Tökéletesség....

Mindannyian valahol erre törekszünk és talán pont emiatt veszítjük el időnként a pillanat örömteli átélését. Arra figyelünk ami velünk és körülöttünk történik és nem arra amit létrehozunk. Nem azt nézzük, hogy milyen nagyszerű az amit alkottunk, legyen az egy finom ebéd vagy egy torta, egy új baráti kapcsolat vagy egy régi megújítása, egy csodás látvány a tükörben ha belenézünk hanem hogy mennyire tökéletes is az.... Létezik-e olyan, hogy tökéletes? Ami nekem az lehet hogy más szemében hibás és ez igaz fordítva is. De ha én abba az alkotó tevékenységbe illetve annak minden pillanatában, mozzanatában beleteszem szívem minden szeretetét, átéléssel és odaadással készítem el akkor nem lehet más csak csodás a végeredmény!
Múlt héten ünnepelte a mi gyönyörű nagylányunk a névnapját az oviban. Mivel pár napot betegség miatt itthon pihentek együtt készítettük el a tortákat és a pogit amivel megvendégelte a kis pajtásait az oviban. Hatalmas lelkesedéssel, szeretettel álltak mellettem a konyhában és tették bele szívüket, lelküket abba a közel 4 és fél órába amíg elkészültek a finomságok. Szinte teljesen egyedül vagyis együtt elkészítették a pogácsát, kidíszítették cukorkával és almaszirmokkal a tortákat és olyan jókat beszélhettünk közben, nevettünk nagyokat miközben alkottunk. Végtelen hálát éreztem közben, hogy mindezt együtt csinálhatom velük, hogy vannak nekem! Mérhetetlen büszkeség járta át a lelkem. Csodás élménnyel gazdagodva tértünk este nyugovóra. Reggelre az egyik tortán a cukorkák megolvadtak és a cukrászdában vásárolt összetört marcipánt sem sikerült összeragasztanom így Sári nagyon elkeseredett mikor elmondtam neki. Potyogtak a könnyei, hogy neki most nem lesz tökéletes a tortája és a névnapja... Szeretettel átöleltem és elmondtam neki, hogy lehet vannak apró hibái ennek a remekműnek és nem úgy néz ki mint egy profi cukrász által elkészített torta, de ennyi szeretet és odaadó munka egyetlen cukrászdai tortában sincs és ez nem azért tökéletes mert nincs hibája hanem azért mert mi alkottuk. Felemelő érzés volt látni az arcát amikor megértette ennek az egésznek a mondandóját és büszkeség töltötte el, hogy ez az ő műve. Jóízűen elfogyasztotta társaival és biztos vagyok benne, hogy az élményen túl mással is gazdagodott azon a napon💝
Számomra az a tökéletes Ami szép és nem azért mert hibátlan. Az értéke, a tisztasága miatt. Mert látszik rajt, hogy szeretettel készült vagy ez az érzés járja át. Hétvégén bálban voltunk, ahol én voltam az egyik szervező. Szeretek nő lenni és ezt ki is hangsúlyozni magamon egy szép ruhával, sminkkel, frizurával. Szombat este mikor felöltöztem és megpillantott a férjem, csillogó tekintettel és igazán szívből azt mondta nekem te vagy a legszebb nő a világon és szerelmes vagyok beléd! Azért vagy szép, mert látszik rajtad a boldogság! Mindennél többet jelentettek ezek a szavak nekem. Nem vagyok tökéletes, de valóban boldog vagyok és ezt mások is látják rajtam! Hálás vagyok az életemért! Kívánom nektek, hogy járja át minden napotokat a hála és vegyétek észre a tökéletesnek hitt világotokban az igazán szép és értékes dolgokat! Csendesedjetek el néha kicsit, halljátok meg a belső hangot, érezzétek a hálát és legyenek őszinte, szeretetteli érzéseitek önmagatok, társaitok és a világ iránt is. Ne ítélkezzünk, hisz az nem a mi dolgunk! Mi mindannyian azért vagyunk itt, hogy tudjunk szeretni és a szeretetet el is tudjuk fogadni💝

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket💝

A szeretet mindig nyomot hagy....

Nagyon megfogott ez a mondat a hétvégén, sokat elmélkedtem rajt és bizony nagyon igaz! A tiszta, igaz szeretet bármire képes, segíteni, gyógyítani, álmokat valóra váltani, a dolgokat a maguk teljes valójában megélni!
Pénteken egy kedves barátunk nyugdíjba vonulását ünnepeltük meg, fergeteges hangulatban, jókedvben és szeretetben telt az este. Hajnalig tartó tánc, éneklés, finom ételek, baráti beszélgetések... Végtelen hálát éreztem az este során többször is, az egészségemért, a barátaimért, a szeretetteljes családomért és a szerelemmel átitatott házasságomért💝 köszönöm, hogy veletek lehettem!
Azt mondják a "bölcsek" ha megváltozol te és a körülményeid azt a környezeted észre fogja venni és megkérdezik hogy csináltad! Egyre többször érzem ezt, érdekli az embereket miért és leginkább mitől lettem "más" ember... A hétvége egy kicsit a közös mozizásról szólt, valahogy erre vágytam. És nem véletlenül... 2, nagyon is szívhez szóló filmet láttam, ajánlom mindenkinek szeretettel aki vágyik arra, hogy elgondolkoztassa egy történet... Az egyiket a lányokkal együtt néztük meg, Merida, a bátor a címe. Egy anya lánya kapcsolatról szól, ahol az őszinteség illetve a kommunikáció hiánya miatt nem kis bonyodalom kerekedik de mint az életben is a szeretet ereje itt is megmutatja magát. Lelkemhez szólt, boldogsággal töltött el, hogy a lányaimmal és a férjemmel együtt nézhettem meg. De az igazi élmény azután érkezett miután már mindenki aludni tért. Mátéval együtt megnéztük még az Oskar díjas Mindenki című filmet, sajnos nagyon is valóságos történet. Azonban életem azt hiszem legszebb filmje, de mindenképp sokmindent megmagyarázó és meghatározó története a Viskó! Történet egy édesapáról aki elveszíti a gyermekét, akit ajándékba kapott az élettől, különleges kislány volt, de előre kellett mennie, hogy segíthessen édesapjának meglelni a teljes boldogságot! Azt a boldogságot ahol félre kell tenni a büszkeséget, a haragot, az előítéleteket, a bűntudatot. Vagyis meg kell mindenkinek, önmagának is tiszta szívből bocsátani és hinni abban, hogy a mi mennyei Atyánk végtelenül szeret bennünket akárcsak ez az édesapa a gyermekeit. Hosszú és fájdalmas ez az út neki is, ahogy a mi életünk is erről szól mindaddig míg fel nem szabadítjuk a lelkünket a félelmek fogságából és meg nem bocsátunk mindenkinek aki hatással volt az életünkre és lehetővé tette viselkedésével, jelenlétével hogy azzá váljunk akik vagyunk! Az igazi boldogság arról ismerszik meg hogy hála és végtelen, feltétel nélküli szeretet járja át!
Köszönöm drága barátnőm, hogy ajánlottad neked ezt a filmet ahogy a barátságod is! Hálás vagyok, hogy újra megérkeztünk egymáshoz, ápoljuk ezt a kapcsolatot úgy ahogy a számunkra kedves dolgokról gondoskodunk! Hisz amibe energiát és szeretetet fektetünk az gyarapszik, növekszik de amitől energiát és figyelmet vonunk el az elsorvad!

Szeretlek mindannyiótokat és ezzel a végtelen szeretettel ölellek benneteket és kívánok csodás hetet nektek💝

3 napba minden belefér....

A tavaly januári közös pihenés után idén is úgy döntöttünk, hogy felesleges ajándékok vásárlása helyett élménnyel ajándékozzuk meg egymást és önmagunkat is úgyhogy már 2. Alkalommal indultunk el vasárnap kora délután Balatonkenesére pihenni a férjem szüleivel.
Meglepő és örömteli volt számomra, hogy kérés nélkül kaptam segítséget a pakolásnál, mindenki tette a kis dolgát és a finom ebéd után "az előre egyeztetett" időpontban, 1 óra után nem sokkal elindultunk a Marina Portba pihenni. Sári mamáékkal utazott, Zsófi pedig engem választott "padtársának", a hátsó ülésen utaztam vele. Az északi parton autóztunk, így gyönyörködtünk a tájban, beszélgettünk, mesét olvastunk és egy kis szundi is belefért abba a kicsivel több, mint 1 órába. Összenyitható, családi szobát kaptunk az 1. Emeleten. Sári mamáék szobatársa lett, Zsófi minket választott és a 3 ágy közül is a középsőt, hogy mindkettőnk között aludhasson. Persze nem tudtunk neki nemet mondani pláne hogy még hálája jeléül puszi is járt... A szokásosnál is nagyobb a ragaszkodás mostanában a részéről, köszönhető ez talán annak, hogy Sáriért " rajonganák és versengenek" az oviban a fiúk és emiatt talán ő úgy érzi hátrányban van és tőlünk illetve velünk próbálja pótolni azt a hiányt a kis drágám. Jó volt nézni ahogy békésen aludt mellettünk, éjszaka is rápillantani többször mikor felébredtem....
Miről is szólt ez a 3 nap? Szívből jövő, gyermeki kacagások, önfeledt játék (csocsó, pingpong, billiárd, játszóház,  társasjáték, pancsi), futás, úszás, szauna, beszélgetés, szeretet, hála és időnként az érzelmek "kitörése"..... Telefon nélkül (fotózáshoz néha előkerült, de igyekeztünk a pillanatot sokkal inkább megélni mint megörökiteni) egymásra és önmagunkra figyelve élveztük az együtt töltött időt. Elengedtük a hétköznapok "terheit", előhúztunk a tarsolyból régi emlékeket, vég nélkül viccelődtünk és szerettük egymást! Nem hiszem, hogy kell ennél több egy igazi feltöltődéshez! A pillanatra figyelni, azt megtölteni szeretettel, elengedni a sérelmeket és nagyokat kacagni! A nevetés a legjobb gyógyszer!
Nem is olyan rég volt egy elég pocsék napom, amikor egy kedves barátom egy nevetős videóval próbált jókedvre deríteni de nagyon ellenállt ennek akkor az egom. Sokszor eszembe jutott ő és ez a momentum ebben a három napban amikor akárcsak egy olasz család hangosan kacagva ültünk az étteremben reggelinél és vacsoránál, amikor négykézláb mászva a játszóházban kis szörnyecskék voltunk szülőként és biztattuk a gyerekeket, hogy szeretetükkel és a sárga csodatévő labdákkal szelídítsenek meg bennünket, amikor a végtelennek tűnő csocsójátszmák izgalmait átélve nevettünk, amikor egymás ügyetlenségén mosolyogva próbáltuk a pingpong labdát átütni a másik térfélére vagy épp előbányászni a székek alól, amikor szemüveg nélkül próbált a mama "megfejteni" képeket társasjáték közben vagy épp Máté tett fel vicces és persze oda nem illő kérdéseket az épp aktuális képről.... A nevetésnek terápiás hatása van és nem is olyan nehéz előcsalni az őszinte kacajt önmagunkból. Csupán az kell hozzá, hogy bele tudjuk élni magunkat a pillanatba, ki tudjuk zárni a hitrendszereinket, szeretni tudjuk egymást és újra gyermekek tudjunk lenni. Gyermekek, akik elhiszik, hogy a világ szép és az összes csoda rájuk vár, hogy minden az övék lehet amiről álmodnak és nem várnak semmit a másik embertől csak szeretetet és törődést! Mi mindannyian gyermekek voltunk ebben a 3 napban, mindegy hogy 4 vagy épp 64 év áll mögöttünk..... Gyerekkori élmények sokasága jött elő, újra megélt élmények szülő és gyermek kapcsolatban, jó volt ezt kívülről szemlélni és megélni is. Itt nem arról szólt a dolog hogy mit nem tudunk megcsinálni, hanem arról mire is vagyunk képesek és mennyire őriztük meg lelkünkben a gyermeki mivoltunkat. Ha tudnánk és mernénk újra és újra gyermekek lenni, ahol nincsenek ciki helyzetek, ahol minden felfedezésre váró dolog örömmel tölti el szívünket, ahol tudunk nevezni a botlásainkon és egy egy könnycsepp legördülése után újult erőre kapva bele merünk állni újra a helyzetbe hiszem, hogy sokkal szebb, boldogabb és tartalmasabb életet élhetnénk. Ha mernénk követni az álmainkat, megmozgatva minden követ annak valóra váltására és újra előszedni a rég elfelejtett de gyermekként annyira szeretett életünket, anélkül hogy a visszahúzó dolgoknak utat engednénk! Mindannyiunkban él egy belső gyermek, aki szeretetre vágyik, hisz magában és az életben is! Nehéznek tűnik elsőre vele kapcsolatba lépni, hisz túl távolinak tűnik sokunk számára és talán fájdalmas is lehet ledönteni a falakat amik elzárják őt, de megéri! Ez a pár nap megint ezt üzente nekem! Köszönet érte és hálás vagyok minden egyes percéért. És úgy érzem ezt mondhatom mindannyiunk nevében, mert az az őszinte ölelés ami lezárta ezt az együtt töltött időt csodásan tükrözi mindezt! Jövőre célom, hogy édesanyámék és a testvéreim is velünk legyenek és igazi NAGY családként éljük meg ezeket a pillanatokat!
Minden belőlünk ered, a rossz érzés, a düh, az irigység, a harag.... De az öröm, a szeretet, a harmónia, az elfogadás és a megbecsülés is!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket💝

Búcsúzni kell.....

Ez a hét megint a megélés, elfogadás, elengedés hármasát hozta fel bennem és talán a ma esti hangfürdőn sikerült elengednem jópár dolgot ismét a múltból. Jelezte ezt a bal oldalon elpattanó ér is a szememben....

A dolog onnan indult, hogy hétfőn reggel mikor megérkeztünk az oviba megláttam az asztalon heverő nagy kupac fonalgombolyagot... Tudtam mi következik és elszorult a torkom. Nálunk a ballagós kis/nagy ovisok tarisznyája minden évben egyedi, hisz a gyerekek választják ki a színét és a drága óvónénivel együtt szövik meg. Azt gondolom nagy élmény és érték ez az iskolába menő gyermeknek. A közös tevékenység mindig közel hozza egymáshoz az embereket, a szívük és a lelkük összekapcsolódik benne. Hálás vagyok érte, hogy ilyen élményt kap a kislányom, hisz az egyedi dolgok, a kézzel készített dolgok szerintem mindig sokkal értékesebb, viseli annak az energiáját aki azt készítette. 

De megélni azt, hogy egy korszak lezárul mindannyiunk életében, hogy az a kis csöppség aki annak ellenére, hogy a legkisebbre volt állítva a babahordozó pántja nemrég még elveszett benne és most iskolába készül bizony nem könnyű. Az eszem tudja, hogy ez az élet része, hogy ő már valóban kinőtte azt az ovis ágyat, hogy vágyik a tudásra, az újra, az ismeretlenre amit az iskola fog meghozni számára, de ott belül meg azt érzem, ezt nekem egy kicsit meg kell gyászolnom. Utat is engedtem a könnyeimnek hétfőn, hiszem, hogy ez megkönnyíti a szív munkáját. 

4 éve ennek a közösségnek a tagja Sári, sok sok baráti kapcsolat, vidám pillanat és öröm aranyozta be ott az ő mindennapjait, rengeteg szeretetet kapott a társaitól (most is épp 3 kispasi versenyzik a "szerelméért😁) és a nevelőitől is de ezt a kis kaput ami az ovihoz vezet neki hamarosan be kell csukni. El kell engedni az óvónők kezét, bepakolni a kis tarisznyájába azt a rengeteg ismeretet amit magága szívott itt a 4 év alatt és magasabb szintre kell lépnie. Tudom és érzem, hogy ő vágyik erre és ez így is van rendjén, 7 éves lesz a nyáron. Változás lesz ez mindannyiunk életében... Neki egy új közösség, új nevelők, lazább de ugyanakkor szigorúbb kötelék, feladatok... Nekem reggel már nem az ovi felé visz az első utam hanem a sulihoz, oda kísérem be életem kicsi kincsét majd a másikat az ovi csoportjába. 

A változások szükségesek a fejlődésünkhöz de mégis kilépni a megszokottból, a komfortzónánkból nem egyszerű. Ugyanakkor lelkes kíváncsiság is rejtőzködik minden egyes változásban, de vajon a gyászunkban képesek vagyunk-e erre is figyelni? Szeretettel fogadjuk a ránk váró csodás dolgokat, de egy kis időt kell adni az elengedésnek. Köszönöm neked Istenem, hogy segítesz megélni ezeket az érzéseket

Ti hogy élitek meg az életetekben bekövetkező változásokat? Az előre ismert vagy váratlan helyzeteket?

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤

Kapcsolataink

Bármennyire is azt gondoljuk, hogy jó nekünk egyedül, nincs szükségünk senkire a boldogságunkhoz és így barátokra sem akár, mert én egyedül vagyok tökéletes szerintem nem így van. Az emberi kapcsolataink nagyon meghatározóak egész életünkre nézve. Hiszen a szüleink, a testvéreink, tanáraink, barátaink és a velük/általuk megélt tapasztalások nélkül nem lennénk azok akik vagyunk! Hosszú hosszú évek is eltelhetnek mire megértjük egyesek miért, milyen céllal kerültek az életünkbe, miért töltöttek el ott oly kevés vagy épp "túl sok" időt, az is lehet, hogy egyszer egyszer azt érezzük teljesen elveszítettük őt illetve a vele való kapcsolatot, de lelkünkben nyomot hagynak, érzéseket váltanak ki belőlünk. Akárhogy is vesszük, ők bizony beköltöztek az életünkbe! Tanultunk, fejlődtünk velük és általuk amiért hálásnak kell lennünk. Hálásnak még akkor is ha esetleg a velük megélt tapasztalás nem töltött el bennünket túl nagy örömmel a múltban. Egy kapcsolat 2 ember szövetsége, így csakis ez a 2 ember felelős mindenért ami ezen belül történik. Jó dolog az mikor 13 év után újra találkozol valakivel, aki egykoron fontos szerepet töltött be az életedbe! Jó dolog azt érezni, hogy bár kívül sok nyomott nem hagyott rajtunk az idő 😃 de a lelkünk egészen átalakult illetve folyamatosan tisztul, szépül. Akárcsak a régi képek, amiket a tudatlanság egykoron foltokkal látott el. Erről szeretnék nektek most mesélni....
Óvodás korban kezdődött ez a kapcsolat, bár őszintén szólva abból az időből már csak egy két kép van meg a barátságunkról, az is leginkább fotókról. Az általános iskolás évek már nagyon is meghatározóak voltak (azt hiszem mondhatom) mindkettőnk életében. Akkor azt mondtuk erre a kapcsolatra, hogy az egy (legjobb) barátság, ma már azt mondom rá, hogy részemről egy hatalmi harc. Egy önzőségből, elismerésért folytatott küzdelemből fakadó harc áldozatai voltunk úgy hiszem mindketten. 2 gyenge ember találkozása ritkán eredményez erős érzelmi kötelekét mindaddig míg egyikük vagy inkább mindkettejük meg nem erősödik. Én egy "erős" személyiséggel rendelkező, a cél érdekében mindent elkövető (és ezért bármit bevető) kislány voltam, ő egy csendes, okos, beletörődő. És én ezt bizony keményen ki is használtam 8 éven keresztül. Számtalanszor hoztam őt méltatlan helyzetbe, fosztottam meg élményektől csak, hogy én legyek a győztes. Ma már tudom, hogy ez nem volt szép dolog, de nyilván mindkettőnknek erre volt akkor szüksége,hogy azzá válhassunk akik ma vagyunk. Mert amíg az ember nem tudatosan él addig csaj azt kapja amire szüksége van, miután már tiszta érzései vannak akkor kapja meg azokat a dolgokat amik vágyaik elérését segítik.
A középiskola elszakított bennünket egymástól (okkal). Utána még pár alkalommal találkoztunk de megszakadt a barátság. A múlt nyáron vette fel velem újra a kapcsolatot, tetszett neki a blogom és úgy érezte szeretné újra megismerni ezt a lányt. Csütörtökön 13 év után újra találkoztunk. Hihetetlen jó érzés volt őt újra megölelni, egyfajta nyomatékot is adva a bocsanatkérésemnek mindenért amit ellene (vagy épp érte) elkövettem a múltban. És mérhetetlenül jól esett az érzés és gondolat, hogy ő nem haragszik, sőt felismerte, hogy ezért ő is felelős. Szerintem itt kezdődik a felébredés amikor nem a másikat hibáztatom folyton minden szomorúságomért, nyomorúságomért hanem megnézem mit tettem én azért, hogy ez így alakult vagy mit nem tettem azért, hogy elkerülhessem. Az időtlenség nagyon jó példája az a 4 óra amit együtt töltöttünk, finom teát iszogatva és csak beszélgettünk és beszélgettünk és beszélgettünk... Nem tudom van-e az az intervallum idő terén amit nem tudnánk kitölteni. A külső nem sokat változott, max a hajszín vagy annak hossza de sokminden igazán megérkezett mindkettőnknek ott bent. Most jött el az idő arra, hogy igazán barátok legyünk! Nagyon sok közös van az életutunkban, a gyökereinkben, az életről alkotott elképzelésükben, az értékrendünkben....anno mindketten közgazdásági pályára készültünk és ma mindketten a természetgyógyászat iránt érdeklődünk, felismertük az elakadásokat az életünkben és szeretnénk attól kitisztítani a múltat, hogy a jelen örömteli megélésével egy boldog,békés jövőt teremtsünk magunknak ahol másoknak is segíthetünk szeretettel. Köszönöm drága Istenem, hogy újra találkoztak útjaink és segíts kérlek bennünket, hogy egymást segítve és támogatva az életre szóló barátságunkat szeretettel ápolhassuk. Mert ez már nem lehet más csak örök barátság💝 biztos vagyok benne, hogy a tőle kapott kis angyalka lesz a ki barátságunk őrző angyalkája😇
Azt hiszem az új év egy igazán új életet is hoz számomra. Értékes kapcsolatokkal, örömteli, tiszta érzésekkel ezzel bevonzva a bőség minden formáját. Hálás vagyok mindenért és mindenkiért aki valaha volt és van az életembe. És azokért a dolgokért is amik ezután várnak rám!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket

1 év.....

2017 január 1-jén egy égből jövő sugallat hatására megszületett az első blogbejegyezésem. Nem igazán tudtam miért kezdek el írni, talán az sem körvonalazódott tisztán, hogy miről. De azt éreztem már az első alkalommal, hogy ez engem örömmel tölt el és, hogy ha leülök akkor nem igazán kell törnöm a buksimat, jönnek az érzések, nagyon hamar szavakat öltenek melyek csodásan mondatokba rendeződnek és lelket megérintő szöveget alkotnak. Sokszor hallottam és "tapasztaltam" gyerekként, hogy a kreativitásnak még csak a szikrája sem igazán van meg bennem, de az elmúlt év ezt megcáfolta. Szeretek írni, szíveket megérinteni az írásaimmal. A kreativitás kifejezésének nagyon szép módja ez. Sok bejegyzés született tavaly, sok emberhez eljutottam ezáltal és rengeteg érzést kiváltottam belőlük. Nagyon különböző módon érintett meg embereket egy egy írásom, volt akinek könnyeket csalt a szemébe, volt akinek mosolyt az arcára, de akadt olyan is akiből indulatot, dühöt váltott ki. Nem feladatom az ítélkezés, senki sem hatalmazott fel erre így az sem az én dolgom, hogy megítéljem azokat az embereket akikből negatív érzelmeket csalt elő egy egy bejegyzés. Mindannyian keressük az utunkat ebben az életben, hogy ki mikor és milyen módon tálalja meg az az ő életének a története. Én tutti tippeket nem adhatok senki kezébe, csupán lehetőségeket tudok felkínálni a boldogsághoz vezető kapu elérésére. Hogy miért? Mert nekem sikerült eljutnom oda. Biztos vagyok benne, hogy innen én már nem szeretnék visszafordulni, csak belépni ezen a kapun és tiszta szívvel és hálával elfogadni azokat a csodás dolgokat amik ott várnak rám.
Sok ember bukkant fel az életemben az elmúlt év során, voltak köztük olyanok is akik sok sok év után újra meg szeretnének ismerni engem (köszönhetően a blogomnak), voltak olyanok akiket ajándékba küldött nekem a Jóisten, hogy inspiráljanak, segítsenek engem, voltak olyanok akik csak tükröt mutatni jöttek es miután elvégezték a rájuk bízott feladatot tovább is léptek. Szépen oldódtak a családi kapcsolatokon lévő blokkok, egyre több és több szeretet járja át őket ami mindenki javára válik. Jó ezt látni és megélni is.
Nagy változásokat hozott számomra 2017. Többek között egy most már mondhatom, hogy teljes gyógyulást az ekcémámból, amivel hosszú időn keresztül küzdöttem. Talán pont ez volt a baj, hogy egy küzdelemnek fogtam fel ezt a "gyógyulást". Ez a szó elkísért egész eddigi életemben, de most kitöröltem a szótáramból. Sok más negatív gondolattal együtt, nem segítettek engem soha, nincs rájuk tovább szükségem, elengedem őket. Szerintem az életben nem léteznek problémák, csupán megoldandó feladatok vannak. Ezekhez pedig mindig kapunk (ha kérünk) segítséget és ha tiszta szeretettel állunk a feladatok elébe akkor biztos számunkra örömöt hozó megoldás fog megszületni.
Rendkívül hálás vagyok az elmúlt egy évért, a jó és kevésbé jó dolgokért, hogy tanulhattam, fejlődhettem, hogy sokan és sokféleképpen támogatnak utamon és biztos vagyok benne, hogy az elültetett kis fácska hamar virágba borul és illatával valamint lédús gyümölcseivel sok sok embernek fogja szebbé varázsolni az életét. Hiszek a fentről érkező támogatásban, a pozitív energiák, gondolatok és érzések erejében, szeretettel várom a további feladatokat, lelkesen várom az eljövendőt.
Hálás szívvel mondok köszönetet életem párjának,a társamnak,gyermekeim édesapjának a rengeteg szeretetért, türelemért és segítségért, a gyermekeimnek a velük megélt élményekért amik sokszor írásra ösztönöztek és tanítottak, anyósoméknak, hogy sokszor és sokféleképp segítettek abban, hogy mehessek előre, édesanyáméknak, hogy felneveltek és megtanítottak mindenre amit ők tudtak, a tanítóimnak akik legbölcsebb tudásuk szerint vezettek és vezetnek engem, nektek drága olvasóim akik örömmel és szeretettel várjátok és olvassátok a bejegyzéseimet és mindenkinek aki szeretetével megajándékoz és el is fogadja tőlem azt!

Szeretettel ölellek benneteket, olvassátok továbbra is szívből jövő írásaimat❤❤