2018. május 21., hétfő

Felejthetetlen pillanatok és km-ek

A férjem a múlt hétvégén körbefutotta a Balatont és utána napokig szárnyalt. Hogy tényleg mennyi energiát és örömöt tud adni a sport és amikor megkapod a jutalmat a kemény munkádért azt ma én is éreztem. Korán ébredtem és azt éreztem át tudnám ölelni az egész világot és újra nekiállnék a tegnapi versenynek. De futás helyett ma nyeregbe pattant a család és elmentünk az első közös bringatúrànkra, amit mindenki a saját biciklijével tett meg. 10km könnyed tekerés, egy finom fagyi és egy kis jateka strandon.
Hihetetlenül büszke vagyok a lányokra, csodás élmény volt ez nekem. Minden korszaknak megvan a maga szépsége és úgy érzem mi ezt igyekszünk is a maga szépségében és valóságában megélni. Szerettük a gügyögő, tipegő kisbabákat, ahogy ránk utalva hozzánk bújtak, szeretettel elfogadták a segítségünket. Jó volt hallani az első szavacskákat, sokat nevettünk a mókás szavakon, amik bizony időnként megvicceltek bennünket, mert mást értettünk mint amit ők mondtak... Jó volt látni ahogy megtanultak önállóan enni, inni, hintázni és biciklizni. Zsófinak ez utóbbi 2 kb 1 hónappal ezelőtt sikerült, pár jobb és bal agyféltekét összerendező gyakorlat után. És ma 10km-t biciklizett a kis kerékpárján velünk. Előttem tekerte a kis lábaival a pedált, végig énekelt, beszélgettünk. Nem tudom elmondani szavakkal mekkora büszkeség volt bennem! én aki ennyi idősen még biciklizni sem tudtam, akit nem türelemmel és odafigyelve tanítottak biciklizni hanem egy nagy pofon kíséretében, én aki soha nem voltam biciklitúrán a családommal megéltem minden pillanatát ennek a 3 órának! Hála járta át a szívem, mert ismét megérintett a pillanat varázsa és szépsége, tudatosult bennem mennyi csodás dolog is van az életemben! Sokszor elmondtam a lanyoknak mennyire büszke vagyok rájuk és várom a következő csaladi túrát. Talán sokan úgy gondolják nem nagy dolog ez, de bizony az! Apro örömök az életben, amiket észrevéve bearanyozhatjuk önmagunk és szeretteink mindennapjait. Tiszta érzéseket ajándékozva ezzel önmagunknak és a hozzánk közelállóknak. Olyan ajándékokat amelyek feltöltik őket és hosszútávon meghatározó lehet az életükben!
Szeressük az életet, vegyük észre benne az apró csodákat, ajándékozzunk minőségi időt, töltődjünk, dicsérjünk, öleljünk, szeressünk!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket 😍

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése