2018. május 21., hétfő

Felejthetetlen pillanatok és km-ek

A férjem a múlt hétvégén körbefutotta a Balatont és utána napokig szárnyalt. Hogy tényleg mennyi energiát és örömöt tud adni a sport és amikor megkapod a jutalmat a kemény munkádért azt ma én is éreztem. Korán ébredtem és azt éreztem át tudnám ölelni az egész világot és újra nekiállnék a tegnapi versenynek. De futás helyett ma nyeregbe pattant a család és elmentünk az első közös bringatúrànkra, amit mindenki a saját biciklijével tett meg. 10km könnyed tekerés, egy finom fagyi és egy kis jateka strandon.
Hihetetlenül büszke vagyok a lányokra, csodás élmény volt ez nekem. Minden korszaknak megvan a maga szépsége és úgy érzem mi ezt igyekszünk is a maga szépségében és valóságában megélni. Szerettük a gügyögő, tipegő kisbabákat, ahogy ránk utalva hozzánk bújtak, szeretettel elfogadták a segítségünket. Jó volt hallani az első szavacskákat, sokat nevettünk a mókás szavakon, amik bizony időnként megvicceltek bennünket, mert mást értettünk mint amit ők mondtak... Jó volt látni ahogy megtanultak önállóan enni, inni, hintázni és biciklizni. Zsófinak ez utóbbi 2 kb 1 hónappal ezelőtt sikerült, pár jobb és bal agyféltekét összerendező gyakorlat után. És ma 10km-t biciklizett a kis kerékpárján velünk. Előttem tekerte a kis lábaival a pedált, végig énekelt, beszélgettünk. Nem tudom elmondani szavakkal mekkora büszkeség volt bennem! én aki ennyi idősen még biciklizni sem tudtam, akit nem türelemmel és odafigyelve tanítottak biciklizni hanem egy nagy pofon kíséretében, én aki soha nem voltam biciklitúrán a családommal megéltem minden pillanatát ennek a 3 órának! Hála járta át a szívem, mert ismét megérintett a pillanat varázsa és szépsége, tudatosult bennem mennyi csodás dolog is van az életemben! Sokszor elmondtam a lanyoknak mennyire büszke vagyok rájuk és várom a következő csaladi túrát. Talán sokan úgy gondolják nem nagy dolog ez, de bizony az! Apro örömök az életben, amiket észrevéve bearanyozhatjuk önmagunk és szeretteink mindennapjait. Tiszta érzéseket ajándékozva ezzel önmagunknak és a hozzánk közelállóknak. Olyan ajándékokat amelyek feltöltik őket és hosszútávon meghatározó lehet az életükben!
Szeressük az életet, vegyük észre benne az apró csodákat, ajándékozzunk minőségi időt, töltődjünk, dicsérjünk, öleljünk, szeressünk!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket 😍

Örömmel a cél felé

Elindulni valahova, végigjárni az utat és megérkezni mindig csodás érzés. És ha ezt az utat még élvezettel is járod be az az igazi ajándék.
Szilveszter éjszakáján, pár perccel éjfél előtt indultam el az úton. Neveztem a hagyományosan Pünkösdkor megrendezendő KKM futóversenyre, 21km-es távon.... A futás már 3 éve része az életemnek, de csupán kedv kérdése volt mikor megyek ki futni pár km-t. Az én csodálatos társam készített nekem egy edzéstervet és eszerint kezdtem meg a felkészülést. Heti 4 edzés, 1 jóga. Hosszabb, rövidebb távok, emelkedők és lejtők, kocogás vagy sprint, szeszélyes időjárás..... Ezek voltak a társaim a 12 hét alatt. Nem volt könnyű mindig beilleszteni a napba az edzést, nem volt mindig kedvem felhúzni a futócipőt, de mindvégig ott lebegett a szemem előtt a pünkösdi hétvége és hogy milyen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen versenyre készülhetek. Minden alkalommal hála járta át a szivem, hogy van lábam és futhatok, hogy van egy klassz futócipőm, hogy olyan csodás élményeket élhetek meg mint hallani a Balaton hullámait ahogy a szikláknak csapódnak, hogy érzem a nyíló ibolya mesés illatát, hogy hallgatom az ébredező természet gyönyörű muzsikájat, beszippanthatom a bodza és az akác semmihez sem hasonlítható illatát és hogy mögöttem van egy szerető és támogató család akik biztatnak és büszkék rám! Rengeteget kaptam tőlük ebben a 3 hónapban (is), 🙏
A felkészülés nagyon jól ment, talán egy olyan edzés volt ahol soknak bizonyult a 2 lábam, mert folyton harcban álltak egymással. Abszolút az akkori lelkiállapotomat tükrözte az a "szenvedés". De ezt leszámítva éreztem az erőt folyamatosan magamban, energiát termelt minden egyes tréning és láttam, éreztem a folyamatos fejlődést. Szárnyalt a lelkem és tudtam, hogy meg tudom csinálni!
És eljött a ☀️, szinte már sajnáltam is, hogy vége lesz! A gyerekek versenye szombaton volt, mindketten hősiesen futottak a cél felé, Zsófi 250m-t teljesítve, Sári pedig 500at. Végtelenül büszke vagyok rájuk, a lelkesedésük és a kitartásuk csodálatra méltó! Remélem egyszer együtt futunk majd és a pályán is támogatjuk, segítjük egymást és közös célért fogunk küzdeni.
Szüleim is eljöttek szurkolni nekem és a kislányaimnak is. Jó volt, hogy itt voltak, jó volt látni a büszkeséget édesapám szemében, jó volt lepacsizni vele mikor a második körömre indultam és meglátni őt a kordon mellett a célegyenesbe! Tudom, hogy büszke rám mégha nem is könnyű neki ezt kimondani.
Reggel korán keltem, hogy ráhangolódjak a napra, elkészítettem mindenkinek a reggelit, felcsatoltam a rajtszámom, fejembe raktam az új sapimat és felvettem az új futócipőmet. Egyedül sétáltam be a Fő térre, útközben imádkoztam. Csatlakozni a felsőbb tudathoz szerintem semmihez sem hasonlítható energiát ad. Fantasztikus hangulat volt bent, szólt a zene, közös bemelegítés, rengeteg ember!
Unokatesóm 9.50kor indult handbike-kal, neki szurkoltam elsőként közösen a nagynénémmel és az unokatestvéremékkel. 10 perc múlva indultunk mi is. Kellő izgalommal álltam be a 3as rajtzónába, ahol az iramfutó 1.58as lufit rögzített magára.
Ez a szám felkeltette az érdeklődésemet. Az edzésterv alapjan 2 óra 3perces időm volt kalkulálva, de szeretettem volna 2 óra alá menni. Úgyhogy gondoltam hátha.... Mertem nagyot álmodni. Nagyon kellemes idő volt, a futás jól indult. Az energia dolgozott bennem, a lábaim de azt hiszem még inkább a szívem vitt előre. Jól esett minden lépés, újabb energiát adott minden egyes km, főleg mikor meghallottam, hogy az a km is szintidőmön belül sikerült. Sok mosolygós ember az útszélén, tapsoltak, locsoltak, integettek..... Már ezért az élményért megéri csinálni. 1 órán belül értem az első köröm végére, ahol ott várt az imádott családom. Csillogó szemekkel ott állt a férjem, éreztem mennyire büszke rám és a 2 csodás kislányunk transzparensel a kezükben amit ők készítettek. Megsimogattam őket ❤️ és újabb lendületet véve nekiindultam a 2. Körnek. Útközben időnként különleges erők vették uralom alà a testem, pörgött a lábam, mintha nem is hozzám tartozna, szerettem nagyon és hála járta át a szívem. Gyenesdiáson mikor futottam 2 kisgyerek az ő kis színes pohárkájából kínálta a nagypapájukkal a frissítő vizet és ott ez nagyon megérintett, könnyekig hatódtam. A saját gyermekeimre gondoltam és arra, hogy ők milyen önzetlenek, tiszta szívüek és szeretetteljesek. Bárcsak ilyenek lehetnénk mi felnőttek is, bárcsak megkeresnénk mindannyian magunkban ezt a kisgyermeket! Olyan más lehetne az életünk és a világ is! Kb 1km-rel a cél előtt megpillantottam az 1 óra 58as lufit es akkor már biztos voltam benne, hogy jó helyen vagyok, meglesz a kitűzött cél. Utolértem az utánfutót, aki kedves szavakkal biztatott, hogy fussak, menjek elé, csináljam. Es CSINÁLTAM, MEGCSINÁLTAM! 1 óra 57 perc 56 mp alatt lefutottam az első félmaratonomat versenyen! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
A férjem és a kislányaink mosolyogva, szeretettel és büszkeséggel a tekintetükben jöttek gratulálni, annyira jó volt őket átölelni! Végtelenül hálás vagyok nekik és az egész életemért is!
Azt hiszem itt nincs még vége, újabb celok kellenek, mert ezek visznek előbbre és az úton megélt tapasztalások.
Legyenek álmaitok, legyenek céljaitok, lássátok az utat és haladjatok rajta örömmel. Ha ezt érzitek közben akkor biztosak lehettek benne, hogy jó úton jártok!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket 💜

2018. május 6., vasárnap

Édesanya, édesapa és a gyermek

Az én történetem édesanyaként 2009ben kezdődött, mikor is először fogant meg egy kisbaba a méhemben. 2 év után határtalan öröm és szeretet járta át a szívem, hogy életet adhatok egy kis angyalkának. Azonban az öröm sajnos túl korai volt, mert a mi drága kis csillagunk küldetése hamar véget ért, neki csupán annyi volt a feladata, hogy megmutassa számomra, hogy nincs biológiai akadálya annak, hogy édesanya legyek. De az idő ott és akkor még nem volt a megfelelő. Ami akkor egy nehézség és fájdalom volt, azt ma már a hála érzése járja át, köszönöm neki amire akkor megtanított.
Es 2011 júliusában karomba tarthattam az mi kis hajas babánkat, aki a Sára nevet kapta. Örömteli, boldogsággal átitatott 9 hónapot töltöttünk szorosan egymáshoz bújva, minden perce egy csoda volt. Végtelen szeretettel vártuk őt, akárcsak közel 2 év múlva, 2013ban a még sűrűbb hajkoronával megérkező kishugát, Zsófit. Szülővé válni kiváltság és mérhetetlen büszkeség ugyanakkora egy életre szóló feladat is. Mélységek és magaslatok, fájdalom és örömkönnyek, türelmetlenség és határtalan szeretet, dacolás és véget nem érő ölelés.... De semmihez sem hasonlítható érzés! Összebújva mesét olvasni, közösen ebédet késziteni, ott lenni az első lépéseknél és szavaknál, tanítani őt és tanulni tőle, ezeket nem lehet szavakba önteni. Ezt megélni kell és hálásnak lenni azért, hogy vagyunk egymásnak! Hogy minket választottak arra a csodás feladatra, hogy felneveljük őket, hogy együtt sírjunk és nevessünk, hogy elindítsuk őket a rögösnek tűnő élet nevet viselő úton.
Ez a nap "hivatalosan" az édesanyáké, de én azt gondolom az ünnep ugyanannyira az apukáké is és a gyermekeké is. Egyik nélkül nem létezik a másik. Hála járja át a szívem ha rájuk gondolok, büszkeség ha rájuk nézek és végtelen szeretet, hogy általuk lettem én édesanya.
Csodás meglepetésben volt ma részem, köszönöm mindannyiunknak az ágyba hozott reggelit és a kv-t, a csodás filmet, ami nekem készült, a finom ebédet és az együtt töltött mesés napot!
Az életben minden ajandek, de édesanyává válni valahogy még annál is több! Szeressétek az édesanyátokat, a gyermekeiteket és legfokepp önmagatokat. Hisz csak abból tudtok adni nekik is ami már a tiétek!


Szívem minden szeretetével ölellek benneteket