Remélem sokan vártátok tegnap este a bejegyzésem! 😉 nem éreztem magamban elég erőt este, hogy írjak, de most itt vagyok. Havonta egyszer csinálok egy tisztító napot, amikor csak folyadékot veszek magamhoz és reggel megiszok egy pohár (kb 2dl) langyos hashajtó vizet. Ez volt tegnap is és úgy tűnik estére nagyon elfogyott az energiám. Aztán a mai reggel sem sikerült túl jól... Sári ma ünnepli a névnapját az oviban, ami betegség és szabadság miatt eddig elmaradt. Tegnap este nagy lelkesen segítettek krémezni, díszíteni a tortákat, én is vártam a reggelt, hogy együtt menjünk az oviba. Hát a szervezetem nem így akarta, mert egy kis nyavalya szó szerint ledöntött a lábamról😞 és akkor hívtam ismét a mamáékat, aki 5 perc múlva itt volt majd 10 perc múlva papa is megérkezett. Elrendezték a lányokat (akik egyébként ma reggel hipp hopp összeszedték magukat, hogy ez a névnapozás miatti izgalom vagy a segítek anyának mert nem érzi jól magát okán jött-e nem tudom, de jó volt látni) és elvitték őket az oviba. Majd ezek után mama visszajött és rendberakta a konyhámat. Hát nem semmi egy nagyi❤ Nem először kapok tőle ilyen segítséget,bármikor bármiben lehet rá és a papára is számítani, én meg nem győzök elég hálás lenni nekik. Pedig "csak" az anyósom és az apósom.... Kb hetente egyszer elviszik a mosott ruhákat és kivasalva kapom vissza őket. Bármikor vigyáznak a lányokra ha mi el szeretnénk menni 2ben egy kicsit vagy valami dolgunk van. Ha iskolába megyek mama főz a családnak, amikor picik voltak a lányok és leginkább mikor a kezem miatt a magatehetelenséggel küzdöttem akkor is minden helyzetben és időpontban számíthattam rájuk. De nem volt könnyű mindig segítséget kérni. Dolgozott bennem erősen az ego, nehezen kértem és fogadtam is el a segítséget. Azt gondoltam amit én csinálok azt úgy senki nem tudja megcsinálni, az én gyerekeimnek a legjobbat csakis én tudom megadni és az én dolgaimba "ne szóljon bele senki".... Aztán jött a betegségem ami megtanított arra, hogy bizony kell tudni segítséget kérni és ha felkínálják el is kell tudni fogadni. Nem fogok attól gyengébb lenni, hogy valaki levesz egy két terhet a vállamról, sőt az engem csak megerősíthet. Hisz azt az időt a gyógyulásomra,a gyerekeimnek töltött minőségi időre, a férjemre és nekem energiát adó dolgokra tudom fordítani. Az ember azt érzi ha valaki szívesen segít neki, hát tegyük félre az büszkeségünket és kérjünk segítséget ha úgy érezzük túl nagy teher nyomja már a mi vállunkat. Kérjünk segítséget a párunkról, a gyermekünktől (bizony, ők is nagyon sokat tudnak segíteni ha csak reggel visszateszik a pizsamájukat az ágyukba vagy bevetik a kis ágyukat, ha kiviszik a tejes bögrét a konyhába vagy vacsora után a koszos tányért....) a szüleinktől, a barátainkról és igen akár az anyósunktól és az apósunktól is😉 tudom, hogy sokan azt gondolják most, hogy dehát az anyós meg az após ilyen meg olyan, folyton meg akarnak mindent csak magyarázni, szeretnek beleszólni mindenbe.... Igen, ez valóban néha így van, de tegyük a szívünkre a kezünket mi nem ilyenek vagyunk? Szeretünk mindent jobban tudni a párunknál, a gyerekünknél és amikor meg akarjuk győzni őket a mi igazunkról egyáltalán nem a rosszindulat vezérel bennünket. Sokkal inkább az egonk. Ez az amit nehéz időnként háttérbe szorítani. Nekem sem megy mindig, de az évek során nagyon sokat fejlődtem e téren(is). Nehéz időszak volt mikor még együtt laktunk anyósomékkal, meg kellett felelni egy csomó elvárásnak, egy olyan életbe csöppentem bele ahol mindennek megvolt a maga helye és ideje, időnként kicsit szűknek éreztem a határokat és akkor még el is kellett fogadtatni magam, mint az egyszem fiacskájuk párja. Bátran mondhatom, hogy nem volt mindig egyszerű feladat, akkor még én is nagyon az utam elején voltam. De aztán a különköltözéssel, a gyermekeink születésével és a betegségem kapcsán kapott rengeteg segítséggel átértékeltem a dolgokat. Azzal ha mi változunk bizony változnak a körülöttünk lévő emberek is. És bizony ők is változtak. Nem a hibát kell folyton a másikban keresni (mert fejlesztendő terület bőven van mindannyiunk életében és ha erre pazaroljuk az időnket akkor a szép dolgok elszaladnak mellettünk ahogy a visszahozhatatlan évek is), hanem el kell fogadni amit ő még nem tud (vagy akár nem is szeretne) megváltoztatni magában, tudni kell köszönetet mondani és kifejezni a hálánkat feléjük, segíteni őket amikor nekik arra van szükségük vagy néha csak némán átölelni őket. Megismerni a másik ember szeretetnyelvét nagyon sokat lendíthet két ember kapcsolatán. Törekedjünk hát arra, hogy megismerjük és ezáltal el tudjuk fogadni a másikat, bátran merjük kifejezni az érzéseinket feléjük (jót és rosszat egyaránt) és beszélgessünk velük amennyit csak lehet. Hisz olyan könnyű megítélni a másik életét és cselekedeteit úgy, hogy közben fogalmunk sincs mi zajlik az ő lelkében és nem is vesszük a fáradtságot arra, hogy közelebb kerülhessünk hozzá. Ehelyett eltávolodunk tőle, mert gonosznak, rosszindulatúnak tarjuk őt holott lehet csak egy kis figyelemre, megértésre és szeretete vágyik az illető. Ne hanyagoljuk el az emberi kapcsolatainkat (bár hozzáteszem, hogy mindenkit megmenteni sem kell és lehet) mert ezek hoznak igazi értéket az életünkbe. A pénzünk, a nagy házunk és az autónk nem fog mindkét átölelni mikor szomorúak, magányosak, idősek leszünk....
Ma nem volt erőm főzni, de a tegnapi menüt szívesen megosztom veletek.... Minestrone leves volt teljes kiőrlésű spagetti tésztával és hozzá gombás, darált húsos lasagna házi ketchuppal. Egy kis olaszos feeling. Azt mondja a család fincsi volt 😃
Szép hétvégét kívánok nektek szívem minden szeretetével 💖
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése