2018. december 24., hétfő

Békességet és fényt kértem karácsonyra

Eljött a nap, amikor valahogy minden kicsit más volt. Valahogy olyan könnyűnek es talán ezzel együtt nehéznek is tűnt minden. Érzések egész hada áradt az otthonukban egész nap. Egy kis egos játék (előtérbe kerülvén a család, akik mást látnak bennem, mint aki én vagyok, csak mert így akarják látni) de már megtanultam, hogy egy felismeréssel könnyedén el is lehet engedni ezeket a játszmákat. Sokan vannak kik szeretnek, kik önmagamért becsülnek, kiknek a szeretet fénye nem aludt ki a szívében. Legfőképp ők az én csodás kisangyalkáim és az édesapukájuk.
Csodásan csillogó szempár reggel nappaliban, 2 kis angyalka kézenfogva, kiknek még oly tiszta a szívük és a lelkük, hogy elhiszik a karácsonyi csodát. Mert az létezik, csak tudni kell szeretni es akkor mindannyiunk szívében megtalálható. Erre ébredni bizony semmihez sem hasonlítható ajándék és a hála érzésével kikelni az ágyból felbecsülhetetlen érték.
Egész nap önfeledt játék, izgatott várakozás, szeretetteljes ölelésekkel.
Délután a templomba készültünk betlehemes játékot nézni, mikor Sári megkérdezte:
- miért megyünk el minden évben ha ugyis ugyanazt játszák el?
- nem a játék miatt megyünk oda, hanem a csodáért, a fényért, a szeretetért es a békességért amit a Kis Jézus születése hozott a Földre és ez az energia karácsonykor olyan erős. Ezt megyünk el elrakni a szívünkbe, hogy sötétebb napokon fényt tudjunk gyújtani a lelkünkben vagy más lámpását meg tudjuk vele gyújtani. Hogy a zűrzavaros időben békét találjunk és szeretettel meg tudjuk vàrni míg elvonulnak a felhők. Ezért fontos, hogy megértsük és felelevenítsük a kisded születését - feleltem.
Mint minden évben, idén is megérkezett az üzenet, csodás műsor nézői lehettünk újra és a hála, a szeretet és a béke amit magunkkal hoztunk betöltötte az otthonunkat, az esténket és az egész lényünket! Köszönöm neked karácsony szelleme az újabb csodát!

Szeretetteljes együtt töltött pillanatokat kívánok mindannyiunknak a következő napokra (is)!

Szívem minden szeretetével Nektek

Karácsony, szeretet...

Mikor is lehetne megfelelőbb időpont az újrakezdésre ha nem karácsonykor..... Akkor, amikor az egész világot hatalmas szeretet járja át, olyan energia ami ilyen olyan módon, hacsak egy egy pillanatra is, de biztosan mindenki szívéhez megérkezik. Ilyenkor talán mindannyian emlékszünk rá kicsit, hogy miért is vagyunk itt, szeretni és szeretve lenni! Feltétel nélkül! Nem azért mert olyan vagy amilyen megfelelő az én elvárásomnak, hanem csupán azért mert vagy! Ezt a szeretetet én mindig a gyermekem iránt érzett szeretethez hasonlítom. Hálás vagyok érte, hogy engem választott az édesanyjának, szeretem ahogy a karja átfonja a nyakam, ahogy a keze megfogja a kezem, ahogy a kis szive nyitva van a szeretet előtt és képes is azt elfogadni. Én hiszem, hogy ez a fő feladatunk itt e létben, feltétel nélkül szeretni önmagunkat és embertársainkat is. Könnyű lenne ezt elérni? Semmiképp! Sok sok próbát ki kell ehhez állnunk de mind mind tanít bennünket, terel bennünket a szeretet útjára. Rajtunk múlik csupán mennyi ideig tart megtalálni a helyes irányt! Hogy át tudjuk-e élni és érezni a pillanat varázsát, meglátjuk-e a nehéz időszakokban is a tanulnivalót és akarunk-e tanulni....
Fél éve volt az legutóbbi bejegyzésem, rengeteg csodás és kevésbé értékesnek tűnő pillanatot éltem meg ebben az idoszakban! Talán ez utóbbiból kicsit több jutott, talán úgy gondolták odafönt képes vagyok már szembenézni a nehézségekkel, megérteni azok üzenetét és fejlődni. Most így az év vége felé közeledve bizton állíthatom, hogy megérte időnként "belehalni" a fájdalomba, elengedni azt aki, ami távozni akart és elfogadni szeretettel azt a sok csodás embert és pillanatot aki "újonnan" ( bizonyára már sok sok élet után újra) csatlakozott hozzám. Segíteni engem utamon, felsegíteni mikor már a csalódottságtól leülnék, hátszélként szolgálva mikor már csak egy fuvallat kell az elinduláshoz. Adnak egy biztató szót, dicséretet, ölelést mikor szeretetet ajándékozok nekik egy finom étellel, hozzásegítem egy felismeréshez, megajándékozom egy mosollyal, szívem minden szeretetével segítek neki barmilyen apróságban....
A sok sok tanulás után hihetetlen gyermeki áhítattal vártam ezt az ünnepet és átéreztem minden izgalmát. Nem kérek tőled semmit drága Istenem, semmit ajándékba, most csak hálát szeretnék mondani azokért a tiszta szívű emberekért akik mellettem vannak és arra kérlek tartsd meg őket nekem örökké!
Hála és köszönet mindenért!

Szívem minden szeretetével kívánok áldott, békés és szeretetteljes ünnepet mindannyiunknak🤗😍🎄