Őszintén....

Négy évvel ezelőtt 20.22kor 4 tagúra bővült a mi kis családunk! Nagy nap volt ez a mi kis közös életünkben. Anyukáméktól indultunk a zalaegerszegi kórházba, valójában nst vizsgálatra, de szinte biztos volt, hogy már csak apa megy haza és én a picurkával bent töltök pár napot. Hát így is lett! Mivel Sári is császármetszéssel jött a világra így szinte biztos volt, hogy a 2. Kisbabánk (aki tulajdonképp a 3.) is ilyen módon fog megszületni. Sári először maradt egyedül anyuékkal, volt is bennünk kis izgalom, hogy fogja ő ezt lereagálni. Egészen az esti altatásig semmi gond nem volt vele, ott viszont szükség volt a mama kitartására, mert sokat sírdogált a mi kis drága csillagunk.
Mi ezalatt egy újabb hatalmas élmény részesei voltunk, megszületett Zsófi kislányunk. Az előkészületeknél még apa is jelen volt de a műtőbe ő már nem tarthatott velünk, az ajtó előtt állt. Arra emlékszem, hogy nagyon fáztam odabent de már az előkészítőben is mikor megkaptam az infúziót. Nagyon kedves személyzet volt mellettem, sokat viccelődtek velem, az aneszteziológus megdicsért, hogy milyen szép feszes hasam van, kevés kismama dicsekedhet ilyennel. Aztán egyszercsak megszólalt a doktor bácsi a fejem felett hogy milyen gyönyörű haja van ennek a kislánynak! Nagyon meglepődtem ezen! Mármint nem azon, hogy sok haja van hisz a nővére is szép kis hajkoronával büszkélkedhetett hanem hogy kislányt mondtak. Mi egyik gyermekünk nemét sem szerettük volna tudni. 2oka volt ennek. Mivel Sári érkezésére nagyon sokat vártunk tényleg oly mindegy volt milyen nemű lesz,a másik pedig az az izgatott várakozás ami ehhez kapcsolódott fantasztikus volt! Zsófinál viszont kb 3 héttel a szülés előtt a doki azt mondta az uh-n, hogy kisfiú lesz. Döbbenten álltam a dolog előtt hisz mindig megkértük, hogy legyen kedves magában tartani ha lát is esetleg valamit (Sári végig felfekvéses volt így nála a doki sem tudta milyen nemű lesz). Mikor kijöttem a vizsgálóból felhívtam apát aki csalódottam azt mondta nekem miért mondtam el neki, ő nem szerette volna tudni. Szóval beleéltük magunkat, hogy kisfiúnk lesz aki a Benedek nevet fogja kapni. És akkor jött a hidegzuhany, hogy kislány! Kértem az orvost, hogy legyen kedves még egyszer megnézni de nem volt kérdés. Míg az én sebemet ellátták Zsófit kivitték megfürdetni, felöltöztetni és bemutatni az apukájának. Nekem már csak pólyába fektetve hozták vissza és tették a fejem mellé, hogy megcsodálhassam kinek is adtam életet. Hát a csoda kissé"csalódás" volt! Nem láttam őt túl szépnek. Nyúzott fej, széles orr ami csupa pötty volt, a haja a sapka miatt nem látszott. Én egy olyan csodaszép kisbabát vártam mint anno Sári volt! Szégyelltem is magam ott azonnal miatta, hogy miért ez az érzés jött elő belőlem elsőre! Persze ma már visszanézve a képeket ő is egy szép kisbaba volt! Azok a fránya elvárások....
A közösen (3ban) eltöltött másfél óra alatt megvolt az első szopi, apa sokat -beszélgetett az ő kislányával és csodálta őt, rám pedig iszonyúan büszke volt és a hálát láttam a szemében! Aztán ő hazament a nagyobbik csodánkhoz mi pedig 5 napig élveztük a kórház vendégszeretetét. Napról napra egyre szebbnek láttam a kisbabánkat, aki hihetetlen nyugis, szopizok és alszok baba volt, úgy szerettem vele lenni és csak nézni őt! Sári meg apa minden nap jöttek hozzánk látogatóba, az öröm könnyei csillogtak folyton a szemükbe,annyira jó érzés volt nézni őket. Sári sokszor csak állt az üvegfal előtt, nézte az alvó húgát és kiabálta neki, hogy Zsósi itt vagyok❤❤❤ haza is együtt hoztuk a kórházból és úgy dicsérték Sárit a nővérkék,mi pedig olyan hihetetlenül büszkék voltunk erre a két kislányra! Apa 2 hétig velünk volt, igazán sok dolgom ekkor nekem nem volt. Szoptatni és pihenni. És persze már akkor is folyton folyvást mesét olvasni. Aztán két hét után épével ment dolgozni és bele kellett tanulni a 2 gyermekes anya szerepbe is. Nem mondom, hogy ez mindig olyan jól ment, hogy nem voltak könnycseppek, türelmetlenség de összességében nagyon jól alakultak rövid idő alatt a fogok. Sári nagyon türelmes kislány volt,még mindig azt gondolom lenne tőle mit tanulnom.... A napok sokszor csigalassúan teltek, olyan nehezen jött el az az idő mikor apa hazáért. Meg ugye az éjszakai kelések! Huhhh azt nagyon de nagyon nem szerettem. Fizikai szenvedést jelentett minden egyes felkelés számomra. Pedig csak evett, büfizett és aludt tovább a kis csillag. Nem kellett éjszakázni vele ha pedig pár alkalommal előfordult apa mindig hősiesen kivette a részét belőle! Akkor is és most is nagyszerű édesapa és odaadó társ volt!
Egy szó mint száz, közösen és hatalmas szeretettel vállaltuk ezt a 2 gyermeket és úgy érzem az időnkénti nehézségek ellenére nagyon szép nevelést és mintát kapnak tőlünk! Ma mikor az étterembe vacsoráztunk ott is megjegyezte a pincér bácsi, hogy micsoda jólnevelt kislányok ők! Persze kihúztuk magunkat hisz ez nyilván a ki érdemünk és olyan jó érzés begyűjteni érte időnként a dicsérő szavakat😊
 Hálás vagyok, hogy én lehetek az édesanyjuk és hogy az édesapjuk az én csodás férjem!
A mai nap eseményeiről folyt köv......