Aktív, csodas élményekkel tarkított hetet zártam tegnap. A kedvesem kedden ünnepelte a születésnapját és mi a lányokkal titkolózva, izgatottan készültünk. Készítettünk egy pólót neki amit mi rajzoltunk szeretettel! Csináltattunk egy névre szóló biciklis mezt neki, a lányok megtanultak egy dalt neki, ami így kezdődik "édesapából csak egy van..." és nekem bizony már ez a mondat könnyeket csalt a szemembe, Sári pedig édesen dugdosta ruhás szekrényében az apának készített szívecskés rajzot. Kedden reggel egy szelet dobostortával, egy szál gyertya fényénél ülve énekeltek a lányok és erre ébredt az apa... Kell ennél több ajándék? Azt hiszem nem és apa arcát látva biztosan mondhatom, hogy ő is így érzett abban a pillanatban és most is. Az ünnepelt maga is választott egy ajándékot, biciklizni indultunk a Balaton körül, 2esben. 10 óra körül ültünk a bringákra és az északi parton indultunk el. A megtett 143 km alatt, amit este fél 10kor mutatott a kilométeróra sok sok mesés pillanatot éltünk át de sokkal inkább meg. Az első megálló Balatongyörök (az egyik kedvenc településünk itt a környéken), a padon ülve újfent megállapítottuk milyen szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk, hogy mindezt megtehetjük, hogy itt élhetünk, hogy együtt vagyunk és szerethetjük egymást és tulajdonképpen mindenért amink van vagy amit kapunk az élettől. A drága férjem azt kívánta, hogy a 70. Szülinspját is így töltsük el, együtt 😍 ámen! Sokszor megálltunk, gyönyörködtünk a tájban, a Balaton mesés színvilágában, élveztük a természet csodáit, mint a napsütés és a szellő, és azt hiszem igazán meg tudtuk élni a pillanatot és benne is tudtunk maradni. Ez az igazi boldogság! Ebben a duális világban úgy gondolom nem lehet mindig "csak" boldognak lenni, mert a rosszat is meg kell tapasztalni, hogy tanulhassunk belőle, de ez most nagyon is a boldogság állapota volt mindkettőnknek! Fáradtan, fenékfájósan szálltunk le a bicikliről, de megérte!
Egy kis regenerálódás után pénteken Szlovénia felé vettük az iranyt, hegyi túrára mentünk. Mindkettőnk számára ismeretlen volt ez a "terep" de valahogy olyan hívogató! 6 különböző és némiképp egymás számára ismeretlen ember, 1200m szintkülönbség, közel 2000m tengerszint feketti magasság, mesés taj! Hogy mit gondoltam vagy éreztem mikor megpillantottam a hihetetlenül zöld füvet, a kristálytiszta, hegyről lezúduló patakot, a havas hegyoldalakat, a kőszikláról leszivárgó esőcseppeket melyek függönyként borították, védelmezték a beugró hasadékot vagy megéreztem, (aztán meg is kóstoltam 😉) a nyíló bodzavirágot (ami végtelen alázattal tartotta meg az éjszaka hullott eső cseppjeit miközben soha nem érzett illatot ontott magából, az aranyeső ámulatba ejtő látványa a fejünk felett, az apró kicsi élőlények a sziklák körül, a szűk hegyi utakon (mint pl. Erdei harangvirág, gombák, nefelejcs, páfrány, hangyák, szajkó,) engem elvarázsolt és magával ragadt mindez. Közel 4 óra után értünk a csúcsra, ahol kissé csalódottan tapasztaltuk, hogy a menedékház csak egy hét múlva fog nyitni. De a nap szépségéből ez semmit sem tudott elvenni, hisz a természet itt is megmutatta mire képes. Bámulatos hegyek és völgyek találkozása, a sziklák közül kizúduló vízesés, a sziklán egymagában, kapaszkodva megélő kisvirág.... Az élet ott van ahol meglátjuk és megéljük azt. Ha igazán élni akarunk akkor az egészen kopár sziklás vidék is tud adni annyit ami ehhez szükséges. Ez a kisvirág hisz magában, kapaszkodik és csodálattal éli meg amit adott neki ez az élet! Vajon hányan vagyunk képesek kisvirágként élni, kapaszkodni amikor már legszívesebben feladnánk meg kilátástalannak, lehetetlennek tűnik az életünk, észrevenni az elénk táruló csodás természetet annak minden csodájának együtt és nem az életünk nehézségeire koncentrálni..... A természet rengeteg értéket rejt magába és nem irigy ebből adni, nekünk csak el kell ezt venni, meg kell ezt látni és töltekezni belőle! Azt hiszem megtettük mindannyian ezt pénteken a közel 9 órás túra alatt.
A férjem kollégája szervezte az utat, 6an voltunk, 3 házaspár. A társaságbóll én csupán egyikőjüket ismertem, de ez egyáltalán nem jelentett akadályt a nap során. Imádtam minden pillanatát a velük töltött időnek, Ildi lelkesedését a természet és annak minden élőlénye iránt, a boldogságot az arcán mikor megpillantott egy újabb természeti csodát, Zoli hatalmas sztorijait amikkel tápláltuk bőségesen a lelkünket mert hatalmasakat nevettünk, a közös érdeklődési körökről (mint pl a jóga es a finom ételek) való beszélgetést Verával és Norbival. Friss levegő, csodás táj, tiszta szívű emberek, szeretet és béke! Ez az amire a testnek és a léleknek szüksége van! Töltekezzünk a természetből, fogadjuk be annak minden csodáját és adjuk át aggodalmainkat, félelmeinket szeretettel az anyaföldnek. Takarítsunk a lelkünkben, hogy be tudjuk fogadni az újat! Kimenni a természetbe, megölelni egy fát (ahogy azt én is megtettem leérve a hegyről megköszönve mindent amit a naptól kaptam) nem kerül semmibe, de az ajándék amit kapunk tőle felbecsülhetetlen érték! Szeressétek önmagatokat, óvjátok a természetet hadd szolgáljon bennünket még sokáig! Ezen felbuzdulva össze is szedtem tegnap újra a ház körüli szeméthalmazt😉
A múlt hét csodas lezárása a Szombati nap volt egy lélekemelő hangtál relaxxal és egy mesés étteremmel Balatonalmádiba. De ez a következő bejegyzés témája!
Szívem momden szeretetével ölellek benneteket 😍
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése