2017. január 10., kedd

Higgy magadban..

Csodás helyen élünk, télen nyáron meseszép a Balaton! Nyáron strand, télen korcsolyázás (már amikor befagy a Balaton) 6 év után újra megadatott. Akkor még a pocakomban a kislányommal korcsolyáztam és azon ábrándoztam milyen lesz majd amikor mindezt vele együtt fogom vele csinálni. És ma eljött ez a pillanat. Ovi után a partra vitt az első utunk. A koripályán már többször voltunk idén és tavaly is, gyakoroltunk. Sári először kissé megijedt attól, hogy a Balatonon korcsolyázzunk hisz ott nem lehet kapaszkodni. Mondtam neki nem baj, legalább kicsit túllép a saját korlátain, szembemegy a félelmeivel és mindez csak erősíteni és ösztönözni fogja őt. Nagyon ügyes volt az egyélű korcsolyájával, nagyon szépen siklott, gyakorolta a megállást és a fordulást is. Nagyon büszke vagyok rá, szeretettel néztem ezt a kis csodát aki nemrég még a pocakomban kényelmesen elhelyezkedve siklott ezen a tavon. Most pedig már egy kész kishölgy! Szép, okos, ambiciózus, nem fél szembenézni a félelmeivel. És ennek szinte kivétel nélkül a siker az eredménye ami csak megerősíti őt abban, hogy "aki mer az nyer". De mindezt az ő szájából hallani nagyszerű dolog volt. Ott csúszkált mellettem és azt mondja egyszercsak nekem! "Köszönöm anya, hogy biztattál és sokszor megdicsértél ❤és tudod miért tanultam még ilyen ügyesen korizni? Mert hittem magamban...". Hát tegyük mindannyian ezt! Ismerjük meg önmagunkat, merjünk szembenézni a félelmeinkkel, hisz azok csak azért léteznek, mert mi megalkottuk őket és hagyjuk, hogy beárnyékolják az életünket... Engedjük el őket és rengeteg kapu fog megnyílni előttünk ahhoz, hogy igazán teljes életet élhessünk!

A család ma édesburgonyából és burgonyából készült levest evett, másodikként pedig kapros tökfőzeléket fasirttal valamint harcsagombóccal. Desszertnek pedig mindenmentes isteni kókuszos keksz volt!

Szívem minden szeretetével Nektek❤

1 megjegyzés: