Anyának lenni....

....mindenki fejezze be a mondatot a saját érzései szerint! Nekem így folytatódna, azt jelenti, hogy 9 hónapig eggyé válsz egy kis angyallal aki téged választott az édesanyjának mégpedig azért, mert tanulni szeretne tőled és tanítani jön téged❤ az pedig, hogy ki mennyit fejlődik ezen a "tanfolyamon" nem intelligencia kérdése hanem, hogy mennyire nyitott a szíve... Mennyire képes befogadni a tiszta szeretetet és ugyanezt vissza is adni. Mikor megszületünk mindannyian tele vagyunk álmokkal, csupa mosoly az arcunk és szeretet árad belőlünk annak minden lehetséges formájában. És vágyunk a szeretetre, sőt igazából másra nem is igazán van szükségünk, csak,hogy szeressenek bennünket. És ezért még "önmagunkat" is képesek vagyunk feláldozni, maszkokat erőltetünk magunkra, mert a jószándékú felnőttek elhihetetik velünk, hogy csak akkor fognak bennünket szeretni, ha.... És sajnos megtanulunk eszerint élni. Sokan már ekkor eldöntjük, hogy mi szülőként ugyanígy vagy épp homlokegyenest az ellenkezőjét tesszük majd a gyermekeinkkel. Aztán felnőttként rájövünk, hogy hiába akartuk jobban csinálni, nekünk sem mindig sikerül. Hiszen ezt tanultuk meg gyermekként így ezt is tudjuk továbbadni. Hacsak ki nem "töröljük" a tudatalattinkból a sok sok berögzült rossz mintát. De megsúgom,így sem fogunk folyton helyes döntéseket hozni, sokszor megbántjuk a meggondolatlanul, dühből, indulatból kimondott szagainkkal imádott gyermekeinket, időnként pont azokkal a szavakkal amit mi is hallottunk a szüleinktől és úgy nem szerettük. De ez is tananyag része. A felismerés, a megbánás, a szembesítés, az igazság kimondása... A szabad akarat amit a Jóisten adott nekünk óriási ajándék. De ez nem csak a mi kezünkben van, hanem már a gyermekekében is. Ha azt látják tőlünk, hogy mindig elmondjuk ami bánt bennünket, hogy fel merjük vállalni ha valamivel nem értünk egyet, hogy tudunk bocsánatot kérni ha rossz döntést hoztunk, hogy keményen dolgozunk azon nap mint nap, hogy valóban a legjobbat kapják meg és ezt tesszük azzal, hogy jó példával járunk előttük (vagy inkább mögöttük, hisz a mi dolgunk támogatni őket), akkor arra neveljük őket, hogy merjenek kiállni önmagukért, tegyenek az álmaikért és hozzák ki minden napjukból a legtöbbet. 
Sok minőségi időt töltök a lányokkal, rengeteget beszélgetünk, társasoztunk, szerepjátékozunk, főzőcskézünk, közös programot csinálunk. Nyitottak a világ dolgaira, szeretnek szeretve lenni, tanulják, hogy kell elengedni a rossz érzéseiket és hogy kell kimutatni amit éreznek. Nagyon sok ember nem képes erre, pedig tudatalatt nagyon is vágyik rá! De mindenki csak azt kapja amit ő is ad. Ha valaki nem tud ölelni, dicsérni, simogatni az nagy valószínűséggel nem is fogja megkapni ezeket egy másik embertől. Mi nagyon sok formában kinyilvánítjuk egymásnak nap mint nap milyen sokat jelent nekünk a másik és ezt a lányok is már szépen alkalmazzák. Zsófi pár napot itthon töltött betegség miatt, felemelő érzés volt vele 2ben lenni. Közös főzőcskézés, játék és közben beszélgetés, ölelés, puszi...
Ma reggel mikor készülődtünk az oviba, kissé ingerülten szóltam rájuk,mert nem akart beindulni a "gépezet". Aztán hamar észbe kaptam és bocsánatot is kértem, hogy felemeltem a hangom (nem kiabáltam, csak nyomatékot adtam a szavaimnak). Mikor indultunk itthonról Zsófi odajött, átölelt és azt mondta nekem: anya, te vagy a legjobb anyuka a világon még akkor is Ha kiabálsz! Gondolhatjátok, hogy hosszú ölelés és csillogó tekintet követte ezt a szívből jövő mondatot. Nagyon megtisztelve éreztem akkor (és persze a nap minden percében), hogy én lehetek ennek a csodás kislánynak az anyukája. Miután elvittem őket az oviba még pár órával később is könny szökött a szemembe főzés közben mikor erre a reggeli momentumra gondoltam. Egy édesanyának ennél nagyobb ajándék nem kell és gyermekei ölelő karjánál szebb ékszer nem díszítheti az nyakát. Hálás vagyok, hogy ezalatt a rövid idő alatt ily sokmindenre meg tudtuk tanítani egymást! A Jóisten segítségével még rengeteg csoda és ajándék vár bennünket!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤

Meddig tart a félelem....

Mindaddig míg szembe nem nézünk vele... Félelmet legtöbbször az ismeretlen vagy egy ismerős rossz érzés szül bennünk! Hogy lehet ezt legyőzni? Kell-e valójában legyőzni? Nem gondolom... A győzelem mindig egy harc végkifejlete egyik fél szempontjából, a harc pedig dühöt, agressziót, haragot szül, ezek az érzések viszont csak lehúzzák az embert. Szembenézni az ismeretlennel vagy újra nekivágni egy ismerős dolognak úgy, hogy tudjuk benne van a kudarc lehetősége is, na ez az igazán bátor dolog!
3 évvel ezelőtt egy őszi napon elindultunk nagy reményekkel (de inkább csak anya álmait követve) Balatongyörökre, hogy Sári lányunk megtanulhasson úszni, egy köztudottan sikeres, kedves,türelmes és tapasztalt oktatótól. Beléptünk az öltözőbe, ahol már izgatottan készülődtek a kicsik és a még kisebbek amikoris megérkezett a fent említett hölgy és kedvesen köszöntötte leendő kis tanítványait. És nekünk itt véget is ért az úszás tanulás (egyenlőre). Sári sírva fakadt, hogy ő nem szeretne ezzel a nénivel tanulni és annyira a vizet sem szereti, így hazajöttünk. Anya nem kis csalódására, dehát ha valaki úszni szeretne akkor tanuljon meg maga, nemde? 1 év eltelt az oviban és a nyár közeledtével Sári már jelezte, hogy lehet megpróbálná mégis csak azt az úszást! Újra bepakoltam és elmentünk az uszodába. Félénken, de végigcsinálta az első órát. Ami a húgának is nagyon megtetszett így ő is csatlakozott. Lassan haladtak előre, lépésről lépésre. Sok húzódzkodás, mellébeszélés és győzködés után aztán szép lassan lekerültek a karúszók és beindult a gépezet. Olyannyira, hogy a mai órán Sári minden félemével szembemenve (sosem szeretette ha vizes lett a haja, vagy víz érte a szemét és félt a merüléstől is) egy levegővétellel átúszta a medencét víz alatt, szépen siklott a deszkájával fel le bukva, végül pedig felhozta a víz aljáról az oda helyezett kis tárgyat. Csodás élmény volt ez nekem az üvegen keresztül, hát még neki mindezt megélni. Fülig érő szájjal jött ki az uszodából, hogy neki az volt élete egyik legjobb napja és neki most milyen sok energiája van! Mert ment a szíve után, átlépte a saját korlátait, elhitte, hogy képes rá és nem kifogásokat keresett a miért nemekre! Nagyon büszke vagyok rá és folyton rájövök mennyi de mennyi mindent tanítanak nekünk ezek a csöppségek! Hányan de hányan nem merünk nekiállni újra egy dolognak azok után, hogy egyszer nem sikerült, helyette folyton megmagyarázzuk önmagunknak és másoknak is, hogy ezt vagy azt ezért vagy azért nem csináljuk és ezzel amellett, hogy rossz érzést vagy hiányérzetet táplálunk magunkban még attól a mérhetetlen energiától is megfosztjuk magunkat amit egy egy elért siker okoz! Nézzük csak át azt a listát amire leírtuk azokat a dolgokat amik így kezdődnek, én ezt nem tudom/merem megcsinálni, mert..... Valóban képtelenek vagyunk rá vagy ezek csak az évek során berögzött sztereotípiák? Megpróbáltuk valaha is újra? Vagy az első után feladtuk és ennyi?
Fantasztikus amit ma a kislányunk csinált, mérhetetlenül büszke vagyok rá! És ugyanennyire hálás is az oktatónknak a türelméért, a kedvességéért, hogy hitt a kislányunkban és folyton csak bátorította őt! Szép hivatást választott,a hála amit érzünk sokan iránta visszaszáll rá! Köszönjük❤

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤

Elfaradtam, megpihentem....

"Ne tagadd meg a teknősbéka erényeit, aki lassan halad, magába húzódik, hogy elmélkedjen, közel van a földhöz és nagyon jól lát!"
Nagyon hozzám szólt ez az idézet mikor ma olvastam, választ adott pár kérdésemre és újra írásra ösztönzött! Itt vagyok, elfáradtam, magamba húzódtam és elmélkedtem és haladok lassan tovább.
Amikor valaki úgy dönt, hogy felmászik a magas hegyre és megnézi milyen onnan a kilátás, milyen ott egy igazán mély, a tüdő mélyére hatoló légzés akkor azt is elfogadja, hogy bizony többször el fog fáradni az úton és ilyenkor meg kell pihennie. Feltenni magának a kérdést, hogy miért fogyott el az energiája, hogy tudná újra tölteni magát és a következő szakaszon tudatosabban felhasználni az energiaraktárában lévő kincseket. De válaszok ritkán születnek azonnal és még ritkábban jönnek tiszta érzések formájában. Először az ego kezd el munkálkodni, csatasorba állítva az ő katonáit, akik félelmekkel, fájdalmakkal, bűntudattal, irigységgel vannak felfegyverkezve. És bizony attól függően hol tartunk a hegyoldalon előfordulhat hogy hosszabb pihenésre vagy akár végleges feladásra kényszerítenek ezek a kibocsátott lövedékek bennünket. De a hegy erdeiben lévő fák és állatok, a tiszta levegő rengeteg pozitív energiát hordoz magában és ha rácsatlakozunk erre az energiaközpontra akkor nincs az az egos hadsereg ami legyőzhetné a mi szívünkben lévő tiszta érzéseket! Ha "fáj az élet" merjetek kicsit teknősbékák lenni, kimenni a szabadba energiát gyűjteni és újult erővel nekivágni az útnak! A pihenés is része az útnak, az is egy állomás! Ilyenkor van lehetőség a tapasztalások tudatosítására!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤

Megbocsátó szeretet

Kicsi korom óta érzem és tudom, hogy egy rendkívül érzékeny gyermek vagyok. Sokat sírtam életem során, emiatt sokan nehezteltek is rám, mert nem értették érzékenységem okát. Még ma is gyakran előfordul, hogy teljesen hétköznapinak tűnő dolgok könnyet csalnak a szemembe. De már tudom miért van mindez! Az igazságot jöttem keresni, megélni és megtanítani erre a bolygóra és véleményem szerint egyetlen igazság létezik csupán, az ami szeretettel van átitatva illetve maga a szeretet.
Rengeteg igazságtalansággal találkoztam az elmúlt 34 évben, amire mindig dühvel, kirobbanással és sírással reagáltam. Soha senki nem akarta megérteni miért történik mindez, inkább bekategorizáltak mint hisztis gyereket. Persze mindezt én újabb igazságtalanságként éltem meg és egyik szálból indult ki a másik. Kemény, hosszú évekig tartó munka eredményeként ma már értem és örömmel elfogadom az életemet és annak célját és nap mint nap igyekszem szeretettel és hálával megköszönni amit kaptam és azt is amit ezzel a tiszta szándékkal adni tudok másoknak. Tudom, hogy nagy feladatot vállaltam be de nyitott szívvel vágok bele és hiszem, tudom hogy be fogom teljesíteni a küldetésem ebben az életben!
Ma reggel csodás élményben volt részem az óvodában. A reggeli beszélgetésünk alkalmával megemlítettem az óvónőnknek, hogy a lányok tegnap mesélték, hogy miután az egyik kisgyerek megütötte a másikat a bántalmazott gyermek erre nem agresszióval reagált hanem átölelte a "szenvedő" (mert csak olyan ember bántja a másikat aki szenved és nem képes meggyógyítani a sebét) pajtását és ezek után egész nap együtt játszottak. Mikor reggel kedves óvónénink elmondta, hogy ő tanácsolta, hogy a konfliktust a szeretet erejével oldják meg, mert az bárminél erősebb bizony könny szökött a szemembe! Csodálatra méltó az a tiszta szándék és érzés ami ezt a drága pedagógust vezérelte és az is ahogy egy tiszta szívű gyermek ezt fogadta és át tudta adni egy másiknak, enyhítve ezzel az ő sérülését! Hálás vagyok, hogy ilyen közösségben töltik a gyermekeim a napjukat, rengeteg megerősítést kapok arra vonatkozólag, hogy jó döntés volt mikor ide írattuk őket és a továbbiakban a helyükre fognak kerülni! Hiszem, hogy a jó erősebb mindennél és hogy a mi gyermekeink már sokkal tisztább érzésekkel mennek bele az életbe, mert sokan vagyunk akik segítjük az ő gyógyulásukat azáltal, hogy mi magunk is gyógyulunk! És amit tudunk azt meg is tudjuk tanítani a gyermekeinkek és mindenki másnak is! Szeressétek hát magatokat és úgy tudtok másnak is szeretetet adni! Mindenki csak azt tudja adni a másiknak ami neki is megvan! Mindannyian tiszta szívvel jöttünk erre a világra,keressük meg önmagunkban azt a mélyen lévő gyermeket!
A szeretet kapujához a megbocsátás ösvénye vezet!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Emlékezni hálával....

Az év minden napján "kellene", hogy szeretettel és hálával emlékezzünk azokra az emberekre akik bármilyen hatással is voltak ránk életünk során, akár ismertük őket, akár nem. Mindegy mennyi ideig voltak jelen az életünkbe, nyomot mindenképp hagytak benne. Legyenek ők elhunytak vagy akár még élő személyek akik már nem részesei mindennapi életünknek. De "szeretjük" az emlékezést és gyakran az örömöt és boldogságot is "csak" ünnepekhez kötni, a hétköznapokat meg csupán szürkének megélni. Pedig a szívünk minden nap minden percében dobog és megérdemelné, hogy jó érzésekkel, mint a hála, az öröm,a nevetés, tápláljuk őt, ezzel is támogatva, hogy minél tovább éltessen bennünket, hogy a létünkkel, a szeretetünkkel, a gondoskodásunkkal mi is hasonló érzéseket adjunk szeretteinknek, embertársainknak! Hogy mi kellene ehhez? Én azt gondolom elsősorban az, hogy elfogadjuk és szeressük önmagunkat, az életünket (amit mi alakítottunk magunknak ilyenné), hogy ne folyton a múlton rágódjunk, hibáztassunk és bántsunk másokat. A hasonló hasonlót vonz, így a rossz gondolatok és érzések pont ugyanezt fogják bevonzani. De ugyanez igaz az örömre is! És ha már egyszer szabad akaratot kaptunk a Jóistentől, miért ne választanánk inkább ez utóbbit!? Csak mert elhisszük, hogy nekünk ez nem jár? Hogy mi ezt nem érdemeljük meg? Ezek mind mind a mi téves, negatív hitrendszereink, a Jóisten nem ilyen céllal küldött bennünket ide a földi létbe!
Egy ideje érzem, hogy nekem a halál és az elmúlás már nem egy feldolgozhatatlan rossz élmény, hanem sokkal inkább kellemes érzéseket (persze nem azonnal az elmúlás pillanatában, hisz mint mindennek a gyásznak is megvan az ideje) okozó életesemény. Dacolhatunk, küzdhetünk az elmúlással de el is fogadhatjuk, hogy bizony mindannyiunk életében sokszor beköszönt ez a helyzet. Sokmindent elveszíthetünk életünk során, de addig amíg része az életünknek addig viszont hihetetlen csodákat varázsolhatunk vele és általa. És ha tényleg megérkezik az idő mikor el kell válni akkor jó érzések kerítenek hatalmába bennünket! De jó, hogy ez is megtörtént velem, hálás vagyok, hogy ilyen csodás élményékkel gazdagodtam, hogy részese voltál az életemnek! Szerintem ezekre az érzésekre kellene napi szinten fókuszálnunk és nem a temetőben "sírdogálni" egy földhalom felett, tiszteletből vagy kötelességből végigrohanni a sírok között, közben pedig egy egy percet sem feláldozni azért, hogy hálával gondoljunk arra akiért annak a gyertyának a lángja lobog. Egy köszönömöt mindenki megérdemel, mert céllal érkezett a mi életünkbe!
Én tegnap sok embernek mondtam köszönetet, éreztem hálát iránta és felidéztem sok sok kellemes emléket vele kapcsolatban! Akit koromból adódóan nem ismerhettem, nekik az életemet köszöntem meg vagy azt, hogy számomra fontos emberek életét szebbé varázsolták!
Ehhez nem kell ünnep, erre ott van az év minden napjának minden perce!

Szívem minden szeretetével nektek💝