Múlt héten ünnepeltem a 36. szülinapomat. Nagy dolog volt ez nekem. Nem is a szülinap miatt, hisz az minden évben van, hanem a felismerések miatt, a bennem felszabaduló érzések miatt, a meg-és (talán) újjászületés miatt.
Úgy alakult, hogy az imádott férjemnek el kellett utaznia, így "egyedül" kellett ünnepelnem. Jó előre eldöntöttem, hogy aznap nem csinálok semmit (semmit ami munka) hanem megajándékozom magam egy nappal amikor csak azt csinálom amit nekem jól esik, amihez kedvem van. Reggel Bagdi Bella dallal, gyertyával és öleléssel keltett a családom. Megható volt a pillanat, éreztem is, hogy örülnöm kellene, de valahogy nem ment. Szégyelltem is magam érte és nem értettem mi zajlik bennem. A férjem elment dolgozni, Zsófi pedig jelezte, hogy ő nem érzi jól magát, nem tud oviba menni. Bekentem olajokkal, àthívtam hozzá a mamát én pedig elvittem Sárit suliba. Közben azon járt a fejem akkor ugrott a kozmetikus, a film, a "szabadnap" de sebaj, ha a kislányomnak szüksége van rám hát itt vagyok. Ez is csak egy nap, majd bepótolom máskor. Aztán mire hazaértem teljesen jól lett és kérte vigyem el oviba. Szóval a nap mégis "megmenekült". Folyamatosan érkeztek a kedves üzenetek és jött egy telefon is. Az én drága földi segítőmtől🙏 hívásának célja az volt, hogy szeretettel köszöntsön ehelyett nagyon komoly üzenetet kaptam tőle odaföntről, választ a bennem lévő kérdésekre. Miért nem tudom megélni úgy ezt a szülinapot ahogy szeretném, ahogy hetek óta készülök rá.. hát azért mert még mindig ott durcázik bennem az a kislány akinek egy napra tették a szüli-és névnapját, akinek talán sosem volt olyan szülinapja amilyet ő szeretett volna, nem ünnepeltek vele együtt.. akárcsak itt a 36.on. "bocsásd meg nekik, hogy nem tudtak mit kezdeni a fényeddel"- ezt üzenték odaföntről. Könnyek gyűltek a szemembe és teljesen átértékelődött bennem a mai nap és az őnmagamhoz fűződő viszonyom. Ezután jött még csak a java. Illóolajos kozmetikai kezelés. 3,5 óra tisztulás, töltődés a tiszta természettel. Imádom az illatokat, ahogy a lelkemig hatolnak. A relax közben egyszercsak láttam, ahogy egy lekonyult rózsabimbóba gyűlik az erő, életre kel és elkezd kivirágozni. Ez pedig egy csodás gondolatot jobban mondva érzést ébresztett bennem "köszönöm édesanyám, hogy vállaltad az életem és felneveltél". Olyan mélyről jövő megkönnyebbülés volt ez! A rózsa az asszony illata (a sors fintora, hogy édesanyám neve is majdnem ez), azé az asszonyé aki már szűlt gyermeket. Én azt hiszem ott születtem meg igazán, mint édesanya (bár fizikailag már 9 éve az vagyok). Miután a durcás kislány ráébredt, hogy semmi értelme ennek az örökös duzzogásnak és elengedte a dühét, meg tudta bocsátani őszintén az anyukájának, hogy nem szerette soha úgy ahogy ő szerette volna, hogy szeresse (de legjobb tudása szerint nagyon is szerette őt) meg tudott születni bennem a nő és az édesanya. Hisz egy kislány nem képes édesanyává válni igazán, mégha csak lelki gyermeki létben való ragadásról van is szó! Miután kiszálltam a kezelőszékből azt éreztem mintha futottam volna 20km-t. Bizony nagy utat tettem meg abban a 3 órában. Felnőttem az anyai szerephez, megnyíltam a szeretetre az anyukám és a gyermekeim felé is. A nap további része békésen telt, egy kis pihi, szaunázás majd miután a lányok ágyba kerültek egy film amit régóta szerettem volna megnézni. Nagy hatással volt rám!
És hogy mennyire megszületett bennem a nő akit lehet (és vágyik is rá) szeretni azt a férjem éjfél előtt küldött üzenete hűen mutatja. Mélységes szerelemmel és hálával átjárt üzenet, arról, hogy mennyire értékes és szerethető nő, feleség, anya vagyok akinek a puszta létezése örömöt tud hozni mások életébe is. Ez tette fel az I-re a pontot és előhozta azokat az érzelmeket amit annyira akartam érezni reggel! Amit oly nagyon meg akarunk szerezni erővel sosem lesz a miénk! Amit el akarunk érni békével, a szívünkkel, az váratlanul megérkezik a maga idejében! Jézus mondja, legyen nyitva az ajtótok ( a szívetek) mert sosem tudhatjátok mikor jövök el, én aki a Szeretet vagyok 🙏 kinyitottam az ajtót és a legváratlanabb pillanatokban megérkezett a Szeretet, a szerelem!
Azóta is mélységes hála és öröm tölt el ha rágondolok arra a napra, a bennem zajló folyamatra, a családomra! Olyan másképp hangzik azóta egy Anya a kislányaim szájából, szívemig hatol. Érzem, hogy ez én vagyok, hogy ezeknek a kislányoknak a "minden" vagyok! És ezért én végtelenül hálás és boldog vagyok! Ez az én megszületésem igazán! Köszönöm 🙏
Szívem minden szeretetével Nektek
2019. november 22., péntek
2019. november 12., kedd
konfilktuskerülés vs. konfliktuskezelés
Önismeretünknek mindig is akadnak vakfoltjai, ezért van szükség valakire -segÍtő, terapeuta - aki elfogulatlanul rámutat ezekre. Mert az ego, amivel azonosulunk oly gyakran és oly sokan, annyira beszűkÍti a látásmódunkat, hogy egyszerűen elégeti előttünk a többi lehetőség gondolatát. Ez ego pedig a tudatalattiból táplálkozik. Abból az adatbázisból, ami tele van a saját téves?! hitrendszereinkkel, az őseinktől megtanult és tőlük átvett hitrendszerekkel és emiatt kerülünk sokszor olyan helyzetbe amit nem igazán tudunk épp ésszel megmagyarázni. Honnan a belső feszültség, honnan a enerváltság, miért nem látjuk a kiutat egy adott helyzetből és miért hozunk olyan döntéseket amivel magunknak vagy épp másnak kellemetlen pillanatokat okozunk.
Egy felismerést szeretnénk megosztani veletek, amiből az utóbbi időben egyre több és több van, köszönhetően ennek a mély önismereti munkának és természetesen az illóolajoknak. Én, akit a teremtő egy elég erős kommunikációs képességgel áldott meg, nagyon sokszor Írásban vagy épp a saját szóbeli kommunikációm közben kapom meg a válaszokat azokra a kérdésekre amik még megválaszolatlanul vannak az elmémben. A minap is ez történt. Épp egy testet és lelket emelő aromaszeánszot tartottam, ahol nyÍlván én is erősen az illóolajok hatása alatt voltam. Egy számomra kedves emberről meséltem a szeánsz résztvevőinek, hogy milyen csodás átalakuláson megy át ez az ember mióta maga is illóolajokkal él, töltekezik nap mint nap. Kaptam tőle engedélyt, hogy megÍrjam ezt a posztot, ezért is bátorkodom megemlÍteni, hogy az én csodálatos férjemről van szó. 17 éve a társam mindenben, szó szerint rosszban és jóban is. Rengeteget köszönhetek neki és a családjának, egy nagyon erős kapaszkodót nyújtottak ők anno nekem mikor az élet egy elég nehéz kihÍvás elé állÍtott. A mai napig mélységesen hálás vagyok nekik. Egy vadóc, félelmekkel teli, önértékelési zavarokkal küzdő lányt kapott ő akkor ajándékba, akinek a szÍve sok sok sebből vérzett, aki nem tudta hogy kell kezelni a konfliktusokat, mert hozott otthonról egy mintát. Bátran kimondhatom, nem voltam könnyű eset, de elfogadott a párom olyannak amilyen vagyok. Konfliktusba ritkán keveredtünk, mert a konfliktus szó mindkettőnk számára mást jelentett. Nekem heves érzelmeket, neki visszavonulást. Én mentem, mondtam, tettem amit jónak gondoltam (mert ezt láttam otthon mindig), ő elvonult, nem szólt, talán örlődött és várta, hogy magától megoldódik a helyzet. Miközben Írom ezt a bejegyzést rá kell jöjjek, hogy ez nem is csak a férjemről, hanem rólam is szól. Hogyan lehet a konfliktust jól kezelni? Mert ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy van olyan élet amiben sosincs konfliktus. Ha kÍvül nincs is, belső feszültség akkor is időről időre fellép. És ha ezek nem kerülnek kimondásra, felszÍnre, akkor szép lassan megmérgezik a lelket, amiből aztán előfordulhat, hogy idő előtti halál lesz. De nem feltétlenül a test halála. És talán a lélek halála sokkal nagyobb veszteség!
A hétvégén volt egy kis nézeteltérés köztünk, én hajtottam (szó szerint, órákig tudnám ilyenkor mondani az igazamat, mert ezt is hoztam magammal, hogy nem állunk le, folyton felhánytorgatjuk a múltat, stb.) hajtottam az általam igaznak vélt gondolatot, ő meg csak állt, meghallgatott és elmondta ő hogy érzi vagy éli meg ezt a helyzetet. És egyszercsak azt vettem észre, hogy tényleg tudunk beszélgetni és nem veszekedni. Hogy hajlandó vagyok időnként én is csendben maradni, meghallgatni amit ő mond, átgondolni az ő szemszögéből is a helyzetet, beismerni ha mégsem helyes az én tényállasom, ő pedig képes végighallgatni engem, nem sértődik meg, sőt nem hagy magamra a bennem dúló dühvel. Ez egy csodás fejlődés! Sosem szerette a konfliktusokat, túl sokkal nem is találkozott élete során, nem tudta hogy kell azt kezelni. Ezért minden alkalommal mikor a mi kapcsolatunkban ez megjelent volna ő fogta magát és egy idő után elvonult vagy mert megsértve érezte magát vagy mert nem volt hajlandó érvelni, hallgatni engem tovább kvázi vitatkozni. Konfliktuskerülő emberből konfliktuskezelő férfi vált! Nagyon büszke vagyok az ő fejlődésére, hisz napról napra, hétről hétre egyre több és több dolog tisztul ki és le benne is. Hiszem és tudom, hogy ehhez nagyban hozzájárulnak az olajok! Végtelenül hálás vagyok érte, a házasságunkért, az otthonért és az ott lakozó szeretetért és melegért, amit nyilván mi teremtünk meg! Konfliktusok vagy ha úgy tetszik nézeteltérések mindig is lesznek, de hogy azokat elfojtással, egy nagy nyeléssel, duzogással, a sérelmek cipelésével "oldjuk meg" vagy épp szeretettel elmondva az én érzéseimet és meghallgatva a tiédeket nagyon nagy különbség! Nem megy egyik napról a másikra ez a dolog. S talán amÍg fel sem ismerjük, hogy esetleg egy régi mintát követünk a saját konfliktusainkban addig nem is nagyon találjuk ezt az arany középutat. Legyünk önmagunk barátai, szeressük és ápoljuk a lelkünket, hisz ha ő már nem tud funkcionálni bennünk, akkor gyakorlatilag meghaltunk, vagyis csak a testünk él. Márpedig az egység csakis test, lélek és szellem kapcsolatban, egyensúlyban létezik!
Öleljük meg egymást szeretettel, kérdezzük meg tőle, hogy mit érez, mondjuk ki, hogy ne haragudj, kérdezzük meg, hogy csinálhatnánk másképp, hogy legközelebb ne okozzunk fájdalmat és mondjuk el szeretettel a saját érzéseinket is. Mert csak Így tudja meg a másik ha esetleg valami nem helyes úgy ahogy ő eddig gondolta vagy tette, Így lehetőséget adunk neki is fejlődésre, a tanulásra és mindannyiunk élete egy nyugodtabb mederben folyhat tovább! Ha nem megy egyedül hÍvjuk bátran segÍtségül a Doterra olajokat vagy keressünk egy terapeutát!
SzÍvem minden szeretetével Nektek!
Egy felismerést szeretnénk megosztani veletek, amiből az utóbbi időben egyre több és több van, köszönhetően ennek a mély önismereti munkának és természetesen az illóolajoknak. Én, akit a teremtő egy elég erős kommunikációs képességgel áldott meg, nagyon sokszor Írásban vagy épp a saját szóbeli kommunikációm közben kapom meg a válaszokat azokra a kérdésekre amik még megválaszolatlanul vannak az elmémben. A minap is ez történt. Épp egy testet és lelket emelő aromaszeánszot tartottam, ahol nyÍlván én is erősen az illóolajok hatása alatt voltam. Egy számomra kedves emberről meséltem a szeánsz résztvevőinek, hogy milyen csodás átalakuláson megy át ez az ember mióta maga is illóolajokkal él, töltekezik nap mint nap. Kaptam tőle engedélyt, hogy megÍrjam ezt a posztot, ezért is bátorkodom megemlÍteni, hogy az én csodálatos férjemről van szó. 17 éve a társam mindenben, szó szerint rosszban és jóban is. Rengeteget köszönhetek neki és a családjának, egy nagyon erős kapaszkodót nyújtottak ők anno nekem mikor az élet egy elég nehéz kihÍvás elé állÍtott. A mai napig mélységesen hálás vagyok nekik. Egy vadóc, félelmekkel teli, önértékelési zavarokkal küzdő lányt kapott ő akkor ajándékba, akinek a szÍve sok sok sebből vérzett, aki nem tudta hogy kell kezelni a konfliktusokat, mert hozott otthonról egy mintát. Bátran kimondhatom, nem voltam könnyű eset, de elfogadott a párom olyannak amilyen vagyok. Konfliktusba ritkán keveredtünk, mert a konfliktus szó mindkettőnk számára mást jelentett. Nekem heves érzelmeket, neki visszavonulást. Én mentem, mondtam, tettem amit jónak gondoltam (mert ezt láttam otthon mindig), ő elvonult, nem szólt, talán örlődött és várta, hogy magától megoldódik a helyzet. Miközben Írom ezt a bejegyzést rá kell jöjjek, hogy ez nem is csak a férjemről, hanem rólam is szól. Hogyan lehet a konfliktust jól kezelni? Mert ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy van olyan élet amiben sosincs konfliktus. Ha kÍvül nincs is, belső feszültség akkor is időről időre fellép. És ha ezek nem kerülnek kimondásra, felszÍnre, akkor szép lassan megmérgezik a lelket, amiből aztán előfordulhat, hogy idő előtti halál lesz. De nem feltétlenül a test halála. És talán a lélek halála sokkal nagyobb veszteség!
A hétvégén volt egy kis nézeteltérés köztünk, én hajtottam (szó szerint, órákig tudnám ilyenkor mondani az igazamat, mert ezt is hoztam magammal, hogy nem állunk le, folyton felhánytorgatjuk a múltat, stb.) hajtottam az általam igaznak vélt gondolatot, ő meg csak állt, meghallgatott és elmondta ő hogy érzi vagy éli meg ezt a helyzetet. És egyszercsak azt vettem észre, hogy tényleg tudunk beszélgetni és nem veszekedni. Hogy hajlandó vagyok időnként én is csendben maradni, meghallgatni amit ő mond, átgondolni az ő szemszögéből is a helyzetet, beismerni ha mégsem helyes az én tényállasom, ő pedig képes végighallgatni engem, nem sértődik meg, sőt nem hagy magamra a bennem dúló dühvel. Ez egy csodás fejlődés! Sosem szerette a konfliktusokat, túl sokkal nem is találkozott élete során, nem tudta hogy kell azt kezelni. Ezért minden alkalommal mikor a mi kapcsolatunkban ez megjelent volna ő fogta magát és egy idő után elvonult vagy mert megsértve érezte magát vagy mert nem volt hajlandó érvelni, hallgatni engem tovább kvázi vitatkozni. Konfliktuskerülő emberből konfliktuskezelő férfi vált! Nagyon büszke vagyok az ő fejlődésére, hisz napról napra, hétről hétre egyre több és több dolog tisztul ki és le benne is. Hiszem és tudom, hogy ehhez nagyban hozzájárulnak az olajok! Végtelenül hálás vagyok érte, a házasságunkért, az otthonért és az ott lakozó szeretetért és melegért, amit nyilván mi teremtünk meg! Konfliktusok vagy ha úgy tetszik nézeteltérések mindig is lesznek, de hogy azokat elfojtással, egy nagy nyeléssel, duzogással, a sérelmek cipelésével "oldjuk meg" vagy épp szeretettel elmondva az én érzéseimet és meghallgatva a tiédeket nagyon nagy különbség! Nem megy egyik napról a másikra ez a dolog. S talán amÍg fel sem ismerjük, hogy esetleg egy régi mintát követünk a saját konfliktusainkban addig nem is nagyon találjuk ezt az arany középutat. Legyünk önmagunk barátai, szeressük és ápoljuk a lelkünket, hisz ha ő már nem tud funkcionálni bennünk, akkor gyakorlatilag meghaltunk, vagyis csak a testünk él. Márpedig az egység csakis test, lélek és szellem kapcsolatban, egyensúlyban létezik!
Öleljük meg egymást szeretettel, kérdezzük meg tőle, hogy mit érez, mondjuk ki, hogy ne haragudj, kérdezzük meg, hogy csinálhatnánk másképp, hogy legközelebb ne okozzunk fájdalmat és mondjuk el szeretettel a saját érzéseinket is. Mert csak Így tudja meg a másik ha esetleg valami nem helyes úgy ahogy ő eddig gondolta vagy tette, Így lehetőséget adunk neki is fejlődésre, a tanulásra és mindannyiunk élete egy nyugodtabb mederben folyhat tovább! Ha nem megy egyedül hÍvjuk bátran segÍtségül a Doterra olajokat vagy keressünk egy terapeutát!
SzÍvem minden szeretetével Nektek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)