2017. február 16., csütörtök

Betegség, csajos nap....

Én nem tudom honnan ez a sok bacilus, de ezek idén nagyon ránk vannak "kattanva". Míg az előző két évet megúsztuk kb 3 betegséggel, idén már 4x dőlnek ki a csajok a csatasorból. Vagyis inkább Sári az aki most gyengébbnek bizonyul, mint a bacik és vírusok😏
Ma reggel újfent korán keltem, hogy elkészüljön az ebéd időben és miután elviszem a csajokat leüljek a barátokkal egy kv mellett beszélgetni. Hát az élet (vagyis valami baci) átírta a mai forgatókönyvet. Zsófi szeme reggel kissé piros volt, kötőhártyagyulladásra gyanakodtam, így az biztos volt, hogy ő nem megy ma oviba. Aztán odabújtam egy jóreggelt puszira Sárihoz és éreztem, hogy meleg a kis arca. Lázmérő, hőemelkedés, egy újabb résztvevő a csajos naphoz😄 kicsit sajnáltam, hogy nem tudtam a lányokkal tartani kvzni, de tudtam, hogy a lányok (vagyis mint később kiderült csak Sári) azért lettek betegek, hogy ma "csak" velük foglalkozzak. A szívem mélyén örültem, hogy nincs mára semmi komoly dolgom és hogy ők meg itthon maradnak. Együtt lehetünk,meseolvasás, diavetítés, társasjáték, akupresszúrás könyv elemzése😄 Időközben kiderült, hogy Zsófi szeme nem kötőhártyagyulladásos, kitöröltem neki kamilla aromavízzel. Sári hője viszont felment, de semmi komoly. Kis teafaolaj a talpára, masszázs, aromaterápiás balzsam és mézes teafaolaj, folyadék és pihenés, ezek kellettek csupán hozzá, hogy délutánra már el is szállt a bágyadtság. Annyira "jó beteg" az én kis tündérkém, bármit adok neki vagy csinálok rajt, mindent elfogad. Tudja, hogy ez mind az ő gyógyulását szolgálja. Azért ez a mézes teafaolaj nem túl kellemes ízű, de azt is lenyelte. Ugyan mondta,hogy ő ezt nem szereti de a meg akarok gyógyulni érzés sokkal erősebb volt benne, mint az ízlelőbimbói által az agyában elindított rossz "élmény". Olvasva egy két cikket arról, hogy néhány szülő micsoda trükköket "kell" hogy alkalmazzon, hogy a gyermeke bevegye az orvosságot ismét csak köszönettel tartozok a teremtőnek, hogy nekem egy ilyen csodás kislányt adott aki minden gond nélkül veszi az ilyenfajta akadályokat (is). Délután elolvastuk a Titoktündér c könyv ide illő meséjét is. Arról szólt a történet, hogy a tündér milyen tanácsokat ad a kisfiúnek aki megbetegedett. Miként tudja elősegíteni önmaga gyógyulását, mennyire fontosak a pozitív gondolatok itt is, mint az élet minden területén. Hogy tudjuk előidézni az életünkben az egyensúlyt, hogy mentális síkon milyen sokat tehetünk az egészségünkért.... Fontos dolognak tartom, hogy már gyerekkorban megtanítsuk ezt a mi kincseinknek, hogy a gondolatoknak micsoda ereje van, ezért "terheljék" a kis buksijukat pozitív dolgokkal, tanulják meg, hogy a betegség kezelése nem a gyógyszert jelenti... Mi ma délután a kislányaimmal az akupresszúrás könyvet tanulmányoztuk, meséltem a lányoknak róla, hogy mik azok a meridiánok és az akupresszúrás pontok, hogy is működnek ezek.. Mindezt nem én akartam, ők kérték😌  Örülök, hogy nyitottak ezekre a dolgokra, hogy ennyi idősen tudják már, hogy milyen fontos az egészséges étkezés, a testmozgás, a gondolkozás és ha már kialakult a betegség annak a megfelelő kezelése.


Ma egy új receptet próbáltam ki, de biztosan felkerül nálam a étlapra. Kókusztejes vöröslencseleves volt édesburgonyával valamint zöldséges leveles tészta fokhagymás joghurtos öntettel. Isteni volt! Receptet szívesen megosztók 😄

Szívem minden szeretetével Nektek❤

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése