Ma olvastam egy nagyon találó "cikket" amit biztosra veszek, hogy nekem írtak☺ az állt az írásban, hogy önmagunk szeretete nem azt jelenti, hogy folyamatosan lelkesedünk önmagunkért de valahol mélyen belül ott van az elfogadás. Lehetünk dühösek, tanácstalanok de egyúttal ott a szeretet érzése is önmagunk iránt. Célunk az optimális körülmények megteremtése a szeretethez.... Hát én most az önmagamért nem túl lelkesedő fázisban vagyok, de törekszem az optimális helyzet megteremtésére és elfogadom, hogy most ez a "helyzet" van... Folyamatosan "monitorozom" önmagam, a kialakult helyzetet és próbálok rájönni, hogy mire is akar most ez megtanítani.
Az elfogadás másik nagy példája nálam a szüleim és a velük való kapcsolat. Azért is kapcsolódnak ehhez a mai bejegyzésehez, mert ma voltak itt nálunk Sárit köszönteni. Kellemes, beszélgetős, vacsizós, sokat nevetős, tarsasjátékozós este volt... Nem volt ez sajnos mindig így köztünk... De ha megtanuljuk elfogadni a másikat olyannak amilyen ő valójában, megértjük azt, hogy ő most csak ennyit tud adni azon a szinten ahol ő tartózkodik és nem az a célja hogy bántson minket sokkal jobbá tehetjük az emberi kapcsolatainkat, segíthetünk esetleg nekik is elindulni az elfogadás útján, sokat könnyíthetünk a saját lelkünkön azzal, hogy nem gyötrődünk folyton, rágódunk azon, hogy milyen lenne ha és mi lett volna ha.... Most van! Nem tudjuk meddig tart, ezért becsüljük meg!
Ma még teljes létszámmal itthon volt a család, úgyhogy igyekeztem mindenki kedvére tenni az ebéddel. Zöldségleves, paradicsomos káposzta sült virslivel és sült hal kuszkusszal. Vacsira sült hurka és kolbász sült krumplival 😉
Szívem minden szeretetével Nektek❤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése