808 - avagy a végtelen EGÉSZsége

808as szám sok mindent sugallhat, mindenki máshogy értelmezheti, nekem most már a végtelen EGÉSZségét jelenti. És nem csupán azért mert a fekvő 8as a végtelen jele, a 0 pedig az önmagába visszatérő kerekség, hanem most már a múlt szombati 808 NŐ teremtő ereje rendezvény miatt is. Óriási energia amit ez a program megmozgatott. Nemcsak azért mert Somíta és a vele együtt dolgozó, vele kapcsolódó két rendezvényszervezője közel fél éves tudatos teremtő energiája van benne, illetve közel 70 önkéntes 4 héten keresztül programozta a teret és dolgozott magán, hanem azért is amit nekem ez a 8 órás program adott. Tudom, hogy ez még hetikig, hónapokig sőt úgy hiszem most már mindig dolgozni fog bennem és 3 hónap múlva még mélyebben fogom érezni amit adott ez a rendezvény, de amit most érzek illetve szombaton éreztem megpróbálom szavakba önteni. Somitával a tavalyi év második felében kerültem kapcsolatba. Először csak futás közben az előadásait hallgatva, majd a Szakrális új nő olvasása közben, végül pedig a 40. szülinapi ajándékom révén, ami egy két napos kurzuson volt vele és 32 társammal Somogyvámoson. Nagyon sokat kaptam attól a 2 naptól, új barátokat többek között, felismeréseket, a csoportmantrát amit azóta is rendszeresen éneklek séta, futás vagy épp főzés közben, de igazából az utána lévő hetek, hónapok történései azok amit egyértelműen annak a hétvégének a számlájára írok. Azt gondolom a transzformáció, amiről Somita sokszor beszél, a 8as maga már ott elindult. Nem is volt kérdés, hogy ezen a mágikus rendezvényen is ott a helyem. Nagyon készültem rá, testileg és lelkileg is, hogy úgy tudjak ott lenni, hogy be tudjam fogadni azt amit nekem adni akar Isten ezen keresztül. Amikor megérkezett a mail, a technikai infókkal, amiben az is szerepelt, hogy lehetőleg világos ruhában érkezzünk és a ruha vagy szoknya nem kötelező de ajánlott, akkor először azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen világos nadrágom van. Aztán jött gondolat, hogy de miért nem megyek szoknyába, ezzel is támogatva a bennem lévő nőt, akinek az energiáját be kell, hogy hozzam a férfi energiáim mellé, hogy egyensúlyba tudjanak kerülni. Úgyhogy a nagyobbik lányunkkal, aki egyébként egy csodálatosan nőiesedő lány, elmentünk nekem szoknyát nézni. Hamar rábukkantunk arra a földig érő tüll szoknyára, aminek az alsószoknyája egy aranyozott, csillogó anyag, amiben már ott a próbafülkében nagyon jól éreztem magam. A programra való hangolódásként (tudom, hogy nem véletlen, hogy így kapcsolódott egymáshoz a két dátum, esemény) pénteken este Burger Anikó előadásán voltam, ahol Anikót hallgatva, aki nagyon erőteljesen hozza a női energiákat, már érezhető volt a 2es csakrám környékén, hogy valami megnyílt, elindult. Szombaton reggel elmentem fodrászhoz, majd mielőtt elindultam Budapestre felvettem azt a ruhát amit a rendezvényen viseltem. A férjem rámnézett és azt mondta gyönyörű vagyok, mint egy menyasszony, szerinte én ma valakihez hozzámegyek. Nagyon jól esett a bókja. Az utunk Budapestre nagyon kellemesen telt, egy csodálatos gyógyító Nővel mentem, akit személyesen Somita novemberi kurzusán ismertem meg, hisz szobatársak voltunk. Nagyon megszerettem Annát, sokat beszélgettünk és azt mondta nekem: a saját férfi részedhez fogsz ma hozzámenni, melléemeled a női részed. Hát ezek után még nagyon kíváncsisággal vártam mi fog a folyondári sportcsarnokban történni, velem és bennem. Mikor megérkeztünk szeretettel fogadtam, hogy a VIP öltözőben öltözhetünk, ezt nagyon megtisztelőnek éreztem, bár először előjött belőlem a jár-e ez nekem? Hogy én, ott a nagyok között? De aztán megnyugodtam, hogy ez is egy jel, hogy helyem van NŐK között. A terem nagyon hangulatos volt, a fényekkel, a lelátót a teremtől elválasztó makraméval, a zenével, a kivetítőn megjelenő szimbólumokkal és képekkel. Szeretettel a szívemben néztem azt a közel 1000 NŐt aki ott volt, hogy mennyire különbözőek ugyanakkor nagyon is egymáshoz hasonlóak. Bár az életkoruk, a kinézetük, a ruhájuk különbözik egymástól, de mindegyikük szép, értékes, kíváncsi és akar valamit ettől az élettől. Hisz azért jött el, hogy a letapadt női energiáit transzformálja. Engem mindig lenyűgöz a világ sokszínűsége, hogy a különbözőség valójában csak másmilyen formája a szépségnek. 

Már az első részben óriási energiákat mozdultak meg, amit a testem hányingerrel jelzett felém. Azonnal tudtam, hogy mi ez, úgyhogy reagálni is tudtam rá tudatosan, így hamar el is múlt. Gyönyörű meditációval kezdtünk, amiben nyakoncsíptem az egomat, hogy bizony vinne ő valamerre de a szív mást mond. Mivel tudtam, hogy ez egy igazán megtartó, biztonságos közeg számomra így bátran engedtem, hogy vigyen az érzelem, a szeretet. Egészen a kisebbik lányomig repített, hatalmas szeretetkaput nyitva bennem. 

A második rész valami csodálatos volt, ahogy az a közel 1000 NŐ felállt egy fekvő 8as formába, táncolt, énekelt, áramlott. Nekem az egyik ajándéka ennek a programnak az volt, mikor egy páros gyakorlat keretében a másik szemébe kellett hosszan néznünk és önmagunkat meglátni az ő tekintetében. Egy nálam idősebb NŐtársam szemében néztem önmagam. A riadt gyermeket, az útkereső fiatal NŐt, a könnyeivel küszködő eltévedt NŐt és a bölcs asszonyt. És amit mindeközben éreztem az az, hogy de jó, hogy mindez én vagyok, hogy ezeket már szeretettel át tudom ölelni, mert nem érzek benne fájdalmat. Úgy éreztem ebben a pillanatban, hogy valóban itt a transzformálás ideje, mert szintet szeretnék, akarok lépni. A fekvő 8as középpontja 2 gyönyörű NŐ volt, csodás fejdísszel a fejükön és kaput tartottak, amin mi áthaladtunk. Az élet és a halál kapuja, az a körforgás aminek mindkettő a része. Az életet egy dúla hölgy képviselte, a halált pedig egy hospiceban szolgálatot teljesítő NŐtársunk. Varázslatos volt, minden túlzás nélkül. Mindeközben mantrákat énekeltünk, Somita a színpadon, 3 fantasztikus zenész társával együtt. Engem Szirtes Edina Mókus hegedű zenéje teljesen magával ragadt. Nem tudom miért vonz ennyire a hegedű hangja, de nagyon sokszor hallgatok itthon is hegedű zenét és a kisebbik lányunk is ezen a hangszeren játszik. Amókus pedig az én kedvenc, szívemnek kedves állata. Édesapám így szólított kislányként. 

8 óra előtt 8 perccel, 8 percig közösen imádkoztunk, ennyi NŐ együtt, ugyanabban az energiában. Erre nincsenek szavak, ezt csak megélni lehet. Az biztos, hogy úttörők vagyunk, ezen az estén egy kritikus tömeg gyűlt össze és nem azért, hogy valami ellen tüntessen, hanem, hogy valamiért energiákat mozgósítson, alakítson át magában, hogy ezen keresztül hatással legyen a saját életére és a saját életén keresztül a világra. Ezután már csak örömtánc volt, mindenki a saját örömére táncolt vagy épp pihent meg ha azt látta jónak. Figyelte magát, mi esik jól neki, nem akart magára erőltetni többet, mint amire épp vágyik vagy készenáll. És itt ezt is megtehette, mert a tér lehetővé tette. Erre van szüksége mindannyiunknak, hogy önmagunk lehessünk. 

Még nem tudom mit fog ezt az energia rajzolni az én életem vásznán, de nagy szeretettel és hálával várom. Egy célért mentünk mindannyian, hogy napról napra egyre inkább a saját életünket éljük önmagunk és a világ örömére! Az utolsó részben hosszan énekeltük ezt a mantrát, ami engem nagyon megfogott: Szeretem magam, magamban az Istent, Istenben a világot, a világban téged, tebenned magam! Hála és köszönet mindenkinek aki lehetővé tette, hogy ott lehettem. És várom a folytatást

Aromatouch vagy más néven szeretetmasszázs

 13 évvel ezelőtt, mikor még csak növekedett bennem szerelmünk gyümölcse, rengeteget simogattuk, a legnagyobb szeretettel, a gömbölyödő pocakomat. Sokmindent nem tudtam akkor még amit ma már szeretettel ajánlok, tanácsolom másnak, de azt igen, hogy az érintés, a simogatás milyen jól esik nekem és bizonyára a pici babának is a pocakomban. Ma már tudom, hogy amit az édesanya meg és átél az áldott időszakban az mind mint élmény és akár trauma is a pici babának. Amikor világra jöttek a kislányaink imádtam a baba illatjukat, simogatni a kis bőrüket, elmerülni a csodálatban mikor szopiztak. Aztán mikor jöttek az apró-cseprő betegségek és a legtöbbször csupán a simogatás (és persze az illóolajok) erejével meggyógyultak, talán el sem gondolkodtam azon ebből mennyi az illóolaj és mennyi az érintés gyógyító ereje. Mert nem ezen volt a fókusz, csak örültem, hogy gyógyszerek nélkül meggyógyultak. Aztán ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre ástam magam az aromaterápia rejtelmeibe, kezdtem megérteni mekkora jelentősége van az olajok szeretettel teli belesimogatásának abba az emberi testbe, ami magában vagy magán hordozza saját életének minden egyes pillanatát, ahogy arra akkor és ott reagált. Az érzések elraktározódtak a sejtekben és ott tovább élnek vagy épp szunnyadnak. De nem csak a saját élmények, hanem a generációs élmények is. Márpedig az tény, hogy az érintésnek, legalábbis szeretetbe burkolva, nem volt túl nagy jelentősége generációkon keresztül. Sokan, sokféleképp hordozzák magukban azokat a hiányokat ami legfőképp gyermekként nem tudott feltöltődni az ölelés, a simogatás hiánya miatt. Majd ezekre a hiányokra újabb és újabb élmények kapcsolódtak, felkerült az álarc, ami mögé bújva biztonságra lelt a viselője. Én ilyen vagyok. Nálunk mindenki ilyen volt a családban. Jó nekem így..... Ezek azok a mondatok, amelyek leggyakrabban elhangzanak azoknak az embereknek a szájából akik úgy érzik (sejtszinten biztosan), hogy nem akarnak vagy mernek szembenézni azzal vagy azokkal az emlékekkel ami miatt ilyenné váltak. Egyetlen pici baba sem születik azzal a vággyal, hogy őt ne öleljék meg, egyetlen felnőttnek sem az a legbensőbb vágya, hogy őt ne érintsék meg. Az, hogy az érintésekből vagy épp azok hiányából mit raktározott el a tudatalattiban, az határozza meg a testi kapcsolódáshoz társuló érzelmeket. 

Nem is olyan rég, felajánlottam a családomnak, hogy ha már itthon van a masszázságyam, szívesen megajándékozom őket egy aromatouch kezeléssel, ha szeretnék. Persze mindenki azonnal ugrott a lehetőségre. A nagyobbik lányommal kezdtem. Az olajokkal való gyengéd simogatás közben (ami ebben a kezelésben hat a kliensre, hat a kezelőre és támogatja a kettejük között létrejövő kapcsolat tisztaságát) figyeltem mit érzek én, mi zajlik bennem és ebbe szépen fonódott bele ami felszabadult, megnyílt, megmutatkozott Sáriból. (Az ő engedélyével születik ez a bejegyzés, ezt mindenképp fontosnak tartom). Évek óta figyelem ezt a növekvő, nőiesedő csodát, aki anno közel 3kg-val érkezett a világra, a férjem alkarján elnyúlva is képes volt pihenni, amit épp végigért a kis teste. Szeretettel vártuk, készültünk az érkezésére, vártuk a meglepetést, hisz nem tudtuk milyen nemű lesz. Egészen rövid idő volt amit 3ban töltöttünk együtt, hisz hamarosan érkezett a kistesó is, hogy teljessé tegye a családunkat. Már piciként is azt láttam rajta, hogy végtelenül sok szeretet van benne, hogy tele van a lelke jósággal, hogy hamar a megszeretik bárhova is megy és nagyon nyitott. De közben van benne egy tartózkodás, egy kapcsolódási nehézség, neki nem annyira elsődleges az érintés. Ezáltal a saját érzelmeivel is nehezebben kapcsolódik, fogalmazza meg őket, simogatja ki őket a lelkéből. Sokszor gondolkodtam rajta mi lehet ennek az oka. Hozott minta?, keveset öleltük, érintettük?, ő tényleg ilyen? (mert ezt sokszor hangoztatja), neki ez nem fontos?.... de igazán egyszer sem éreztem, hogy na ez az ok. Mert az amilyen az a tünet, az ok valahol máshol van. És ez a kezelés meghozta az AHA élményt, amit kezelés után meg is osztottam vele. Egyre inkább érzem, hogy NŐvekszem, érdekel hogyan lesz a NŐ, miből alakul, hol vannak a főbb pontok a NŐvé válás útján, sokat olvasok vagy hallgatok podcastokat a születés, az élet és a halál témakörében. Bizony, bizony a születésünk, a világra jövetelünk nagyon is meghatározó. Ez adott alapot a felismerésnek, hogy itt van Sári elakadása. Farfekvéses baba volt és nem kaptam (kerestem) lehetőséget anno arra, hogyan tudnánk mi ezt még akár így is együtt végigcsinálni, hát császármetszéssel jött világra (ahogy közel 22 hónap múlva a húga is). Mikor kivették a pocakomból, nem kaptunk lehetőséget arra, hogy egymáshoz érjünk, hogy csak egymás szemébe nézzünk és üdvözölhessük egymást. Elvitték megmosdatni, az apukája ott vele lehetett, de én már csak bepólyázva láthattam, érinthettem meg őt. Nehéz volt nekem ezt akkor is elfogadni, hogy ezt nem ő és én csináltuk meg, hanem az orvosok. Es ezt most felismerve megint aktiválódott bennem ez a seb, de már nem fájdalommal párosulva, hanem megkönnyebbülve. Hogy ezen dolgoznunk kell és ezt akár már együtt is megtehetjük. Egy pici babának az anyukája a biztonság, a szeretet, az ismerős (persze az édesapa is, hisz szerencsés esetben ők is végig kísérik az áldott 9 hónapot simogatással, mondókákkal, beszélgetéssel), de ha ez a pici baba az új világba érkezés pillanatában nem tud kapcsolódni azzal a biztonsággal, az illattal, a hanggal, a bőrrel akkor akár kötődési, kapcsolódási nehézségek is alakulhatnak belőle. Valahol nemrég azt olvastam vagy hallottam, hogy a születésünk olyannyira fontos, hogy akár a halálunkat is meghatározhatja. Bennem ez sokmindent megmozgatott, pl. hogy valóban így kell-e végbemennie a csodának, hospitalizálva, a kórok házában.... Ha készülnénk kicsi lány korunk óta a születésre, ha lenne ehhez támogató NŐi kör körülöttünk, aki átölel és támogat bennünket a fontos pontokon (menstruáció, szüzesség elvesztése) akkor is ennyire félnénk a szüléstől?, akkor is ennyire fájdalmasan kellene megélnünk?, akkor is jobban bíznánk valaki másban, mint a saját és a kisbabánk testében és erejében????? Úgy hiszem ezen a területen van mit megdolgozni.

Szeretettel köszönöm neked drága Sárikám, hogy gyógyítottad bennem ezt a sebet, közelebb vittél ezzel a felismeréssel magadhoz és Önmagamhoz is. Hálás vagyok neked, hogy anyává születhettem általad, veled. Ami pedig ott elferdült kiegyenesíthető bármikor szeretettel, öleléssel! 

Szeretettel ölellek benneteket