Mindannyiunk életében eljönnek időről időre azok a pontok amikor el kell engednünk dolgokat, érzéseket, élethelyzeteket, embereket.... Akik vagy amik már nem szolgálnak bennünket, visszahúznak és/vagy visszatartanak a fejlődés lehetőségétől, amiket már túlnőttünk, megfejlődtünk.... Fel kell ismerni, hogy már nincs szükségünk rá, teljesítette a küldetését, szeretettel (és csakis ezzel az érzéssel) útjára bocsatani. De ez bizony sokszor fájdalommal, könnyekkel, érzésekkel jár. Hogy ez baj-e? Semmiképpen sem! Minden ami az életünkbe kerül hosszabb rövidebb időre érzések sorozatát fogja kiváltani belőlünk. Így mikor elköszönünk tőle ezek az érzések újra elő fognak törni, sebek fel fognak szakadni vagy akár az öröm és felszabadulás könnyei elő fognak törni.
Ne ragaszkodjunk hozzajuk, csak engedjük hadd menjenek! Legyünk hálásak azért amit tőlük, általuk kaptunk, amire tanítottak és amit fejlesztettek bennünk. Lezárni, elengedni meg kell tanulnunk mert csak így tudunk új dolgokat beengedni!
Ahogy most az én életemben is több vonalon a lezárás és elengedés időszaka van, Sári is búcsúzik. Ő 4 év után szeretett óvodájától, tanítóitól, kispajtásaitól, a csoportszobától, a játékoktól de az emlékektől és az élményektől nem, azokat viszi magával a szívében, bátran építkezhet rájuk, hisz erős érzelmi és tanulási alapokat kapott itt....
4 éve szeptemberben, egy esős napon a hátára vette a kis virágos hátizsákját és kíváncsian, lelkesen elindult egy számára ismeretlen úton, az óvodába. Végtelen szeretettel várták tanítói és társai a kissé zajos és zsúfolt teremben, igyekezett bátor kislányként viselkedni. De ez csak addig sikerült mig én is vele voltam... Aztán következett 8 hét sírás és kőkemény sztrájk! Sem enni, sem inni nem volt hajlandó, bár szerencsére a sírás reggel csak addig tartott míg én eljöttem. Hát mit ne mondjak, megtépázta kissé anyai szívemet ez a pár hét. Az a szeretet és türelem amit ő ott kapott a 2 óvónőtől és a gyerekektől meglágyította ezt a kis szivecskéjét és egyre szebb lett abban a könnyes kis szempárban az oviról alkotott kép. Jöttek szépen lassan az élmények, az első elfogyasztott pogácsa, a barátok, a kis rajzok és eljött az a pillanat is mikor szívesen indult reggel útnak és mosolyogva ment be a csoportba. És innentől kezdve csupa móka és kacagás, játék és tanulás, evés és ottalvás, szeretet és barátság, mosoly és ölelés járta át az ott töltött órákat. Fegyelmezetten vett részt a közös játékban, szívta magába a sok tudást amit játékos feladatokon keresztül kapott, támogatta kicsi és félénk társait ( bizonyára emlékezve a saját kezdeti nehézségeire), segítette az óvónők munkáját, csiszolta a rajztudását és az énekhangját, finomította a kissé ete-bota mozgását, megtanulta kimondani az R hangot. Nagycsoportosként szeretettel és büszkén vezette be kishugát a csoportba, magyarázta neki mit hogy szokás az oviban, védelmezte őt az erősebbekkel szemben és közben igy váltak egymás legjobb barátaivá. Bár külön játszottak legtöbbször mégis hatalmas biztonságot adott nekik a másik jelenléte.
Szövődtek mély és talán életre szóló barátságok, ahogy az a kis tarisznya is szövődött amit együtt készített az óvónénivel amiben magával viszi amit itt ajándékba, útravalóul kapott...
"Óvónéni jaj de sokszor az öledbe vettél, vígasztaltál mikor sírtam vagy velem nevettél..." - ezekkel a szavakkal búcsúzott a múlt héten Sári és ez a pár szó sokmindent elmesél. Végetért egy rendkívül szép és tartalmas 4 év, új kalndok várnak erre a kis angyalkára és úgy érzem megérett rá, hogy felszálljon arra a szekérre ami viszi őt tovább az útján.
Ahogy az első nap egy borongós őszi nap volt, úgy az utolsó is egy esős, sírós nap lett. Elojottek azok a könnyek amik már a múlt heti évzárón gombócként tolongtak a kis drágám torkában. Szeretettel és könnyes szemmel öleltem magamhoz és biztattam, hogy bátran engedje el a fájdalmát, adjon helyet és időt a "gyásznak", hogy felszabadultan és vidáman indulhasson előre.
Este sokat beszélgettünk az elmúlt napokról és az eltelt 4 évről. Csupa szép és jó emlék jött elő, ezért is nehéz az elválás.... Hálás vagyok az életnek, hogy megértem és megélhettem ezt a napot, hogy szeretettel letörölhettem a könnyeit és vele együtt sírhattam, hogy mellette lehettem mikor élete egy fontos szakasza lezárult.
Amíg élek támogatni, szeretni fogom őt, igyekszem elfogadni a választását, bátorítom, hogy merjen nagyokat álmodni, hogy ne féljem kilógni a sorból és éljen meg minden egyes pillanatot Teljes szívvel! Köszönöm, hogy az édesanyád lehetek drága kicsi kincs😍
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket 😍
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése