Most, hogy megnéztem mikor volt a legutóbbi bejegyzésem magam is ledöbbentem... Majd egy hónapja....
Talán a címből már többen rájöttetek miről is szólt az elmúlt 1 hónap számomra. Rengeteg felkavaró, elgondolkodtató élményben volt részem és a lelkem azt üzente maradjak egyedül és emésszem a dolgokat. Hogy magányos voltam-e ezidő alatt? Határozottan állíthatom, hogy a legkisebb mértékben sem! Hisz a magány azt jelenti, hogy valaki hiányzik a teljességhez, én viszont teljesnek éreztem magam és legkevésbé sem vágytam valakinek a társaságára, tanácsaira. Persze amikor igen, akkor kértem a segítséget de újfent rájöttem, hogy szeretek egyedül lenni, elmélyedni az érzéseimbe, megérteni a gondolataim és a lelkem üzenetét és választ keresni a megoldandó helyzetre.
Több haláleset is történt ebben az egy hónapban ami közelről vagy kissé távolabbról de érintette a családomat. Elhunyt a Keresztapám és a nagynéném is valamint a férjem egyik kollégája (az ő esete sajnálatos módon a helyzet mivoltából adódóan elég megrázó volt). Keresztapám nem állt hozzám túl közel soha, de a halála azt üzente számomra, hogy ha valaki szinte egész életében nem kap szeretetet, de megvető pillantásokat, szavakat, pofonokat annál inkább az vagy úgy dönt, hogy tiszteli magát annyira, hogy nem hagyja, hogy az emberek így megalázzák és megmutatja mire is képes vagy azt amit ő is választott, az önpusztítás. Elítéljük, megítéljük a hozzá hasonló embereket miközben fogalmunk sincs miért alakult úgy az életük, mi vezetetté az efajta élethez. Mondom ezt úgy, hogy én hiszem és vallom, hogy mindig csak annyi terhet kapunk odaföntről amit még elbírunk. Az pedig csupán a szabad akaratunkon múlik mit hozunk ki belőle.
Nagynéném halála sokkal jobban megérintett. Gyermekkorom legmeghatározóbb személye volt ő, habár az elmúlt 10 évben semmilyen kapcsolat nem volt köztünk egy ma már jelentéktelennek tűnő vitából kifolyólag. Rengeteg élményem van vele kislányként, minden vasárnap közösen mentünk a templomba, péntek esti közös Dallas nézés, ottalvós hétvégék, karosi locsizás, sokszor elkísért orvoshoz, megnézett az iskolai nyílt napon és még sorolhatnám. Mikor édesanyám felhívott, hogy váratlanul elment, a döbbenet ült ki az arcomra és szomorúság töltötte el a szívem. Előjöttek a szép emlékek és a sok rossz ellenére érdekes módon csak azok és hálát éreztem, hogy ismertem őt és mindazért amit kaptam tőle. Elköszöntem tőle, mégis nehéz volt a szívem a temetés napján. Elmenni abba a templomba ahol hosszú éveken keresztül mindig az ölebén ültem, látni a gyermekeit akiknek már mindkét szülőjük odaát van, szívet facsaró volt. Ott ült mellettem édesapám, édesanyám és a két testvérem és azt éreztem olyan jó nekem, hogy szerethetem, megölelhetem őket és el is mondhatom nekik milyen fontosak nekem. Odakint esett a hó, csípős szél volt de az arcom nem emiatt pirult ki a temetőben a koporsó mellett állva. Hirtelen és úgy ment el, hogy sokmindenkivel nem tisztázta a félreértését, ragaszkodott az igazához és a sérelméhez.... A halállal a probléma nem oldódik meg, egyrészt mert aki itt marad cipeli magával a terhet, számtalanszor felteszi magának a kérdést, hogy vajon miért nem sikerült kibékülni, megbocsátani.... A másik része pedig az odaát való elszámolásról szól....
Így a tél közeledtével és az életemben történt dolgok miatt érzem, hogy kicsit begubóztam, szeretek egyedül lenni a gondolataimmal, beszélgetni a lelkemmel....feltenni a miért és hogyan kérdéseket, keresni a válaszokat odabent... Én úgy érzem ez csak akkor lehetséges (legalábbis nekem) ha egyedül maradok, akár egy séta vagy futás a természetben, akár egy kreatív tevékenység kapcsán, akár csak csendben ülve egy forró teával egy meleg pléd alatt.... Sok bennem még mindig a kérdés de talán szép lassan érkeznek a válaszok is, akárcsak a tavasz. A tél vége egy lezárás, ami után jönnek a melengető napsugarak, a rügyfakadás, a kikelet, a megújulás.... Talán ezt most többen is érezzük, hogy valami új,valami jobb következik de ehhez le kell zárni ezt az időszakot, el kell engedni szeretettel a hátunk mögött lévő dolgokat, de bizony ez is energiát vesz el tőlünk, hisz sokunknak bizony nehézséget jelent megválni a régi, jól megszokott és bevált, biztonságosnak tűnő dolgoktól!
Szép és könnyű lezárást kívánok mindannyiunknak, hogy beengedhessük helyére az újat!
Szeretettel ölellek benneteket❤