"Ne tagadd meg a teknősbéka erényeit, aki lassan halad, magába húzódik, hogy elmélkedjen, közel van a földhöz és nagyon jól lát!"
Nagyon hozzám szólt ez az idézet mikor ma olvastam, választ adott pár kérdésemre és újra írásra ösztönzött! Itt vagyok, elfáradtam, magamba húzódtam és elmélkedtem és haladok lassan tovább.
Amikor valaki úgy dönt, hogy felmászik a magas hegyre és megnézi milyen onnan a kilátás, milyen ott egy igazán mély, a tüdő mélyére hatoló légzés akkor azt is elfogadja, hogy bizony többször el fog fáradni az úton és ilyenkor meg kell pihennie. Feltenni magának a kérdést, hogy miért fogyott el az energiája, hogy tudná újra tölteni magát és a következő szakaszon tudatosabban felhasználni az energiaraktárában lévő kincseket. De válaszok ritkán születnek azonnal és még ritkábban jönnek tiszta érzések formájában. Először az ego kezd el munkálkodni, csatasorba állítva az ő katonáit, akik félelmekkel, fájdalmakkal, bűntudattal, irigységgel vannak felfegyverkezve. És bizony attól függően hol tartunk a hegyoldalon előfordulhat hogy hosszabb pihenésre vagy akár végleges feladásra kényszerítenek ezek a kibocsátott lövedékek bennünket. De a hegy erdeiben lévő fák és állatok, a tiszta levegő rengeteg pozitív energiát hordoz magában és ha rácsatlakozunk erre az energiaközpontra akkor nincs az az egos hadsereg ami legyőzhetné a mi szívünkben lévő tiszta érzéseket! Ha "fáj az élet" merjetek kicsit teknősbékák lenni, kimenni a szabadba energiát gyűjteni és újult erővel nekivágni az útnak! A pihenés is része az útnak, az is egy állomás! Ilyenkor van lehetőség a tapasztalások tudatosítására!
Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése