2017. január 15., vasárnap

Az érzelmek fontosak

Ma egy nem túl eseménydús napon vagyok túl. Reggel korán keltem és természetgyógyász tanfolyamra mentem Veszprémbe 2 csoporttársammal. Havonta 1x találkozunk, így az úton mindig egy jót beszélgetünk. Én mindig a pozitív dolgokat emelem ki az elmúlt időszakból és úgy általánosságban az életemből, hisz hála Isten ebből van több és igyekszem is ezeket a pillanatokat megragadni. A gyógynövényekről tanultunk ma, érdekes előadás volt, bár számomra túl sok újdonságot nem jelentett. Apa volt a lányokkal ma. Hálás vagyok neki, hogy nem csak egy olyan édesapa aki a nevét adta a gyerekekhez hanem aktívan kiveszi a részét mindenből ami velük zajlik. Bátran rá lehet bízni őket egész pici körül óta, hisz nem tud olyan élethelyzet adódni amit ő ne tudna megoldani. Ez mindössze addig volt így míg szopiztak a csajok. Ezenkívül ő minden mást megcsinál értük és velük. Emlékszem Sári már 3 hónapos volt Mikor én először megfürdettem. De akkor is csak azért nyertem meg magamnak ezt a feladatot mert ő elutazott❤ azt gondolom egy igazi édesapa ilyen. Ha tényleg igaz, hogy a lányok az apukájuk után választanak párt maguknak ők is nagyon jól fognak férjhez menni.
4 után értem haza, közösen mentünk el apával a lányokért akik ebéd után a mamáéknál maradtak. Talán kissé elfáradtak, talán az egész napos bentlét esetleg a nátha és társai hozták ki belőlük a nem legelőnyösebb oldalukat. Többször szócsatába kerültünk egymással, már itthon voltunk amikor egy nézeteltérés (vagy nevezhetjük szófogadatlanságnak is😀) miatt apa és a Sári mosolyszünetet tartottak. Így Sári kérte, hogy én fürdessem meg. Közben elmondta nekem, hogy ő most nagyon haragszik apára, az okára már nem emlékszem.... Nem azért mert nem figyeltem oda rá mikor elmesélte... Én meg az ölembe vettem és elmeséltem neki, hogy ez egyáltalán nem baj, hisz a harag is egy érzés és a negatív érzéseket is meg kell élni. Arra kell mindössze figyelni,hogy hamar el tudjuk engedni hogy ne betegítse a lelkünket. Én pl abszolút azt vallom, hogy ha úgy érezzük sírnunk kell hát tegyük meg. Rengeteg negatív dolgot el lehet vele engedni és utána olyan könnyűnek érezzük magunkat. Nem kell ezt szégyellni, hozzátartozik az életünkhöz.
Még fürdés előtt kicsit tornáztunk apával,a lányok pedig ott tettek vettek körülöttünk. Aztán mikor befejeztük kérték, hogy nekik is kapcsoljunk valamit mert ők is szeretnének tornázni. Édesek voltak ahogy itt próbálták utánozni a Rubint Rékát😍 akkor tudsz igazán hiteles lenni a gyermeked előtt ha példát mutatsz neki az életformáddal. Ez az egyik legfontosabb szempont véleményem szerint a gyermeknevelésben. Vallom és követem is ezt.

Ma nem volt időm a konyhában tevékenykedni, de holnap folytatódik a gasztroblog rész is.

Szívem minden szeretetével kívánok nektek tartalmas és örömteli hetet❤

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése