Talán emlékeztek még, hogy a nyáron úszni jártunk a lányokkal és Zsófi ügyesen de leginkább kellő önbizalommal és bátorsággal átúszta a medencét. Meg is kapta érte a jutalmát. Sárinak abban a két hétben nem jött meg a várva várt siker, nem bízott eléggé magában és mindemellé még mondogatta is, hogy nekem ez nem fog sikerülni. Ez a nyár sok szép élményt és változást ajándékozott a kis lelkének és múlt kedden mielőtt indultunk volna úszni mondta, hogy ő bizony ma megpróbálja átúszni a medencét. Örült a szívem és gondoltam gyorsan meg is támogatjuk ezt az elképzelést egy homlok tarkó tartással. Ugye nem kell mondanom mi lett az eredménye? Csillogó könnyek anya szemében és mosolygó édesapa mellettem, egy határtalanul boldog kislány a medencében, egy nagyon büszke kistesó és egy elismerő szavakkal dicsérő úszómester Merci néni személyében! Olyan jó érzés volt ott állni és szurkolni neki, nézni azt a magabiztos és csodás tempóval mozgó nagylányt majd a leírhatatlan örömöt az arcán.... Érdemes bizony élni és érdemes megélni ennek az életnek minden egyes pillanatát. Hálával a szívünkben, hogy részesei lehettünk ennek az újabb csodának (ami sehol máshol nem lakozott csupán benne). Köszönöm❤
A másik álom ami valóra vált és bizonyára egy hosszabb álom előszobája volt, anya pénteki előadása. Szeretek beszélni, szeretem megosztani az emberekkel a véleményemet, a tapasztalataimat (bár tudom és érzem is, hogy erre nem mindenki nyitott, így még mindig a tanulási fázisban vagyok ezzel kapcsolatban...kinek, mit és mennyit) a tudásomat. Kb egy évvel ezelőtt egy kissé nehézkesen induló barátság vette kezdetét. Adott volt 2 fiatal anyuka, akik havonta egy hétvégét együtt töltöttek a közös érdeklődési körük kapcsán. Együtt utazás, beszélgetés (bár sokszor itt is inkább én beszéltem) egyre mélyebb tartalmak felszínre kerülése, felismerésekkel és érzésekkel párosítva. Mára ez egy abszolút tiszta szeretettel átitatott barátság, ahol bátran megosztjuk egymással a gondolatainkat, érzéseinket, tudunk egymásnak biztató szavakat adni és egy virtuális öleléssel vagy simogatással fel tudjuk egymást segíteni ha valamelyikünk elbotlik. Ehhez csupán annyi kell, hogy ki tudjuk nyitni a szívünket, szeretettel tudjunk közeledni önmagunk felé elsősorban és ezáltal embertársainkhoz is.
Ez a csodás barát váltotta valóra az én egyik álmomat, aminek nagyon szeretném ha lenne folytatása is, előadást szervezett nekem egy kedves kis faluba. Kb 30 ember azért jött el,mert rám kíváncsi,mert érdekli és akár szeretne is érte tenni, hogy miként lehet igazán boldog életet élni és mi is az a módszer (kineziológia) ami segítségére lehet ebben. Elkísért az én drága férjem is, aki nagy támaszom,segítőm! Szakmai segítséget kértem tőle, hogy jegyzeteljen és ossza meg velem, hogy miben kell fejlődnöm,mint előadó. Kb másfél órás volt a kis "monológom" sokminden eszembe jutott a kis jegyzetemből és bizonyára sokminden nem, de azt gondolom ami elhangzott annak ott a helye volt és nem véletlenül hangzott el pont az. Sok mosolyt és mély döbbenetet láttam közben a résztvevők szemében, mindannyiunk életében vannak elakadások amik valamiért ragaszkodnak hozzánk és hosszú hosszú éveken keresztül elkísérnek bennünket. Azt gondolom ha kellő tisztelettel és szeretettel közeledünk önmagunk felé akkor eljön az a pillanat amikor ezeket a gócokat fel szeretnénk oldani és nem hagyni, hogy továbbra is visszahúzzanak bennünket! Erre biztattam a kedves kis közönségemet! Hálás vagyok nekik, hogy ennyien megtiszteltek és meghallgattak és remélem ők is hálásak önmaguknak, hogy megtették ezt❤
Szívem minden szeretetével nektek❤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése