mindenki a saját biciklijével tett meg. 10km könnyed tekerés, egy finom fagyi és egy kis jateka strandon.
Hihetetlenül büszke vagyok a lányokra, csodás élmény volt ez nekem. Minden korszaknak megvan a maga szépsége és úgy érzem mi ezt igyekszünk is a maga szépségében és valóságában megélni. Szerettük a gügyögő, tipegő kisbabákat, ahogy ránk utalva hozzánk bújtak, szeretettel elfogadták a segítségünket. Jó volt hallani az első szavacskákat, sokat nevettünk a mókás szavakon, amik bizony időnként megvicceltek bennünket, mert mást értettünk mint amit ők mondtak... Jó volt látni ahogy megtanultak önállóan enni, inni, hintázni és biciklizni. Zsófinak ez utóbbi 2 kb 1 hónappal ezelőtt sikerült, pár jobb és bal agyféltekét összerendező gyakorlat után. És ma 10km-t biciklizett a kis kerékpárján velünk. Előttem tekerte a kis lábaival a pedált, végig énekelt, beszélgettünk. Nem tudom elmondani szavakkal mekkora büszkeség volt bennem! én aki ennyi idősen még biciklizni sem tudtam, akit nem türelemmel és odafigyelve tanítottak biciklizni hanem egy nagy pofon kíséretében, én aki soha nem voltam biciklitúrán a családommal megéltem minden pillanatát ennek a 3 órának! Hála járta át a szívem, mert ismét megérintett a pillanat varázsa és szépsége, tudatosult bennem mennyi csodás dolog is van az életemben! Sokszor elmondtam a lanyoknak mennyire büszke vagyok rájuk és várom a következő csaladi túrát. Talán sokan úgy gondolják nem nagy dolog ez, de bizony az! Apro örömök az életben, amiket észrevéve bearanyozhatjuk önmagunk és szeretteink mindennapjait. Tiszta érzéseket ajándékozva ezzel önmagunknak és a hozzánk közelállóknak. Olyan ajándékokat amelyek feltöltik őket és hosszútávon meghatározó lehet az életükben!
Szeressük az életet, vegyük észre benne az apró csodákat, ajándékozzunk minőségi időt, töltődjünk, dicsérjünk, öleljünk, szeressünk!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket 😍
Hihetetlenül büszke vagyok a lányokra, csodás élmény volt ez nekem. Minden korszaknak megvan a maga szépsége és úgy érzem mi ezt igyekszünk is a maga szépségében és valóságában megélni. Szerettük a gügyögő, tipegő kisbabákat, ahogy ránk utalva hozzánk bújtak, szeretettel elfogadták a segítségünket. Jó volt hallani az első szavacskákat, sokat nevettünk a mókás szavakon, amik bizony időnként megvicceltek bennünket, mert mást értettünk mint amit ők mondtak... Jó volt látni ahogy megtanultak önállóan enni, inni, hintázni és biciklizni. Zsófinak ez utóbbi 2 kb 1 hónappal ezelőtt sikerült, pár jobb és bal agyféltekét összerendező gyakorlat után. És ma 10km-t biciklizett a kis kerékpárján velünk. Előttem tekerte a kis lábaival a pedált, végig énekelt, beszélgettünk. Nem tudom elmondani szavakkal mekkora büszkeség volt bennem! én aki ennyi idősen még biciklizni sem tudtam, akit nem türelemmel és odafigyelve tanítottak biciklizni hanem egy nagy pofon kíséretében, én aki soha nem voltam biciklitúrán a családommal megéltem minden pillanatát ennek a 3 órának! Hála járta át a szívem, mert ismét megérintett a pillanat varázsa és szépsége, tudatosult bennem mennyi csodás dolog is van az életemben! Sokszor elmondtam a lanyoknak mennyire büszke vagyok rájuk és várom a következő csaladi túrát. Talán sokan úgy gondolják nem nagy dolog ez, de bizony az! Apro örömök az életben, amiket észrevéve bearanyozhatjuk önmagunk és szeretteink mindennapjait. Tiszta érzéseket ajándékozva ezzel önmagunknak és a hozzánk közelállóknak. Olyan ajándékokat amelyek feltöltik őket és hosszútávon meghatározó lehet az életükben!
Szeressük az életet, vegyük észre benne az apró csodákat, ajándékozzunk minőségi időt, töltődjünk, dicsérjünk, öleljünk, szeressünk!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket 😍
Örömmel a cél felé
Elindulni valahova, végigjárni az utat és megérkezni mindig csodás érzés. És ha ezt az utat még élvezettel is járod be az az igazi ajándék.
Szilveszter éjszakáján, pár perccel éjfél előtt indultam el az úton. Neveztem a hagyományosan Pünkösdkor megrendezendő KKM futóversenyre, 21km-es távon.... A futás már 3 éve része az életemnek, de csupán kedv kérdése volt mikor megyek ki futni pár km-t. Az én csodálatos társam készített nekem egy edzéstervet és eszerint kezdtem meg a felkészülést. Heti 4 edzés, 1 jóga. Hosszabb, rövidebb távok, emelkedők és lejtők, kocogás vagy sprint, szeszélyes időjárás..... Ezek voltak a társaim a 12 hét alatt. Nem volt könnyű mindig beilleszteni a napba az edzést, nem volt mindig kedvem felhúzni a futócipőt, de mindvégig ott lebegett a szemem előtt a pünkösdi hétvége és hogy milyen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen versenyre készülhetek. Minden alkalommal hála járta át a szivem, hogy van lábam és futhatok, hogy van egy klassz futócipőm, hogy olyan csodás élményeket élhetek meg mint hallani a Balaton hullámait ahogy a szikláknak csapódnak, hogy érzem a nyíló ibolya mesés illatát, hogy hallgatom az ébredező természet gyönyörű muzsikájat, beszippanthatom a bodza és az akác semmihez sem hasonlítható illatát és hogy mögöttem van egy szerető és támogató család akik biztatnak és büszkék rám! Rengeteget kaptam tőlük ebben a 3 hónapban (is), 🙏
A felkészülés nagyon jól ment, talán egy olyan edzés volt ahol soknak bizonyult a 2 lábam, mert folyton harcban álltak egymással. Abszolút az akkori lelkiállapotomat tükrözte az a "szenvedés". De ezt leszámítva éreztem az erőt folyamatosan magamban, energiát termelt minden egyes tréning és láttam, éreztem a folyamatos fejlődést. Szárnyalt a lelkem és tudtam, hogy meg tudom csinálni!
És eljött a ☀️, szinte már sajnáltam is, hogy vége lesz! A gyerekek versenye szombaton volt, mindketten hősiesen futottak a cél felé, Zsófi 250m-t teljesítve, Sári pedig 500at. Végtelenül büszke vagyok rájuk, a lelkesedésük és a kitartásuk csodálatra méltó! Remélem egyszer együtt futunk majd és a pályán is támogatjuk, segítjük egymást és közös célért fogunk küzdeni.
Szüleim is eljöttek szurkolni nekem és a kislányaimnak is. Jó volt, hogy itt voltak, jó volt látni a büszkeséget édesapám szemében, jó volt lepacsizni vele mikor a második körömre indultam és meglátni őt a kordon mellett a célegyenesbe! Tudom, hogy büszke rám mégha nem is könnyű neki ezt kimondani.
Reggel korán keltem, hogy ráhangolódjak a napra, elkészítettem mindenkinek a reggelit, felcsatoltam a rajtszámom, fejembe raktam az új sapimat és felvettem az új futócipőmet. Egyedül sétáltam be a Fő térre, útközben imádkoztam. Csatlakozni a felsőbb tudathoz szerintem semmihez sem hasonlítható energiát ad. Fantasztikus hangulat volt bent, szólt a zene, közös bemelegítés, rengeteg ember!
Unokatesóm 9.50kor indult handbike-kal, neki szurkoltam elsőként közösen a nagynénémmel és az unokatestvéremékkel. 10 perc múlva indultunk mi is. Kellő izgalommal álltam be a 3as rajtzónába, ahol az iramfutó 1.58as lufit rögzített magára.
Ez a szám felkeltette az érdeklődésemet. Az edzésterv alapjan 2 óra 3perces időm volt kalkulálva, de szeretettem volna 2 óra alá menni. Úgyhogy gondoltam hátha.... Mertem nagyot álmodni. Nagyon kellemes idő volt, a futás jól indult. Az energia dolgozott bennem, a lábaim de azt hiszem még inkább a szívem vitt előre. Jól esett minden lépés, újabb energiát adott minden egyes km, főleg mikor meghallottam, hogy az a km is szintidőmön belül sikerült. Sok mosolygós ember az útszélén, tapsoltak, locsoltak, integettek..... Már ezért az élményért megéri csinálni. 1 órán belül értem az első köröm végére, ahol ott várt az imádott családom. Csillogó szemekkel ott állt a férjem, éreztem mennyire büszke rám és a 2 csodás kislányunk transzparensel a kezükben amit ők készítettek. Megsimogattam őket ❤️ és újabb lendületet véve nekiindultam a 2. Körnek. Útközben időnként különleges erők vették uralom alà a testem, pörgött a lábam, mintha nem is hozzám tartozna, szerettem nagyon és hála járta át a szívem. Gyenesdiáson mikor futottam 2 kisgyerek az ő kis színes pohárkájából kínálta a nagypapájukkal a frissítő vizet és ott ez nagyon megérintett, könnyekig hatódtam. A saját gyermekeimre gondoltam és arra, hogy ők milyen önzetlenek, tiszta szívüek és szeretetteljesek. Bárcsak ilyenek lehetnénk mi felnőttek is, bárcsak megkeresnénk mindannyian magunkban ezt a kisgyermeket! Olyan más lehetne az életünk és a világ is! Kb 1km-rel a cél előtt megpillantottam az 1 óra 58as lufit es akkor már biztos voltam benne, hogy jó helyen vagyok, meglesz a kitűzött cél. Utolértem az utánfutót, aki kedves szavakkal biztatott, hogy fussak, menjek elé, csináljam. Es CSINÁLTAM, MEGCSINÁLTAM! 1 óra 57 perc 56 mp alatt lefutottam az első félmaratonomat versenyen! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
A férjem és a kislányaink mosolyogva, szeretettel és büszkeséggel a tekintetükben jöttek gratulálni, annyira jó volt őket átölelni! Végtelenül hálás vagyok nekik és az egész életemért is!
Azt hiszem itt nincs még vége, újabb celok kellenek, mert ezek visznek előbbre és az úton megélt tapasztalások.
Legyenek álmaitok, legyenek céljaitok, lássátok az utat és haladjatok rajta örömmel. Ha ezt érzitek közben akkor biztosak lehettek benne, hogy jó úton jártok!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket 💜
Szilveszter éjszakáján, pár perccel éjfél előtt indultam el az úton. Neveztem a hagyományosan Pünkösdkor megrendezendő KKM futóversenyre, 21km-es távon.... A futás már 3 éve része az életemnek, de csupán kedv kérdése volt mikor megyek ki futni pár km-t. Az én csodálatos társam készített nekem egy edzéstervet és eszerint kezdtem meg a felkészülést. Heti 4 edzés, 1 jóga. Hosszabb, rövidebb távok, emelkedők és lejtők, kocogás vagy sprint, szeszélyes időjárás..... Ezek voltak a társaim a 12 hét alatt. Nem volt könnyű mindig beilleszteni a napba az edzést, nem volt mindig kedvem felhúzni a futócipőt, de mindvégig ott lebegett a szemem előtt a pünkösdi hétvége és hogy milyen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen versenyre készülhetek. Minden alkalommal hála járta át a szivem, hogy van lábam és futhatok, hogy van egy klassz futócipőm, hogy olyan csodás élményeket élhetek meg mint hallani a Balaton hullámait ahogy a szikláknak csapódnak, hogy érzem a nyíló ibolya mesés illatát, hogy hallgatom az ébredező természet gyönyörű muzsikájat, beszippanthatom a bodza és az akác semmihez sem hasonlítható illatát és hogy mögöttem van egy szerető és támogató család akik biztatnak és büszkék rám! Rengeteget kaptam tőlük ebben a 3 hónapban (is), 🙏
A felkészülés nagyon jól ment, talán egy olyan edzés volt ahol soknak bizonyult a 2 lábam, mert folyton harcban álltak egymással. Abszolút az akkori lelkiállapotomat tükrözte az a "szenvedés". De ezt leszámítva éreztem az erőt folyamatosan magamban, energiát termelt minden egyes tréning és láttam, éreztem a folyamatos fejlődést. Szárnyalt a lelkem és tudtam, hogy meg tudom csinálni!
És eljött a ☀️, szinte már sajnáltam is, hogy vége lesz! A gyerekek versenye szombaton volt, mindketten hősiesen futottak a cél felé, Zsófi 250m-t teljesítve, Sári pedig 500at. Végtelenül büszke vagyok rájuk, a lelkesedésük és a kitartásuk csodálatra méltó! Remélem egyszer együtt futunk majd és a pályán is támogatjuk, segítjük egymást és közös célért fogunk küzdeni.
Szüleim is eljöttek szurkolni nekem és a kislányaimnak is. Jó volt, hogy itt voltak, jó volt látni a büszkeséget édesapám szemében, jó volt lepacsizni vele mikor a második körömre indultam és meglátni őt a kordon mellett a célegyenesbe! Tudom, hogy büszke rám mégha nem is könnyű neki ezt kimondani.
Reggel korán keltem, hogy ráhangolódjak a napra, elkészítettem mindenkinek a reggelit, felcsatoltam a rajtszámom, fejembe raktam az új sapimat és felvettem az új futócipőmet. Egyedül sétáltam be a Fő térre, útközben imádkoztam. Csatlakozni a felsőbb tudathoz szerintem semmihez sem hasonlítható energiát ad. Fantasztikus hangulat volt bent, szólt a zene, közös bemelegítés, rengeteg ember!
Unokatesóm 9.50kor indult handbike-kal, neki szurkoltam elsőként közösen a nagynénémmel és az unokatestvéremékkel. 10 perc múlva indultunk mi is. Kellő izgalommal álltam be a 3as rajtzónába, ahol az iramfutó 1.58as lufit rögzített magára.
Ez a szám felkeltette az érdeklődésemet. Az edzésterv alapjan 2 óra 3perces időm volt kalkulálva, de szeretettem volna 2 óra alá menni. Úgyhogy gondoltam hátha.... Mertem nagyot álmodni. Nagyon kellemes idő volt, a futás jól indult. Az energia dolgozott bennem, a lábaim de azt hiszem még inkább a szívem vitt előre. Jól esett minden lépés, újabb energiát adott minden egyes km, főleg mikor meghallottam, hogy az a km is szintidőmön belül sikerült. Sok mosolygós ember az útszélén, tapsoltak, locsoltak, integettek..... Már ezért az élményért megéri csinálni. 1 órán belül értem az első köröm végére, ahol ott várt az imádott családom. Csillogó szemekkel ott állt a férjem, éreztem mennyire büszke rám és a 2 csodás kislányunk transzparensel a kezükben amit ők készítettek. Megsimogattam őket ❤️ és újabb lendületet véve nekiindultam a 2. Körnek. Útközben időnként különleges erők vették uralom alà a testem, pörgött a lábam, mintha nem is hozzám tartozna, szerettem nagyon és hála járta át a szívem. Gyenesdiáson mikor futottam 2 kisgyerek az ő kis színes pohárkájából kínálta a nagypapájukkal a frissítő vizet és ott ez nagyon megérintett, könnyekig hatódtam. A saját gyermekeimre gondoltam és arra, hogy ők milyen önzetlenek, tiszta szívüek és szeretetteljesek. Bárcsak ilyenek lehetnénk mi felnőttek is, bárcsak megkeresnénk mindannyian magunkban ezt a kisgyermeket! Olyan más lehetne az életünk és a világ is! Kb 1km-rel a cél előtt megpillantottam az 1 óra 58as lufit es akkor már biztos voltam benne, hogy jó helyen vagyok, meglesz a kitűzött cél. Utolértem az utánfutót, aki kedves szavakkal biztatott, hogy fussak, menjek elé, csináljam. Es CSINÁLTAM, MEGCSINÁLTAM! 1 óra 57 perc 56 mp alatt lefutottam az első félmaratonomat versenyen! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
A férjem és a kislányaink mosolyogva, szeretettel és büszkeséggel a tekintetükben jöttek gratulálni, annyira jó volt őket átölelni! Végtelenül hálás vagyok nekik és az egész életemért is!
Azt hiszem itt nincs még vége, újabb celok kellenek, mert ezek visznek előbbre és az úton megélt tapasztalások.
Legyenek álmaitok, legyenek céljaitok, lássátok az utat és haladjatok rajta örömmel. Ha ezt érzitek közben akkor biztosak lehettek benne, hogy jó úton jártok!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket 💜
2018. május 6., vasárnap
Édesanya, édesapa és a gyermek
Az én történetem édesanyaként 2009ben kezdődött, mikor is először fogant meg egy kisbaba a méhemben. 2 év után határtalan öröm és szeretet járta át a szívem, hogy életet adhatok egy kis angyalkának. Azonban az öröm sajnos túl korai volt, mert a mi drága kis csillagunk küldetése hamar véget ért, neki csupán annyi volt a feladata, hogy megmutassa számomra, hogy nincs biológiai akadálya annak, hogy édesanya legyek. De az idő ott és akkor még nem volt a megfelelő. Ami akkor egy nehézség és fájdalom volt, azt ma már a hála érzése járja át, köszönöm neki amire akkor megtanított.
Es 2011 júliusában karomba tarthattam az mi kis hajas babánkat, aki a Sára nevet kapta. Örömteli, boldogsággal átitatott 9 hónapot töltöttünk szorosan egymáshoz bújva, minden perce egy csoda volt. Végtelen szeretettel vártuk őt, akárcsak közel 2 év múlva, 2013ban a még sűrűbb hajkoronával megérkező kishugát, Zsófit. Szülővé válni kiváltság és mérhetetlen büszkeség ugyanakkora egy életre szóló feladat is. Mélységek és magaslatok, fájdalom és örömkönnyek, türelmetlenség és határtalan szeretet, dacolás és véget nem érő ölelés.... De semmihez sem hasonlítható érzés! Összebújva mesét olvasni, közösen ebédet késziteni, ott lenni az első lépéseknél és szavaknál, tanítani őt és tanulni tőle, ezeket nem lehet szavakba önteni. Ezt megélni kell és hálásnak lenni azért, hogy vagyunk egymásnak! Hogy minket választottak arra a csodás feladatra, hogy felneveljük őket, hogy együtt sírjunk és nevessünk, hogy elindítsuk őket a rögösnek tűnő élet nevet viselő úton.
Ez a nap "hivatalosan" az édesanyáké, de én azt gondolom az ünnep ugyanannyira az apukáké is és a gyermekeké is. Egyik nélkül nem létezik a másik. Hála járja át a szívem ha rájuk gondolok, büszkeség ha rájuk nézek és végtelen szeretet, hogy általuk lettem én édesanya.
Csodás meglepetésben volt ma részem, köszönöm mindannyiunknak az ágyba hozott reggelit és a kv-t, a csodás filmet, ami nekem készült, a finom ebédet és az együtt töltött mesés napot!
Az életben minden ajandek, de édesanyává válni valahogy még annál is több! Szeressétek az édesanyátokat, a gyermekeiteket és legfokepp önmagatokat. Hisz csak abból tudtok adni nekik is ami már a tiétek!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket
Es 2011 júliusában karomba tarthattam az mi kis hajas babánkat, aki a Sára nevet kapta. Örömteli, boldogsággal átitatott 9 hónapot töltöttünk szorosan egymáshoz bújva, minden perce egy csoda volt. Végtelen szeretettel vártuk őt, akárcsak közel 2 év múlva, 2013ban a még sűrűbb hajkoronával megérkező kishugát, Zsófit. Szülővé válni kiváltság és mérhetetlen büszkeség ugyanakkora egy életre szóló feladat is. Mélységek és magaslatok, fájdalom és örömkönnyek, türelmetlenség és határtalan szeretet, dacolás és véget nem érő ölelés.... De semmihez sem hasonlítható érzés! Összebújva mesét olvasni, közösen ebédet késziteni, ott lenni az első lépéseknél és szavaknál, tanítani őt és tanulni tőle, ezeket nem lehet szavakba önteni. Ezt megélni kell és hálásnak lenni azért, hogy vagyunk egymásnak! Hogy minket választottak arra a csodás feladatra, hogy felneveljük őket, hogy együtt sírjunk és nevessünk, hogy elindítsuk őket a rögösnek tűnő élet nevet viselő úton.
Ez a nap "hivatalosan" az édesanyáké, de én azt gondolom az ünnep ugyanannyira az apukáké is és a gyermekeké is. Egyik nélkül nem létezik a másik. Hála járja át a szívem ha rájuk gondolok, büszkeség ha rájuk nézek és végtelen szeretet, hogy általuk lettem én édesanya.
Csodás meglepetésben volt ma részem, köszönöm mindannyiunknak az ágyba hozott reggelit és a kv-t, a csodás filmet, ami nekem készült, a finom ebédet és az együtt töltött mesés napot!
Az életben minden ajandek, de édesanyává válni valahogy még annál is több! Szeressétek az édesanyátokat, a gyermekeiteket és legfokepp önmagatokat. Hisz csak abból tudtok adni nekik is ami már a tiétek!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket
2018. április 7., szombat
Hinni, hinni.....
.... Valamiben amiben bennünk van, valakiben aki mi magunk vagyunk. Mindannyiunkban ott él egy bölcs és tehetséges gyermek aki bármire képes ha igazán akarja, mert elhiszi, hogy meg tudja csinálni.
Én egy menekülő típusú ember vagyok, elutasítás sérülést cipelek magammal. Hogy szeretek és tudok futni már általános iskolában kiderült, a legjobb futó voltam az osztályba, gyakran mentem atlétika versenyre. Középiskolában is a legjobbak között voltam, ennél ellenére csak közel 3 éve kezdtem el komolyabban futni. Először csak 5-6 km-ket,annyi esett jól a testemnek. 2016ban indultam először a KKM versenyen, maratoni váltóban. 10.5km volt az én távom. Emlékszem mikor beértem a célba az volt a gondolatom, hogy bizony nem lennék képes ebből még egy kört teljesíteni... Ugyanezzel az érzéssel értem tavaly is célba ezen a versenyen a közel 35fokban. Tavaly minden nap felkerült a céljaim közé, hogy félmaratont futok, de nem valósult meg. Gondoltam majd idén meglesz, nem vagyok elkésve sehonnan. Igazán Szilveszter éjszaka játszottam el először a gondolattal, hogy milyen is lehet 2 órát futni egyfolytában. Februárban kezdtem el a 12 hetes edzésprogramot, mert célom volt, hogy május 20-án teljesítsem a 21km-es távot. Heti 4 alkalommal megyek edzeni és bátran mondhatom, hogy jól megy a futás, jobban mint a 3 év alatt bármikor.
Múlt szombaton szakadó esőben indultunk el anyukamékhoz és én útközben kiszálltam a kocsiból és futva értem el a szülői házat. Érdekes, izgalmas és felemelő élmény volt! Az járt közben a fejemben, hogy ha álmaim, céljaim vannak akkor azokért akkor is tennem kell ha odakint vagy épp belül dúl a vihar. És mi van akkor ha május 20-án ugyanilyen szakadó eső lesz? Nem fogom a 3 hónapos felkészülésemet a kukába dobni csak mert nem épp "ideális" a körülmény a futáshoz.... Elázva, tocsogó cipővel, büszkeséggel és a kitűzött célhoz képest 3km-rel kevesebbel érkeztem meg anyukamékhoz. Éreztem útközben, hogy ha ez az idő nem fog ki rajtam akkor bizony semmi sem, meglesz az a félmaraton.
A szombati napok mindig a hosszabb távok, 17-18km. Ma fél 11 körül indultam neki a 17km-és szakasznak, nem túl sok, mondhatni 0 lelkesedéssel. Fájlaltam kicsit a bal térdem az elején, de "megbeszéltem" vele és magammal is, hogy ezen túl kell lépni és minden rendben lesz. Az első 10km-t szemerkélő esőben futottam. Vonyarcra érve gondoltam a Szent Mihály kápolnánál visszafordulok akkor kicsit több, mint 17km lesz a megtett táv. De vonzott a domb, a kápolna, a Balaton látványa. Felszaladtam rá és csodás kép tárult elém. Ott fent egyedül, a keresztre feszített Jézussal, édesanyjával és a mesés tájjal.... Erőre kaptam és jött egy érzés, hogy ma meg kellene próbálni.... Elindultam lefelé a dombról és csak úgy pattogtam az aszfalton.. Tudtam, hogy meg tudom csinálni, biztattam magam. Visszaérve a városba még rengeteg erőt éreztem magamban és bizony nagyon jó köröket futottam, így életemben először teljesítettem a félmaratoni távot 2 órás idővel. Végig borús idő volt, de mikor a ház elé értem pár pillanatra átsütött a nap a felhők felett, azt hiszem előttem tisztelgett. Melegség és végtelen büszkeség járta át a szívem🙏 aztán a következő pillanatban nagy szemekben elkezdett esni újra az eső. Csodás a természet, csodás ahogy észrevesszük benne az apró csodákat hálás vagyok érte!
Pár hónappal ezelőtt nem hittem volna, hogy ilyenre is képes vagyok, de ha elszánt és lelkes az ember akkor tényleg nincs lehetetlen. A képzeletnek csak az ego szabhat határt,ne adjunk neki teret!
Legyen előttünk mindig cél és ha igazán el akarjuk azt érni akkor az odavezető út is ki fog rajzolódni! Nem biztos, hogy könnyű lesz végigmenni rajt, de megéri!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket és kívánok nektek csodás vasárnapot!
Én egy menekülő típusú ember vagyok, elutasítás sérülést cipelek magammal. Hogy szeretek és tudok futni már általános iskolában kiderült, a legjobb futó voltam az osztályba, gyakran mentem atlétika versenyre. Középiskolában is a legjobbak között voltam, ennél ellenére csak közel 3 éve kezdtem el komolyabban futni. Először csak 5-6 km-ket,annyi esett jól a testemnek. 2016ban indultam először a KKM versenyen, maratoni váltóban. 10.5km volt az én távom. Emlékszem mikor beértem a célba az volt a gondolatom, hogy bizony nem lennék képes ebből még egy kört teljesíteni... Ugyanezzel az érzéssel értem tavaly is célba ezen a versenyen a közel 35fokban. Tavaly minden nap felkerült a céljaim közé, hogy félmaratont futok, de nem valósult meg. Gondoltam majd idén meglesz, nem vagyok elkésve sehonnan. Igazán Szilveszter éjszaka játszottam el először a gondolattal, hogy milyen is lehet 2 órát futni egyfolytában. Februárban kezdtem el a 12 hetes edzésprogramot, mert célom volt, hogy május 20-án teljesítsem a 21km-es távot. Heti 4 alkalommal megyek edzeni és bátran mondhatom, hogy jól megy a futás, jobban mint a 3 év alatt bármikor.
Múlt szombaton szakadó esőben indultunk el anyukamékhoz és én útközben kiszálltam a kocsiból és futva értem el a szülői házat. Érdekes, izgalmas és felemelő élmény volt! Az járt közben a fejemben, hogy ha álmaim, céljaim vannak akkor azokért akkor is tennem kell ha odakint vagy épp belül dúl a vihar. És mi van akkor ha május 20-án ugyanilyen szakadó eső lesz? Nem fogom a 3 hónapos felkészülésemet a kukába dobni csak mert nem épp "ideális" a körülmény a futáshoz.... Elázva, tocsogó cipővel, büszkeséggel és a kitűzött célhoz képest 3km-rel kevesebbel érkeztem meg anyukamékhoz. Éreztem útközben, hogy ha ez az idő nem fog ki rajtam akkor bizony semmi sem, meglesz az a félmaraton.
A szombati napok mindig a hosszabb távok, 17-18km. Ma fél 11 körül indultam neki a 17km-és szakasznak, nem túl sok, mondhatni 0 lelkesedéssel. Fájlaltam kicsit a bal térdem az elején, de "megbeszéltem" vele és magammal is, hogy ezen túl kell lépni és minden rendben lesz. Az első 10km-t szemerkélő esőben futottam. Vonyarcra érve gondoltam a Szent Mihály kápolnánál visszafordulok akkor kicsit több, mint 17km lesz a megtett táv. De vonzott a domb, a kápolna, a Balaton látványa. Felszaladtam rá és csodás kép tárult elém. Ott fent egyedül, a keresztre feszített Jézussal, édesanyjával és a mesés tájjal.... Erőre kaptam és jött egy érzés, hogy ma meg kellene próbálni.... Elindultam lefelé a dombról és csak úgy pattogtam az aszfalton.. Tudtam, hogy meg tudom csinálni, biztattam magam. Visszaérve a városba még rengeteg erőt éreztem magamban és bizony nagyon jó köröket futottam, így életemben először teljesítettem a félmaratoni távot 2 órás idővel. Végig borús idő volt, de mikor a ház elé értem pár pillanatra átsütött a nap a felhők felett, azt hiszem előttem tisztelgett. Melegség és végtelen büszkeség járta át a szívem🙏 aztán a következő pillanatban nagy szemekben elkezdett esni újra az eső. Csodás a természet, csodás ahogy észrevesszük benne az apró csodákat hálás vagyok érte!
Pár hónappal ezelőtt nem hittem volna, hogy ilyenre is képes vagyok, de ha elszánt és lelkes az ember akkor tényleg nincs lehetetlen. A képzeletnek csak az ego szabhat határt,ne adjunk neki teret!
Legyen előttünk mindig cél és ha igazán el akarjuk azt érni akkor az odavezető út is ki fog rajzolódni! Nem biztos, hogy könnyű lesz végigmenni rajt, de megéri!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket és kívánok nektek csodás vasárnapot!
2018. április 6., péntek
Testvér, lélekkapcsolat....
"Ha választhatnak egy testvért és leirhatnam hogy milyen legyen az olyan lenne amilyen te vagy így úgy érzem nagyon szerencsés ember vagyok hogy ilyen testvérem van". Azt hiszem túl sok magyarázatot nem kíván ez a pár sor, de úgy érzem szeretném megosztani veletek mit is érzek én ezzel kapcsolatban! Ezt az üzenetet tegnap este kaptam a bátyámtól, attól az embertől, akivel pici korom óta megmagyarázhatatlan, mély, szereteten, megbecsülésen alapuló kapcsolatom van. 2 év különbséggel születtünk, különböző neműek vagyunk mégis mindig "jó" testvérek voltunk. Szüleink elmondása alapján mi sose veszekedtünk, ellentétében az azonos nemű, hasonló korú unokatestvéreinknek akik folyton marták egymást és a szeretetet vajmi kevésbé jellemezte az ő testvéri kapcsolatukat. Igazi nagy veszekedésre én sem emlékszem kettőnk között, nyilván apró civódások voltak... De ezek ilyen gyermeki ego harcok voltak inkább! Kinek nagyobb a homokvára, kinek szebb a bunkija (mindenféle limlomból készített bunker), de ebben nagyjából ki is merült nálunk a vita. Illetve egy nagy sérelmem van vele kapcsolatban még kisgyermekként. 4-5 éves lehettem és volt egy kedves fehér macim aminek piros selyemmasni volt a nyakában. Folyton azt morzsolgattam, megnyugtatott. Egyszer egy vitánk alkalmával a bátyám elvette ezt a macit és bedobta a tűzbe😥 nehéz volt ezt akkor megélni és elfogadni de ma már nem haragszom érte.
Kicsi korunkban egymáshoz volt tolva a két ágy amiben aludtunk és a fejünk ért össze. Gyakran aludtunk el úgy, hogy fogtunk egymás kezét, suttogva megosztottuk egymással a titkainkat, az aznapi "jócselekedeteinket". Ebből bizony volt bőven, szüleink nem kis bánatára. Szerettük egymást, szerettünk együtt lenni de ugyanakkor vágytunk a figyelemre, a törődésre. Sokat dolgoztak a szüleink, kevés idejük volt ránk. Mi pedig tudtuk ha rosszat csinálunk legalább addig is velünk foglalkoznak míg megszidnak,megbüntetnek bennünket. Csináltunk veszélyes, törvénybe ütköző dolgokat is és emiatt elkönyveltek bennünket mint rossz gyerekeket. El is kísért bennünket hosszú hosszú éveken keresztül ez a megbélyegzés. Nekem a jó tanulmányi eredményemmel sikerült kompenzálnom a magatartásbeli problémákat, bátyámnak ez nem ment. Ő megrekedt a "rossz gyerek" minőségben és bármit tett valahogy mindig rosszul sült el. Elhitte, hogy ő tényleg rossz és mindent megtett azért, hogy igaz legyen rá ez az állítás.
Gyerekként nagyon felnéztem rá, mindig rá akartam hasonlítani. Nyugodt és vicces volt, rengeteg barát/haver állt mellette. Jól focizott, így 6as korában elkerült kollégiumba, focisuliba. Nehéz volt ezt nekem megélni, úgy éreztem hiányzik valami az életemből. Ő volt az! Vártam mindig a hétvégéket, hogy beszélgethessünk, hogy mehessek szurkolni a meccseire, hogy mindenkinek megmutathassam milyen klassz testvérem van nekem. Én is elkezdtem focizni, csakhogy még ebben is rá hasonlítsak. Nem tudom megmondani, hogy az iránta érzett szeretetem motivált ebben vagy inkább az, hogy édesanyám és az ő anyukája folyton Krisztiánról áradoztak, hogy ő milyen szuper kölyök és inkább az irigység dolgozott bennem. Mindenesetre élveztem amit csináltam és a vele töltött időt is. A középiskolás éveink alatt két különböző városban tanultunk de a szoros kapcsolat továbbra is megmaradt. Ekkor már tudtam, hogy ő tévútra tévedt, hisz megosztotta velem a problémáit, én pedig ott próbáltam segíteni neki ahol tudtam. De sajnos (vagy talán mégsem) nem voltam elég hozzá, hogy megmentsem őt a bukástól. Saját magának ásott mély gödröt, beleesett és a mélység magával ragadta. Nehéz időszak volt ez nekem, nem igazán értettem miért kell őt elveszítenem és nem tudtam, hogy tudnék ezzel az érzéssel együttélni. Utolsó éves voltam a középiskolában mikor először börtönbe került. Mai napig tisztán emlékszem rá mikor először megláttam őt megbilincselve, percekig zokogtam és imádkoztam, hogy ez ne a valóság legyen. Hát az volt! Megélni azt, hogy szeretsz valakit, segíted és támogatod őt és ő ennek ellenére folyton visszaesik a gödörbe és elengedi a te kezed ami segíthetné őt bizony nem könnyű. De annál inkább tanító célzatú. 3x visszazuhanni és egyre mélyebbre ásni abban a gödörben egyértelműen azt mutatja, hogy nem tanult a leckéből, megragadt a gyermeki "rossz gyerek" minőségben és ragaszkodik is hozzá. Elfogadtam, hogy ez az ő útja sokszor sírtam miatta, de megértettem, hogy ezt az utat neki kell végigjárnia és segítséget akkor kell nyújtanom ha ő ezt kéri. Nem menthetem meg minden hibájának a következményétől hisz akkor megfosztom a fejlődés lehetőségétől.
2016 januárjában mikor újabb lehetőséget kapott a szabad életre nagy izgalommal vártam, hogy fogják fogadni őt a gyermekeim, hisz sosem találkoztak vele. És bizony "nem okoztak csalódást". Ugyanaz a szeretet van bennük is iránta ami a mai napig él bennem is. Elfogadták őt feltétel nélkül, azért szeretik mert megnevetteti őket, mert gyermek lesz belőle mellettük, mert érzik, hogy nekem is fontos ez a kapcsolat. Őket nem érdekli honnan jött, hol volt életük első pár évében, miért került oda, ők azt a tiszta, érzékeny, szerethető embert látják benne aki ő valójában, aki kisgyermekként még tudta, hogy azért érkezett ide, hogy szeressen és viszont szeressék. Ezt az embert (kisgyereket) látom én is mindig mikor beszélgetek vele, mikor látom a könnyeket megcsillanni a szemében. Vágyik ő is mint mi mindannyian a szeretetre, az elismerésre és arra, hogy boldog legyen ezen a Földön. Ez aboldogság viszont nem a sötét oldalon van! Azt hiszem ezt ma már ő is tudja vagy legalábbis kezdi érzékelni. Az én "ráhatásomra" vagy talán mert időközben fordult a kocka és ma már ő néz fel rám, mint a húgára elment kineziológushoz és dolgozik azon, hogy megtalálja önmagában azt a kisgyermeket aki 37 évvel ezelőtt ezt a családot, ezt az életet és ezt a testet választotta a tanítójának. Végtelenül büszke vagyok rá és minden szeretetettem támogatom őt abban, hogy tálalja meg a lelki békéjét, mutassa meg másoknak is azt a hatalmas szeretetet és jóságot ami a szívében lakozik (amit én és a kislányaim már régóta látunk benne) és tegye szebbé a világot! Nagy lehetőségek rejlenek benne, sokaknak lehet példaértékű az ő "gyógyulása" ha lesz elég kitartás és hit benne! Én azon leszek, hogy támogassam és segítsem őt ezen a csodás úton ahogy tettem ezt mindig is mióta őt választottam az egyik testvéremnek.
Azt mondják az ember a barátait megválogathatja de a családja az adott. Szerintem meg mi magunk választunk családot szülőket és testvéreket is magunknak, olyan személyeket akik leginkább segíteni fognak bennünket ezen életünk során. Begyógyítani a sérüléseinket, amit akár életek óta nem tudunk megoldani, megtanítani bennünket arra amit ők már tudnak, mert megtapasztalták... Azt hiszem a mi kapcsolatunk azért ilyen szoros mert pár csatát már megvívtunk egymás ellen vagy épp együtt előzőleg. De van még feladatunk egymással és én örömmel, tiszta szívvel megyek vele ezen az úton, növelve a saját és az ő önbecsülését is, megmutatva a világnak, hogy a szeretet ereje mire képes és biztatva mindenkit, hogy lássa meg a szüleiben, a testvéreiben és bárkiben azt az érző kisgyermeket aki ő a lelke mélyén. Sokszor az álarcok mögött nem látjuk meg őket, de kitartó szeretet adással minden maszk képes megsemmisülni!
Köszönöm drága testvérem, hogy vagy nekem, hogy az egyik legjobb barátom vagy, hogy szerethetünk és viszontszeretsz bennünket! A Jóisten adjon neked erőt az úton amin most elindultál, kívánom, hogy a hited mindig erősebb legyen az egodnál és leld meg a boldogságodat, lelki békédet ebben az életben!
Szívem minden szeretetével kívánok szép tavaszi hétvégét mindannyiótoknak! Hozza meg a napocska szívetekbe is a meleget, életetekbe pedig a fényt! Szeretettel ölellek benneteket🌺
Kicsi korunkban egymáshoz volt tolva a két ágy amiben aludtunk és a fejünk ért össze. Gyakran aludtunk el úgy, hogy fogtunk egymás kezét, suttogva megosztottuk egymással a titkainkat, az aznapi "jócselekedeteinket". Ebből bizony volt bőven, szüleink nem kis bánatára. Szerettük egymást, szerettünk együtt lenni de ugyanakkor vágytunk a figyelemre, a törődésre. Sokat dolgoztak a szüleink, kevés idejük volt ránk. Mi pedig tudtuk ha rosszat csinálunk legalább addig is velünk foglalkoznak míg megszidnak,megbüntetnek bennünket. Csináltunk veszélyes, törvénybe ütköző dolgokat is és emiatt elkönyveltek bennünket mint rossz gyerekeket. El is kísért bennünket hosszú hosszú éveken keresztül ez a megbélyegzés. Nekem a jó tanulmányi eredményemmel sikerült kompenzálnom a magatartásbeli problémákat, bátyámnak ez nem ment. Ő megrekedt a "rossz gyerek" minőségben és bármit tett valahogy mindig rosszul sült el. Elhitte, hogy ő tényleg rossz és mindent megtett azért, hogy igaz legyen rá ez az állítás.
Gyerekként nagyon felnéztem rá, mindig rá akartam hasonlítani. Nyugodt és vicces volt, rengeteg barát/haver állt mellette. Jól focizott, így 6as korában elkerült kollégiumba, focisuliba. Nehéz volt ezt nekem megélni, úgy éreztem hiányzik valami az életemből. Ő volt az! Vártam mindig a hétvégéket, hogy beszélgethessünk, hogy mehessek szurkolni a meccseire, hogy mindenkinek megmutathassam milyen klassz testvérem van nekem. Én is elkezdtem focizni, csakhogy még ebben is rá hasonlítsak. Nem tudom megmondani, hogy az iránta érzett szeretetem motivált ebben vagy inkább az, hogy édesanyám és az ő anyukája folyton Krisztiánról áradoztak, hogy ő milyen szuper kölyök és inkább az irigység dolgozott bennem. Mindenesetre élveztem amit csináltam és a vele töltött időt is. A középiskolás éveink alatt két különböző városban tanultunk de a szoros kapcsolat továbbra is megmaradt. Ekkor már tudtam, hogy ő tévútra tévedt, hisz megosztotta velem a problémáit, én pedig ott próbáltam segíteni neki ahol tudtam. De sajnos (vagy talán mégsem) nem voltam elég hozzá, hogy megmentsem őt a bukástól. Saját magának ásott mély gödröt, beleesett és a mélység magával ragadta. Nehéz időszak volt ez nekem, nem igazán értettem miért kell őt elveszítenem és nem tudtam, hogy tudnék ezzel az érzéssel együttélni. Utolsó éves voltam a középiskolában mikor először börtönbe került. Mai napig tisztán emlékszem rá mikor először megláttam őt megbilincselve, percekig zokogtam és imádkoztam, hogy ez ne a valóság legyen. Hát az volt! Megélni azt, hogy szeretsz valakit, segíted és támogatod őt és ő ennek ellenére folyton visszaesik a gödörbe és elengedi a te kezed ami segíthetné őt bizony nem könnyű. De annál inkább tanító célzatú. 3x visszazuhanni és egyre mélyebbre ásni abban a gödörben egyértelműen azt mutatja, hogy nem tanult a leckéből, megragadt a gyermeki "rossz gyerek" minőségben és ragaszkodik is hozzá. Elfogadtam, hogy ez az ő útja sokszor sírtam miatta, de megértettem, hogy ezt az utat neki kell végigjárnia és segítséget akkor kell nyújtanom ha ő ezt kéri. Nem menthetem meg minden hibájának a következményétől hisz akkor megfosztom a fejlődés lehetőségétől.
2016 januárjában mikor újabb lehetőséget kapott a szabad életre nagy izgalommal vártam, hogy fogják fogadni őt a gyermekeim, hisz sosem találkoztak vele. És bizony "nem okoztak csalódást". Ugyanaz a szeretet van bennük is iránta ami a mai napig él bennem is. Elfogadták őt feltétel nélkül, azért szeretik mert megnevetteti őket, mert gyermek lesz belőle mellettük, mert érzik, hogy nekem is fontos ez a kapcsolat. Őket nem érdekli honnan jött, hol volt életük első pár évében, miért került oda, ők azt a tiszta, érzékeny, szerethető embert látják benne aki ő valójában, aki kisgyermekként még tudta, hogy azért érkezett ide, hogy szeressen és viszont szeressék. Ezt az embert (kisgyereket) látom én is mindig mikor beszélgetek vele, mikor látom a könnyeket megcsillanni a szemében. Vágyik ő is mint mi mindannyian a szeretetre, az elismerésre és arra, hogy boldog legyen ezen a Földön. Ez aboldogság viszont nem a sötét oldalon van! Azt hiszem ezt ma már ő is tudja vagy legalábbis kezdi érzékelni. Az én "ráhatásomra" vagy talán mert időközben fordult a kocka és ma már ő néz fel rám, mint a húgára elment kineziológushoz és dolgozik azon, hogy megtalálja önmagában azt a kisgyermeket aki 37 évvel ezelőtt ezt a családot, ezt az életet és ezt a testet választotta a tanítójának. Végtelenül büszke vagyok rá és minden szeretetettem támogatom őt abban, hogy tálalja meg a lelki békéjét, mutassa meg másoknak is azt a hatalmas szeretetet és jóságot ami a szívében lakozik (amit én és a kislányaim már régóta látunk benne) és tegye szebbé a világot! Nagy lehetőségek rejlenek benne, sokaknak lehet példaértékű az ő "gyógyulása" ha lesz elég kitartás és hit benne! Én azon leszek, hogy támogassam és segítsem őt ezen a csodás úton ahogy tettem ezt mindig is mióta őt választottam az egyik testvéremnek.
Azt mondják az ember a barátait megválogathatja de a családja az adott. Szerintem meg mi magunk választunk családot szülőket és testvéreket is magunknak, olyan személyeket akik leginkább segíteni fognak bennünket ezen életünk során. Begyógyítani a sérüléseinket, amit akár életek óta nem tudunk megoldani, megtanítani bennünket arra amit ők már tudnak, mert megtapasztalták... Azt hiszem a mi kapcsolatunk azért ilyen szoros mert pár csatát már megvívtunk egymás ellen vagy épp együtt előzőleg. De van még feladatunk egymással és én örömmel, tiszta szívvel megyek vele ezen az úton, növelve a saját és az ő önbecsülését is, megmutatva a világnak, hogy a szeretet ereje mire képes és biztatva mindenkit, hogy lássa meg a szüleiben, a testvéreiben és bárkiben azt az érző kisgyermeket aki ő a lelke mélyén. Sokszor az álarcok mögött nem látjuk meg őket, de kitartó szeretet adással minden maszk képes megsemmisülni!
Köszönöm drága testvérem, hogy vagy nekem, hogy az egyik legjobb barátom vagy, hogy szerethetünk és viszontszeretsz bennünket! A Jóisten adjon neked erőt az úton amin most elindultál, kívánom, hogy a hited mindig erősebb legyen az egodnál és leld meg a boldogságodat, lelki békédet ebben az életben!
Szívem minden szeretetével kívánok szép tavaszi hétvégét mindannyiótoknak! Hozza meg a napocska szívetekbe is a meleget, életetekbe pedig a fényt! Szeretettel ölellek benneteket🌺
2018. március 30., péntek
Álmok vagy célok?
Igazából a megfogalmazás talán mindegy, a megvalósuláson van a hangsúly! Megálmodni valamit vagy álmodozni valamiről viszont már nem ugyanazt jelenti! Előbbiben már ott rejtőzik a teremtő energia is míg az utóbbi az csak egy délibáb és nagyon sok esetben ott is marad a jövőben, megvalósulatlanul... Miért? Mert a félelmeink, a belénk nevelt, megtanult hitrendszereink miatt nem merünk elindulni azon az úton ami ki van jelölve a cél eléréséhez! Az út megtétele kitartást igényel, az út egyik széle tele van tűzdelve lemondással, fáradtsággal, önsajnálattal, hihetetlenséggel de az az oldal ahonnan a nap süt az csupa csodás virágokkal van ékesítve és ezek a viragszálak az erő, a kitartás, az öröm, a hála, az energia, az önbecsülés, a szeretet. Az út végén pedig ott van a fény, a siker, a megelégedettség....
A nappalt mindig felváltja az éjszaka és a sötétség után érkezik a fény. Az úton ha elindulunk néha azt érezzük sosem lesz vége az éjszakának, el is fáradunk és legszívesebben hagynánk, hogy a sötétség magával ragadjon de aztán felvillan az első napsugár, küldi az energiáját, felmelegíti a testünkét és erőt ad a lelkünknek és ezzel a lendülettel mehetünk tovább a fény felé, ahol már nem lesz hatalma az éjszakának, a sötétnek mert már úgy tudjuk szeretettel magunkhoz ölelni, hogy kellett a tapasztaláshoz és a fejlődéshez!
Célok nélkül lehet élni de vajon van-e értelme? Van-e értelme nap nap után beleállni a mókuskerékbe és éjszakákat csinálni a nappalokból is?
Tavaly mikor elkezdtem írni, hogy milyen céljaim is vannak, bizony nagyon az ego vezérelte a kezemet, és inkább az anyagi javakra koncentráltam. Elnyomva a lelkem szavát, nem keresve azokat a dolgokat amik nekem rövid és hosszú távon is örömöt okoznak. Gyorsan akartam a sikert, az elismerést és ha lehet ezt minél kevesebb energia áldozattal részemről. Rájöttem, hogy ennek nincs értelme. Csak azért mert elképzelek valamit, álmodozok róla az még nem fog valósággá válni. Ahhoz jóval többre van szükség. Először is egy szilárd elhatározáshoz!
Az egyik célom amit rendszeresen leírtam hogy félmaratont akarok futni. Ugyan már évek óta futok többé kevésbé rendszeresen de ez kevés volt ahhoz, hogy egy versenyen 21km-t teljesítsek. Szilveszter éjszaka nagyon elszántnak éreztem magam és az én szeretett férjecském benevezett egy félmaratoni távra május 20ra. A lecke fel van adva. Viszonylag enyhe volt a tél, így volt lehetőségem futni a szabadban, először csak úgy ami jól esik a testemnek. Aztán 5. Hete nekiálltam a felkészítő edzésprogramnak, amit a párom állított össze és segít is a felkészülésben. Az étkezésre odafigyelek, ez nálam egy ideje már nem okoz problémát, ugyan nem önszántamból, de sok káros dolgot kiiktattam az életemből. Heti 4 edzés van, rövidebb és hosszabb távok, intervallumfutás és 1 jóga. Mellette pedig mentálisan erősítem magam meditációval is. Hihetetlen erőt és lendületet ad nekem ez az edzésprogram. Minden alkalommal mikor kimegyek futni érzem a hálát, hogy ezt csinálhatom, látom magam előtt a május 20ai versenyt és egy célt amiért érdemes mindent megtenni. Minden futás után feltöltődik a testem, kitisztul a tudatom és a lelkem és nagyon büszke vagyok magamra! Felemelő érzés nagyon!
Mindig is szeretettem futni, jó futónak is számítottam a suliban de sosem gondoltam volna, hogy heti 50km-t fogok futni és ez nem feltétlen fáradtsággal hanem sokkal inkább örömmel fog eltölteni. Hálás vagyok magamnak, hogy vállaltam ennek az útnak a megtételét (hozzáteszem, hogy mindezzel együtt az élet egyéb területein is szépen fejlődnek a dolgok, hisz napról napra több öröm járja át a szívem ami bevonzza a még több jót), hálás a férjemnek, hogy támogat az edzések előtt, alatt és után is, a gyermekeimnek akik mindig bíztatnak, a nagyszülőknek akik vigyáznak időnként a lányokra míg én futok... Csodás ez az érzés! Karácsonyra megkaptam a hahóti fogorvosnő, Lubics Szilvia dedikált futókönyvét amibe ez volt írva: "sok szeretettel Szilvinek motivációként az első félmaratonjához"..... Miközben olvastam a könyvet éreztem ahogy töltődök az ő kitartásával lelkesedésével időnként már fanatizmusával.. Köszönöm neki!
Arra biztatlak benneteket, hogy legyenek céljaitok, álmaitok, bármily kicsinek tűnő is az. Merjetek kilépni a mókuskerékből, "áldozatot" hozni és megajándékozni önmagatokat a siker érzésével, ezáltal növelve az önbecsüléseteket. Nem mindig könnyű, néha én is szívesebben maradtam volna a meleg szobában, könyvet olvasni, teát iszogatni, a gyerekekkel játszani de leküzdöttem az egomat. És megérte minden alkalommal. Ma egy 18 és fél km-es szakasz vár rám. Megyünk anyukamékhoz, én útközben kiszállok és futva fogom megközelíteni a családi házunkat! Lelkesen várom!
Szívem minden szeretetével kívánok mindannyiótoknak áldott, békés és szeretetteljes ünnepet szerető családotok körében! Örömteli perceket, sok locsolót! Ölellek benneteket! 🐔🐣🐰
A nappalt mindig felváltja az éjszaka és a sötétség után érkezik a fény. Az úton ha elindulunk néha azt érezzük sosem lesz vége az éjszakának, el is fáradunk és legszívesebben hagynánk, hogy a sötétség magával ragadjon de aztán felvillan az első napsugár, küldi az energiáját, felmelegíti a testünkét és erőt ad a lelkünknek és ezzel a lendülettel mehetünk tovább a fény felé, ahol már nem lesz hatalma az éjszakának, a sötétnek mert már úgy tudjuk szeretettel magunkhoz ölelni, hogy kellett a tapasztaláshoz és a fejlődéshez!
Célok nélkül lehet élni de vajon van-e értelme? Van-e értelme nap nap után beleállni a mókuskerékbe és éjszakákat csinálni a nappalokból is?
Tavaly mikor elkezdtem írni, hogy milyen céljaim is vannak, bizony nagyon az ego vezérelte a kezemet, és inkább az anyagi javakra koncentráltam. Elnyomva a lelkem szavát, nem keresve azokat a dolgokat amik nekem rövid és hosszú távon is örömöt okoznak. Gyorsan akartam a sikert, az elismerést és ha lehet ezt minél kevesebb energia áldozattal részemről. Rájöttem, hogy ennek nincs értelme. Csak azért mert elképzelek valamit, álmodozok róla az még nem fog valósággá válni. Ahhoz jóval többre van szükség. Először is egy szilárd elhatározáshoz!
Az egyik célom amit rendszeresen leírtam hogy félmaratont akarok futni. Ugyan már évek óta futok többé kevésbé rendszeresen de ez kevés volt ahhoz, hogy egy versenyen 21km-t teljesítsek. Szilveszter éjszaka nagyon elszántnak éreztem magam és az én szeretett férjecském benevezett egy félmaratoni távra május 20ra. A lecke fel van adva. Viszonylag enyhe volt a tél, így volt lehetőségem futni a szabadban, először csak úgy ami jól esik a testemnek. Aztán 5. Hete nekiálltam a felkészítő edzésprogramnak, amit a párom állított össze és segít is a felkészülésben. Az étkezésre odafigyelek, ez nálam egy ideje már nem okoz problémát, ugyan nem önszántamból, de sok káros dolgot kiiktattam az életemből. Heti 4 edzés van, rövidebb és hosszabb távok, intervallumfutás és 1 jóga. Mellette pedig mentálisan erősítem magam meditációval is. Hihetetlen erőt és lendületet ad nekem ez az edzésprogram. Minden alkalommal mikor kimegyek futni érzem a hálát, hogy ezt csinálhatom, látom magam előtt a május 20ai versenyt és egy célt amiért érdemes mindent megtenni. Minden futás után feltöltődik a testem, kitisztul a tudatom és a lelkem és nagyon büszke vagyok magamra! Felemelő érzés nagyon!
Mindig is szeretettem futni, jó futónak is számítottam a suliban de sosem gondoltam volna, hogy heti 50km-t fogok futni és ez nem feltétlen fáradtsággal hanem sokkal inkább örömmel fog eltölteni. Hálás vagyok magamnak, hogy vállaltam ennek az útnak a megtételét (hozzáteszem, hogy mindezzel együtt az élet egyéb területein is szépen fejlődnek a dolgok, hisz napról napra több öröm járja át a szívem ami bevonzza a még több jót), hálás a férjemnek, hogy támogat az edzések előtt, alatt és után is, a gyermekeimnek akik mindig bíztatnak, a nagyszülőknek akik vigyáznak időnként a lányokra míg én futok... Csodás ez az érzés! Karácsonyra megkaptam a hahóti fogorvosnő, Lubics Szilvia dedikált futókönyvét amibe ez volt írva: "sok szeretettel Szilvinek motivációként az első félmaratonjához"..... Miközben olvastam a könyvet éreztem ahogy töltődök az ő kitartásával lelkesedésével időnként már fanatizmusával.. Köszönöm neki!
Arra biztatlak benneteket, hogy legyenek céljaitok, álmaitok, bármily kicsinek tűnő is az. Merjetek kilépni a mókuskerékből, "áldozatot" hozni és megajándékozni önmagatokat a siker érzésével, ezáltal növelve az önbecsüléseteket. Nem mindig könnyű, néha én is szívesebben maradtam volna a meleg szobában, könyvet olvasni, teát iszogatni, a gyerekekkel játszani de leküzdöttem az egomat. És megérte minden alkalommal. Ma egy 18 és fél km-es szakasz vár rám. Megyünk anyukamékhoz, én útközben kiszállok és futva fogom megközelíteni a családi házunkat! Lelkesen várom!
Szívem minden szeretetével kívánok mindannyiótoknak áldott, békés és szeretetteljes ünnepet szerető családotok körében! Örömteli perceket, sok locsolót! Ölellek benneteket! 🐔🐣🐰
2018. március 18., vasárnap
Ha hívnak, menj....
Sokak számára talán kissé érdekes lesz a mai téma, de jött az érzés, hogy bizony írnom kell róla.... Hit, vallás, spiritualitás.... Valahol talán mind egyről szól,vagy egy célért dolgozik de mégsem! Hinni valamiben vagy valakiben számomra nem azt jelenti, hogy aktívan gyakorlok egy vallást vagy tagja vagyok egy felekezetnek. A hit bennem él és nekem ezt nem kell senkinek bizonygatnom, ahhoz hogy találkozzam azzal akiben én hiszek nem kell templomba mennem, mert hálát adni, imatkozni, szeretet adni és azt tanítani bárhol lehet. Én római katolikus vallású vagyok, gyerekként minden vasárnap templomba mentem, hittanra jártam, fontosnak tartottam a szentségeket de valahogy sosem tudtam azonosulni a plébánossal aki a szentmiséket celebrálta. Ma már úgy mondanám nem volt hiteles számomra. Márpedig ez nagyon fontos! Aki tanít minket járjon előbbre nálunk, mutasson példát saját életével mert ekkor válik számomra hitelessé.
A mi kislányaink is megkeresztelkedtek születésük után, igaz nem szabad akaratukból. Talán dönthettünk volna másképp is, de ennek valamiért bizonyára így kellett lennie. Jártunk templomba, megtanítottuk őket imádkozni és igyekeztünk hitünk szerint nevelni őket. Aztán az évek során rájöttem arra, hogy akiben én hiszek ő nem a templomban lakik, sokkal inkább itt van velünk, a tiszta érzéseken keresztül mint a hála és a szeretet el tudok jutni hozzá és bármikor fordulhatok hozzá segítségért. Nem kell ehhez vasárnap misére mennem vagy épp a gyóntatószékben elmondanom valakinek mit nem csináltam hithűen... Ezért a temlombajárás szép lassan ritkulni kezdett és tavaly karácsonykor volt először életemben (már amire emlékszem), hogy nem voltam templomba. És bizony megfordult a fejemben, hogy talán a lányokat sem íratom be hittanra majd ők eldöntik szeretnének-e erre az útra lépni. A teremtő és az ő segítői itt vannak velünk minden nap, közösen imádkozunk hozzájuk, kérjük a segítségüket, megköszönjük a sok jót amit tőlük kapunk és nekem ez így "elég" is. De nekik talán nem. Mostanában többször kérik, hogy hadd nézzenek bibliai történeteket, olvasunk a gyerekbibliából és Sári 3.hete kéri vasarnap, hogy menjünk templomba... Hát miért ne! Az én hitemnek nem mond ellent, bárhol vagyok közel érzem magamhoz az égieket. Sokat kérdeznek Jézusról, az ő haláláról az angyalokról. Örömmel elégítem ki a kíváncsiságukat, szép dolgok ezek! Tudják már ők is, hogy bármi amit tiszta szándékból teszünk, gondolunk az kedves az Úr előtt és azt kapjuk vissza amit adunk. Végtelen örömmel tölt el, hogy ennyire nyitottak az isteni értékekre, keresik, elfogadják, használják....
Ma este Zsófi kissé indulatos volt a fürdésnél, talán a fáradtság miatt. Nem beszélt szépen az apával (mondta neki, hogy nem fogad szót neki, mert hogy mi folyton parancsolgatunk, meg megmondjuk mit kell tenni és neki sose lehet azt amit szeretne) és nem sokkal ezután elcsúszott a vizes padlón és sírva fakadt. Bementem hozzá és miután felvettem a karomba elmondtam neki, hogy bizony ha csúnyán viselkedünk másokkal a Jóisten meg fogja mutatni a mi eszközeinkkel hogy mit is teszünk. És ha ez nekünk fáj akkor gondoljunk bele, hogy bizonyára a másiknak is fájt! Miután megnyugodott elmondtam neki, hogy mi nem parancsolgatunk neki hanem neveljük őt,-mert mi már többet éltünk és tapasztaltunk és segíteni szeretnénk őt abban, hogy majd édesanyaként ő is segíthesse hasonló "jótanácsokkal" a gyermekeit. És hogy bizony minket is neveltek a szüleink és ezért (is) tudunk most neki olyan sokat"adni". Döbbenten nézett rám, átölelte a nyakam és egy hatalmas puszival hálálta meg ezt a kis monológot. Tiszta szándék, szeretet és hála, "csupán" ennyi volt ebben a beszélgetésben és ezzel benne is volt minden! Ezek a tiszta dolgok pedig csakis a szívből tudnak jönni, amit akkor tudunk igazán elérni ha hiszünk! Hogy ki miben, illetve ki minek hívja és milyen módon jut el hozzá már csak "részletkérdés". De kitartóan keresni kell ezeket az érzéseket és ezzel bizony szebb életet teremtünk magunknak és jobb hellyé varázsoljuk a világot!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤
A mi kislányaink is megkeresztelkedtek születésük után, igaz nem szabad akaratukból. Talán dönthettünk volna másképp is, de ennek valamiért bizonyára így kellett lennie. Jártunk templomba, megtanítottuk őket imádkozni és igyekeztünk hitünk szerint nevelni őket. Aztán az évek során rájöttem arra, hogy akiben én hiszek ő nem a templomban lakik, sokkal inkább itt van velünk, a tiszta érzéseken keresztül mint a hála és a szeretet el tudok jutni hozzá és bármikor fordulhatok hozzá segítségért. Nem kell ehhez vasárnap misére mennem vagy épp a gyóntatószékben elmondanom valakinek mit nem csináltam hithűen... Ezért a temlombajárás szép lassan ritkulni kezdett és tavaly karácsonykor volt először életemben (már amire emlékszem), hogy nem voltam templomba. És bizony megfordult a fejemben, hogy talán a lányokat sem íratom be hittanra majd ők eldöntik szeretnének-e erre az útra lépni. A teremtő és az ő segítői itt vannak velünk minden nap, közösen imádkozunk hozzájuk, kérjük a segítségüket, megköszönjük a sok jót amit tőlük kapunk és nekem ez így "elég" is. De nekik talán nem. Mostanában többször kérik, hogy hadd nézzenek bibliai történeteket, olvasunk a gyerekbibliából és Sári 3.hete kéri vasarnap, hogy menjünk templomba... Hát miért ne! Az én hitemnek nem mond ellent, bárhol vagyok közel érzem magamhoz az égieket. Sokat kérdeznek Jézusról, az ő haláláról az angyalokról. Örömmel elégítem ki a kíváncsiságukat, szép dolgok ezek! Tudják már ők is, hogy bármi amit tiszta szándékból teszünk, gondolunk az kedves az Úr előtt és azt kapjuk vissza amit adunk. Végtelen örömmel tölt el, hogy ennyire nyitottak az isteni értékekre, keresik, elfogadják, használják....
Ma este Zsófi kissé indulatos volt a fürdésnél, talán a fáradtság miatt. Nem beszélt szépen az apával (mondta neki, hogy nem fogad szót neki, mert hogy mi folyton parancsolgatunk, meg megmondjuk mit kell tenni és neki sose lehet azt amit szeretne) és nem sokkal ezután elcsúszott a vizes padlón és sírva fakadt. Bementem hozzá és miután felvettem a karomba elmondtam neki, hogy bizony ha csúnyán viselkedünk másokkal a Jóisten meg fogja mutatni a mi eszközeinkkel hogy mit is teszünk. És ha ez nekünk fáj akkor gondoljunk bele, hogy bizonyára a másiknak is fájt! Miután megnyugodott elmondtam neki, hogy mi nem parancsolgatunk neki hanem neveljük őt,-mert mi már többet éltünk és tapasztaltunk és segíteni szeretnénk őt abban, hogy majd édesanyaként ő is segíthesse hasonló "jótanácsokkal" a gyermekeit. És hogy bizony minket is neveltek a szüleink és ezért (is) tudunk most neki olyan sokat"adni". Döbbenten nézett rám, átölelte a nyakam és egy hatalmas puszival hálálta meg ezt a kis monológot. Tiszta szándék, szeretet és hála, "csupán" ennyi volt ebben a beszélgetésben és ezzel benne is volt minden! Ezek a tiszta dolgok pedig csakis a szívből tudnak jönni, amit akkor tudunk igazán elérni ha hiszünk! Hogy ki miben, illetve ki minek hívja és milyen módon jut el hozzá már csak "részletkérdés". De kitartóan keresni kell ezeket az érzéseket és ezzel bizony szebb életet teremtünk magunknak és jobb hellyé varázsoljuk a világot!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤
2018. március 12., hétfő
Törött szárnyú angyalok
Bizony sokan vagyunk ezen a világon ( sokan még nem is tudják magukról, hogy ilyen céllal érkeztek ide) akik azért jöttünk, hogy megtanuljunk szeretni, szeretet adni és elfogadni és miután megtanultuk példával járni mások előtt is. Így leírva oly könnyűnek tűnik ez az egész, hisz most bárki azt mondja én szeretem a gyerekem, a szüleimet, a szomszédomat és ez fordítva is igaz. De vajon tudjuk-e mi az a szeretet? A szeretet a legerősebb pozitív energia ami létezik az univerzumban, ami az öröm és a boldogság érzését vonza maga után! A szeretet nem szab feltételeket, nem épít gátakat, nem sajnál és nem megmenteni akar hanem úgy fogad el ahogy vagyunk és segítő jobbot nyújt ha kérjük. Nem támad és nem keres felelősöket,hanem megengedi, hogy a másik is megejtse a saját hibáit, lehetőséget adva neki a felismerésre és a tanulásra. A szeretet nem abból táplálkozik, hogy átveszi a másik szenvedését hanem csendben megengedi a másiknak a saját küzdelmét és kívülről támogatja őt. Nehéz jól szeretni, nehéz úgy szeretni, hogy ne bántsuk önmagunkat vagy a másikat. Önmagunkat kell elsősorban tisztelni és szeretni, hogy őszintén tudjunk adni és elfogadni is effajta érzést! Önmagunkat szeretni pedig nem azt jelenti, hogy nárcisztikussá válunk hanem, hogy szeretjük a bennünk lakozó kisgyermeket, figyelünk az igényeire, nem erőszakoljuk rá a külvilág elvárásait, ha bánatos megkérdezzük segíthetünk-e neki valamiben. Tesszük ezt olyan szeretettel ahogy ezt a saját gyermekünkkel tennénk.
Az angyalok a Teremtő küldöttei akik az igaz szeretet által vezérelve teljesítik és közvetítik az isteni energiát. Az empaták azok a törött szárnyú angyalok akik itt a földi létben teljesítenek szolgálatot emberi alakot öltve. Ők azok akiknek legfőbb feladatuk a szeretet bármi módon való közvetítése. De ez bizony sokszor együtt jár azzal is, hogy könnyen rájuk ragad mások energiája, ami nem hozzájuk tartozik. Meg kell tanulni ezt felismerni és letakarítani is.
"A gyermek a szülő tünete"- olvastam ma ezt az üzenetet... 2 dolog jutott eszembe ezzel kapcsolatban...
Sok sok nem hozzám tartozó energiát magamra szedtem én is az elmúlt időszakban, de egyre inkább felismerem és kezelem ezeket. De egy kis angyalkának ez még időnként nehéz feladat lehet. Ma sok sok érzés kavargott bennem többnyire nem kellemes töltettel. Sári itthon van pihenőn amit a nátha és köhögés támogat és azt vettem észre, hogy bár semmi oka nincs rá kedvetlen, sőt mondhatnám szomorú. Többször rákérdeztem mi a baj, egyértelműen a semmi volt a válasza. Ekkor elmagyaráztam neki, hogy nagyon kedves tőle, hogy segíteni próbál nekem azzal, hogy szolidáris velem de ezek az érzések nem hozzá tartoznak bátran engedje el őket és én is igyekszem szabadulni tőlük. Hatalmas megkönnyebbülést láttam a kis arcán mikor ezt megértette és ki is lépett a sajnálat, szolidaritás nevű pocsolyából.....
A másik eset ami pár héttel ezelőtt esett meg... A gyerekek egy éjszakát a nagyszülőknél töltöttek és miután hazajöttek a játék nagyon hamar veszekedésbe, kiabálásba torkollt. Kissé feszült voltam én is és gondoltam majd én rendet teszek, ne kiabáljanak már. Kitártam a szobájuk ajtaját és "okos felnőtt" módjára elkezdtem velük kiabálni, hogy hagyják már abba az üvöltözést, nem hiszem el, hogy csak kiabálással tudják megoldani a konfliktusaikat. Abben a pillanatban belém nyilalt egy gondolat, hogy kiabálással próbálom nem kiabálásra tanítani őket és bizony el is szégyelltem kissé magam. És akkor Sári kimondta a bennem felmerülő érzéseket.... Becsuktam az ajtót, összenevettünk a férjemmel és büszkeség fogott el, hogy ilyen nagyszerű kislányom van. Aki bátran odaáll elém és odatartja bizony a tükröt amibe oly sokszor nem szeretünk belenézni. De magamra is büszke voltam, hogy felismertem azt a viselkedésformát amin bizony változtatnom kell...
Bátran nézzetek bele a tükörbe amit a gyermekeitek, a külvilág mutat nektek még akkor is ha nem tetszik amit láttok benne. Mindannyiunk feladata megtanulni feltétel nélkül szeretni önmagunkat hisz csak akkor tudjuk megtanítani másoknak is a szeretetet ha már mi is tudjuk mi az!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤
Az angyalok a Teremtő küldöttei akik az igaz szeretet által vezérelve teljesítik és közvetítik az isteni energiát. Az empaták azok a törött szárnyú angyalok akik itt a földi létben teljesítenek szolgálatot emberi alakot öltve. Ők azok akiknek legfőbb feladatuk a szeretet bármi módon való közvetítése. De ez bizony sokszor együtt jár azzal is, hogy könnyen rájuk ragad mások energiája, ami nem hozzájuk tartozik. Meg kell tanulni ezt felismerni és letakarítani is.
"A gyermek a szülő tünete"- olvastam ma ezt az üzenetet... 2 dolog jutott eszembe ezzel kapcsolatban...
Sok sok nem hozzám tartozó energiát magamra szedtem én is az elmúlt időszakban, de egyre inkább felismerem és kezelem ezeket. De egy kis angyalkának ez még időnként nehéz feladat lehet. Ma sok sok érzés kavargott bennem többnyire nem kellemes töltettel. Sári itthon van pihenőn amit a nátha és köhögés támogat és azt vettem észre, hogy bár semmi oka nincs rá kedvetlen, sőt mondhatnám szomorú. Többször rákérdeztem mi a baj, egyértelműen a semmi volt a válasza. Ekkor elmagyaráztam neki, hogy nagyon kedves tőle, hogy segíteni próbál nekem azzal, hogy szolidáris velem de ezek az érzések nem hozzá tartoznak bátran engedje el őket és én is igyekszem szabadulni tőlük. Hatalmas megkönnyebbülést láttam a kis arcán mikor ezt megértette és ki is lépett a sajnálat, szolidaritás nevű pocsolyából.....
A másik eset ami pár héttel ezelőtt esett meg... A gyerekek egy éjszakát a nagyszülőknél töltöttek és miután hazajöttek a játék nagyon hamar veszekedésbe, kiabálásba torkollt. Kissé feszült voltam én is és gondoltam majd én rendet teszek, ne kiabáljanak már. Kitártam a szobájuk ajtaját és "okos felnőtt" módjára elkezdtem velük kiabálni, hogy hagyják már abba az üvöltözést, nem hiszem el, hogy csak kiabálással tudják megoldani a konfliktusaikat. Abben a pillanatban belém nyilalt egy gondolat, hogy kiabálással próbálom nem kiabálásra tanítani őket és bizony el is szégyelltem kissé magam. És akkor Sári kimondta a bennem felmerülő érzéseket.... Becsuktam az ajtót, összenevettünk a férjemmel és büszkeség fogott el, hogy ilyen nagyszerű kislányom van. Aki bátran odaáll elém és odatartja bizony a tükröt amibe oly sokszor nem szeretünk belenézni. De magamra is büszke voltam, hogy felismertem azt a viselkedésformát amin bizony változtatnom kell...
Bátran nézzetek bele a tükörbe amit a gyermekeitek, a külvilág mutat nektek még akkor is ha nem tetszik amit láttok benne. Mindannyiunk feladata megtanulni feltétel nélkül szeretni önmagunkat hisz csak akkor tudjuk megtanítani másoknak is a szeretetet ha már mi is tudjuk mi az!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤
2018. február 28., szerda
Magány vagy egyedüllét
Most, hogy megnéztem mikor volt a legutóbbi bejegyzésem magam is ledöbbentem... Majd egy hónapja....
Talán a címből már többen rájöttetek miről is szólt az elmúlt 1 hónap számomra. Rengeteg felkavaró, elgondolkodtató élményben volt részem és a lelkem azt üzente maradjak egyedül és emésszem a dolgokat. Hogy magányos voltam-e ezidő alatt? Határozottan állíthatom, hogy a legkisebb mértékben sem! Hisz a magány azt jelenti, hogy valaki hiányzik a teljességhez, én viszont teljesnek éreztem magam és legkevésbé sem vágytam valakinek a társaságára, tanácsaira. Persze amikor igen, akkor kértem a segítséget de újfent rájöttem, hogy szeretek egyedül lenni, elmélyedni az érzéseimbe, megérteni a gondolataim és a lelkem üzenetét és választ keresni a megoldandó helyzetre.
Több haláleset is történt ebben az egy hónapban ami közelről vagy kissé távolabbról de érintette a családomat. Elhunyt a Keresztapám és a nagynéném is valamint a férjem egyik kollégája (az ő esete sajnálatos módon a helyzet mivoltából adódóan elég megrázó volt). Keresztapám nem állt hozzám túl közel soha, de a halála azt üzente számomra, hogy ha valaki szinte egész életében nem kap szeretetet, de megvető pillantásokat, szavakat, pofonokat annál inkább az vagy úgy dönt, hogy tiszteli magát annyira, hogy nem hagyja, hogy az emberek így megalázzák és megmutatja mire is képes vagy azt amit ő is választott, az önpusztítás. Elítéljük, megítéljük a hozzá hasonló embereket miközben fogalmunk sincs miért alakult úgy az életük, mi vezetetté az efajta élethez. Mondom ezt úgy, hogy én hiszem és vallom, hogy mindig csak annyi terhet kapunk odaföntről amit még elbírunk. Az pedig csupán a szabad akaratunkon múlik mit hozunk ki belőle.
Nagynéném halála sokkal jobban megérintett. Gyermekkorom legmeghatározóbb személye volt ő, habár az elmúlt 10 évben semmilyen kapcsolat nem volt köztünk egy ma már jelentéktelennek tűnő vitából kifolyólag. Rengeteg élményem van vele kislányként, minden vasárnap közösen mentünk a templomba, péntek esti közös Dallas nézés, ottalvós hétvégék, karosi locsizás, sokszor elkísért orvoshoz, megnézett az iskolai nyílt napon és még sorolhatnám. Mikor édesanyám felhívott, hogy váratlanul elment, a döbbenet ült ki az arcomra és szomorúság töltötte el a szívem. Előjöttek a szép emlékek és a sok rossz ellenére érdekes módon csak azok és hálát éreztem, hogy ismertem őt és mindazért amit kaptam tőle. Elköszöntem tőle, mégis nehéz volt a szívem a temetés napján. Elmenni abba a templomba ahol hosszú éveken keresztül mindig az ölebén ültem, látni a gyermekeit akiknek már mindkét szülőjük odaát van, szívet facsaró volt. Ott ült mellettem édesapám, édesanyám és a két testvérem és azt éreztem olyan jó nekem, hogy szerethetem, megölelhetem őket és el is mondhatom nekik milyen fontosak nekem. Odakint esett a hó, csípős szél volt de az arcom nem emiatt pirult ki a temetőben a koporsó mellett állva. Hirtelen és úgy ment el, hogy sokmindenkivel nem tisztázta a félreértését, ragaszkodott az igazához és a sérelméhez.... A halállal a probléma nem oldódik meg, egyrészt mert aki itt marad cipeli magával a terhet, számtalanszor felteszi magának a kérdést, hogy vajon miért nem sikerült kibékülni, megbocsátani.... A másik része pedig az odaát való elszámolásról szól....
Így a tél közeledtével és az életemben történt dolgok miatt érzem, hogy kicsit begubóztam, szeretek egyedül lenni a gondolataimmal, beszélgetni a lelkemmel....feltenni a miért és hogyan kérdéseket, keresni a válaszokat odabent... Én úgy érzem ez csak akkor lehetséges (legalábbis nekem) ha egyedül maradok, akár egy séta vagy futás a természetben, akár egy kreatív tevékenység kapcsán, akár csak csendben ülve egy forró teával egy meleg pléd alatt.... Sok bennem még mindig a kérdés de talán szép lassan érkeznek a válaszok is, akárcsak a tavasz. A tél vége egy lezárás, ami után jönnek a melengető napsugarak, a rügyfakadás, a kikelet, a megújulás.... Talán ezt most többen is érezzük, hogy valami új,valami jobb következik de ehhez le kell zárni ezt az időszakot, el kell engedni szeretettel a hátunk mögött lévő dolgokat, de bizony ez is energiát vesz el tőlünk, hisz sokunknak bizony nehézséget jelent megválni a régi, jól megszokott és bevált, biztonságosnak tűnő dolgoktól!
Szép és könnyű lezárást kívánok mindannyiunknak, hogy beengedhessük helyére az újat!
Szeretettel ölellek benneteket❤
Talán a címből már többen rájöttetek miről is szólt az elmúlt 1 hónap számomra. Rengeteg felkavaró, elgondolkodtató élményben volt részem és a lelkem azt üzente maradjak egyedül és emésszem a dolgokat. Hogy magányos voltam-e ezidő alatt? Határozottan állíthatom, hogy a legkisebb mértékben sem! Hisz a magány azt jelenti, hogy valaki hiányzik a teljességhez, én viszont teljesnek éreztem magam és legkevésbé sem vágytam valakinek a társaságára, tanácsaira. Persze amikor igen, akkor kértem a segítséget de újfent rájöttem, hogy szeretek egyedül lenni, elmélyedni az érzéseimbe, megérteni a gondolataim és a lelkem üzenetét és választ keresni a megoldandó helyzetre.
Több haláleset is történt ebben az egy hónapban ami közelről vagy kissé távolabbról de érintette a családomat. Elhunyt a Keresztapám és a nagynéném is valamint a férjem egyik kollégája (az ő esete sajnálatos módon a helyzet mivoltából adódóan elég megrázó volt). Keresztapám nem állt hozzám túl közel soha, de a halála azt üzente számomra, hogy ha valaki szinte egész életében nem kap szeretetet, de megvető pillantásokat, szavakat, pofonokat annál inkább az vagy úgy dönt, hogy tiszteli magát annyira, hogy nem hagyja, hogy az emberek így megalázzák és megmutatja mire is képes vagy azt amit ő is választott, az önpusztítás. Elítéljük, megítéljük a hozzá hasonló embereket miközben fogalmunk sincs miért alakult úgy az életük, mi vezetetté az efajta élethez. Mondom ezt úgy, hogy én hiszem és vallom, hogy mindig csak annyi terhet kapunk odaföntről amit még elbírunk. Az pedig csupán a szabad akaratunkon múlik mit hozunk ki belőle.
Nagynéném halála sokkal jobban megérintett. Gyermekkorom legmeghatározóbb személye volt ő, habár az elmúlt 10 évben semmilyen kapcsolat nem volt köztünk egy ma már jelentéktelennek tűnő vitából kifolyólag. Rengeteg élményem van vele kislányként, minden vasárnap közösen mentünk a templomba, péntek esti közös Dallas nézés, ottalvós hétvégék, karosi locsizás, sokszor elkísért orvoshoz, megnézett az iskolai nyílt napon és még sorolhatnám. Mikor édesanyám felhívott, hogy váratlanul elment, a döbbenet ült ki az arcomra és szomorúság töltötte el a szívem. Előjöttek a szép emlékek és a sok rossz ellenére érdekes módon csak azok és hálát éreztem, hogy ismertem őt és mindazért amit kaptam tőle. Elköszöntem tőle, mégis nehéz volt a szívem a temetés napján. Elmenni abba a templomba ahol hosszú éveken keresztül mindig az ölebén ültem, látni a gyermekeit akiknek már mindkét szülőjük odaát van, szívet facsaró volt. Ott ült mellettem édesapám, édesanyám és a két testvérem és azt éreztem olyan jó nekem, hogy szerethetem, megölelhetem őket és el is mondhatom nekik milyen fontosak nekem. Odakint esett a hó, csípős szél volt de az arcom nem emiatt pirult ki a temetőben a koporsó mellett állva. Hirtelen és úgy ment el, hogy sokmindenkivel nem tisztázta a félreértését, ragaszkodott az igazához és a sérelméhez.... A halállal a probléma nem oldódik meg, egyrészt mert aki itt marad cipeli magával a terhet, számtalanszor felteszi magának a kérdést, hogy vajon miért nem sikerült kibékülni, megbocsátani.... A másik része pedig az odaát való elszámolásról szól....
Így a tél közeledtével és az életemben történt dolgok miatt érzem, hogy kicsit begubóztam, szeretek egyedül lenni a gondolataimmal, beszélgetni a lelkemmel....feltenni a miért és hogyan kérdéseket, keresni a válaszokat odabent... Én úgy érzem ez csak akkor lehetséges (legalábbis nekem) ha egyedül maradok, akár egy séta vagy futás a természetben, akár egy kreatív tevékenység kapcsán, akár csak csendben ülve egy forró teával egy meleg pléd alatt.... Sok bennem még mindig a kérdés de talán szép lassan érkeznek a válaszok is, akárcsak a tavasz. A tél vége egy lezárás, ami után jönnek a melengető napsugarak, a rügyfakadás, a kikelet, a megújulás.... Talán ezt most többen is érezzük, hogy valami új,valami jobb következik de ehhez le kell zárni ezt az időszakot, el kell engedni szeretettel a hátunk mögött lévő dolgokat, de bizony ez is energiát vesz el tőlünk, hisz sokunknak bizony nehézséget jelent megválni a régi, jól megszokott és bevált, biztonságosnak tűnő dolgoktól!
Szép és könnyű lezárást kívánok mindannyiunknak, hogy beengedhessük helyére az újat!
Szeretettel ölellek benneteket❤
2018. január 30., kedd
Tökéletesség....
Mindannyian valahol erre törekszünk és talán pont emiatt veszítjük el időnként a pillanat örömteli átélését. Arra figyelünk ami velünk és körülöttünk történik és nem arra amit létrehozunk. Nem azt nézzük, hogy milyen nagyszerű az amit alkottunk, legyen az egy finom ebéd vagy egy torta, egy új baráti kapcsolat vagy egy régi megújítása, egy csodás látvány a tükörben ha belenézünk hanem hogy mennyire tökéletes is az.... Létezik-e olyan, hogy tökéletes? Ami nekem az lehet hogy más szemében hibás és ez igaz fordítva is. De ha én abba az alkotó tevékenységbe illetve annak minden pillanatában, mozzanatában beleteszem szívem minden szeretetét, átéléssel és odaadással készítem el akkor nem lehet más csak csodás a végeredmény!
Múlt héten ünnepelte a mi gyönyörű nagylányunk a névnapját az oviban. Mivel pár napot betegség miatt itthon pihentek együtt készítettük el a tortákat és a pogit amivel megvendégelte a kis pajtásait az oviban. Hatalmas lelkesedéssel, szeretettel álltak mellettem a konyhában és tették bele szívüket, lelküket abba a közel 4 és fél órába amíg elkészültek a finomságok. Szinte teljesen egyedül vagyis együtt elkészítették a pogácsát, kidíszítették cukorkával és almaszirmokkal a tortákat és olyan jókat beszélhettünk közben, nevettünk nagyokat miközben alkottunk. Végtelen hálát éreztem közben, hogy mindezt együtt csinálhatom velük, hogy vannak nekem! Mérhetetlen büszkeség járta át a lelkem. Csodás élménnyel gazdagodva tértünk este nyugovóra. Reggelre az egyik tortán a cukorkák megolvadtak és a cukrászdában vásárolt összetört marcipánt sem sikerült összeragasztanom így Sári nagyon elkeseredett mikor elmondtam neki. Potyogtak a könnyei, hogy neki most nem lesz tökéletes a tortája és a névnapja... Szeretettel átöleltem és elmondtam neki, hogy lehet vannak apró hibái ennek a remekműnek és nem úgy néz ki mint egy profi cukrász által elkészített torta, de ennyi szeretet és odaadó munka egyetlen cukrászdai tortában sincs és ez nem azért tökéletes mert nincs hibája hanem azért mert mi alkottuk. Felemelő érzés volt látni az arcát amikor megértette ennek az egésznek a mondandóját és büszkeség töltötte el, hogy ez az ő műve. Jóízűen elfogyasztotta társaival és biztos vagyok benne, hogy az élményen túl mással is gazdagodott azon a napon💝
Számomra az a tökéletes Ami szép és nem azért mert hibátlan. Az értéke, a tisztasága miatt. Mert látszik rajt, hogy szeretettel készült vagy ez az érzés járja át. Hétvégén bálban voltunk, ahol én voltam az egyik szervező. Szeretek nő lenni és ezt ki is hangsúlyozni magamon egy szép ruhával, sminkkel, frizurával. Szombat este mikor felöltöztem és megpillantott a férjem, csillogó tekintettel és igazán szívből azt mondta nekem te vagy a legszebb nő a világon és szerelmes vagyok beléd! Azért vagy szép, mert látszik rajtad a boldogság! Mindennél többet jelentettek ezek a szavak nekem. Nem vagyok tökéletes, de valóban boldog vagyok és ezt mások is látják rajtam! Hálás vagyok az életemért! Kívánom nektek, hogy járja át minden napotokat a hála és vegyétek észre a tökéletesnek hitt világotokban az igazán szép és értékes dolgokat! Csendesedjetek el néha kicsit, halljátok meg a belső hangot, érezzétek a hálát és legyenek őszinte, szeretetteli érzéseitek önmagatok, társaitok és a világ iránt is. Ne ítélkezzünk, hisz az nem a mi dolgunk! Mi mindannyian azért vagyunk itt, hogy tudjunk szeretni és a szeretetet el is tudjuk fogadni💝
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket💝
Múlt héten ünnepelte a mi gyönyörű nagylányunk a névnapját az oviban. Mivel pár napot betegség miatt itthon pihentek együtt készítettük el a tortákat és a pogit amivel megvendégelte a kis pajtásait az oviban. Hatalmas lelkesedéssel, szeretettel álltak mellettem a konyhában és tették bele szívüket, lelküket abba a közel 4 és fél órába amíg elkészültek a finomságok. Szinte teljesen egyedül vagyis együtt elkészítették a pogácsát, kidíszítették cukorkával és almaszirmokkal a tortákat és olyan jókat beszélhettünk közben, nevettünk nagyokat miközben alkottunk. Végtelen hálát éreztem közben, hogy mindezt együtt csinálhatom velük, hogy vannak nekem! Mérhetetlen büszkeség járta át a lelkem. Csodás élménnyel gazdagodva tértünk este nyugovóra. Reggelre az egyik tortán a cukorkák megolvadtak és a cukrászdában vásárolt összetört marcipánt sem sikerült összeragasztanom így Sári nagyon elkeseredett mikor elmondtam neki. Potyogtak a könnyei, hogy neki most nem lesz tökéletes a tortája és a névnapja... Szeretettel átöleltem és elmondtam neki, hogy lehet vannak apró hibái ennek a remekműnek és nem úgy néz ki mint egy profi cukrász által elkészített torta, de ennyi szeretet és odaadó munka egyetlen cukrászdai tortában sincs és ez nem azért tökéletes mert nincs hibája hanem azért mert mi alkottuk. Felemelő érzés volt látni az arcát amikor megértette ennek az egésznek a mondandóját és büszkeség töltötte el, hogy ez az ő műve. Jóízűen elfogyasztotta társaival és biztos vagyok benne, hogy az élményen túl mással is gazdagodott azon a napon💝
Számomra az a tökéletes Ami szép és nem azért mert hibátlan. Az értéke, a tisztasága miatt. Mert látszik rajt, hogy szeretettel készült vagy ez az érzés járja át. Hétvégén bálban voltunk, ahol én voltam az egyik szervező. Szeretek nő lenni és ezt ki is hangsúlyozni magamon egy szép ruhával, sminkkel, frizurával. Szombat este mikor felöltöztem és megpillantott a férjem, csillogó tekintettel és igazán szívből azt mondta nekem te vagy a legszebb nő a világon és szerelmes vagyok beléd! Azért vagy szép, mert látszik rajtad a boldogság! Mindennél többet jelentettek ezek a szavak nekem. Nem vagyok tökéletes, de valóban boldog vagyok és ezt mások is látják rajtam! Hálás vagyok az életemért! Kívánom nektek, hogy járja át minden napotokat a hála és vegyétek észre a tökéletesnek hitt világotokban az igazán szép és értékes dolgokat! Csendesedjetek el néha kicsit, halljátok meg a belső hangot, érezzétek a hálát és legyenek őszinte, szeretetteli érzéseitek önmagatok, társaitok és a világ iránt is. Ne ítélkezzünk, hisz az nem a mi dolgunk! Mi mindannyian azért vagyunk itt, hogy tudjunk szeretni és a szeretetet el is tudjuk fogadni💝
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket💝
2018. január 22., hétfő
A szeretet mindig nyomot hagy....
Nagyon megfogott ez a mondat a hétvégén, sokat elmélkedtem rajt és bizony nagyon igaz! A tiszta, igaz szeretet bármire képes, segíteni, gyógyítani, álmokat valóra váltani, a dolgokat a maguk teljes valójában megélni!
Pénteken egy kedves barátunk nyugdíjba vonulását ünnepeltük meg, fergeteges hangulatban, jókedvben és szeretetben telt az este. Hajnalig tartó tánc, éneklés, finom ételek, baráti beszélgetések... Végtelen hálát éreztem az este során többször is, az egészségemért, a barátaimért, a szeretetteljes családomért és a szerelemmel átitatott házasságomért💝 köszönöm, hogy veletek lehettem!
Azt mondják a "bölcsek" ha megváltozol te és a körülményeid azt a környezeted észre fogja venni és megkérdezik hogy csináltad! Egyre többször érzem ezt, érdekli az embereket miért és leginkább mitől lettem "más" ember... A hétvége egy kicsit a közös mozizásról szólt, valahogy erre vágytam. És nem véletlenül... 2, nagyon is szívhez szóló filmet láttam, ajánlom mindenkinek szeretettel aki vágyik arra, hogy elgondolkoztassa egy történet... Az egyiket a lányokkal együtt néztük meg, Merida, a bátor a címe. Egy anya lánya kapcsolatról szól, ahol az őszinteség illetve a kommunikáció hiánya miatt nem kis bonyodalom kerekedik de mint az életben is a szeretet ereje itt is megmutatja magát. Lelkemhez szólt, boldogsággal töltött el, hogy a lányaimmal és a férjemmel együtt nézhettem meg. De az igazi élmény azután érkezett miután már mindenki aludni tért. Mátéval együtt megnéztük még az Oskar díjas Mindenki című filmet, sajnos nagyon is valóságos történet. Azonban életem azt hiszem legszebb filmje, de mindenképp sokmindent megmagyarázó és meghatározó története a Viskó! Történet egy édesapáról aki elveszíti a gyermekét, akit ajándékba kapott az élettől, különleges kislány volt, de előre kellett mennie, hogy segíthessen édesapjának meglelni a teljes boldogságot! Azt a boldogságot ahol félre kell tenni a büszkeséget, a haragot, az előítéleteket, a bűntudatot. Vagyis meg kell mindenkinek, önmagának is tiszta szívből bocsátani és hinni abban, hogy a mi mennyei Atyánk végtelenül szeret bennünket akárcsak ez az édesapa a gyermekeit. Hosszú és fájdalmas ez az út neki is, ahogy a mi életünk is erről szól mindaddig míg fel nem szabadítjuk a lelkünket a félelmek fogságából és meg nem bocsátunk mindenkinek aki hatással volt az életünkre és lehetővé tette viselkedésével, jelenlétével hogy azzá váljunk akik vagyunk! Az igazi boldogság arról ismerszik meg hogy hála és végtelen, feltétel nélküli szeretet járja át!
Köszönöm drága barátnőm, hogy ajánlottad neked ezt a filmet ahogy a barátságod is! Hálás vagyok, hogy újra megérkeztünk egymáshoz, ápoljuk ezt a kapcsolatot úgy ahogy a számunkra kedves dolgokról gondoskodunk! Hisz amibe energiát és szeretetet fektetünk az gyarapszik, növekszik de amitől energiát és figyelmet vonunk el az elsorvad!
Szeretlek mindannyiótokat és ezzel a végtelen szeretettel ölellek benneteket és kívánok csodás hetet nektek💝
Pénteken egy kedves barátunk nyugdíjba vonulását ünnepeltük meg, fergeteges hangulatban, jókedvben és szeretetben telt az este. Hajnalig tartó tánc, éneklés, finom ételek, baráti beszélgetések... Végtelen hálát éreztem az este során többször is, az egészségemért, a barátaimért, a szeretetteljes családomért és a szerelemmel átitatott házasságomért💝 köszönöm, hogy veletek lehettem!
Azt mondják a "bölcsek" ha megváltozol te és a körülményeid azt a környezeted észre fogja venni és megkérdezik hogy csináltad! Egyre többször érzem ezt, érdekli az embereket miért és leginkább mitől lettem "más" ember... A hétvége egy kicsit a közös mozizásról szólt, valahogy erre vágytam. És nem véletlenül... 2, nagyon is szívhez szóló filmet láttam, ajánlom mindenkinek szeretettel aki vágyik arra, hogy elgondolkoztassa egy történet... Az egyiket a lányokkal együtt néztük meg, Merida, a bátor a címe. Egy anya lánya kapcsolatról szól, ahol az őszinteség illetve a kommunikáció hiánya miatt nem kis bonyodalom kerekedik de mint az életben is a szeretet ereje itt is megmutatja magát. Lelkemhez szólt, boldogsággal töltött el, hogy a lányaimmal és a férjemmel együtt nézhettem meg. De az igazi élmény azután érkezett miután már mindenki aludni tért. Mátéval együtt megnéztük még az Oskar díjas Mindenki című filmet, sajnos nagyon is valóságos történet. Azonban életem azt hiszem legszebb filmje, de mindenképp sokmindent megmagyarázó és meghatározó története a Viskó! Történet egy édesapáról aki elveszíti a gyermekét, akit ajándékba kapott az élettől, különleges kislány volt, de előre kellett mennie, hogy segíthessen édesapjának meglelni a teljes boldogságot! Azt a boldogságot ahol félre kell tenni a büszkeséget, a haragot, az előítéleteket, a bűntudatot. Vagyis meg kell mindenkinek, önmagának is tiszta szívből bocsátani és hinni abban, hogy a mi mennyei Atyánk végtelenül szeret bennünket akárcsak ez az édesapa a gyermekeit. Hosszú és fájdalmas ez az út neki is, ahogy a mi életünk is erről szól mindaddig míg fel nem szabadítjuk a lelkünket a félelmek fogságából és meg nem bocsátunk mindenkinek aki hatással volt az életünkre és lehetővé tette viselkedésével, jelenlétével hogy azzá váljunk akik vagyunk! Az igazi boldogság arról ismerszik meg hogy hála és végtelen, feltétel nélküli szeretet járja át!
Köszönöm drága barátnőm, hogy ajánlottad neked ezt a filmet ahogy a barátságod is! Hálás vagyok, hogy újra megérkeztünk egymáshoz, ápoljuk ezt a kapcsolatot úgy ahogy a számunkra kedves dolgokról gondoskodunk! Hisz amibe energiát és szeretetet fektetünk az gyarapszik, növekszik de amitől energiát és figyelmet vonunk el az elsorvad!
Szeretlek mindannyiótokat és ezzel a végtelen szeretettel ölellek benneteket és kívánok csodás hetet nektek💝
2018. január 17., szerda
3 napba minden belefér....
A tavaly januári közös pihenés után idén is úgy döntöttünk, hogy felesleges ajándékok vásárlása helyett élménnyel ajándékozzuk meg egymást és önmagunkat is úgyhogy már 2. Alkalommal indultunk el vasárnap kora délután Balatonkenesére pihenni a férjem szüleivel.
Meglepő és örömteli volt számomra, hogy kérés nélkül kaptam segítséget a pakolásnál, mindenki tette a kis dolgát és a finom ebéd után "az előre egyeztetett" időpontban, 1 óra után nem sokkal elindultunk a Marina Portba pihenni. Sári mamáékkal utazott, Zsófi pedig engem választott "padtársának", a hátsó ülésen utaztam vele. Az északi parton autóztunk, így gyönyörködtünk a tájban, beszélgettünk, mesét olvastunk és egy kis szundi is belefért abba a kicsivel több, mint 1 órába. Összenyitható, családi szobát kaptunk az 1. Emeleten. Sári mamáék szobatársa lett, Zsófi minket választott és a 3 ágy közül is a középsőt, hogy mindkettőnk között aludhasson. Persze nem tudtunk neki nemet mondani pláne hogy még hálája jeléül puszi is járt... A szokásosnál is nagyobb a ragaszkodás mostanában a részéről, köszönhető ez talán annak, hogy Sáriért " rajonganák és versengenek" az oviban a fiúk és emiatt talán ő úgy érzi hátrányban van és tőlünk illetve velünk próbálja pótolni azt a hiányt a kis drágám. Jó volt nézni ahogy békésen aludt mellettünk, éjszaka is rápillantani többször mikor felébredtem....
Miről is szólt ez a 3 nap? Szívből jövő, gyermeki kacagások, önfeledt játék (csocsó, pingpong, billiárd, játszóház, társasjáték, pancsi), futás, úszás, szauna, beszélgetés, szeretet, hála és időnként az érzelmek "kitörése"..... Telefon nélkül (fotózáshoz néha előkerült, de igyekeztünk a pillanatot sokkal inkább megélni mint megörökiteni) egymásra és önmagunkra figyelve élveztük az együtt töltött időt. Elengedtük a hétköznapok "terheit", előhúztunk a tarsolyból régi emlékeket, vég nélkül viccelődtünk és szerettük egymást! Nem hiszem, hogy kell ennél több egy igazi feltöltődéshez! A pillanatra figyelni, azt megtölteni szeretettel, elengedni a sérelmeket és nagyokat kacagni! A nevetés a legjobb gyógyszer!
Nem is olyan rég volt egy elég pocsék napom, amikor egy kedves barátom egy nevetős videóval próbált jókedvre deríteni de nagyon ellenállt ennek akkor az egom. Sokszor eszembe jutott ő és ez a momentum ebben a három napban amikor akárcsak egy olasz család hangosan kacagva ültünk az étteremben reggelinél és vacsoránál, amikor négykézláb mászva a játszóházban kis szörnyecskék voltunk szülőként és biztattuk a gyerekeket, hogy szeretetükkel és a sárga csodatévő labdákkal szelídítsenek meg bennünket, amikor a végtelennek tűnő csocsójátszmák izgalmait átélve nevettünk, amikor egymás ügyetlenségén mosolyogva próbáltuk a pingpong labdát átütni a másik térfélére vagy épp előbányászni a székek alól, amikor szemüveg nélkül próbált a mama "megfejteni" képeket társasjáték közben vagy épp Máté tett fel vicces és persze oda nem illő kérdéseket az épp aktuális képről.... A nevetésnek terápiás hatása van és nem is olyan nehéz előcsalni az őszinte kacajt önmagunkból. Csupán az kell hozzá, hogy bele tudjuk élni magunkat a pillanatba, ki tudjuk zárni a hitrendszereinket, szeretni tudjuk egymást és újra gyermekek tudjunk lenni. Gyermekek, akik elhiszik, hogy a világ szép és az összes csoda rájuk vár, hogy minden az övék lehet amiről álmodnak és nem várnak semmit a másik embertől csak szeretetet és törődést! Mi mindannyian gyermekek voltunk ebben a 3 napban, mindegy hogy 4 vagy épp 64 év áll mögöttünk..... Gyerekkori élmények sokasága jött elő, újra megélt élmények szülő és gyermek kapcsolatban, jó volt ezt kívülről szemlélni és megélni is. Itt nem arról szólt a dolog hogy mit nem tudunk megcsinálni, hanem arról mire is vagyunk képesek és mennyire őriztük meg lelkünkben a gyermeki mivoltunkat. Ha tudnánk és mernénk újra és újra gyermekek lenni, ahol nincsenek ciki helyzetek, ahol minden felfedezésre váró dolog örömmel tölti el szívünket, ahol tudunk nevezni a botlásainkon és egy egy könnycsepp legördülése után újult erőre kapva bele merünk állni újra a helyzetbe hiszem, hogy sokkal szebb, boldogabb és tartalmasabb életet élhetnénk. Ha mernénk követni az álmainkat, megmozgatva minden követ annak valóra váltására és újra előszedni a rég elfelejtett de gyermekként annyira szeretett életünket, anélkül hogy a visszahúzó dolgoknak utat engednénk! Mindannyiunkban él egy belső gyermek, aki szeretetre vágyik, hisz magában és az életben is! Nehéznek tűnik elsőre vele kapcsolatba lépni, hisz túl távolinak tűnik sokunk számára és talán fájdalmas is lehet ledönteni a falakat amik elzárják őt, de megéri! Ez a pár nap megint ezt üzente nekem! Köszönet érte és hálás vagyok minden egyes percéért. És úgy érzem ezt mondhatom mindannyiunk nevében, mert az az őszinte ölelés ami lezárta ezt az együtt töltött időt csodásan tükrözi mindezt! Jövőre célom, hogy édesanyámék és a testvéreim is velünk legyenek és igazi NAGY családként éljük meg ezeket a pillanatokat!
Minden belőlünk ered, a rossz érzés, a düh, az irigység, a harag.... De az öröm, a szeretet, a harmónia, az elfogadás és a megbecsülés is!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket💝
Meglepő és örömteli volt számomra, hogy kérés nélkül kaptam segítséget a pakolásnál, mindenki tette a kis dolgát és a finom ebéd után "az előre egyeztetett" időpontban, 1 óra után nem sokkal elindultunk a Marina Portba pihenni. Sári mamáékkal utazott, Zsófi pedig engem választott "padtársának", a hátsó ülésen utaztam vele. Az északi parton autóztunk, így gyönyörködtünk a tájban, beszélgettünk, mesét olvastunk és egy kis szundi is belefért abba a kicsivel több, mint 1 órába. Összenyitható, családi szobát kaptunk az 1. Emeleten. Sári mamáék szobatársa lett, Zsófi minket választott és a 3 ágy közül is a középsőt, hogy mindkettőnk között aludhasson. Persze nem tudtunk neki nemet mondani pláne hogy még hálája jeléül puszi is járt... A szokásosnál is nagyobb a ragaszkodás mostanában a részéről, köszönhető ez talán annak, hogy Sáriért " rajonganák és versengenek" az oviban a fiúk és emiatt talán ő úgy érzi hátrányban van és tőlünk illetve velünk próbálja pótolni azt a hiányt a kis drágám. Jó volt nézni ahogy békésen aludt mellettünk, éjszaka is rápillantani többször mikor felébredtem....
Miről is szólt ez a 3 nap? Szívből jövő, gyermeki kacagások, önfeledt játék (csocsó, pingpong, billiárd, játszóház, társasjáték, pancsi), futás, úszás, szauna, beszélgetés, szeretet, hála és időnként az érzelmek "kitörése"..... Telefon nélkül (fotózáshoz néha előkerült, de igyekeztünk a pillanatot sokkal inkább megélni mint megörökiteni) egymásra és önmagunkra figyelve élveztük az együtt töltött időt. Elengedtük a hétköznapok "terheit", előhúztunk a tarsolyból régi emlékeket, vég nélkül viccelődtünk és szerettük egymást! Nem hiszem, hogy kell ennél több egy igazi feltöltődéshez! A pillanatra figyelni, azt megtölteni szeretettel, elengedni a sérelmeket és nagyokat kacagni! A nevetés a legjobb gyógyszer!
Nem is olyan rég volt egy elég pocsék napom, amikor egy kedves barátom egy nevetős videóval próbált jókedvre deríteni de nagyon ellenállt ennek akkor az egom. Sokszor eszembe jutott ő és ez a momentum ebben a három napban amikor akárcsak egy olasz család hangosan kacagva ültünk az étteremben reggelinél és vacsoránál, amikor négykézláb mászva a játszóházban kis szörnyecskék voltunk szülőként és biztattuk a gyerekeket, hogy szeretetükkel és a sárga csodatévő labdákkal szelídítsenek meg bennünket, amikor a végtelennek tűnő csocsójátszmák izgalmait átélve nevettünk, amikor egymás ügyetlenségén mosolyogva próbáltuk a pingpong labdát átütni a másik térfélére vagy épp előbányászni a székek alól, amikor szemüveg nélkül próbált a mama "megfejteni" képeket társasjáték közben vagy épp Máté tett fel vicces és persze oda nem illő kérdéseket az épp aktuális képről.... A nevetésnek terápiás hatása van és nem is olyan nehéz előcsalni az őszinte kacajt önmagunkból. Csupán az kell hozzá, hogy bele tudjuk élni magunkat a pillanatba, ki tudjuk zárni a hitrendszereinket, szeretni tudjuk egymást és újra gyermekek tudjunk lenni. Gyermekek, akik elhiszik, hogy a világ szép és az összes csoda rájuk vár, hogy minden az övék lehet amiről álmodnak és nem várnak semmit a másik embertől csak szeretetet és törődést! Mi mindannyian gyermekek voltunk ebben a 3 napban, mindegy hogy 4 vagy épp 64 év áll mögöttünk..... Gyerekkori élmények sokasága jött elő, újra megélt élmények szülő és gyermek kapcsolatban, jó volt ezt kívülről szemlélni és megélni is. Itt nem arról szólt a dolog hogy mit nem tudunk megcsinálni, hanem arról mire is vagyunk képesek és mennyire őriztük meg lelkünkben a gyermeki mivoltunkat. Ha tudnánk és mernénk újra és újra gyermekek lenni, ahol nincsenek ciki helyzetek, ahol minden felfedezésre váró dolog örömmel tölti el szívünket, ahol tudunk nevezni a botlásainkon és egy egy könnycsepp legördülése után újult erőre kapva bele merünk állni újra a helyzetbe hiszem, hogy sokkal szebb, boldogabb és tartalmasabb életet élhetnénk. Ha mernénk követni az álmainkat, megmozgatva minden követ annak valóra váltására és újra előszedni a rég elfelejtett de gyermekként annyira szeretett életünket, anélkül hogy a visszahúzó dolgoknak utat engednénk! Mindannyiunkban él egy belső gyermek, aki szeretetre vágyik, hisz magában és az életben is! Nehéznek tűnik elsőre vele kapcsolatba lépni, hisz túl távolinak tűnik sokunk számára és talán fájdalmas is lehet ledönteni a falakat amik elzárják őt, de megéri! Ez a pár nap megint ezt üzente nekem! Köszönet érte és hálás vagyok minden egyes percéért. És úgy érzem ezt mondhatom mindannyiunk nevében, mert az az őszinte ölelés ami lezárta ezt az együtt töltött időt csodásan tükrözi mindezt! Jövőre célom, hogy édesanyámék és a testvéreim is velünk legyenek és igazi NAGY családként éljük meg ezeket a pillanatokat!
Minden belőlünk ered, a rossz érzés, a düh, az irigység, a harag.... De az öröm, a szeretet, a harmónia, az elfogadás és a megbecsülés is!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket💝
2018. január 12., péntek
Búcsúzni kell.....
Ez a hét megint a megélés, elfogadás, elengedés hármasát hozta fel bennem és talán a ma esti hangfürdőn sikerült elengednem jópár dolgot ismét a múltból. Jelezte ezt a bal oldalon elpattanó ér is a szememben....
A dolog onnan indult, hogy hétfőn reggel mikor megérkeztünk az oviba megláttam az asztalon heverő nagy kupac fonalgombolyagot... Tudtam mi következik és elszorult a torkom. Nálunk a ballagós kis/nagy ovisok tarisznyája minden évben egyedi, hisz a gyerekek választják ki a színét és a drága óvónénivel együtt szövik meg. Azt gondolom nagy élmény és érték ez az iskolába menő gyermeknek. A közös tevékenység mindig közel hozza egymáshoz az embereket, a szívük és a lelkük összekapcsolódik benne. Hálás vagyok érte, hogy ilyen élményt kap a kislányom, hisz az egyedi dolgok, a kézzel készített dolgok szerintem mindig sokkal értékesebb, viseli annak az energiáját aki azt készítette.
De megélni azt, hogy egy korszak lezárul mindannyiunk életében, hogy az a kis csöppség aki annak ellenére, hogy a legkisebbre volt állítva a babahordozó pántja nemrég még elveszett benne és most iskolába készül bizony nem könnyű. Az eszem tudja, hogy ez az élet része, hogy ő már valóban kinőtte azt az ovis ágyat, hogy vágyik a tudásra, az újra, az ismeretlenre amit az iskola fog meghozni számára, de ott belül meg azt érzem, ezt nekem egy kicsit meg kell gyászolnom. Utat is engedtem a könnyeimnek hétfőn, hiszem, hogy ez megkönnyíti a szív munkáját.
4 éve ennek a közösségnek a tagja Sári, sok sok baráti kapcsolat, vidám pillanat és öröm aranyozta be ott az ő mindennapjait, rengeteg szeretetet kapott a társaitól (most is épp 3 kispasi versenyzik a "szerelméért😁) és a nevelőitől is de ezt a kis kaput ami az ovihoz vezet neki hamarosan be kell csukni. El kell engedni az óvónők kezét, bepakolni a kis tarisznyájába azt a rengeteg ismeretet amit magága szívott itt a 4 év alatt és magasabb szintre kell lépnie. Tudom és érzem, hogy ő vágyik erre és ez így is van rendjén, 7 éves lesz a nyáron. Változás lesz ez mindannyiunk életében... Neki egy új közösség, új nevelők, lazább de ugyanakkor szigorúbb kötelék, feladatok... Nekem reggel már nem az ovi felé visz az első utam hanem a sulihoz, oda kísérem be életem kicsi kincsét majd a másikat az ovi csoportjába.
A változások szükségesek a fejlődésünkhöz de mégis kilépni a megszokottból, a komfortzónánkból nem egyszerű. Ugyanakkor lelkes kíváncsiság is rejtőzködik minden egyes változásban, de vajon a gyászunkban képesek vagyunk-e erre is figyelni? Szeretettel fogadjuk a ránk váró csodás dolgokat, de egy kis időt kell adni az elengedésnek. Köszönöm neked Istenem, hogy segítesz megélni ezeket az érzéseket
Ti hogy élitek meg az életetekben bekövetkező változásokat? Az előre ismert vagy váratlan helyzeteket?
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤
2018. január 7., vasárnap
Kapcsolataink
Bármennyire is azt gondoljuk, hogy jó nekünk egyedül, nincs szükségünk senkire a boldogságunkhoz és így barátokra sem akár, mert én egyedül vagyok tökéletes szerintem nem így van. Az emberi kapcsolataink nagyon meghatározóak egész életünkre nézve. Hiszen a szüleink, a testvéreink, tanáraink, barátaink és a velük/általuk megélt tapasztalások nélkül nem lennénk azok akik vagyunk! Hosszú hosszú évek is eltelhetnek mire megértjük egyesek miért, milyen céllal kerültek az életünkbe, miért töltöttek el ott oly kevés vagy épp "túl sok" időt, az is lehet, hogy egyszer egyszer azt érezzük teljesen elveszítettük őt illetve a vele való kapcsolatot, de lelkünkben nyomot hagynak, érzéseket váltanak ki belőlünk. Akárhogy is vesszük, ők bizony beköltöztek az életünkbe! Tanultunk, fejlődtünk velük és általuk amiért hálásnak kell lennünk. Hálásnak még akkor is ha esetleg a velük megélt tapasztalás nem töltött el bennünket túl nagy örömmel a múltban. Egy kapcsolat 2 ember szövetsége, így csakis ez a 2 ember felelős mindenért ami ezen belül történik. Jó dolog az mikor 13 év után újra találkozol valakivel, aki egykoron fontos szerepet töltött be az életedbe! Jó dolog azt érezni, hogy bár kívül sok nyomott nem hagyott rajtunk az idő 😃 de a lelkünk egészen átalakult illetve folyamatosan tisztul, szépül. Akárcsak a régi képek, amiket a tudatlanság egykoron foltokkal látott el. Erről szeretnék nektek most mesélni....
Óvodás korban kezdődött ez a kapcsolat, bár őszintén szólva abból az időből már csak egy két kép van meg a barátságunkról, az is leginkább fotókról. Az általános iskolás évek már nagyon is meghatározóak voltak (azt hiszem mondhatom) mindkettőnk életében. Akkor azt mondtuk erre a kapcsolatra, hogy az egy (legjobb) barátság, ma már azt mondom rá, hogy részemről egy hatalmi harc. Egy önzőségből, elismerésért folytatott küzdelemből fakadó harc áldozatai voltunk úgy hiszem mindketten. 2 gyenge ember találkozása ritkán eredményez erős érzelmi kötelekét mindaddig míg egyikük vagy inkább mindkettejük meg nem erősödik. Én egy "erős" személyiséggel rendelkező, a cél érdekében mindent elkövető (és ezért bármit bevető) kislány voltam, ő egy csendes, okos, beletörődő. És én ezt bizony keményen ki is használtam 8 éven keresztül. Számtalanszor hoztam őt méltatlan helyzetbe, fosztottam meg élményektől csak, hogy én legyek a győztes. Ma már tudom, hogy ez nem volt szép dolog, de nyilván mindkettőnknek erre volt akkor szüksége,hogy azzá válhassunk akik ma vagyunk. Mert amíg az ember nem tudatosan él addig csaj azt kapja amire szüksége van, miután már tiszta érzései vannak akkor kapja meg azokat a dolgokat amik vágyaik elérését segítik.
A középiskola elszakított bennünket egymástól (okkal). Utána még pár alkalommal találkoztunk de megszakadt a barátság. A múlt nyáron vette fel velem újra a kapcsolatot, tetszett neki a blogom és úgy érezte szeretné újra megismerni ezt a lányt. Csütörtökön 13 év után újra találkoztunk. Hihetetlen jó érzés volt őt újra megölelni, egyfajta nyomatékot is adva a bocsanatkérésemnek mindenért amit ellene (vagy épp érte) elkövettem a múltban. És mérhetetlenül jól esett az érzés és gondolat, hogy ő nem haragszik, sőt felismerte, hogy ezért ő is felelős. Szerintem itt kezdődik a felébredés amikor nem a másikat hibáztatom folyton minden szomorúságomért, nyomorúságomért hanem megnézem mit tettem én azért, hogy ez így alakult vagy mit nem tettem azért, hogy elkerülhessem. Az időtlenség nagyon jó példája az a 4 óra amit együtt töltöttünk, finom teát iszogatva és csak beszélgettünk és beszélgettünk és beszélgettünk... Nem tudom van-e az az intervallum idő terén amit nem tudnánk kitölteni. A külső nem sokat változott, max a hajszín vagy annak hossza de sokminden igazán megérkezett mindkettőnknek ott bent. Most jött el az idő arra, hogy igazán barátok legyünk! Nagyon sok közös van az életutunkban, a gyökereinkben, az életről alkotott elképzelésükben, az értékrendünkben....anno mindketten közgazdásági pályára készültünk és ma mindketten a természetgyógyászat iránt érdeklődünk, felismertük az elakadásokat az életünkben és szeretnénk attól kitisztítani a múltat, hogy a jelen örömteli megélésével egy boldog,békés jövőt teremtsünk magunknak ahol másoknak is segíthetünk szeretettel. Köszönöm drága Istenem, hogy újra találkoztak útjaink és segíts kérlek bennünket, hogy egymást segítve és támogatva az életre szóló barátságunkat szeretettel ápolhassuk. Mert ez már nem lehet más csak örök barátság💝 biztos vagyok benne, hogy a tőle kapott kis angyalka lesz a ki barátságunk őrző angyalkája😇
Azt hiszem az új év egy igazán új életet is hoz számomra. Értékes kapcsolatokkal, örömteli, tiszta érzésekkel ezzel bevonzva a bőség minden formáját. Hálás vagyok mindenért és mindenkiért aki valaha volt és van az életembe. És azokért a dolgokért is amik ezután várnak rám!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket
Óvodás korban kezdődött ez a kapcsolat, bár őszintén szólva abból az időből már csak egy két kép van meg a barátságunkról, az is leginkább fotókról. Az általános iskolás évek már nagyon is meghatározóak voltak (azt hiszem mondhatom) mindkettőnk életében. Akkor azt mondtuk erre a kapcsolatra, hogy az egy (legjobb) barátság, ma már azt mondom rá, hogy részemről egy hatalmi harc. Egy önzőségből, elismerésért folytatott küzdelemből fakadó harc áldozatai voltunk úgy hiszem mindketten. 2 gyenge ember találkozása ritkán eredményez erős érzelmi kötelekét mindaddig míg egyikük vagy inkább mindkettejük meg nem erősödik. Én egy "erős" személyiséggel rendelkező, a cél érdekében mindent elkövető (és ezért bármit bevető) kislány voltam, ő egy csendes, okos, beletörődő. És én ezt bizony keményen ki is használtam 8 éven keresztül. Számtalanszor hoztam őt méltatlan helyzetbe, fosztottam meg élményektől csak, hogy én legyek a győztes. Ma már tudom, hogy ez nem volt szép dolog, de nyilván mindkettőnknek erre volt akkor szüksége,hogy azzá válhassunk akik ma vagyunk. Mert amíg az ember nem tudatosan él addig csaj azt kapja amire szüksége van, miután már tiszta érzései vannak akkor kapja meg azokat a dolgokat amik vágyaik elérését segítik.
A középiskola elszakított bennünket egymástól (okkal). Utána még pár alkalommal találkoztunk de megszakadt a barátság. A múlt nyáron vette fel velem újra a kapcsolatot, tetszett neki a blogom és úgy érezte szeretné újra megismerni ezt a lányt. Csütörtökön 13 év után újra találkoztunk. Hihetetlen jó érzés volt őt újra megölelni, egyfajta nyomatékot is adva a bocsanatkérésemnek mindenért amit ellene (vagy épp érte) elkövettem a múltban. És mérhetetlenül jól esett az érzés és gondolat, hogy ő nem haragszik, sőt felismerte, hogy ezért ő is felelős. Szerintem itt kezdődik a felébredés amikor nem a másikat hibáztatom folyton minden szomorúságomért, nyomorúságomért hanem megnézem mit tettem én azért, hogy ez így alakult vagy mit nem tettem azért, hogy elkerülhessem. Az időtlenség nagyon jó példája az a 4 óra amit együtt töltöttünk, finom teát iszogatva és csak beszélgettünk és beszélgettünk és beszélgettünk... Nem tudom van-e az az intervallum idő terén amit nem tudnánk kitölteni. A külső nem sokat változott, max a hajszín vagy annak hossza de sokminden igazán megérkezett mindkettőnknek ott bent. Most jött el az idő arra, hogy igazán barátok legyünk! Nagyon sok közös van az életutunkban, a gyökereinkben, az életről alkotott elképzelésükben, az értékrendünkben....anno mindketten közgazdásági pályára készültünk és ma mindketten a természetgyógyászat iránt érdeklődünk, felismertük az elakadásokat az életünkben és szeretnénk attól kitisztítani a múltat, hogy a jelen örömteli megélésével egy boldog,békés jövőt teremtsünk magunknak ahol másoknak is segíthetünk szeretettel. Köszönöm drága Istenem, hogy újra találkoztak útjaink és segíts kérlek bennünket, hogy egymást segítve és támogatva az életre szóló barátságunkat szeretettel ápolhassuk. Mert ez már nem lehet más csak örök barátság💝 biztos vagyok benne, hogy a tőle kapott kis angyalka lesz a ki barátságunk őrző angyalkája😇
Azt hiszem az új év egy igazán új életet is hoz számomra. Értékes kapcsolatokkal, örömteli, tiszta érzésekkel ezzel bevonzva a bőség minden formáját. Hálás vagyok mindenért és mindenkiért aki valaha volt és van az életembe. És azokért a dolgokért is amik ezután várnak rám!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket
2018. január 1., hétfő
1 év.....
2017 január 1-jén egy égből jövő sugallat hatására megszületett az első blogbejegyezésem. Nem igazán tudtam miért kezdek el írni, talán az sem körvonalazódott tisztán, hogy miről. De azt éreztem már az első alkalommal, hogy ez engem örömmel tölt el és, hogy ha leülök akkor nem igazán kell törnöm a buksimat, jönnek az érzések, nagyon hamar szavakat öltenek melyek csodásan mondatokba rendeződnek és lelket megérintő szöveget alkotnak. Sokszor hallottam és "tapasztaltam" gyerekként, hogy a kreativitásnak még csak a szikrája sem igazán van meg bennem, de az elmúlt év ezt megcáfolta. Szeretek írni, szíveket megérinteni az írásaimmal. A kreativitás kifejezésének nagyon szép módja ez. Sok bejegyzés született tavaly, sok emberhez eljutottam ezáltal és rengeteg érzést kiváltottam belőlük. Nagyon különböző módon érintett meg embereket egy egy írásom, volt akinek könnyeket csalt a szemébe, volt akinek mosolyt az arcára, de akadt olyan is akiből indulatot, dühöt váltott ki. Nem feladatom az ítélkezés, senki sem hatalmazott fel erre így az sem az én dolgom, hogy megítéljem azokat az embereket akikből negatív érzelmeket csalt elő egy egy bejegyzés. Mindannyian keressük az utunkat ebben az életben, hogy ki mikor és milyen módon tálalja meg az az ő életének a története. Én tutti tippeket nem adhatok senki kezébe, csupán lehetőségeket tudok felkínálni a boldogsághoz vezető kapu elérésére. Hogy miért? Mert nekem sikerült eljutnom oda. Biztos vagyok benne, hogy innen én már nem szeretnék visszafordulni, csak belépni ezen a kapun és tiszta szívvel és hálával elfogadni azokat a csodás dolgokat amik ott várnak rám.
Sok ember bukkant fel az életemben az elmúlt év során, voltak köztük olyanok is akik sok sok év után újra meg szeretnének ismerni engem (köszönhetően a blogomnak), voltak olyanok akiket ajándékba küldött nekem a Jóisten, hogy inspiráljanak, segítsenek engem, voltak olyanok akik csak tükröt mutatni jöttek es miután elvégezték a rájuk bízott feladatot tovább is léptek. Szépen oldódtak a családi kapcsolatokon lévő blokkok, egyre több és több szeretet járja át őket ami mindenki javára válik. Jó ezt látni és megélni is.
Nagy változásokat hozott számomra 2017. Többek között egy most már mondhatom, hogy teljes gyógyulást az ekcémámból, amivel hosszú időn keresztül küzdöttem. Talán pont ez volt a baj, hogy egy küzdelemnek fogtam fel ezt a "gyógyulást". Ez a szó elkísért egész eddigi életemben, de most kitöröltem a szótáramból. Sok más negatív gondolattal együtt, nem segítettek engem soha, nincs rájuk tovább szükségem, elengedem őket. Szerintem az életben nem léteznek problémák, csupán megoldandó feladatok vannak. Ezekhez pedig mindig kapunk (ha kérünk) segítséget és ha tiszta szeretettel állunk a feladatok elébe akkor biztos számunkra örömöt hozó megoldás fog megszületni.
Rendkívül hálás vagyok az elmúlt egy évért, a jó és kevésbé jó dolgokért, hogy tanulhattam, fejlődhettem, hogy sokan és sokféleképpen támogatnak utamon és biztos vagyok benne, hogy az elültetett kis fácska hamar virágba borul és illatával valamint lédús gyümölcseivel sok sok embernek fogja szebbé varázsolni az életét. Hiszek a fentről érkező támogatásban, a pozitív energiák, gondolatok és érzések erejében, szeretettel várom a további feladatokat, lelkesen várom az eljövendőt.
Hálás szívvel mondok köszönetet életem párjának,a társamnak,gyermekeim édesapjának a rengeteg szeretetért, türelemért és segítségért, a gyermekeimnek a velük megélt élményekért amik sokszor írásra ösztönöztek és tanítottak, anyósoméknak, hogy sokszor és sokféleképp segítettek abban, hogy mehessek előre, édesanyáméknak, hogy felneveltek és megtanítottak mindenre amit ők tudtak, a tanítóimnak akik legbölcsebb tudásuk szerint vezettek és vezetnek engem, nektek drága olvasóim akik örömmel és szeretettel várjátok és olvassátok a bejegyzéseimet és mindenkinek aki szeretetével megajándékoz és el is fogadja tőlem azt!
Szeretettel ölellek benneteket, olvassátok továbbra is szívből jövő írásaimat❤❤
Sok ember bukkant fel az életemben az elmúlt év során, voltak köztük olyanok is akik sok sok év után újra meg szeretnének ismerni engem (köszönhetően a blogomnak), voltak olyanok akiket ajándékba küldött nekem a Jóisten, hogy inspiráljanak, segítsenek engem, voltak olyanok akik csak tükröt mutatni jöttek es miután elvégezték a rájuk bízott feladatot tovább is léptek. Szépen oldódtak a családi kapcsolatokon lévő blokkok, egyre több és több szeretet járja át őket ami mindenki javára válik. Jó ezt látni és megélni is.
Nagy változásokat hozott számomra 2017. Többek között egy most már mondhatom, hogy teljes gyógyulást az ekcémámból, amivel hosszú időn keresztül küzdöttem. Talán pont ez volt a baj, hogy egy küzdelemnek fogtam fel ezt a "gyógyulást". Ez a szó elkísért egész eddigi életemben, de most kitöröltem a szótáramból. Sok más negatív gondolattal együtt, nem segítettek engem soha, nincs rájuk tovább szükségem, elengedem őket. Szerintem az életben nem léteznek problémák, csupán megoldandó feladatok vannak. Ezekhez pedig mindig kapunk (ha kérünk) segítséget és ha tiszta szeretettel állunk a feladatok elébe akkor biztos számunkra örömöt hozó megoldás fog megszületni.
Rendkívül hálás vagyok az elmúlt egy évért, a jó és kevésbé jó dolgokért, hogy tanulhattam, fejlődhettem, hogy sokan és sokféleképpen támogatnak utamon és biztos vagyok benne, hogy az elültetett kis fácska hamar virágba borul és illatával valamint lédús gyümölcseivel sok sok embernek fogja szebbé varázsolni az életét. Hiszek a fentről érkező támogatásban, a pozitív energiák, gondolatok és érzések erejében, szeretettel várom a további feladatokat, lelkesen várom az eljövendőt.
Hálás szívvel mondok köszönetet életem párjának,a társamnak,gyermekeim édesapjának a rengeteg szeretetért, türelemért és segítségért, a gyermekeimnek a velük megélt élményekért amik sokszor írásra ösztönöztek és tanítottak, anyósoméknak, hogy sokszor és sokféleképp segítettek abban, hogy mehessek előre, édesanyáméknak, hogy felneveltek és megtanítottak mindenre amit ők tudtak, a tanítóimnak akik legbölcsebb tudásuk szerint vezettek és vezetnek engem, nektek drága olvasóim akik örömmel és szeretettel várjátok és olvassátok a bejegyzéseimet és mindenkinek aki szeretetével megajándékoz és el is fogadja tőlem azt!
Szeretettel ölellek benneteket, olvassátok továbbra is szívből jövő írásaimat❤❤
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)