Kis karácsony, nagy csodák.....

....köszönhetően a szeretet energiájának. Azt mondják a karácsony a szeretet ünnepe, a kis Jézus születését a ragyogó csillag jelezte és ez a fény árasztja el ilyenkor azoknak a szívét akik nyitottak annak befogadására. A mi családunkban idén mindenki kitárta a szívét és a csomagokban rejlő meglepetéseken túl olyan ajándékot adtunk egymásnak aminek az értéke felbecsülhetetlen. 3 csodás nap, rengeteg nevetéssel, csillogó szempárok (melyekbe néha könny is szökött hol a boldogságtól, hol a bánattól, hol a hálától és ez így volt rendjén), őszinte ölelések és beismerő szavak.... Életem legszebb karácsonya volt az idei, végtelen hálát érzek érte és nagyon büszke vagyok a családomra! Boldog vagyok, hogy az életem részei, hogy mindannyian élnek és remélem a Jóisten még sok sok ilyen csodás ünnepet (és azt kívánom, hogy a hétköznapok is váljanak ünneppé!) ajándékoz nekünk ilyen szeretetben.
24e nálunk a szűk családé, vagyis 4ben ünnepelünk ilyenkor. Az angyalkák reggelre feldíszítik a nappalinkban az előre (közösen) kiválasztott fenyőfát, amit reggel 2 ámulattól csillogó szempár üdvözöl. Mi pedig hálásak vagyunk, hogy láthatjuk ezt! Már évek óta a délutáni program a betlehemes játék Hévízen a templomban. Idén is csodás műsort láttunk és hallottunk. A dalok nagy részét mi is ismertük (ez drága óvónőnknek is köszönhető) így sokat együtt énekeltünk a szereplőkkel. A dal, a zene terápiás hatása ismert, engem mindig mélyen megérint. Mikor hazaértünk, karácsonyi zenét kapcsoltunk és kézenfogva, énekelve együtt mentünk a nappaliba. Meseszép volt a zöld fenyő a piros és aranyszínű diszekkel és a sok sok ajándékkal alatta. De az az érzés amit belül éreztem az semmihez sem fogható! Lelkes bontogatás, mély levegővételek, ujjongás, hála.... Ezek töltötték be a nappalit aznap délután. Szeretettel és boldogsággal telve ültünk az ünnepi asztalhoz, megfogtuk egymás kezét és áldást mondtunk mindazért amit a Jóisten ad nekünk nap mint nap. Sokáig beszélgettünk este, a gyerekszobából is áradt ki a boldogság és annyira jó volt hallgatni!
Karácsony napján reggel közös mesenézés, annyira szeretem! Ebéd a férjem szüleinél volt aznap. Ajándékbontás és az előző napi élmények elmesélése után elfogyasztottuk az ebédet és egész délután társasjátékoztunk, kártyáztunk és rengeteget nevettünk, hangosan kacagtunk. Azt hiszem sok sok endorfint felszabadítottunk és pár káros sejttől megszabadítottuk ezzel a testünket. Több, mint 10 éve élek Keszthelyen és számomra itt vált igazán ünneppé a karácsony. A készülődés, a zene, a meghittség,a közös vacsorák és beszélgetések...... Köszönöm anyósoméknak, hogy sok évvel ezelőtt befogadtak a családjukba és megmutatták milyen is egy igazi ünnep❤ És ma már együtt adhatjuk ezt tovább a kislányainknak!
Karácsony másnapján a dédihez mentünk látogatóba,akinek úgy érzem mi hozzuk meg igazán mindig az ünnepi csodát ( és így van ez minden alkalommal amikor meglátogatjuk őt). Mosolyogva (bár kissé már aggódva) várt bennünket és az a szeretetet amivel elhalmozott bennünket azt hiszem minden nagymama,dédmama szívében ott lakik csak esetleg túl sok rossz érzést pakol elé és nem tudja megmutatni mi is van ott mélyen bent. Hát ő nem ilyen! Az öröm sugárzott az arcáról, a könny csillogott a szemében mikor a lányok énekeltek neki és a hála áradt belőle mikor a sok kellemes emlék és élmény elmesélése után elköszöntünk tőle! Ő egy igazi kincs, közel 87 éves! Tele van jósággal a szíve, mi pedig mérhetetlenül szeretjük őt!
Innen anyukámékhoz mentünk ebédre. Bátyám és a párja kicsit később érkeztek, őket vártuk az ebéddel. Addig a lányok kibontották az ajándékokat és játszani kezdtek. Éreztem mikor beléptünk a házba, hogy itt valaki hiányzik az ünnepi varázshoz de igyekeztem pozitív maradni. Igazam lett. Még ebéd előtt felszínre "tört az igazság" úgyhogy védve önmagamat es a családomat elmondtam, hogy köszönjük az ebédmeghívást és mi ebéd után indulunk haza. A lányok persze értetlenül álltak a dolgok előtt, testvéreim es a férjem érezték a súlyát a dolognak. Apukámon láttam, hogy erősen küzd az érzéseivel, anyukámon pedig a sértődöttség uralkodott el, ezért a "legjobb" fegyverhez folyamodott, támadni kezdett. Próbálta a felelősséget az én vállamra helyezni, hisz mint tudjuk kevés ember képes ezt vállalni, beismerni a hibáját és ennek következtében még bocsánatot is kérni. Türelmesen,nyugodtan elmondtam én mit látok es érzek ebből az egész szituációból, mi az amitől szeretném megkímélni a családomat és nem elrontani a karácsonyunkat. Számomra itt jött meg a karácsonyi csoda és még most is beleborzongok olyan élmény volt! A szüleim (akiket mérhetetlenül tisztelek és szeretek, hisz tudom mit miért tesznek úgy ahogy teszik) felálltak, beismerték a felelősségüket és bocsánatot kértek. Átöleltem őket és elmondtam nekik, hogy mennyire szeretetem őket és hogy annyira büszke vagyok rájuk! Sok szép ajándék volt idén is a fa alatt de ez az érzés semmihez sem fogható. Könnycsepp gördült végig az arcukon és ezekkel a könnyekkel együtt megérkezett a szeretet is a házba❤ sokszor álmodtam erről kisgyermekként is, hogy egyszer majd én hozom el ezt az érzést a családba és megtörtént a karácsonyi csoda! Úgyhogy maradtunk! Itt is hatalmas társasparty kerekedett, zengett a ház az önfeledt nevetéstől, éreztem a hálát mindenki részéről, hogy együtt vagyunk! Biztosan állíthatom, hogy életem legszebb karácsonya volt ez! Ha szeretetet, türelmet adsz ezt is fogod visszakapni! Tudom, hogy nekem ezt adta feladatul a Teremtő és ezért kaptam egy ilyen családot, gyakorolnom kell😀
Olyannyira jól sikerült ezaz ünnep és a nap, hogy életükben először a lányok nélkülünk ott aludtak a szüleimnél,hatalmas boldogságot okozva ezzel anyukáméknak, önmaguknak és nekem is. Apukám még tegnap délután is felhívott és megköszönt mindent, legfőképp, hogy ott voltak a lányok. De tudom és érzem, hogy abban a köszönetben sokkal de sokkal több van! Mint ahogy a hozzám és a férjemhez intézett bocsánatkérésükben is. Ennek a fogalomnak hatalmas tisztító ereje van, annak is aki adja és annak is aki kapja! Ennyi idősen látni ezt a csodát, megkapni ezt az élményt életre szóló emlék lesz számomra! Köszönöm karácsonyi angyal, Kisjézus❤❤❤
Szeressétek egymást, kérjetek bocsánatot és megadatik! Vele együtt a béke is megérkezik otthonotokba és a szívetekbe! És amint bent úgy lesz kint is!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤

Béke, hála és szeretet

A karácsony mindenkinek mást jelent... Van akinek a bevásárlást és konyhában eltöltött hosszú órákat, van akinek a finom ünnepi ételeket, van akinek az otthon melegét és az együtt töltött időt a szeretteikkel, megint másoknak a fa alá rejtett ajándékokat. Nekem a belső békét és hálát amit érzek mindazért amit az élettől kapok és tiszta szeretetet ami a szívemben él, de nem csak ezen a csodás ünnepen! Egy szépen díszített fenyő, egy finom ünnepi vacsora és szeretteink mosolya és szemük csillogása az ajándékok bontogatása közben valóban csodás dolog, de azt hiszem ezek csak akkor igazán értékesek ha mindezek mellett ott van a béke, a harmónia és a hála érzése!
Kívánom mindannyiunknak, hogy lássuk meg az ünnepi fények mögött a saját belső fényünkét és halljuk meg szívünk szerető hangját! Öleljünk karácsonykor is szeretettel, ajándékozzunk figyelmet és minőségi időt azoknak akik vágynak rá és a kis Jézushoz hasonlóan legyünk tiszták és hozzunk örömöt mások életébe is!

Áldott ünnepet kívánok minden kedves olvasómnak szívem minden szeretetével🌲🎄💝

Az angyalok....

Köztünk élnek, emberi alakot öltenek, elárasztanak bennünket szeretetükkel és fényükkel és segítenek bennünket útunkon. Olykor csak egy mosollyal vagy egy öleléssel de van, hogy megajándékoznak bennünket a barátságukkal, a gyermekeinkké, a szüleinkké vagy életünk párjává válnak.
Szerencsés az a gyermek aki ismerheti mind a 4 nagyszülőjét és élvezheti a szeretetüket és gondoskodásukat is. A mi kislányaink ilyen helyzetben vannak, sőt.... Egy "plusz" mamival is megajándékozta őket a Jóisten, drága Zsuzsi mami személyében. Egy kedves, csupaszív és barátságos nagyi ő, aki hosszú évek óta a barátunk. Tanító és tanítvány kapcsolatnak indult a kapcsolatunk (mint minden kapcsolat az életünk során) szó szerint, hisz angol tanárnőként érkezett az életünkben több,mint 10 évvel ezelőtt. Először a férjem majd az én tanárom lett. Nagyon hamar kölcsönös bizalom alakult ki köztünk és ez bizony sokszor a tanulás rovására ment😊 legalábbis látszólag.... Mindenesetre az angollal annyira nem haladtunk. De azt gondolom bármennyire is az oklevelek száma határozza meg az emberek szemében egy másik ember értéket ennél sokkal többet lehet kapni egy igazi tanítótól. Hogy ebben a kapcsolatban ki a tanító és ki a tanítvány az nem mindig egyértelmű de egy rendkívül értékes viszony van köztünk. 10 éve hatalmas,  őszinte mosollyal nézte végig ahogy bevonulunk a templomba életünk egyik legszebb napján, szívből jövő szeretettel kívánt nekünk boldogságot házasságunkhoz és egy csodás süteményes készlettel ajándékozott még bennünket. Aztán mikor megszülettek a lányok unokáivá fogadta őket és elhalmozza őket minden földi jóval és teszi ezt olyan szeretettel ami csak egy tiszta szívből érkezhet. Büszkén tekint ránk, elhalmoz bennünket dicsérettel akár egy igazi anyuka. Idén, mikor a 10 éves házassági évfordulónkat ünnepeltük ő volt az első aki jött gratulálni és csillogott a szeme mikor azt mondta mennyire örül a boldogságunknak és még sok ilyen csodás évet kíván nekünk. Egy romantikus vacsora lehetőségével ajándékozott még bennünket, de az igazi érték a barátsága és az igaz szeretete❤
És ma újfent csengetett az ajtónkon.... Egy karácsonyi kis csomaggal érkezett hatalmas mosollyal az arcán és egy szívet melengető öleléssel.
Az élet mindannyiunknak nehéz időnként, sok küzdelmet megvívunk látszólag vesztesként vagy győztesként de amíg a szívünkbe tiszta érzések születnek meg, amíg van aki szeret bennünket és akit szerethetünk addig úgy hiszem senki sem nevezheti magát vesztesnek.
Köszönjük drága Zsuzsi mami, hogy vagy nekünk❤❤❤

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket drága olvasóim❤

Megöregedni vagy élni igazán

Számomra mindig is nagyon vonzóak voltak az idős emberek, fontos helyet foglalt el a szívemben az apai nagyapám, olyan jóságos ember volt! Gyermekként mindig néztem az idős embereket akik esetleg már nehezen mozogtak, látszott testükön életük minden megpróbáltatása, de tették a dolgukat, meséltek.... Most, hogy már én is felnőttem és megéltem, megtapasztaltam pár dolgot az életben másképp nézem az idős embereket. Azt gondolom a görnyedt hát, a sok sok betegség és a gyógyszerek számának folyamatos növekedése nem életkor függvénye. A hétvégén jobb agyféltekés rajztanfolyamon voltam és volt egy hölgy aki pár órával később csatlakozott a csapathoz és biztos nem a véletlennek köszönhető, hogy mellém ült le. Kedves mosoly volt az arcán, barátságosan bemutatkozott és szinte azonnal felvette velem a kontaktot. Olyan megmagyarázhatatlan jó érzés fogott el mikor helyet foglalt mellettem. Sokat beszélgettünk a 2 nap során, tiszta szívű és értékes emberre tálaltam a személyében. Nem fiatal kora ellenére beült egy ilyen tanfolyamra, hogy ő még ezt is szeretné megtanulni (rengeteg dolgot megtanult és megélt a hosszú évek során, jó ideje már nyugdíjas) és talán itt nem is fejeződik be még a tudásának a bővítése. Utazik, fest, csodálattal beszélt a gyermekeiről és az unokáiról és közben ragyogott a tekintete és annyira önazonos volt! Nagyon jó volt az amit tőle és általa kaptam. A napokban megkérdezte tőlem egy hozzám közelálló ember, hogy miért nem megyek el "rendes" munkahelyre dolgozni, hogy fogok így nyugdíjba menni? Én nem akarok nyugdíjba menni a szó szoros értelmében (és arra itt most nem térek ki, hogy akkor mikor eljön az idő a gazdasági helyzet mit tesz majd lehetővé és mit nem), tanulni,fejlődni, segíteni, adni, utazni és az életet élvezni akarom amíg csak le nem hunyom a szemem. Ezért jöttem erre a Földre, hogy minden pillanatát az életemnek megtöltsem tartalommal, élettel. Ezért nem "érek rá" unatkozni sosem, annyi de annyi dolog van amit szeretnék még megtanulni és úgy igazán meg-és átélni!
Még egy dolog van amiért hálás vagyok ennek a hölgynek amiért engem választott padtársának. Hihetelen mód hasonlított az én volt főnökasszonyomra, aki másfél évvel ezelőtt minden előzmény nélkül és igazán indoklás, illetve álindoklással, elküldött a munkahelyemről ahova közel 5 év gyes után mentem volna vissza. Nehéz időszak volt az számomra, nem tudtam elfogadni, megérteni a történteket. Aztán az idő szép lassan megadta mindenre a választ és megértettem, hogy nekem a Jóisten más szerepet osztott mikor ide küldött a Földre! És talán sosem lett volna elég fény ahhoz, hogy én ezt észrevegyem ha nem így alakulnak a dolgaim. Semmi sem történik ok nélkül az életünkben mégha gyakran meg is vagyunk róla győződve, hogy mi vagyunk a világon a legszerencsétlenebbek. Ahogy ránéztem a mellettem ülő hölgyre először éreztem azt, hogy hálás vagyok a volt főnökasszonyomnak, hogy nem akart tovább együtt dolgozni velem! Azt éreztem, hogy talán egy levéllel szeretném ezt és azt a sok szépet és jót amit kaptam tőle amíg együtt dolgoztunk megköszönni és leírni neki milyen hálás vagyok mindenért. Ki tudja, lehet egyszer meg is teszem😀
Tegnap reggel egy számomra nagyon nagyon kedves házaspár meghívott reggelizni hozzájuk és velük töltöttem az egész délelőttöt. Ők is már az idősebb generációhoz tartoznak, de a nem kevés viszontagsággal tarkított életük ellenére számomra rendkívül szimpatikus életet élnek amit nagyon élveznek! Évente többször repülőre ülnek és több hétre elutaznak egzotikus helyekre, egészségesen étkeznek,minden nap kézenfogva sétálnak, mérhetetlen szeretetet, tisztelet és megbecsülés van a szemükben és a szívükben egymás iránt. Élnek és élni hagyják a másikat és mindezt együtt! Példaként járnak ők előttem, nagyon fontos helyet töltenék be a szívemben! Büszke vagyok, hogy a barátjuk lehetek, rengeteg szép és építő dolgot kaptam tőlük, érzés, gondolat, akár anyagiak formájában is! Boldog vagyok, hogy egyre inkább azt érzem, hogy csodás emberek kerülnek minduntalan az utamba, akik már vagy meglelték boldogságuk forrását vagy akár velem együtt vagy külön de ugyanabba az irányba haladnak amerre én! És ez az út tele van csupa csupa jó érzéssel, mint a szeretet (mind közöl a legfontosabb), tisztelet, megbecsülés, türelem, kedvesség, öröm, nyugalom, béke, harmónia! Tiszta szívemből kívánom, hogy mindannyian lépjetek erre az útra és higgyétek el teljesen más világ tárul elétek! Mert a boldogság kapujához a szeretet ösvénye vezet!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤

Itt vagyok, ragyogok😌

Nem tűntem el drága olvasóim, kissé beszippantott ez az adventi időszak. Szeretettel és hálával a szivemben készülök a Kisjézus születésének ünnepére! Takarítás kívül, régi dolgok kidobása, elajándékozása, portörlés, az eldugott sarkok kipucolása. Ezzel párhuzamosan zajlik egy belső takarítás is, elengedni azokat az érzéseket, amik visszahúznak esetlegesen, megbocsátani mindenkinek aki valaha számunkra nem megfelelő módon viselkedett velünk (hisz a megbocsátás nem róla, hanem rólunk szól és a mi lelkünket engedi szabadon lélegezni), elengedni azokat a kapcsolatokat amik már nem szolgálnak bennünket, helyet adva ezzel újabbaknak amik a fejlődésünket, előremenetelünket, boldogság elérését segíthetik elő. Nagy segítségemre van ebben egy november közepe óta tartó 40 napos meditáció, ami épp szenteste ér véget és a belső fényt segít felébreszteni! Mert a külső csillogás, az ablakokra és a lakás különböző pontjain elhelyezett fénylő dolgok holmi keveset érnek ha belül meg sötétség van!  Adni mindig jó,de a szeretet ünnepéhez közeledve kiváltképp örömöt okoz ha segíthetünk, ajándékozhatunk olyanoknak akik szűkölködnek ezen a meghitt ünnepen is. Hisz ha belegondolunk abba, hogy az Univerzum bősége milyen hatalmas és ha mindenki adna abból ami számára felesleges vagy juttatna a javaiból a rászorulóknak bizony kerekebbé és boldogabbá válna ez a világ! De mi is az a boldogság? Vajon még tudjuk fogalmazni? Hányszor voltunk boldogok életünk során? Boldogság volt-e az egyáltalán vagy csak pillanatnyi, tovaszálló öröm? Szerintem a boldogság egy állapot amit a sok sok apró öröm kövei építenek szilárd oszloppá. Amikor azt vesszük észre, hogy napról napra több és több örömöt fedezünk fel az életünkben, hogy egyre többször érezzük akár fizikailag is, hogy hálásak vagyunk a napjainkban felbukkanó apró kis csodákért, amikor szívesen kelünk ki reggel az ágyból és este úgy fekszünk le aludni, hogy várjuk a holnap reggelt, számomra az a boldogság!
És még az, hogy olyan dolgok töltik ki a napjaimat ami örömmel tölti el szívemet, ami ráébreszt arra, hogy nem vagyok az a "szerencsétlen" kislány aki semmire nem képes (bár kisgyermekként erről sokan és sokféleképpen meggyőztek), hogy végre valóra válthatom a gyermekkori álmaim. Pl., hogy megtanulok rajzolni.... Hétvégén jobb agyféltekés rajztanfolyamon voltam és egy csodás élménnyel gazdagodtam és értékes embereket és ismereteket ismertem meg/szereztem. Ez lesz a következő bejegyzésem témája....

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤

Anyának lenni....

....mindenki fejezze be a mondatot a saját érzései szerint! Nekem így folytatódna, azt jelenti, hogy 9 hónapig eggyé válsz egy kis angyallal aki téged választott az édesanyjának mégpedig azért, mert tanulni szeretne tőled és tanítani jön téged❤ az pedig, hogy ki mennyit fejlődik ezen a "tanfolyamon" nem intelligencia kérdése hanem, hogy mennyire nyitott a szíve... Mennyire képes befogadni a tiszta szeretetet és ugyanezt vissza is adni. Mikor megszületünk mindannyian tele vagyunk álmokkal, csupa mosoly az arcunk és szeretet árad belőlünk annak minden lehetséges formájában. És vágyunk a szeretetre, sőt igazából másra nem is igazán van szükségünk, csak,hogy szeressenek bennünket. És ezért még "önmagunkat" is képesek vagyunk feláldozni, maszkokat erőltetünk magunkra, mert a jószándékú felnőttek elhihetetik velünk, hogy csak akkor fognak bennünket szeretni, ha.... És sajnos megtanulunk eszerint élni. Sokan már ekkor eldöntjük, hogy mi szülőként ugyanígy vagy épp homlokegyenest az ellenkezőjét tesszük majd a gyermekeinkkel. Aztán felnőttként rájövünk, hogy hiába akartuk jobban csinálni, nekünk sem mindig sikerül. Hiszen ezt tanultuk meg gyermekként így ezt is tudjuk továbbadni. Hacsak ki nem "töröljük" a tudatalattinkból a sok sok berögzült rossz mintát. De megsúgom,így sem fogunk folyton helyes döntéseket hozni, sokszor megbántjuk a meggondolatlanul, dühből, indulatból kimondott szagainkkal imádott gyermekeinket, időnként pont azokkal a szavakkal amit mi is hallottunk a szüleinktől és úgy nem szerettük. De ez is tananyag része. A felismerés, a megbánás, a szembesítés, az igazság kimondása... A szabad akarat amit a Jóisten adott nekünk óriási ajándék. De ez nem csak a mi kezünkben van, hanem már a gyermekekében is. Ha azt látják tőlünk, hogy mindig elmondjuk ami bánt bennünket, hogy fel merjük vállalni ha valamivel nem értünk egyet, hogy tudunk bocsánatot kérni ha rossz döntést hoztunk, hogy keményen dolgozunk azon nap mint nap, hogy valóban a legjobbat kapják meg és ezt tesszük azzal, hogy jó példával járunk előttük (vagy inkább mögöttük, hisz a mi dolgunk támogatni őket), akkor arra neveljük őket, hogy merjenek kiállni önmagukért, tegyenek az álmaikért és hozzák ki minden napjukból a legtöbbet. 
Sok minőségi időt töltök a lányokkal, rengeteget beszélgetünk, társasoztunk, szerepjátékozunk, főzőcskézünk, közös programot csinálunk. Nyitottak a világ dolgaira, szeretnek szeretve lenni, tanulják, hogy kell elengedni a rossz érzéseiket és hogy kell kimutatni amit éreznek. Nagyon sok ember nem képes erre, pedig tudatalatt nagyon is vágyik rá! De mindenki csak azt kapja amit ő is ad. Ha valaki nem tud ölelni, dicsérni, simogatni az nagy valószínűséggel nem is fogja megkapni ezeket egy másik embertől. Mi nagyon sok formában kinyilvánítjuk egymásnak nap mint nap milyen sokat jelent nekünk a másik és ezt a lányok is már szépen alkalmazzák. Zsófi pár napot itthon töltött betegség miatt, felemelő érzés volt vele 2ben lenni. Közös főzőcskézés, játék és közben beszélgetés, ölelés, puszi...
Ma reggel mikor készülődtünk az oviba, kissé ingerülten szóltam rájuk,mert nem akart beindulni a "gépezet". Aztán hamar észbe kaptam és bocsánatot is kértem, hogy felemeltem a hangom (nem kiabáltam, csak nyomatékot adtam a szavaimnak). Mikor indultunk itthonról Zsófi odajött, átölelt és azt mondta nekem: anya, te vagy a legjobb anyuka a világon még akkor is Ha kiabálsz! Gondolhatjátok, hogy hosszú ölelés és csillogó tekintet követte ezt a szívből jövő mondatot. Nagyon megtisztelve éreztem akkor (és persze a nap minden percében), hogy én lehetek ennek a csodás kislánynak az anyukája. Miután elvittem őket az oviba még pár órával később is könny szökött a szemembe főzés közben mikor erre a reggeli momentumra gondoltam. Egy édesanyának ennél nagyobb ajándék nem kell és gyermekei ölelő karjánál szebb ékszer nem díszítheti az nyakát. Hálás vagyok, hogy ezalatt a rövid idő alatt ily sokmindenre meg tudtuk tanítani egymást! A Jóisten segítségével még rengeteg csoda és ajándék vár bennünket!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤

Meddig tart a félelem....

Mindaddig míg szembe nem nézünk vele... Félelmet legtöbbször az ismeretlen vagy egy ismerős rossz érzés szül bennünk! Hogy lehet ezt legyőzni? Kell-e valójában legyőzni? Nem gondolom... A győzelem mindig egy harc végkifejlete egyik fél szempontjából, a harc pedig dühöt, agressziót, haragot szül, ezek az érzések viszont csak lehúzzák az embert. Szembenézni az ismeretlennel vagy újra nekivágni egy ismerős dolognak úgy, hogy tudjuk benne van a kudarc lehetősége is, na ez az igazán bátor dolog!
3 évvel ezelőtt egy őszi napon elindultunk nagy reményekkel (de inkább csak anya álmait követve) Balatongyörökre, hogy Sári lányunk megtanulhasson úszni, egy köztudottan sikeres, kedves,türelmes és tapasztalt oktatótól. Beléptünk az öltözőbe, ahol már izgatottan készülődtek a kicsik és a még kisebbek amikoris megérkezett a fent említett hölgy és kedvesen köszöntötte leendő kis tanítványait. És nekünk itt véget is ért az úszás tanulás (egyenlőre). Sári sírva fakadt, hogy ő nem szeretne ezzel a nénivel tanulni és annyira a vizet sem szereti, így hazajöttünk. Anya nem kis csalódására, dehát ha valaki úszni szeretne akkor tanuljon meg maga, nemde? 1 év eltelt az oviban és a nyár közeledtével Sári már jelezte, hogy lehet megpróbálná mégis csak azt az úszást! Újra bepakoltam és elmentünk az uszodába. Félénken, de végigcsinálta az első órát. Ami a húgának is nagyon megtetszett így ő is csatlakozott. Lassan haladtak előre, lépésről lépésre. Sok húzódzkodás, mellébeszélés és győzködés után aztán szép lassan lekerültek a karúszók és beindult a gépezet. Olyannyira, hogy a mai órán Sári minden félemével szembemenve (sosem szeretette ha vizes lett a haja, vagy víz érte a szemét és félt a merüléstől is) egy levegővétellel átúszta a medencét víz alatt, szépen siklott a deszkájával fel le bukva, végül pedig felhozta a víz aljáról az oda helyezett kis tárgyat. Csodás élmény volt ez nekem az üvegen keresztül, hát még neki mindezt megélni. Fülig érő szájjal jött ki az uszodából, hogy neki az volt élete egyik legjobb napja és neki most milyen sok energiája van! Mert ment a szíve után, átlépte a saját korlátait, elhitte, hogy képes rá és nem kifogásokat keresett a miért nemekre! Nagyon büszke vagyok rá és folyton rájövök mennyi de mennyi mindent tanítanak nekünk ezek a csöppségek! Hányan de hányan nem merünk nekiállni újra egy dolognak azok után, hogy egyszer nem sikerült, helyette folyton megmagyarázzuk önmagunknak és másoknak is, hogy ezt vagy azt ezért vagy azért nem csináljuk és ezzel amellett, hogy rossz érzést vagy hiányérzetet táplálunk magunkban még attól a mérhetetlen energiától is megfosztjuk magunkat amit egy egy elért siker okoz! Nézzük csak át azt a listát amire leírtuk azokat a dolgokat amik így kezdődnek, én ezt nem tudom/merem megcsinálni, mert..... Valóban képtelenek vagyunk rá vagy ezek csak az évek során berögzött sztereotípiák? Megpróbáltuk valaha is újra? Vagy az első után feladtuk és ennyi?
Fantasztikus amit ma a kislányunk csinált, mérhetetlenül büszke vagyok rá! És ugyanennyire hálás is az oktatónknak a türelméért, a kedvességéért, hogy hitt a kislányunkban és folyton csak bátorította őt! Szép hivatást választott,a hála amit érzünk sokan iránta visszaszáll rá! Köszönjük❤

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤

Elfaradtam, megpihentem....

"Ne tagadd meg a teknősbéka erényeit, aki lassan halad, magába húzódik, hogy elmélkedjen, közel van a földhöz és nagyon jól lát!"
Nagyon hozzám szólt ez az idézet mikor ma olvastam, választ adott pár kérdésemre és újra írásra ösztönzött! Itt vagyok, elfáradtam, magamba húzódtam és elmélkedtem és haladok lassan tovább.
Amikor valaki úgy dönt, hogy felmászik a magas hegyre és megnézi milyen onnan a kilátás, milyen ott egy igazán mély, a tüdő mélyére hatoló légzés akkor azt is elfogadja, hogy bizony többször el fog fáradni az úton és ilyenkor meg kell pihennie. Feltenni magának a kérdést, hogy miért fogyott el az energiája, hogy tudná újra tölteni magát és a következő szakaszon tudatosabban felhasználni az energiaraktárában lévő kincseket. De válaszok ritkán születnek azonnal és még ritkábban jönnek tiszta érzések formájában. Először az ego kezd el munkálkodni, csatasorba állítva az ő katonáit, akik félelmekkel, fájdalmakkal, bűntudattal, irigységgel vannak felfegyverkezve. És bizony attól függően hol tartunk a hegyoldalon előfordulhat hogy hosszabb pihenésre vagy akár végleges feladásra kényszerítenek ezek a kibocsátott lövedékek bennünket. De a hegy erdeiben lévő fák és állatok, a tiszta levegő rengeteg pozitív energiát hordoz magában és ha rácsatlakozunk erre az energiaközpontra akkor nincs az az egos hadsereg ami legyőzhetné a mi szívünkben lévő tiszta érzéseket! Ha "fáj az élet" merjetek kicsit teknősbékák lenni, kimenni a szabadba energiát gyűjteni és újult erővel nekivágni az útnak! A pihenés is része az útnak, az is egy állomás! Ilyenkor van lehetőség a tapasztalások tudatosítására!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤

Megbocsátó szeretet

Kicsi korom óta érzem és tudom, hogy egy rendkívül érzékeny gyermek vagyok. Sokat sírtam életem során, emiatt sokan nehezteltek is rám, mert nem értették érzékenységem okát. Még ma is gyakran előfordul, hogy teljesen hétköznapinak tűnő dolgok könnyet csalnak a szemembe. De már tudom miért van mindez! Az igazságot jöttem keresni, megélni és megtanítani erre a bolygóra és véleményem szerint egyetlen igazság létezik csupán, az ami szeretettel van átitatva illetve maga a szeretet.
Rengeteg igazságtalansággal találkoztam az elmúlt 34 évben, amire mindig dühvel, kirobbanással és sírással reagáltam. Soha senki nem akarta megérteni miért történik mindez, inkább bekategorizáltak mint hisztis gyereket. Persze mindezt én újabb igazságtalanságként éltem meg és egyik szálból indult ki a másik. Kemény, hosszú évekig tartó munka eredményeként ma már értem és örömmel elfogadom az életemet és annak célját és nap mint nap igyekszem szeretettel és hálával megköszönni amit kaptam és azt is amit ezzel a tiszta szándékkal adni tudok másoknak. Tudom, hogy nagy feladatot vállaltam be de nyitott szívvel vágok bele és hiszem, tudom hogy be fogom teljesíteni a küldetésem ebben az életben!
Ma reggel csodás élményben volt részem az óvodában. A reggeli beszélgetésünk alkalmával megemlítettem az óvónőnknek, hogy a lányok tegnap mesélték, hogy miután az egyik kisgyerek megütötte a másikat a bántalmazott gyermek erre nem agresszióval reagált hanem átölelte a "szenvedő" (mert csak olyan ember bántja a másikat aki szenved és nem képes meggyógyítani a sebét) pajtását és ezek után egész nap együtt játszottak. Mikor reggel kedves óvónénink elmondta, hogy ő tanácsolta, hogy a konfliktust a szeretet erejével oldják meg, mert az bárminél erősebb bizony könny szökött a szemembe! Csodálatra méltó az a tiszta szándék és érzés ami ezt a drága pedagógust vezérelte és az is ahogy egy tiszta szívű gyermek ezt fogadta és át tudta adni egy másiknak, enyhítve ezzel az ő sérülését! Hálás vagyok, hogy ilyen közösségben töltik a gyermekeim a napjukat, rengeteg megerősítést kapok arra vonatkozólag, hogy jó döntés volt mikor ide írattuk őket és a továbbiakban a helyükre fognak kerülni! Hiszem, hogy a jó erősebb mindennél és hogy a mi gyermekeink már sokkal tisztább érzésekkel mennek bele az életbe, mert sokan vagyunk akik segítjük az ő gyógyulásukat azáltal, hogy mi magunk is gyógyulunk! És amit tudunk azt meg is tudjuk tanítani a gyermekeinkek és mindenki másnak is! Szeressétek hát magatokat és úgy tudtok másnak is szeretetet adni! Mindenki csak azt tudja adni a másiknak ami neki is megvan! Mindannyian tiszta szívvel jöttünk erre a világra,keressük meg önmagunkban azt a mélyen lévő gyermeket!
A szeretet kapujához a megbocsátás ösvénye vezet!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Emlékezni hálával....

Az év minden napján "kellene", hogy szeretettel és hálával emlékezzünk azokra az emberekre akik bármilyen hatással is voltak ránk életünk során, akár ismertük őket, akár nem. Mindegy mennyi ideig voltak jelen az életünkbe, nyomot mindenképp hagytak benne. Legyenek ők elhunytak vagy akár még élő személyek akik már nem részesei mindennapi életünknek. De "szeretjük" az emlékezést és gyakran az örömöt és boldogságot is "csak" ünnepekhez kötni, a hétköznapokat meg csupán szürkének megélni. Pedig a szívünk minden nap minden percében dobog és megérdemelné, hogy jó érzésekkel, mint a hála, az öröm,a nevetés, tápláljuk őt, ezzel is támogatva, hogy minél tovább éltessen bennünket, hogy a létünkkel, a szeretetünkkel, a gondoskodásunkkal mi is hasonló érzéseket adjunk szeretteinknek, embertársainknak! Hogy mi kellene ehhez? Én azt gondolom elsősorban az, hogy elfogadjuk és szeressük önmagunkat, az életünket (amit mi alakítottunk magunknak ilyenné), hogy ne folyton a múlton rágódjunk, hibáztassunk és bántsunk másokat. A hasonló hasonlót vonz, így a rossz gondolatok és érzések pont ugyanezt fogják bevonzani. De ugyanez igaz az örömre is! És ha már egyszer szabad akaratot kaptunk a Jóistentől, miért ne választanánk inkább ez utóbbit!? Csak mert elhisszük, hogy nekünk ez nem jár? Hogy mi ezt nem érdemeljük meg? Ezek mind mind a mi téves, negatív hitrendszereink, a Jóisten nem ilyen céllal küldött bennünket ide a földi létbe!
Egy ideje érzem, hogy nekem a halál és az elmúlás már nem egy feldolgozhatatlan rossz élmény, hanem sokkal inkább kellemes érzéseket (persze nem azonnal az elmúlás pillanatában, hisz mint mindennek a gyásznak is megvan az ideje) okozó életesemény. Dacolhatunk, küzdhetünk az elmúlással de el is fogadhatjuk, hogy bizony mindannyiunk életében sokszor beköszönt ez a helyzet. Sokmindent elveszíthetünk életünk során, de addig amíg része az életünknek addig viszont hihetetlen csodákat varázsolhatunk vele és általa. És ha tényleg megérkezik az idő mikor el kell válni akkor jó érzések kerítenek hatalmába bennünket! De jó, hogy ez is megtörtént velem, hálás vagyok, hogy ilyen csodás élményékkel gazdagodtam, hogy részese voltál az életemnek! Szerintem ezekre az érzésekre kellene napi szinten fókuszálnunk és nem a temetőben "sírdogálni" egy földhalom felett, tiszteletből vagy kötelességből végigrohanni a sírok között, közben pedig egy egy percet sem feláldozni azért, hogy hálával gondoljunk arra akiért annak a gyertyának a lángja lobog. Egy köszönömöt mindenki megérdemel, mert céllal érkezett a mi életünkbe!
Én tegnap sok embernek mondtam köszönetet, éreztem hálát iránta és felidéztem sok sok kellemes emléket vele kapcsolatban! Akit koromból adódóan nem ismerhettem, nekik az életemet köszöntem meg vagy azt, hogy számomra fontos emberek életét szebbé varázsolták!
Ehhez nem kell ünnep, erre ott van az év minden napjának minden perce!

Szívem minden szeretetével nektek💝

Nincs rá időm...

Vajon hányszor mondjuk el ezt a mondatot életünk során? Összeszámoltuk már valaha, hogy akár havi vagy heti szinten hányszor gondolunk erre vagy fogalmazzuk meg valakinek ezt? Bizony számtalanszor. És belegondoltunk-e már valaha is, hogy pont arra van a legnagyobb szükségünk amire azt mondjuk, hogy nincs időnk!? Ha a lelkünk segítségért kiált meghalljuk-e? Amikor tartósan fennáll egy melankolikus helyzet, amikor megrekedünk egy rossz helyzetben ami lelki vagy fizikai fájdalmat okoz számunkra akkor szakítunk-e időt a számunkra örömöt okozó dolgokra hogy esélyt adjunk önmagunknak arra, hogy ezekben az örömteli pillanatokban meghalljuk a lelkünk kiáltását? Merünk, tudunk-e ilyenkor szembenézni az elakadásaink okával, segítséget kérni ha már egyedül kevesek vagyunk a megoldáshoz?
A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk vagy nem csüggedünk hanem hogy van erőnk legyőzni ezeket.
Önismereti tréningen voltam tegnap, csodás élmény volt számomra! Bár azt érzem az elmúlt években szépen sikerült letakarítanom a cipőmről a sarat ami a sok sok év alatt rárakodott de nincs az a cipő amin ne lehetne még egy kicsit fényesíteni, hogy még könnyebb legyen továbblépni és hogy esetleg mások is észrevegyék a te csillogó cipődet. Ha megtetszik nekik talán megkérdezik mivel takarítottad le ilyen szépre? Ajánlhatod neki a különböző tisztítószereket de akár te magad is lehetsz az aki segít neki sarat kaparni. Megmondom őszintén én mikor jelentkeztem erre a tréningre kicsit ez is célom volt, hogy adhassak másnak. Számomra ez nagyon fontos! Rengeteg szép és csodás dologgal ajándékoz meg az élet és törekszem az adok kapok egyensúly fenntartására, mert a léleknek is erre van szüksége! A nyugalom, a harmónia mindig az egyensúlyból fakad.
Már az úton végtelen szeretet és hála volt bennem, hogy megengedhetem magamnak, hogy elmenjek egy ilyen tréningre és ismeretlenül is szeretetet éreztem a csoport tagjai iránt, éreztem, hogy ott tegnap mindenki adni és kapni is fog bőven és ha képes ezt tiszta szívvel fogadni akkor egy hatalmas ajándékkal lesz gazdagabb. 11 nő és egy férfi. Meg kell jegyeznem szerintem egy férfi részéről hatalmas nagy bátorság ha "bevállal" egy ilyet vagy bármilyen módon segítséget kér ha problémája van. Mikor beléptem a terembe elfogott a nyugalom, olyan varázslatos volt a hangulata annak a színpadnak. A gyertya lángja a kör középen egyenletesen égett, mely már jelezte számomra, hogy tiszta a tér. Kör alakban párnák, pokrócok és csodás halk zene szólt. Mindenki szíve szerint választott egy számára kedves pokrócot, én egy zöldre ültem le, ezzel is erősítve a szívcsakrámat. Egy kis bemutatkozás után jöttek a feladatok. Kezdetnek mindenki választott magának egy titkos barátot akiről a nap folyamán kedves gondolatokat kellett leírni és a nap végén megajándékoztuk az illetőt ezzel a kedves kis levélkével. Bizony a dicséret, az elismerés, a kedves szavak mindenkinek jól esnek, kiváltképp ha valakinek ebből nem túl sok jutott élete során és önmagát megdicsérni, megjutalmazni is nehezére esik. A feladatokat párokban végeztük, a "véletlen", amiben én egyáltalán nem hiszek, rakta egymás mellé az embereket. Figyelmesen hallgatni és kérdezni, körbeölelve egy egy élethelyzetet és elmesélni azt egy idegen embernek, bizony nem is olyan egyszerű dolog. A cél a megkönnyebbülés a végén amit a jó érzés kísér. Délután családállítás volt, na itt bizony szem nem maradt szárazon! Vagy ha mégis akkor sem az érzéketlenség miatt... Azt gondolom ez nagyszerű élmény volt mindannyiunknak, felismerésekkel tarkítva. Szerintem az életünkben meglevő helyzeteket sokkal könnyebb elfogadni ha megérjük mi is van mögötte, honnan ered az. Hiszem és vallom, hogy a problémák gyökerét kell megkeresni,mert egy fa is csak akkor tud hosszútávon minden tavasszal virágba borulni és bő termést hozni ha a gyökere (ami a föld alatt van és nem látjuk) egészséges! Úgy érzem tegnap ezzel az állítással mindannyiunk kicsi fája kapott egy kis tápanyagot, hogy megerősíthesse vele a gyökerét és igazán csodás virágokat hozhasson!
A nap végén egy rövid összefoglaló után (ami sokunknak a szívét megérintette) mindenki átadta az ajándékát, majd egy kört alakítva kézenfogva köszöntük meg egymásnak és önmagunknak azt az időt amit erre rászántunk és hálát adtunk az élményért amiben itt részesültünk.
A könnycseppek mindig megkönnyebbülést hoznak, az ölelés és a nevetés boldogsághormomt termel,a szeretet és a hála nyitogatja a szívcsakrát.... Ezeket hoztam én magammal tegnap el!
Köszönöm szépen a tréning szervezőjének, hogy egy ilyen ajándékot adott nekünk, a tréning vezetőjének, hogy újabb eszközöket adott a kezembe amivel saját magamon vagy a tőlem segítséget kérőknek pluszt tudok adni és azoknak a csodás embereknek akik szívüket megnyitva, titkaikat és érzéseiket megosztva velem bizalmukba fogadtak. Volt rá időnk mert szükségünk volt erre!

Szívem minden szeretetével nektek💝

Esőcsepp, könnycsepp, lelki megtisztulás

Egy korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy mennyire nem szerettem régen az őszt. A szél, a köd, az eső.... Aztán ez az idei ősz sok szempontból más volt mint az eddigiek. Szép arcát mutatta ezzel a hosszúra nyúlt késő nyárral, simogató napsugarak, időnként nyári meleget idéző hőmérséklet, gyönyörű színek a természetben.... Rájöttem, hogy ezek bizonyára az elmúlt 34 évben is valószínűleg így voltak és nem az évszakkal volt a probléma hanem az én lelkemmel.
Ma délelőtt mialatt a nappaliban ültem és egy bögre zöld teát kortyolgattam bámultam ki az ablakon. Odakint elég erőteljes szél tombolt és szakadt az eső. Az esőcseppek megtapadtak az üvegen és mikor már kellő méretűre duzzadtak szép lassan végigcsorogtak rajt és tiszta felületet hagytak maguk után. Akárcsak a könnycseppek.... Gyűjtjük, gyűjtjük a sérelmeket magunkban, nyeljük a keserűségeket és amikor már akkora méretet ölt a lelkünkben a fájdalom, hogy nem bírjuk el akkor könnycsepp formájában végiggördül az arcunkon, kellemes, jóleső érzést hagyva maga után a szívünkben és a lelkünkben. Mert a könnycsepp a lelkünk vére, mely ha egyszer kicsordul vele együtt a fájdalom is távozik. Rájöttem, hogy azért nem szerettem eddig az esőt, mert az én lelkem is tele volt fájdalommal és nem mindig hagytam, hogy könnycseppet öltsenek ezek! Pedig milyen jó érzés! Megadni magunknak a feloldozást a terhek alól, szeretve önmagunkat annyira, hogy meg tudunk bocsátani!
Az ősz, az eső, a változás mind mind csodálatos dolog. Az elmúlás mindig valaminek a végét jelenti de ugyanakkor egy új kezdetét is. Rajtunk áll csupán, hogy az elmúláson kesergünk vagy inkább nyitott szívvel, szeretettel, lelkesedéssel fogadjuk az újat... Én úgy döntöttem (mert mindig van választásunk!), hogy ez utóbbit választom! Szeressétek önmagatokat, mert csak annyi szeretetet tudtok adni másoknak amennyit önmagatok iránt éreztek!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Újabb tisztulás, fejlődés

Az elmúlt egy hét újfent tartogatott számomra jót és kevésbé jó dolgokat is. Kaptam hideget és szívet melengető kedves, megható gondolatokat is egyaránt. A kevésbé jó és hideg megjegyzések, megnyilvánulások hasonló érzéseket váltottak ki belőlem és arra inspirált, hogy újra végiggondoljam mi is az én célom, az én küldetésem ebben az életben? Valóban jó irányba haladok? Kértem jeleket odaföntről és bizony Nagyon hamar meg is érkezett egy végtelenül kedves embertől. És tegnap sok, számomra akár ismeretlen személyektől is megkapram a pozitív megerősítést! Köszönöm nekik❤
 Nagyon korán, kb 3 évesen már kapcsolatba kerültem a Jóistennel (leszámítva természetesen a pár hónapos keresztelkedésemet), minden vasárnap csinosba öltözve a nagynénémmel templomba mentünk. Imádtam az ölében ülni, csendben hallgattam végig a misét, valahogy olyan nyugalmat éreztem a templomba. Biztonságot jelentett számomra. Nagymamám, aki szintén buzgón gyakorolta a katolikus vallást, sok szép imádságra tanított meg és tényleg nem telt el úgy este, hogy én ne beszélgettem volna az Istennel. Nem értettem tisztán hogy ki is ő, de az valahogy egyértelmű volt ha bánatom van, ha segítségre van szükségem akkor hozzá fordulok. Ő mindig meghallgatott és ma már tudom, hogy mindig szeretettel fordult hozzám, sosem a hibáimat nézte vagy vetette a szememre hanem mindig a legjobbat adta nekem. És ma újra érzem ezt a közelséget vele és az ő segítőivel. Hogy nekem az az isteni szeretet ad mindig erőt, húz vissza a helyes útra ami az öröm érzését hozza meg idővel. Pedig bizony könnyebb lenne néha az egyszerűbb utat választani, ahol nem kell megküzdeni látszólag a démonokkal, a bennünk lakozó rossz érzésekkel és gondolatokkal. De ez a láthatatlan kéz mindig visszahúz, utat mutat, reményt és erőt ad az újabb feladat megoldásához ami előttem áll. Végtelen hálát érzek érte és ma sem múlik el nap, hogy ne köszönném meg neki a szeretetét és azt a sok jót amit ő és a segítői tesznek értem leginkább azzal, hogy végtelenül szeretnek és támogatnak.
Ez a szeretet az ami ma újra nagyon megérintett. Először a saját ügyem kapcsán a kisebbik lányom betegsége okán, majd a két gyermekem közötti csodálatos érzelmi szálak láttán.
A múlt hétvégén mikor apa lement a lányokkal Hahótra apukám elvitte gombát szedni a lányokat az erdőbe. Nagy valószínűséggel ennek a túrának az eredménye, hogy nem csak egy vödör gombával, hanem egy egy kulannccsal tértek haza a lányok. Sárinál vasárnap, Zsófinak hétfőn vettük észre a kis betolakodót. Apa ügyesen, gyorsan, higgadtan elhárította a veszélyt és minden a legnagyobb rendben volt. Aztán tegnap este Zsófinak hőemelkedése lett és mára egész szépen felkúszott a testének a hőmérséklete. Úgyhogy reggel csak Sári ment el oviba én pedig ápoltam itthon a kis bágyadt tündérkémet aki a láztól szinte egész nap csak feküdt és aludt. És még álmában is a kezemet fogta, mintha csak azt kérte volna, hogy anya legyél velem és mellettem. Hát persze, hogy ott voltam. Amikor ébren volt mesét olvastam neki, amikor aludt akkor csak ültem mellette, simogattam a forró kis arcát és szorítottam a kezét. Elfogtak az érzések és könnyek gyűltek a szemembe. Először talán a félelem könnyei, hogy mi van ha ezt a kullancs okozta.... Aztán miután segítséget kérve odaföntről megnyugodtam, hogy nincs semmi baja az én csodámnak akkor jöttek csak igazán a könnyek. Az örömkönnyek amit a hála érzése csalt a szemembe. De jó is egy ilyen szépségnek az anyukájának lenni, lehet hogy ez egy kis "segélykiáltás" a részéről, hogy egy kicsit szeress jobban,törődj velem többet de most csak így tudom ezt elmondani. Volt időm ma mellette gondolkodni és szép kis felismerések születtek meg újfent bennem, van még egy két elintézendő dolgom! De köszönöm, hogy erre is rájöttem és azt is, hogy tudok érte tenni.
Aztán mikor Sári hazaért az oviból, a mi kis angyalkánk arca felderült, annyira örült a nővérének. És ez abszolút érthető,mert olyan szeretettel és gondoskodással árasztotta el a kishúgát, hogy apával csak ültünk és büszkén mosolyogtunk. Leste minden gondolatát, vitte neki a zsepit, a teát, megosztotta vele a vacsoráját...  A mondás,hogy bajban ismerszik meg a barát közhelynek tűnik, de a közhelyek valamiért kialakultak. Én láttam ma (ismét), hogy veszekedhetnek ők bármennyit, lehet akármilyen mély is a sértődés ők akkor is mindig számíthatnak egymásra és igazán tiszta érzelmeket táplálnak egymás iránt. Ez egy édesanya szívének mindennél kedvesebb! Hálás vagyok mindenért ami megadatott az életembe eddig és nyitott szívvel és szeretettel várom a továbbiakat❤
A könny a lélek vére, mely ha kicsordul vele együtt megy a fájdalom is,a hála pedig a lélek ajándéka melynek nyomán újabb dolgok érkeznek meg az életünkben amiért ismét hálásak lehetünk! Merjünk sírni és sose felejtsünk el hálásak lenni!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Valami elkezdődött....

A héten a lányok regenerálódtak itthon, egy kis náthával, köhögéssel küzdöttek. Nekem "eléggé" tanulnom kellett volna, de azért valljuk be 2 imádnivaló, cserfes kislány mellett ez nem olyan egyszerű... Lopott pillanatok a természetgyógyász jegyzettel, főzés, meseolvasás, séta a friss levegőn és szerepjátékok... Ezek töltötték ki ezeket a napokat. Tegnap délután az asztalon hagytam a kineziológia jegyzetemet és a jóskártyámat és mikor a lányok hazajöttek mamáéktól kérték, hogy játszunk együtt. Miért ne.... Kapcsoltam egy kis relax zenét és becsuktam szemem. Zsófi doktornő azonnal ott termett és mondta, hogy anya én most játszuk azt, hogy én leszek a kineziológus és te a kliens.
- mi a problémája?- kérdezte
- az,hogy időnként nem tálalom az egyensúlyt az életemben válaszoltam.
- értem... És ilyenkor mit szoktál csinálni anya?
- megkérdezem, hogy ez mit jelent?
- jó, ez mit jelent?
- azt, hogy néha túltervezem a napom, túlvállalóm magam és nem jut elegendő idő a számomra igazán fontos dolgokra, mint pl. Rátok és emiatt türelmetlenné válok.
Erre az én kis drágám odaült mellém a mindent tudó és megmondó kártyámmal és kérte, hogy húzzak egyet, hogy mivel tudok ezen a problémán segíteni, felülkerekedni. Nem túlzok ha azt mondom, hogy olyan érzések öntötték el a szívemet ami könnyeket csalt a szemembe❤ azt mondta Zsófi, hogy ő is kineziológus szeretne lenni, hogy segíthessen másokon... Nagy öröm ez egy édesanyának, ha azt hallja, hogy a gyermeke is Segíteni szeretne azoknak az embereknek akik hozzám hasonlóan nem találják időnként az egyensúlyt a saját életükben. Hogy ezt kineziológiával vagy más módszerékkel teszi meg mindegy is, a lényeg a tiszta szándék őszinte szeretettel átitatva.
Szombaton apa kitalálta, hogy lemennek Hahótra és elhozzák a felhalmozott újságköteget, hogy el tudjuk vinni az oviba papírgyűjtésre. Én itthon maradtam és döntöttem a fejembe a tudást... Este mikor hazaért a család örömmel és egymás szavába vágva mesélték a lányok micsoda élményekbe volt részük újfent az én kis szülőfaluja édesapám jóvoltából. Boldog lett tőle a szívem. De igazán ma délelőtt telt meg csordultig szeretettel és hálával mikor apukám felhívott telefonon. Főzés közben voltam mikor láttam, hogy az ő nevét írja ki a telefonon. Nem tudtam mire vélni a hívást de mikor felvettem és hallottam, hogy elcsukló hangon azt mondja az imádott apukám, hogy csak köszönetet szeretne mondani nekem amiért elküldtem hozzá a lányokat, rég nem érzett hála kerített hatalmába. Sokmindenért tudok és vagyok is hálás mostanában, de ez annál talán sokkal több volt. Köszönet, elismerés, szeretettel átitatva❤ oly rég vártam erre! Megérte, megérkezett, örökké őrizni fogom a szívemben! Egyensúlyba került az adni és kapni kettőse😀

Szívem minden szeretetével nektek❤

Ha készen állsz megérkezik.....

Mindig azt hittem én nem szeretem az őszt, mert hűvös és ködös na meg esős lesz az idő. Az elmúlt hétvége azonban megváltoztatta az őszről alkotott véleményemet! És egy újabb álmom vált valóra! Azt hiszem nem is igazán tudom szavakba önteni mennyire szárnyal a lelkem! Biciklitúrán voltam egy fantasztikus kis csapattal, 3 nap a Balaton körül. 210km, rengeteg nevetés, isteni ételek és finom fröccs, szikrázó napsütés, mesés színyekben pompázó falevelek, csillogó víztükör, energiaraktárak feltöltése a fűben fekve, varázslatos naplemente. Röviden összefoglalva ez volt a 3 nap! De egy kicsit részletesebben.....
Szombat reggel (még az előző esti előadás utáni boldogságtól telve) csomagolás, készülődés. Lányok ezt a 3 napot mamáékkal töltötték, papa jött értük fél11 körül. A társaság nálunk gyülekezett, 6an vágtunk neki ennek a távnak, 3 napra felosztva. Egy finom pálinka, kv, fröccs, kinek mi kellett az induláshoz és 11 után pattantunk nyeregbe. Az Északi parton indultunk, hogy a dimbes -dombos tájakat még frissen letudjuk aztán már csak nézelődjünk és guruljunk a déli parton levezetésként. 5 fiú és jómagam alkottunk egy csapatot, a társaság legidősebb tagja épp hétfőn ünnepelte az 58ik születésnapját, minden elismerésem az övé, ahogy teljesítette ezt a túrát. Vidám stílusával nem kevés mosolyt csalt az arcunkra, gondoskodó szeretete mindannyiunknak jól esett, mikor reggel frissen főzött kvval és terített asztallal várt bennünket❤ az első nap az uticél Zánka volt egy kis kékkúti, köveskáli kitérővel 50km-es lett ez a szakasz. Csodás helyeken jártunk, lombos fák között, ahol átszűrődött a levelek között a napfény és engem elöntött, a de jó, hogy a Jóisten ennyire szeret engem érzés, a hála, hogy ebben én is részt vehetek, minden egyes melengető napsugár újabb energiabomba volt számomra, imádtam! Annak ellenére, hogy kissé bizonytalan voltam az elindulást illetően, ugyanis az ekcémám olyan helyen is felütötte magát ami akár vissza is húzhatott volna.... De szeretettel beszélgettem vele,hogy velem együtt legyen ő is kitartó, csináljuk meg együtt és ajándékozzuk meg magunkat. Az első nap sokat küzdöttünk de mikor este a szálláson feltettem a lábam megköszöntem a testemnek az együttműködést és olyan jó érzés töltött el! Útközben sokszor leültünk, diót szedtünk az út menti fáról, lefeküdtünk a fűbe, nem csináltunk semmit csak bámultuk a festői tájat és élveztük a napocska melengető simogatását. Ez egy hatalmas ajándék, hogy szeptember utolsó napján ilyen mesés időben lehetett részünk. Zánkára érve fenséges vacsorát költöttünk el a Neked főztem nevű étteremben majd elfoglaltuk a szállásunkat és pihenésre adtuk a fejünket.
Másnap reggeli tornával kezdtem a napot a szikrázó napsütésben, energiát adva a testemnek és a lelkemnek! Közös reggeli és indulás a leghosszabb, 90km-es szakaszra. Délelőtt még kissé csípős volt az idő, így rétegesen öltözködtünk. De október volt már! Finom meleg teával és kvval leptük meg magunkat egy napsütötte teraszon és ezzel az élménnyel a szívünkben elindultunk egy újabb -dombos szakaszra. A csapat vezetője és az egész túra megálmodója és szervezője, Feri állt az élre! Nagyszerű munkát végzett, figyelt a részletekre, jelezte ha veszély leselkedett ránk(a sajnos nem túl jó minőségű de legalább így október elején már nem túl forgalmas biciklis úton akadt belőle pár), ha valaki lemaradt azonnal a segízűségére sietett vagy ha épp akadt akinek gondot jelentett egy egy húzósabb dombra feltekerni. Jó volt látni és érezni, hogy milyen szeretettel és odaadással teszi mindezt, közeledik felénk és látja át a helyzeteket. Csapatként tudtunk működni, mert volt egy vezető aki mögé bátran beállhattunk és feltétel nélkül megbízhattunk benne! Köszönöm neki ezt, hálám jeléül meg is öleltem őt és a tarsaság többi tagját is. Az ölelés nagyon fontos vitalitasgenerátor, napi 4 ölelés a túlélésért van, 8 a szinten tartásért, 12 már a gyarapodásért! Öleljetek szeretettel, tiszta szívből, mindannyian megérdemeljük! Azt gondolom a Balaton legfinomabb hekkjét ettem aznap, még most is összefut a nyál a számba ha rágondolok! Bizony egyre inkább érzem azt, hogy már ezekért az"apró" dolgokért is tudok hálás lenni és hihetetlen felemelő érzés. A második nap Zamárdiba szálltunk meg, este fél8kor értünk oda,akkor már kissé hűvös volt az idő. Tusolás egy kis beszélgetés és jöhetett a megérdemelt pihenés. Utolsó nap már csak egy 70km-es egyenes szakasz várt ránk a déli parton. A reggeli frissítő torna persze aznap sem maradt el, illetve kedves csapattársunk szülinapi köszöntése énekléssel, édességgel és természetesen öleléssel! Elmondtuk neki, hogy akkor a 100ig minden évben tekerünk egy ilyen szakaszt, max a napok számát növeljük, hogy még több sör és fröccs beleférjen, mégtöbb jókedv és nevetés és szeretetteljes ölelés❤ fél10 után vágtunk neki az út hátralévő részének. A nap már ekkor kellemesen simogatott bennünket a sugaraival és éreztem,hogy sajnálni fogom, hogy végetér ez a csoda ugyanakkor boldog a lelkem, hogy megtörtént ez is velem. Biztos vagyok benne, hogy szeret a Jóisten és szeretete jeléül ajándékozta ezt a 3 fantasztikus napot nekem, rakta mellém azokat a csodálatos embereket akikkel mindezt átélhettem és hogy lesz még ennek folytatása. Fonyódon a fiúk még produkáltak egy vagy inkább két gumicserét😃 és 5 óra után értünk Keszthelyre. Életreszóló élménnyel lettem gazdagabb, köszönöm a sorsnak, hogy mindezt az imádott férjemmel élhettem meg es bízom benne, hogy hamarosan a kislányainkkal együtt is bejárhatjuk ezeket a meseszép helyeket! Gyönyörű helyen lakunk, boldog a szívem és a lelkem! Töltsetek sok sok időt a szabadban, a zöldben, töltsétek magatokat a napocska energiájával, öleljetek, szeressetek és soha ne felejtsetek el hálásak lenni❤

Szívem minden szeretetével nektek❤

Álmodd meg es higgy benne....

Sokan mondják, hogy álmok nélkül nem érdemes élni, meg hogy higgyünk a céljainkba.... Én ezt egy kicsit másképp fogalmaznám meg. A pozitív gondolkodás nagyon jó dolog, de véleményem szerint addig nem működik míg a negatív hitrendszereinket felül nem írjuk! Két példát is tudok most erre mondani....

Talán emlékeztek még, hogy a nyáron úszni jártunk a lányokkal és Zsófi ügyesen de leginkább kellő önbizalommal és bátorsággal átúszta a medencét. Meg is kapta érte a jutalmát. Sárinak abban a két hétben nem jött meg a várva várt siker, nem bízott eléggé magában és mindemellé még mondogatta is, hogy nekem ez nem fog sikerülni. Ez a nyár sok szép élményt és változást ajándékozott a kis lelkének és múlt kedden mielőtt indultunk volna úszni mondta, hogy ő bizony ma megpróbálja átúszni a medencét. Örült a szívem és gondoltam gyorsan meg is támogatjuk ezt az elképzelést egy homlok tarkó tartással. Ugye nem kell mondanom mi lett az eredménye? Csillogó könnyek anya szemében és mosolygó édesapa mellettem, egy határtalanul boldog kislány a medencében, egy nagyon büszke kistesó és egy elismerő szavakkal dicsérő úszómester Merci néni személyében! Olyan jó érzés volt ott állni és szurkolni neki, nézni azt a magabiztos és csodás tempóval mozgó nagylányt majd a leírhatatlan örömöt az arcán.... Érdemes bizony élni és érdemes megélni ennek az életnek minden egyes pillanatát. Hálával a szívünkben, hogy részesei lehettünk ennek az újabb csodának (ami sehol máshol nem lakozott csupán benne). Köszönöm❤ 

A másik álom ami valóra vált és bizonyára egy hosszabb álom előszobája volt, anya pénteki előadása. Szeretek beszélni, szeretem megosztani az emberekkel a véleményemet, a tapasztalataimat (bár tudom és érzem is, hogy erre nem mindenki nyitott, így még mindig a tanulási fázisban vagyok ezzel kapcsolatban...kinek, mit és mennyit) a tudásomat. Kb egy évvel ezelőtt egy kissé nehézkesen induló barátság vette kezdetét. Adott volt 2 fiatal anyuka, akik havonta egy hétvégét együtt töltöttek a közös érdeklődési körük kapcsán. Együtt utazás, beszélgetés (bár sokszor itt is inkább én beszéltem) egyre mélyebb tartalmak felszínre kerülése, felismerésekkel és érzésekkel párosítva. Mára ez egy abszolút tiszta szeretettel átitatott barátság, ahol bátran megosztjuk egymással a gondolatainkat, érzéseinket, tudunk egymásnak biztató szavakat adni és egy virtuális öleléssel vagy simogatással fel tudjuk egymást segíteni ha valamelyikünk elbotlik. Ehhez csupán annyi kell, hogy ki tudjuk nyitni a szívünket, szeretettel tudjunk közeledni önmagunk felé elsősorban és ezáltal embertársainkhoz is. 

Ez a csodás barát váltotta valóra az én egyik álmomat, aminek nagyon szeretném ha lenne folytatása is, előadást szervezett nekem egy kedves kis faluba. Kb 30 ember azért jött el,mert rám kíváncsi,mert érdekli és akár szeretne is érte tenni, hogy miként lehet igazán boldog életet élni és mi is az a módszer (kineziológia) ami segítségére lehet ebben. Elkísért az én drága férjem is, aki nagy támaszom,segítőm! Szakmai segítséget kértem tőle, hogy jegyzeteljen és ossza meg velem, hogy miben kell fejlődnöm,mint előadó. Kb másfél órás volt a kis "monológom" sokminden eszembe jutott a kis jegyzetemből és bizonyára sokminden nem, de azt gondolom ami elhangzott annak ott a helye volt és nem véletlenül hangzott el pont az. Sok mosolyt és mély döbbenetet láttam közben a résztvevők szemében, mindannyiunk életében vannak elakadások amik valamiért ragaszkodnak hozzánk és hosszú hosszú éveken keresztül elkísérnek bennünket. Azt gondolom ha kellő tisztelettel és szeretettel közeledünk önmagunk felé akkor eljön az a pillanat amikor ezeket a gócokat fel szeretnénk oldani és nem hagyni, hogy továbbra is visszahúzzanak bennünket! Erre biztattam a kedves kis közönségemet! Hálás vagyok nekik, hogy ennyien megtiszteltek és meghallgattak és remélem ők is hálásak önmaguknak, hogy megtették ezt❤

Szívem minden szeretetével nektek❤

A lelkünk ajándéka....

Az, aki azt az utat választja, hogy leteszi az eddig cipelt terheit, begyógyítja a sérüléseit az azt is vállalja, hogy bizony iszonyú mélységeket is meg fog élni. De ha ezt megélte, átégett rajta, megfejlődte amit abban a helyzetben meg kellett az hatalmas ajándékot ad a lelkének, önmagának.
Én újfent találkoztam egy sérülésemmel, elég mély volt, mert bizony kellett idő, hogy a felismerés, megbocsátás, bocsánatkérés, elengedés vagy megkönnyebbülés utat bejárjam. De megtettem és hálás vagyok magamnak érte! Ahogy az én drága mesterem fogalmazott, szép és bátor cselekedet volt!
Több hétig tartó sértettségből eljutni oda, hogy itt nem csak én vagyok a sérült fél hanem bizony más is, sok sok nyugtalan pillanat és sírás után megfogalmazni magamnak, hogy bizony hibáztam, aminek következménye van és ez az egot túlnőve csak a megbocsátással és a szeretettel tehető helyre nehéz, de tanulságos munka volt! Jézus is elesett a kereszttel, felsegítették és ment tovább. Meg kell engednünk magunknak, el kell fogadnunk a hibázás lehetőséget, hisz ez is azt bizonyítja, hogy emberek vagyunk. Akik ugye azzal válhatnak hitelessé önmaguk és mások előtt is, hogy vállalják az érzéseiket, a felelősséget a tetteikért és tudnak bocsánatot kérni illetve megbocsátani. Ha önmagunknak meg tudunk bocsátani akkor tudunk másoktól is bocsánatot kérni és csakis ebben az esetben van jogunk "elvárni" a másiktól a bocsánatkérést. De ehhez érzelmek kellenek amiknek utat is kell engedni. Legyen szó itt bármilyen érzelemről, a dühről, a haragról, a sértődöttségről, a sírásról.... Helye van, ideje van, bele kell állni. Mert ha nem tesszük, cipeljük magunkban teherként és visszahúzó erőként rátelepszik a mindennapjainkra. Ha már tudatosítjuk, hogy én haragszom, az egy jó dolog! Mert akkor meg tudom vizsgálni miért is haragszom,hol van nekem ebben a felelősségem és hogy tudom ezt a haragot a legkisebb erőfeszítéssel szeretetté változtatni. Tiszta, őszinte szeretetté! Mert csakis akkor van értelme a megbocsátásnak, ha utána nem marad tüske, seb hanem az időt kivárva az a sérülés hegmentesen be tud gyógyulni. Ez kell a harmonikus élethez, a szeretet erejét felhasználva tudni kell megbocsátani. Ehhez viszont az kell, hogy meg merjük fogalmazni magunknak, hogy bizony haragszunk, fel merjük vállalni az érzéseinket és ki tudjuk mondani. És bizony ez kell a békés és szeretetteljes emberi kapcsolatokhoz is. Egy csodálatos könyvben azt olvastam, hogy mindaddig amíg (akár tudattalanul is) haragszunk egy szülőnkre, nehéz lesz a kapcsolatunk a vele azonos neműekkel. Szóval tegyük fel a kérdést magunknak, hogy ha nem harmonikusak az emberi kapcsolataink akkor melyik szülőnknek kell szeretettel megbocsátani vajon? Én megtettem és a lelkem az jelzi, hogy bizony nagyon jól tettem. Hogy könnyű volt-e? A határozott válaszom az, hogy nem! De ez a fejlődés útja.
Hogy mennyire meg kell és lehet élni az érzéseket azt a gyerekek tudják igazán, mindaddig míg mi ezt ki nem "neveljük" belőlük. Hát én nem teszem, sőt nagyon is bátorítom őket erre.
Apa tegnap volt a szüleimnél ahol édesapám közölte vele, hogy a 11 éves németjuhász kutyusunk Néró elpusztult. Imádtuk mindannyian ezt a végtelenül kedves és hálás jószágot, de neki már mennie kellett. Sokat betegeskedett az utóbbi időben és csendben elaludt. Apa tegnap úszás után elmesélte ezt a lányoknak, akik egy kis megdöbbenéssel konstatálták a dolgot, de akkora volt bennük az öröm érzése, hogy hamar túlléptek a dolgon. Aztán ma reggel mikor Sári felöltözött és mentem csinálni a haját láttam rajt a végtelen szomorúságot. Kérdeztem mi a baj, de csak a szokásos "semmi" válasz érkezett. Nagyon egymásra vagyunk hangolódva az utóbbi időben és érzelmek terén engem amúgy is nagyon nehéz becsapni nem hagytam,hogy benne maradjon az a rossz érzés. Próbálkoztam pár dologgal, de a szomorúsága nem hagyott alább. És akkor jött a kérdés, hogy a Néró? Erre a szóra elkezdtek záporozni a könnyei és csak bólogatott mert hang nem jött ki a száján. Átöleltem, majd homlok tarkó tartást alkalmaztam nála és kértem, hogy sírjon, élje meg és ezt a fájdalmat és ha már kisírta magát gondoljon arra, hogy a Nérónak milyen boldog élete volt papáénál, a sok közös élményükre és arra, hogy neki már mennie kellett. Beteg volt, megkönnyebbült. Mikor kisírta magát mondta,hogy a Néró már szárnyal és kutyusangyalka lett belőle. Bizonyára nem lesz ma könnyű napja, hisz egy újabb véggel, elmúlással kell szembesülnie, de ennek is helye van az életben, része neki. Hálát láttam a szemében mikor elköszöntünk az oviban, köszönöm anya, hogy segítesz, támogatsz és hagyod, hogy önmagam legyek. Neki is, akárcsak nekem kellenek a könnyek az elengedéshez. Azt gondolom ez senkinek sem ártana, de nem engedik meg maguknak az emberek az érzésnek ezt a formáját (vagy
 manipulatív eszközként használják) nagyon sokan mindenféle érzelmi megnyilvánulástól tartózkodnak. Nem tartom helyesnek, ezért is hiszem, hogy az én életem küldetése, hogy megtanítsam az embereket a szeretetre❤

Szívem minden szeretetével nektek❤

"A jelen börtönében gondolj arra...."

....ha ajtót rajzolsz a falra kiléphetsz rajta..." Futni voltam és Ákos ezeket a sorokat énekelte a fülembe. Nem ok nélkül választottam ezt az alcímet a jövő pénteki előadásomhoz! Sokszor bele sem gondolunk abba egy egy nehéznek tűnő, gondokkal és érzelmekkel teli időszakban, hogy a falakat mi emeljük és ahogy azokat felhúztuk úgy ajtót is rajzolhatunk rá és kiléphetünk a fénybe. Visszahúznak bennünket a minták, a hitrendszerek és azok az érzések amiket ezen minták elsajátítása során megtanultunk érezni! Azt hajtogatjuk magunknak, hogy nekünk ez jár,mi ezt érdemeljük..... De ez nem így van! Választhatjuk azt,hogy tudatosítjuk magunkban, hogy ez nekünk nem jó, mi nem szeretnénk ittmaradni a fal mögött és megkeressük a krétát amivel megrajzolhatjuk az ajtót.... Mi raktuk oda magunkat, mert hagytuk, hogy megbántsanak, megalázzanak bennünket, igazságtalanul bánjanak velünk! Meg kell bocsátani mindezt, de nem a másiknak, hanem saját magadnak! Hogy engedted, hogy ilyen helyzetbe hozzon valaki más vagy mások! Ez a te döntésed volt! A szeretet önmagad iránt a kulcs itt is az ajtóhoz!
Nagyon szép példát tudok erre felhozni! Mikor még a pocakomban volt a kicsi Sári akkor is éreztem, hogy ő egy különleges gyermek lesz, annyira különleges időszakban érkezett, akkora boldogságot hozott az életünkbe, a csodás mosolyával és végtelen türelmével bearanyozta a mindennapjainkat. Nemrég az én drága tanítóm mutatott nekem egy csakra kártya paklit, ami sokat segíthet az elakadásaink során a felismerésekben, elindulásban... Előszeretettel húzom a lapokat ha kérdéseimre választ szeretnék kapni. És a lányok is imádják, hisz mesés történeten keresztül jutunk el a kulcsig.... Sári napok óta este kissé sírdogálós, nem tudta megfogalmazni mi ennek az oka. Tegnap este fürdés után odajött hozzám, hogy anya húzhatok egy kártyát arra, hogy miért leszek estére mindig ilyen szomorú? Hát persze drágám, öröm járta át a szívem, hogy tőlem kér segítséget az meg még inkább, hogy ilyen formában. Elővettem a paklit és amíg kevertem a lapokat azt mondja nekem: anya, te észrevetted, hogy a csakrák színei itt a dobozon pont olyan sorrendben követik egymást amilyen a szivárvány is? Majd elmondott egy ehhez kapcsolódó Bartos Erika verset és elővette a könyvet is amiben ez szerepel. Hát döbbenten ültem az asztalnál és egy megfoghatatlan érzés uralkodott el rajtam. Küzdöttem a könnyeimmel!
Majd húzott egy kártyát, ami a harmadik szem csakrához tartozott és a véggel illetve annak megélésével kapcsolatos témát boncolgatott. A történet elolvasása után megcsinálta a meditációt és elmondta nekem (amit én talán sejtettem valahol), hogy neki nagyon hiányoznak azok a barátnői akik elmentek az iskolába, mert ő még ma is tisztán látja maga előtt ahogy az óvónéni asztalánál játszott velük,a sok nevetésre, babázásra és furcsa, hogy nincsenek már mellette ezek a lányok. Felhozta hogy őt szomorúsággal töltötte el mikor a pizsiparty véget ért, amikor a kereszttestvére hazament tőlünk a nyaralás után.... Aztán megbeszéltük (mert hihetetlen, hogy egy 6 éves kislánnyal mennyire jól el lehet beszélgetni), hogy ezeknek a dolgoknak örülni kell, hogy megtörtént velünk és ha végetér szeretettel kell rá illetve a barátokra gondolni. Attól, hogy ők iskolások még barátok, hisz találkozhat velük bármikor. Van akivel együtt táncol, van akinek a testvére még az oviba jár és ovi után tudunk együtt sétálni illetve megbeszélés tárgya és jöhetnek játszani vagy akár itt is aludni ezek a barátok! Ismét egy csodás élménnyel lettem gazdagabb a kis angyalunk által és nagyon büszke vagyok arra, hogy így felismeri ha neki nem jó valami és tesz érte, hogy a szívében és a lelkében jó érzések kapjanak csak helyet! Tanulságos este volt! Tanítjuk őket és ők is bennünket folyamatosan és ez így csodás❤

Szívem minden szeretetével nektek❤

A fejlődés.....

Az utóbbi időben gyakran azt veszem észre magamon, hogy már nem igazán érdekelnek vagy tesznek boldoggá azok a dolgok amik régen örömöt okoztak. Míg régen kifejezetten féltem az egyedülléttől, addig ma nagyon hálás vagyok minden egyes nyugodt percért, pillanatért, mindamellett, hogy feltétel nélkül szeretem a családomat és a velük töltött idő is ajándék számomra. Volt idő mikor úgy éreztem nekem az olvasás nem fér bele az időmbe (pedig azon kevés diák közé tartóztam, aki rengeteg kötelező olvasmányt elolvasott) ma viszont nem telik el úgy nap, hogy ne töltenék valami újabb bölcsességet a fejembe. El sem tudtam képzelni általános-és középiskolába, hogy a cooper teszten kívül én valaha is fogok többet futni és ma már 10-12km meg sem kottyan, friss levegőn,kiszellőztetve a fejemet és a rossz érzések és gondolatok helyére pozitív csodákat betéve. Folyton rohantam, azt gondoltam nekem kell minden feladatot elvégezni, természetesen a lehető legprecízebben és nem volt időm és energiám már az elcsendesedésre és önmagam megfigyelésére. Ma minden nap keresek alkalmat egy kis légzőgyakorlatra, meditációra.... Életem részévé vált a jóga és havonta 1x a hangtál meditáció viszont a tv-t kiiktattam a mindennapjaimból. Rengeteget adnak ezek nekem, hálás vagyok azoknak az embereknek akik által közel kerülhettem ezekhez a lélekemelő dolgokhoz.
Tudom és érzem, hogy nagy feladatot vállaltam be mikor megszülettem és nap mint nap tennem kell azért, hogy fejlődjek, hogy elegedjek önkorlátozó hitrendszereket, hogy megbocsássak és másoknak is megmutassam, hogy a szeretet ereje mindennél erősebb és csakis ez hozza meg az életünkbe az igazi békét és harmóniát. Bizonyára van még feladatom nekem is ezzel, hisz mindaddig míg egy sérülést, problémát szeretettel meg nem oldunk,el nem engedünk újra és újra szembe fog velünk jönni. Különböző emberek (akiktől talán ezt egyáltalán nem is várnánk) fognak bennünket arra ráébreszteni (remélhetőleg fel is ismerjük, hogy itt erről van szó), hogy tessék elengedni ezt a múltbeli sérelmet, megbocsátani a szüleinknek és annak is aki ezt az újabb sérülést okozta. Nem könnyű!!! Nagyon nem az! De nem is lehetetlen! Én is bent vagyok egy ilyenben épp de napról napra könnyebb a lelkem,megragadok minden eszközt ami a birtokomban van, hogy tovább tudjak lépni és folytassam utamat, hogy hiteles legyek önmagam (ez a legfontosabb!) és mások előtt is. Sok felszabaduló energia vesz most körül és ezek nem feltétlenül pozitív energiák és valamiért úgy tűnik nagyon is ragaszkodnak hozzám. Ennél eredményeként a héten többször azt vettem észre magamon hogy nem igazán van energiám semmihez, feszült vagyok és magányra vágyok. Hát ilyenkor vettem a futócipőmet vagy kapcsoltam egy nyugtató zenét és kerestem a miértekre a válaszokat. Meg kell mondjam nem igazán jöttek. Fel nem adom, időt kell adni neki! Csütörtökön ebéd helyett a futást választottam a parkban, csodás őszi idő volt. Sütött a nap, kissé fújt a szél, hullottak a falevelek. 6km után nem hazafelé indultam, hanem levettem a cipőm és a zoknim és leültem a fűbe. Becsuktam a szemem, szívtam magamba a napfény erejét, próbáltam rendezni a fejembe lévő rekeszekbe a gondolatokat, éreztem a simogató szellőt az arcomon, a meleg füvet a talpam alatt, hallottam a lehulló falevelek hangját és amikor kinyitottam a szemem egy csodás pillangó repült el mellettem. És akkor jött az érzés, hogy ez a pillangó üzenni jött nekem. Akárcsak ő az élete során amíg hernyóból csodás pillangóvá válik én is egyfajta átváltozáson megyek keresztül és lehet épp a bebábozódás,nyugalmi időszakában vagyok és csak idő kérdése, hogy mesésen szép pillangóvá váljak! Sokat adott ez a 30 perc❤
Szívből kívánom nektek, hogy engedjétek meg magatoknak ezeket a pillanatokat, szeressétek önmagatokat és higgyétek el ti is megérdemlitek a törődést!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Nem kell, hogy megérts csak fogadj el

Eléggé zűrzavaros lett ez a mai nap! Sok sok felszabaduló energia, blokkok oldása metamorf masszázzsal, jógával, a telihold energiája, Huhhh! Sok volt, nem is bírtam el. Jóga közben éreztem, hogy nekem ez túl sok, jelzett a szervezetem és én vettem az infót. Pihentem, relaxáltam míg a többiek energiablokkokat oldottak magukon, magukban. Én ma csak ennyit bírtam el!
És az i-re a pontot az este tette fel!
Nálam olvasottabb, műveltebb emberek mondták azt, hogy ja egyszer elindulsz a fejlődés útján és mások (a saját döntésük illetve az egojuk nyomására) nem tartanak veled az előbb utóbb nem feltétlen fog belőlük jó érzést kiváltani, hisz a szakadék köztetek egyre nagyobb lesz! Eddig nem igazán tapasztaltam ezt, bár az utóbbi időben pár alkalommal éreztem már, hogy talán kicsit különc vagyok és nem feltétlenül a pletyka illetve az üres beszélgetések okoznak örömöt számomra. Én tudom miért indultam el ezen az úton, tudom mi a célom vele és őszintén hiszek magamban! És tudom azt is ha senki sem tart velem és támogat az álmaim elérésében akkor is menni fogok tovább! Mert ha hit nélkül csinálnám akkor már bizonyára rég feladtam volna. De a teremtő valamiért ezen az úton tart és hiszem azt,hogy célja van neki ezzel.
Nagyszerű dolog az ha a szeretteid, hozzád közelálló emberek elfogadják, hogy te egy "újfajta" nézetet, világot képviselsz, annak ellenére, hogy nem értik, nem tudnak vele azonosulni mert nagyon távol áll az ő világnézetüktől (hozzáteszem, hogy pl aki vallást gyakorol az sokban érinti ezt amit én egyre inkább magaménak érzek, tehát nem feltétlenül indokolja az elutasítást ez). De ha még ezt sem tudják megtenni akkor legalább ne bántsanak! Hisz kinek is jó ez?
Jó kis felismerés volt ez nekem ma megint, hogy próbáltam, próbáltam megvédeni az álláspontomat, de miután folyton falba ütköztem és elutasítva éreztem magam (felébresztve magamban az elutasítás sebét) felvettem ezen sebnek a maszkját és elmenekültem. Miután felismertem ezt magamban, nagyon hamar le tudtam nyugtatni az elmémet, de azért az igazságtalanság sebem is dolgozott rendesen. Hálás vagyok, hogy életem párja nyitott és befogadóképes az én dolgaimra és egy mély és tartalmas beszélgetés keretében el tudtam engedni a rossz érzést amit kihozott belőlem ez a teljesen felesleges és értelmetlen, indulatokkal túlfűtött incidens!
Mindannyian mások vagyunk, mindannyian más céllal és feladatokkal születtünk erre a földre. Ha azt a sok energiát amit a másik megbántására, a veszekedésekre, a tehetetlenségünk ilyenfajta megélésére fordítunk önmagunk mélyebb megismerésére és a megbocsátásra fordítanánk hiszem, hogy sokkal kevesebb betegség és háború lenne ezen a Földön! És ezek a harcok legtöbbször pont önmagunkban zajlanak de nincs elég türelmünk, időnk arra, hogy megértsük miért is van mindez!

Ha szerettek olvasni es szeretnétek egy igazán értékes könyvet a kezekbe tartani akkor szívem minden szeretetével ajánlom Lisa Bourbeau: Az öt sérülés ami megakadályozza, hogy önmagad légy című könyvét❤

A szeretet mindent meggyógyít

Egy újabb felismerés, egy újabb megélt magasság mely a mélységből indult, egy újabb saját élmény mely bebizonyította, hogy nincs az a konfliktus amit a szeretet meg ne tudna oldani.
Ez az augusztus (de inkább az egész nyár)  élményékkel, programokkal, feladatokkal teli volt! Most már tudom (valahol mindig is éreztem, hogy így van), hogy én egy adakozó típus vagyok aki időnként túlvállalja magát és ilyenkor ugye borul az egyensúly vagy hívhatjuk bilinek is😄 ez az érzés szombaton meg is érkezett hozzám. Egy 35 fős "party" volt nálunk (vagyis helyileg nem nálunk de mi vagyis én szerveztem és készültem rá), a kislányaink ovis barátait és szüleiket láttuk vendégül. Egész héten szervezkedés, vásárlás, listaírás aztán szombaton délelőtt még egy nagy hajrá. Kajcik elkészítése, a hiányzó dolgok beszerzése, pakolás...  Mindez egyes egyedül. Mert hiába kértem meg az én drága férjemet illetve a gyerekeket, hogy legyenek kedvesek segíteni, hogy ne minden az én vállamon legyen és gyorsabban haladjunk rajtam kívül mindenki úgy elvolt a maga kis világában. És ha azt mondom,hogy semmi de semmi segítséget nem kaptam akkor egyáltalán nem túlzok. Szemrehányást annál inkább. Valóban nem voltam a nyugalom mintaszobra már így ebéd magasságában (a perfekcionizmus bekapcsolt nálam) de amikor megkaptam, hogy nekem soha semmi nem jó és folyton csak morgolódok akkor éreztem először, hogyha a törekvéseim csak hálátlanságot tudnák kiváltani belőlük akkor én többet nem szervezek ilyen partyt, nekem ez nem okoz akkora örömöt mint amennyi stresszel jár számomra. És ezt elmondtam a családnak is. Annyira nem vették jónéven.
A délután mindenki elmondása szerint jól telt, az hangulatomat illetve érzéseimet az időjárás abszolút tükrözte, borús és esős (sírós) volt. Ott volt az a sok felnőtt és gyerek, önfeledt nevetés és jó kis beszélgetések és én azt éreztem, hogy nem vagyok idevaló. Kívülállónak éreztem magam, nem tudtam senkivel egy jót beszélgetni, sofőr lévén még egy pohár bort sem meginni. Nem úgy az apa, aki kellemesen elborozgatott és nevetgélt a társasággal, leginkább annak is a férfi tagjaival. 8 körül kezdtünk el pakolgatni és fél 9 után értünk haza a szakadó esőben. Itthon még gyors kipakolás a csajok pedig nagy játékba kezdtek az új játékokkal. Pedig már rendesen elfáradtak eddigre. A pancsi kimaradt, helyette jött egy kis társasjáték, meseolvasás. Vagyis annak indult de aztán "kiborulás" lett belőle részemről. Sehogy sem volt jó Sárinak (és nyilván ekkor már nekem sem) így fogtam magam és kivonultam a konyhába. Nem csináltam semmit csak kb egy órán keresztül ültem ott, éreztem, hogy erre a lecsendesedésre van szükségem. Jól is esett. 10 után jöttem vissza a szobába, amikor is arra léptem be, hogy Zsófi (abszolút a fáradtsága miatt amit nem tudott kellően jól kezelni) épp nekivágja az orrsprayt az ajtónak mert nem akarta, hogy apa fújjon az orrába. És itt jött az ördögi énem és elkiabáltam magam, hogy jó akkor holnap nincs mesenézés és elég volt ebből a csúnya viselkedésből meg nem értem miért kell folyton megvárni ezt a pillanatot. Erre apa is felpattant és kiküldött a szobából, hogy mit képzelek én, eltűnök egy órára aztán meg idejövök fegyelmezni. Menjek ki, majd ő lefekteti a csajokat eddig is nagyon jól elvoltak nélkülem. Persze ezt az én egom nem hagyta,hogy akkor is maradok és nem hagyom, hogy kizárjon a szobából mert ők az én gyerekeim is... Szó szót követett és egész komoly és legfőképp hangos vita kerekedett belőle. Sári ( aki amúgy is nagyon érzékeny minden rezgésre) félénken szólt, hogy ne veszekedjünk, de látszott a szemében a rémület és a nem tudom mit tegyek érzés hisz ő ilyet még nem látott. Végül kiszorultam a nappaliba ahol a kanapén ülve potyogtak a könnyeim és hallottam, hogy a lányok meg bent sírnak. Erőt vettem magamon és bementem és elmondtam apának hogy akár tetszik neki akár nem én maradok. Elaludtak a lányok ( mindkettőjük fülébe odasúgtam, hogy nincs semmi baj, anya és apa ezt meg fogja oldani ők csak pihenjenek békésen) és mi (vagyis inkább csak én) próbáltuk megbeszélni mi is volt ez. Apa az alkohol hatása alatt volt, vagyis elvesztette a kontrollt önmaga illetve az érzései felett és csak jött ki belőle a sok düh, harag,rossz érzés ami az elmúlt évek során felgyülemlett benne és amiről akár nem is tudta, hogy léteznek,hisz mélyen elnyomta magában. Furcsának tűnő dolgokat mondott, amit akkor ott még nem értettem. Makacs ember lévén nem sikerült a dolgot békésen rendeznünk, tudtam, hogy neki most idő kell, de azt nem, hogy mennyi.  Én még a nappaliban rendeztem magamban az érzéseimet és odabújtam mellé. A vasárnap nagyon csendben telt, mindketten játszottunk sokat a lányokkal de csak külön külön. Reggel én még fájdalommal a szívemben ébredtem és éreztem, hogyha ezt vele most nem tudom megbeszélni akkor mástól kell segítséget kérnem. Meg is történt! Újfent az én kis "őrangyalom" szavai hozták meg számomra a felismerést és ezáltal a nyugalmat is. Tudtam, hogy mit kell tennem. Megértettem (bár sokszor elég ha csak simán elfogadjuk) hogy miért történt mindez, hogy mit érezhet apa most és hagytam, hogy a dolgok történjenek úgy ahogy annak történnie kell. Szeretettel gondoltam rá, támogattam őt mindenféle szeretet energiával, apró kis üzenettel hisz tudtam,hogy ő egy sérülését, fájdalmát éli meg és sokkal inkább magára haragszik, szégyenli magát illetve küzd a lelkiismeretével mintsem én lennék az ő "magányának" a forrása. Az is tudatosult bennem aznap, hogy a szombat esti szavak sokkal inkább szóltak az anyukájának, az én szüleimnek, mintsem nekem. De én voltam ott, én állok hozzá legközelebb és sokkal egyszerűbb volt rám kilőni a múltbeli sérelmekkel átitatott nyilakat..... Egy percig sem bánom, hogy így történt ez a dolog. Szép kis felismerés volt ez nekem, hogy egy ilyen helyzetben választhatom a szeretetet az önmarcangolás és vádaskodás helyett és hogy ezzel az energiával békével ajándékozom meg magam és ez a béke átsugárzik a másik félre is. Ő azért tartotta magát egész vasárnap. Én pedig folyamatosan, persze nem tolakodóan kedveskedtem neki és éreztem, hogy ez simogatja az ő lelkét. Hétfőn reggel együtt keltünk és elmondtam neki, hogy biztos vagyok benne,hogy majd a munkahelyén ma sok érzés a helyére kerül. Persze ő erre újra dühvel reagált, hogy ne magyarázzam meg neki folyton,  hogy ő a munkahelyén érzi jól magát...  Nem erről szólt ez, estére ő is megértette. Az apró kis kedvességek napközben sem maradtak el és éreztem hogy olvad a jég. Kaptam egy üzenetet, hogy miért vagyok vele ilyen kedves? Megírtam neki, hogy mert nagyon fontos nekem és tudom mit érez...
Munka után mindketten futottunk egy nagyot és egy szeretettel vagyis inkább szerelemmel és tisztelettel átitatott beszélgetés következett. Elmondta, hogy ő ehhez nincs hozzászokva, hogy valaki az ostoba viselkedésére ilyen szeretettel tud reagálni, hogy ezzel nem tudott mit kezdeni, mert a dühöt és a szemrehányást várta volna és úgy érezte ezt is érdemelné (ugye ugye az ego), hogy eddig ezt ő nem tapasztalta ilyen szinten tőlem sőt talán soha senkitől az életben. Azt is mondta, hogy kissé ijesztő neki az én fejlődésem (ezt is éreztem vasárnap), mert tudja, hogy "belelátok", hogy tudom neki mik a legnagyobb félemei, "hibái" és nehéz az mikor én ezzel szembesítem (persze nem erőszakosan és meg akarom benne ezt változtatni gondolatokkal). Tudja, hogy mindez neki csak jót hozhat, megkönnyebbülést és a fejlődését szolgálja, de nehéz. Értem és érzem én ezt! Szenved ő is, mint mindenki a sebeitől mindaddig míg el nem fogadja őket, szeretettel nem tud megbocsátani önmagának és másoknak és ugyanezzel a szeretettel át nem öleli önmagát! Felemelő pillanatok voltak ezek mindkettőnk számára és újra visszaköltözött otthonunkba a béke és a harmónia!
Nem baj ha néha rosszul érezzük magunkat, ha vitákba bocsátkozunk, ha megengedjük magunknak hogy kiboruljunk.... Emberek vagyunk! Csak ismerjük fel az önmagunkra erőltetett maszkok mögött a fájó sebeket és a szeretet energiáját használva szép lassan kezdjük el kistisztitani azokat hogy hegmentesen begyógyulhassanak! Gonosz ember nincs,csak olyan aki szenved!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Az őszinteség kedvesség nélkül kegyetlenseg....

Ez a mondat tegnap nagyon megfogott és éreztem, hogy erről írnom kell. Egy személyes"konfliktusom" illetve az utána való önmagamba nézés, segítségkérés által jutottam el oda, hogy húzzak magamnak egy csakrakártyát arra a kérdésre, hogy mit is kell nekem ebből következtetésként levonnom, megértenem, megtanulnom.
Egy hozzám nagyon közelálló személlyel kapcsolatos ez a fent említett eset. Személyes találkozásunk és egy mélyebb beszélgetés alkalmával eljutottunk egy olyan szintre ahol én a saját tudásom illetve meglátásom alapján tanácsot, véleményt próbáltam neki formálni, adni... Ez belőle már akkor is kisebbfajta indulatot váltott ki, de mivel én ezt akkor abszolút jószándékkal és tiszta szívvel tettem nem tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget. Hisz nem kell még a barátok között sem, hogy mindig mindenben egyetértsenek. De én szeretem az olyan beszélgetéséket amik nem vitába vagy sértődésbe torkollnak az egyik vagy mindkét fel részéről hanem mindenki el tudja mondani ő mit és miért tart helyesnek, úgymond meg tudja védeni a saját igazát. Amennyiben ez nem történik meg ott valaki sérül, hisz vagy leigázottnak érzi magát, vagy tehetetlennek ami dühöt vált ki belőle (és mint tudjuk a rossz érzések jó döntéseket és nyugodt beszélgetéséket ritkán eredményeznek) és adott esetben ez a düh a pillanat hevességén túl több napon keresztül is elkísérhet bennünket vagy akár apró parázsként ott izzik napokon keresztül és aztán egyszercsak hirtelen a semmiből ez a parázs lángra kap és belobban. Akkor jön el az a pillanat amikor dönteni kell, hogyan is tovább. És mindig van választásunk, hogy ezt vagy azt az utat választjuk. Ezt mindenki maga érzi neki mi ez a 2 út. Hát itt is pontosan ez történt. Kaptam egy üzenetet ettől a kedves barátomtól, amiben a dühét kifejezve leírta, hogy ő tőlem nem igazán veszi jónéven a "kioktatást" és ne akarjam neki megmondani mit és hogyan kellene csinálnia, hisz ő tisztában van a megoldandó feladataival de én túl sok vagyok neki. Éreztem, hogy ezt a dolgot én face to face (jelen esetben ez csak telefonon keresztül volt kivitelezhető) szeretném tisztázni, így felhívtam. Elmondta, hogy most kapott lángra a parázs, de mivel indultból nem akart elhamarkodott mondatokkal esetleg megbántani ezért írta le az érzéseit. Én ezt abszolút megértettem és megköszöntem az őszinteséget és igazi nyugalmat és hálát éreztem abban a pillanatban. Éreztem, hogy én itt és most egyfajta fejlődésen mentem keresztül, mert míg kb 2 évvel ezelőtt rácsaptam volna a telefont és megszakítottam volna esetleg vele a kapcsolatot most higgadtan el tudtam neki mondani, hogy bennem semmi rosszindulat és bántó szándék nem volt akkor mikor beszélgettünk sokkal inkább a segíteni akarás de ha úgy érzi én sok vagyok neki (és ezzel vannak és lesznek is bizonyára még sokan az életben) akkor állítson le. Úgy érzem vagyok annyira intelligens ma már, hogy adott esetben ezeket tudom megfelelően kezelni. Azonban azt elmondtam neki, hogy gondolkodjon el azon hogy vajon én vagy inkább a szavaim verték-e ki nála a biztosítékot, hogy annak a beszélgetésnek akkor és ott helye volt és biztosan nem véletlenül került elő ez a téma és hogyha ilyen dühöt vált ki belőle ez vagy bármi más az életben akkor azzal bizony még feladata van.
Abszolút nyugodtan és békésen zárult ez a beszélgetés, bennem egy felismeréssel ami hihetetlen energiát adott. De a gyökerek, a kártya üzenete és a tanítóm szavai szerencsére hamar vissza is rántottak a Földre és az alázatra hívták fel a figyelmemet.
Tudom, hogy nem könnyű dolog mikor az embernek valaki tükröt mutat, amikor felismer valamit a másikban ami benne is megvan csak mélyre elássa illetve fél szembenézni azokkal az akadályokkal amik a "probléma" megoldása során útjába kerülhetnek. De azt gondolom érdemes ezt megtenni! És azt is megérteni, elfogadni, hogy a szeretet kinyilvánítása, a segítségnyújtás az nem mindig simogatással érkezik hanem bizony akár kőkemény arculcsapással. De ilyen esetben gondoljunk arra, hogy a végén hálát fogunk érezni önmagunk iránt, szeretettel megsimogatjuk önmagunkat és akár azt is aki minderre rávezetett bennünket, elindított bennünket a fejlődés útján! Ne engedjük, hogy a félelmeink, a lelkiismeretfurdalásaink, az irigység, a szégyen érzése vagy a harag és a düh visszahúzzon bennünket és benntragadjunk a pocsolyában amikor a napsütötte tengerben is lubickolhatunk! Azt gondolom hála Isten olyan korban élünk amikor millió lehetőségünk van arra, hogy megszabaduljunk az önkorlátozó hitrendszereinktől, a visszahúzó mintáktól és elinduljunk végre a saját boldogságunk felé! Ha egyedül nem megy akkor kérjünk bátran segítséget, olyan, hogy "cikk" itt nem létezik. Az út pedig mindig az ami az öröm érzését hozza meg. Az út rögös, türelmet, akár (látszólag) áldozatot vagy áldozatokat követel de amikor megérezzük a szívünkben és a lelkünkben, hogy fejlődünk hatalmas energiát ad! És itt legyen szó bármiről!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Újra a hála....

Ahogy írtam tegnap ma pizsiparty van nálunk. 6 gyerek, 6 különböző életkorú gyerek, 5 családból. Mindenki más más habitusú, más életszemléletű de mind mind csodálatos a maga nemében! 4 körül érkeztek meg a csajok, miután a délelőtti party fáradalmait igyekeztek kipihenni. Nagy volt az öröm, ölelkezés és elmerülés azonnal a játékban. Egymás ruháiban vagy épp meztelenül szaladgálás, tánc, babázás, társasjáték minden ami szembejött. 2-2 fő alkotott egy csapatot így a 6 pont ideális létszámnak bizonyult. Egy hangos szó nem sok, de ennyi nem hagyta el a szájukat, nem vitatkoztak hanem a maguk okos módján lerendezték a konfliktusukat. Vacsi az udvaron piknik formájában, jókedv, jó étvágy és sok sok őszinte mosoly. Aztán közös mogyorószedés amit apa megtört és szép sorban várták a kis betevő falatot akár a kis mókusok. Aztán közös pancsi, szintén csapatokba verődve. Volt aki a tusolást választotta, volt aki inkább a kádban üldögélve játszadozott és beszélte meg újdonsült barátjával az "élet nagy dolgait". Mi meg a konyhában ülve arról beszélgettünk apával milyen nagyszerű gyerekek ők és milyen szerencsések a mi lányaink, hogy ilyen barátaik vannak. Pancsi után még egy kis játék majd közös tejcizés és grimaszok sora a készülő fotóhoz. És jött az esti mese, diavetítés. Mindenki választott egy számára kedves diafilmet, popcorn bekészítve, babzsákokba kényelmesen elhelyezkedve hallgatták a sok sok mesét egymás után. Olyan jó volt rájuk nézni! Fogmosás még egy kis dülöngélős játék apával és ki ki megkereste a saját kis helyét. Ahol persze még meseolvasás,  imádkozás, mondóka, ének, ölelős jó éjt puszi és a kedves szavak suttogása a másik fülébe. Dorka (Zsófi legjobb barátnője) együtt alszik a Zsófival. Mondóka közben egyszercsak hallom, Zsófi, szeretlek! Csordultig telt a szívem szeretettel és hálával, hogy részese lehetek a lányaim ilyen örömének, hogy ismerhetem ezeket a fantasztikus kislányokat, hogy megadhatom nekik ezt az élményt amire gyermekként én is annyira vágytam. Emlékszem az unokatestvéreimmel átbeszélgetett éjszakákra, bulikra, imádtam! És most itt vannak az én kis csodáim és újraélik vagy megélik az én álmaimat! Ma ezért vagyok a leghálásabb! Köszönöm❤
Holnap új nap indul, játék, móka, kacagás és egy finom borsófőzelékkel zárul a buli!
❤
Szívem minden szeretetével nektek

Kinek mi...

Belecsaptam rendesen a lecsóba, unatkozni nem igazán van időm. Szombaton ebéd körül megérkeztek a kecskeméti barátok hozzánk a 3 gyermekükkel és itt töltöttek velünk 3 napot, majd a legnagyobb gyermekük, aki a keresztlányunk velünk maradt ők pedig hazautaztak. 3 gyerek és apa is itthon van szabadságon (ez azt jelenti, hogy tegnap egy ideig olyan volt, mintha 4 gyerek lett volna😃). És minden ami ezzel együtt jár... De nem baj, élvezzük a programokat, nekem kissé zsúfoltak így a napjaim. Sok sok beszélgetés, elmagyarázni mindenkinek hogy miben kéne kicsit kompromisszumkészebbnek lennie, hogy tudnánk hatékonyan együtt élvezni a napot és a pillanatot... De megéri,mert jó érzés van mindenkinek a szívében❤
Ma Zalaszabarban voltunk kalandparkozni, nagyon élveztük. Apa felfektetett egy kínpadra és oda is "bilincselt". Mondta a lányoknak, hogy anya most itt marad. Erre ők megrémültek. Kérdeztem, hogy kinek miért hiányoznék.... Sári azt mondta neki mindenért, Zsófi azt mondta neki azért, mert akkor nem lenne aki finom ebédet készítene nekik😃 és tudom,hogy ez őszinte volt. Ízlik neki a főztöm😄😃
Holnap pizsiparty vár ránk 6 lánnyal és pénteken jönnek vissza a kecskemétiek.. Úgyhogy unalomra nincs -idő, pihenés szombat délutántól. Hétfőn kezdődik az ovi, nekem meg a tanulás😃
Édesek, kedvesek és szeretetreméltóak ezek a gyerekek de ma ismét megállapítottam, hogy nagyon is kerek a mi családunk 4 fővel❤❤

Szívem minden szeretetével nektek❤

Álmodj királylány.....

Kislányként mindig arról álmodtam (mint bizonyára a legtöbb kislány), hogy egyszer majd álmaim hercege megkéri a kezemet és feleségül vesz. És élünk boldogan míg meg nem halunk. Aztán ekkor jönnek a "kellemes" belső és külső hangok, hogy ne álmodozz, mert ilyen csak a mesében van. Hát én ma már tudom, hogy az, hogy álmaink megvalósulnak-e csakis rajtunk múlik! Az önromboló hitrendszereinket pedig igenis van lehetőségünk letenni!
Pénteken 10 éves házassági évfordulót ünnepeltünk apával. A csütörtök valahogy olyan keszekuszára sikerült, így kissé nyomottan ébredtem péntek reggel. Apa a vihar miatt egész éjszaka dolgozott, azon munkálkodott a kollégáival, hogy több ezer fogyasztónak újra legyen villamos energiája. Ilyen ez az idei nyár, forróság aztán meg jönnek a mindent elsöprő viharok.... Akár a lelkünkben zajló érzéseket, folyamatokat is szimbolizálhatjuk vele...
Az előző napokban mi is készültünk a lányokkal a nagy eseményre, egy felnőtt színezőt választottunk apának aminek az 5 szeretetnyelv a címe es minden oldalon egy egy kedves gondolat szerepel a szeretetről illetve annak megnyilvánulási formáiról. Illetve egy kartonpapírra kis képeket ragasztottunk az elmúlt 10 évünkből és az összes gondolatot ami eszembe jutott erről az időszakról valamint a jelenleg bennem lévő érzelmekről ráírtam a papírta. Jó érzés töltötte el közben a szívem. Tudtam, hogy ő is készül valamivel, így kellemes izgalommal ébredtem fel péntek reggel. Állt a nappaliban, kezében egy könyvvel. A könyv címe az, hogy "nyerő páros". Azt mondta, ha ezzel egyetértek akkor lapozzak a 21dik oldalra. Ott pedig a szívecske formára vágott lapok között bent volt egy karikagyűrű (eredetileg ez az én gyűrűm lett volna amit a kezem betegsége miatt le kellett vágni pár éve, de nem tudta az ékszerész megcsinálni így a sajátját tette bele szimbolizálva a leánykérést), majd igen válasz esetén a következő"állomásnál" egy kérdés, hogy elmegyek-e vele nászútra mert ha igen akkor csomagoljak, minden el van rendezve es hamarosan indulunk. Mégpedig Egerbe ahol 10 évvel ezelőtt is töltöttük a mézeshetünket. Csak ültem a kanapén, mellettem szerelmünk két csodálatos gyümölcse és könnycseppek gördültek végig arcomon melyet tiszta érzelmek tápláltak és azért születhettek meg mert annyira nagyon szeretem azt embert aki mindezekkel a csodákkal (beleértve a két gyönyörű kislányunkat is) megajándékozott engem.
Gyors csomagolás, magunknak és lányoknak is akik ezt a 2 napot a mamáékkal töltötték és elindultunk. Közel 3 és fél órás út, szikrázó napsütés, mosoly mindkettőnk arcán, önfeledt beszélgetés (úgy hogy közben senki sem szomjas vagy éhes a hátsó ülésen, senkinek sem kell mesét olvasni) és csak egymásra illetve magunkra figyelés. 4 óra magasságában érkeztünk meg a szállodába, és 2 mesés nap követte ezt. Töltődés a szó minden értelmében! Finom kv, bor, isteni étkek, finom, érzelmeket megszólító illat a szaunában, napozás, séta és mélyreható beszélgetés. Meleg nyári éjszaka, pezsgőzés az erkélyen és közben meseszerű holdfelkelte. Csodás volt ahogy a dombok mögül kikandikált egy narancssárga kis folt majd egyre feljebb kúszott a nyári égbolton és olyan volt akár egy sólámpa. Úgy ahogy egy sólámpának sok hasznos tulajdonsága van úgy ez a holdacska is energiával töltötte meg az éjszakát, az én lelkemet, mosolyt csalt az arcomra (soha nem láttam még ilyen holdfelkeltét, a természet egy csoda), hálás voltam, hogy ott lehettem ebben a pillanatban. Ez az amit gyakran hajlamosak vagyunk figyelmen hagyni, hogy milyen hamar elszállnak a csodás pillanatok és csak hajtogatjuk a múltbeli sérelmeinket illetve hajtjuk az ismeretlen jövőt és pont a jelenből spóroljuk ki magunkat. Abból ami a legtöbb energiával és örömmel ajándékozhat(na) meg bennünket! Második éjszaka pedig megérkezett a vihar, ami ismét egy csodás égi játékot varázsolt elénk. A villámok egész világosságot varázsoltak az egri égboltra. Megvilágítva a várat, a bazilikát, a dombok felett csak úgy cikáztak a villámok. Mesés volt az egész! Minden, minden azt üzente nekünk, hogy jó helyen vagyunk, az életünk maga a csoda és ajándék minden pillanata.
Sokszor csak egy mosoly és hála a másik iránt, hogy megköszönjük neki, hogy megosztja velünk az életét, hogy mellettünk van ha fel kell emelni vagy osztozik a boldogságunkban. Sokat fejlődtünk ezalatt a 10 év alatt de megérte minden egyes pillanat, sokkal gazdagabbak lettünk érzelmileg. És tényleg igaz, hogy ha önmagadhoz méred mindig a fejlődésed akkor fogod tudni igazán értékelni ahol jelen helyzetedben tartasz.
Kívánom nektek, hogy ezeket a mesés pillanatokat ti is vegyétek észre az életetekben és engedjétek be a szívetekbe! Éljetek meg őket a legtisztább érzelmekkel amik csak bennetek létezhetnek!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Figyeld meg őt és segíts neki

Szívemnek kedves volt a hétfő,kedd és a szerda.... Velünk volt a bátyám, aki nagyon sokat jelent nekem. Csodás gyermekkor van mögöttünk, rengeteg közös élmény rossz és jó értelemben is. De imádtam minden pillanatát. Sajnos (vagy mert ennek így kellett lennie) neki idővel az élete vakvágányra került, ami nekem nagy törés volt az életemben. De a kapcsolat, a szeretet soha nem szakadt meg köztünk. Az a bizonyos láthatatlan kapocs mindig ott volt. A nagyobbik lányon közel 5 éves volt mikor őt megismerte és fenntartásokkal fogadta. Tisztán emlékszem az első találkozásra, sok sok beszélgetés előzte ezt meg. Nagy volt az izgalom,de mikor átlépte a küszöböt Zsófi őszinte és tiszta szeretettel fogadta (pontosan úgy ahogy én tettem) de Sári félénken visszavonult a szobájába és az előzetes hatalmas várakozást felváltotta egy "megmagyarázhatatlan" félelem, rossz érzés. Aztán a sok sok együtt töltött nap és a fejlődés adta lehetőségek meghozták a várva várt áttörést és mára egy feltétel nélküli szeretetet van köztük, ami összeköti őket egymással. Szóval a számomra sokat jelentő bátyám velünk töltött két napot. Már első este nagyon felfokozott hangulatba tértek nyugovóra a lányok, egy megmagyarázhatalan izgalom uralkodott el rajtuk. A következő nap együtt ébredés és mesenézés, majd séta és fagyizás Balatongyörökön végül egy közösen elköltött vacsi majd egy séta a Balaton parton. Nehéz volt megint az esti lefektetés, ami nálunk nem szokott különösebben gondot okozni. Imádkozás, ének és mondóka majd egy jóéjt puszi és kijöttünk a szobából. Én még lefekvés előtt bementem egy puszira és nyugovóra tértem. De előtte még apát is beküldtem egy puszira. Én el is aludtam és mikor kb másfél órával később felébredtem éreztem, hogy apa nincs mellettem. Így gondoltam megkeresem őt, aki Sári ágya mellett ült és fogta a kezét, mert ő nem tudott elaludni és ennek a sírásával hangot is adott. Nem szeretett volna egyedül maradni a lelkében dúló érzésekkel és az agyában kavargó gondolatokkal. Kértem apát, hogy menjen el aludni, hisz ő reggel megy dolgozni majd én ott maradok Sárival. Próbáltam kérdezgetni mi bántja, mi zaklatta fel, mit érez és miért nem tud elaludni. Nem tudta megmondani. Kérte, hogy maradjak vele és beszélgessünk. Ez ment is egy darabig, gondoltam így fél1 magasságában már elfárad annyira, hogy álomra hajtja a fejét
 Hát rosszul gondoltam. Amikor jött az érzés, hogy az én fáradtságom előbbre való mint az ő nem tudok aludni érzése, akkor mondtam neki, hogy elmegyek aludni és próbáljon meg ő is pihenni, mert nem szeretnénk egész éjszaka mellette virrasztani. Látszólag ezt meg is értette, de amint felemelkedtem a padlóról, hogy megyek az ágyamba szipogást hallottam a kis ágya felől. Tudtam és éreztem, hogy nem lehetek annyira önző, hogy most magára hagyom a rossz érzéseivel amiket meg sem tud fogalmazni így gyorsan kivágva magam megkérdeztem kér-e inni. Vittem neki egy pohár vizet és tovább simogattam és beszelgettem vele. És egyszer csak jött a szikra, hisz tanultam kineziológiát, van pár trükk a tarsolyomba és tudom, hogy ő milyen szívesen fogadja ezeket hát itt az ideje alkalmazni őket. Kértem, hogy üljön fel, csináltunk pár légzőgyakorlatot amivel kitisztítottuk az elmét és elengedtük a negatív gondolatokat és érzéseket majd jött a jól ismert homlok tarkó tartás. Kértem, hogy képzelje el magát ahogy szép lassan megnyugszik, jól érzi magát a testében és szépen ellazul. Hagytam, hogy megélje ezeket a pillanatokat és érzelmeket így nem is szóltam hozzá. Egyszercsak megszólalt, hogy anya megvan, olyan jó érzés, elmúlt minden ami eddig zavart. Csodás volt ezt nekem megélni, hogy ezt a megtanult, a teremtőtől kapott energiát a gyermekemen is tudtam "alkalmazni" segítve neki felülemelkedni egy stresszes állapoton. Ezek után megbeszéltük, hogy a sólámpa energiája vigyázza az ő álmát és reggel találkozunk. Adott egy jóéjt puszit és kb 6 perc múlva mély álomba szenderült mint ahogy én is. Reggel csillogó szemekkel újságolta, hogy neki milyen jó volt ez este és milyen jót aludt. Délután apának is örömmel mesélte el mekkora élményben volt része. Utólag végiggondolva egy kis segítséggel a bátyámmal kapcsolatos negatív energiák azok amik neki az álmatlan órákat okozták, De szerencsére túl tudtunk lendülni rajt!
Szívem csordultig telt szeretettel és büszkeséggel, hogy a birtokomban lévő tudással egy hozzám oly közelálló személynek tudtam segíteni és kihozni őt egy rossz érzésből. Büszke vagyok önmagamra és rá is. Minden energia amit önmagunk megismerésére, fejlesztésére és a gyermekeink életének szebbé varázsolására fordítunk sokszorosan megtérül. Hihetelen sok tudás van mindannyiunk tarsolyában kérdés, hogy az adott pillanatban tudjuk -e azt alkalmazni, felismerjük a helyzet jelentőségét, fontosságát....
Arra biztatlak benneteket, hogy bízzatok önmagatokban, higgyétek el, hogy megérdemlitek a szépet és a jót és meg is érkezik az hozzátok! Mint hozzám ma életem egyik legszebb ajándéka és ezzel egy újabb álmom vált valóra. De ez egy következő bejegyzésben.....

Szívem minden szeretetével kívánok nektek csodákkal és pozitív érzelmekkel teli hétvégét! Ölellek benneteket❤

Elfogadás,hála....

Tegnap este olvastam egy cikket aminek az egyik mondata nagyon megfogott, "nem a boldogság tesz minket hálássá, hanem a hála az ami boldoggá tesz bennünket"! Nagyon igaz mondat és abszolút "éreztem" ezt tegnap a saját bőrömön.
Vártam a hét utolsó napját, hisz anyukámékhoz voltunk hivatalosak "kertipartira". Annyira jól sikerültek az utóbbi időben a találkozások velük, örömmel mentem hozzájuk. Vártam, hogy újra találkozhassak a szeretett bátyámmal, egy jót beszélgethessek az öcsémmel és a szüleimmel, láthassam ahogy a gyermekeim élvezik az udvar adta lehetőségeket és mosoly ragyogja be az arcukat. A férjem szülei is hivatalosak voltak, így igazán adott volt minden egy szuper naphoz, hisz a hozzánk legközelebb álló emberek alkottak egy csoportot, talán életünkben először. Anyósomék érkeztek korábban,hisz nekünk újfent nem sikerült korán ébrednünk. Hosszúra nyúlt a szombati nap és kissé fárasztó is volt számomra 8 órán át egy 55 fokos konyhában segíteni egy barátunknak akiknek büféje van a Balaton partján. De megérte, mert újabb élménnyel ajándékoztam meg magam, kipróbáltam egy új szerepben, kilépve a komforzónámból... Adtam és közben kaptam is. Hálás vagyok érte!
Visszatérve a tegnapi napra.... Mi dél körül értünk Hahótra , a bátyámra vártunk az ebéddel aki 1 óra körül csatlakozott hozzánk. Üdvözöltem a szüleimet és anyukámmal meg anyósommal beszélgetve tettük a dolgunkat. A lányok letáboroztak az udvaron, kissé csalódottak voltak mert az idő elromlott így hiába rakták ki a papáék a medencét nem tudtak fürdeni. Apukámék kint beszélgettek az udvaron. Mikor megérkeztünk láttam már, hogy az öcsém és édesapám nem éppen "szomjas". Azt gondolom nincs is ezzel semmi baj, hisz az egy party, belefér. Azonban a kisördög ott motoszkált a fejemben, mert sajnos tudom milyen tud lenni apukám amikor többet iszik és sajnos ez elég gyakori nála. Hát beigazolódott a gyanúm és folyton mondta a magáét teljesen feleslegesen és időnként érthetetlenül, rettenetesen csúnyán beszélt, belekötött mindenbe.... Nehezen tolerálom az efajta viselkedést, de magamhoz képest jól bírtam és nem szóltam. De közben láttam, hogy sem a Máté sem a lányok nem tálalják a helyüket, "unatkoznak, szenvednek" és egyik helyről a másikra ülnek. A lányok, akiknek maga a paradicsom az a közeg, az állatokkal és minden tartozékával együtt. A délutáni sütögetés volt számomra a nap csúcspontja, itt elszakadt a cérna. Amikor bármit csinálsz vagy mondasz az nem jó de közben aki kritizál nem tudja, hogyan is kell csinálni illetve egyedül képtelen rá. Itt volt egy olyan érzésem, hogy beülök a kocsiba és hazajövünk a családdal. De a jó angyal győzött a fejemben, nem szerettem volna magára hagyni anyósomékat, a veszekedés sem volt célom illetve tudom, hogy ezzel mekkora csalódást okoztam volna a lányoknak. Úgyhogy fogtam magam és elmentem sétálni. Földes út, kukoricatáblák között, fújt a szél és éreztem ahogy mossa ki a negatív gondolatokat és érzéseket a fejemből. Hányszor végigsétáltam és bicikliztem ezen az úton gyerekként és bizony hálás voltam a természetnek hogy ezt még 33 évesen is megtehetem és lehetőséget ad számomra, hogy "otthagyjam neki" a haragomat vagyis sokkal inkább a csalódottságomat. Egy jó fél órás séta után hálával a lelkemben mentem vissza és kerestem a jó dolgokat a napban. Hogy itt van a bátyám és megölelhetem, hogy bármilyen nehéz esetek is élnek a szüleim, hogy nekem nem "kell" ott élnem és egy élhetőbb és tartalmasabb életet tudok magaménak az imádott férjemmel és a kislányaimmal.... Az idő is valahogy tegnap érezte, hogy mikor kell színre lépnie. Napok óta tombolt a kánikula, de tegnapra viharosra fordult a szél, többször eleredt az eső..... Mintha csak jelezni szerettek volna az égiek. A vacsi után hamar véget is ért a "móka" mert nagy villámlásokkal és dörgéssel megérkezett a vihar. De örülök, hogy nem az én lelkembe. Kocsiba szálltunk és az időnként egészen kivilágosodott égbolt alatt hazajöttünk szeretetben és békében a szívünkben.
Este itthon miközben Sári rajzolt mondta, hogy szerinte ma a papáék nagyon csúnyán beszéltek és ez neki nem tetszett. Mondtam neki, hogy ők ilyenek és ezt el kell fogadnunk. Így nőttek fel, ezt csinálják nap mint nap, mert nem látnak túl a saját boldogtalanságukon. Erre a kis bölcs 6 évesem azt mondja nekem, anya, te is ott nőttél fel de te megokosodtál és nem viselkedsz így! Azt hiszem itt fogott el csak igazán a hála érzése, hogy valóban mennyire jó nekem ott ahol most vagyok, azokkal az emberékkel akikkel megosztom az életem és ők is velem, hogy egy ilyen okos kislányom van aki magától ennyire belelát már a dolgokba és helyén tudja kezelni azokat... Este még egy kellemes, nyugodt és szeretettel átjárt beszélgetés apácskával, hát mi kell ennél több? Hogy mások, hogy teszik tönkre a saját életüket, hogy árnyékolják be a félelmeik és a korlátaik a mindennapjaikat, hogy mennyire nem élik még a boldogságot sokkal inkább teret adnak a boldogtalanságnak, a szenvedésnek és az önpusztításnak ez nem az én gondom! Egyetlen embér van csak a Földön aki mindig velem van és lesz míg élek és akinek a döntéseiért, érzéseiért és boldogságáért felelős vagyok ez pedig én magam vagyok! Segítséget meg annak kell nyújtani vagy adni aki azt kéri!

Rég írtam már ételötleteket, hisz itt volt a nyaralás, a melegben talán kevésbé volt kedvem főzőcskézni.... Most pedig kiderült, hogy többek között tehéntej, tojásfehérje és még jopar6dologra erzekeny6vagyok így kissé megnehezítette a helyzetemet... De megoldom ezt is,mint minden mást!
Anyukám tegnap isteni babgulyást készített bográcsban! Én ma karfiollevest és borsófőzeléket fogok főzni, de tervben van egy fetasajttal töltött rántott gombafej, paradicsomos gombás tészta, frankfurti leves, rakott cukkini vagy tócsi, majonézes sali halacskával....

Szívem minden szeretetével nektek❤