2017. augusztus 15., kedd

Álmodj királylány.....

Kislányként mindig arról álmodtam (mint bizonyára a legtöbb kislány), hogy egyszer majd álmaim hercege megkéri a kezemet és feleségül vesz. És élünk boldogan míg meg nem halunk. Aztán ekkor jönnek a "kellemes" belső és külső hangok, hogy ne álmodozz, mert ilyen csak a mesében van. Hát én ma már tudom, hogy az, hogy álmaink megvalósulnak-e csakis rajtunk múlik! Az önromboló hitrendszereinket pedig igenis van lehetőségünk letenni!
Pénteken 10 éves házassági évfordulót ünnepeltünk apával. A csütörtök valahogy olyan keszekuszára sikerült, így kissé nyomottan ébredtem péntek reggel. Apa a vihar miatt egész éjszaka dolgozott, azon munkálkodott a kollégáival, hogy több ezer fogyasztónak újra legyen villamos energiája. Ilyen ez az idei nyár, forróság aztán meg jönnek a mindent elsöprő viharok.... Akár a lelkünkben zajló érzéseket, folyamatokat is szimbolizálhatjuk vele...
Az előző napokban mi is készültünk a lányokkal a nagy eseményre, egy felnőtt színezőt választottunk apának aminek az 5 szeretetnyelv a címe es minden oldalon egy egy kedves gondolat szerepel a szeretetről illetve annak megnyilvánulási formáiról. Illetve egy kartonpapírra kis képeket ragasztottunk az elmúlt 10 évünkből és az összes gondolatot ami eszembe jutott erről az időszakról valamint a jelenleg bennem lévő érzelmekről ráírtam a papírta. Jó érzés töltötte el közben a szívem. Tudtam, hogy ő is készül valamivel, így kellemes izgalommal ébredtem fel péntek reggel. Állt a nappaliban, kezében egy könyvvel. A könyv címe az, hogy "nyerő páros". Azt mondta, ha ezzel egyetértek akkor lapozzak a 21dik oldalra. Ott pedig a szívecske formára vágott lapok között bent volt egy karikagyűrű (eredetileg ez az én gyűrűm lett volna amit a kezem betegsége miatt le kellett vágni pár éve, de nem tudta az ékszerész megcsinálni így a sajátját tette bele szimbolizálva a leánykérést), majd igen válasz esetén a következő"állomásnál" egy kérdés, hogy elmegyek-e vele nászútra mert ha igen akkor csomagoljak, minden el van rendezve es hamarosan indulunk. Mégpedig Egerbe ahol 10 évvel ezelőtt is töltöttük a mézeshetünket. Csak ültem a kanapén, mellettem szerelmünk két csodálatos gyümölcse és könnycseppek gördültek végig arcomon melyet tiszta érzelmek tápláltak és azért születhettek meg mert annyira nagyon szeretem azt embert aki mindezekkel a csodákkal (beleértve a két gyönyörű kislányunkat is) megajándékozott engem.
Gyors csomagolás, magunknak és lányoknak is akik ezt a 2 napot a mamáékkal töltötték és elindultunk. Közel 3 és fél órás út, szikrázó napsütés, mosoly mindkettőnk arcán, önfeledt beszélgetés (úgy hogy közben senki sem szomjas vagy éhes a hátsó ülésen, senkinek sem kell mesét olvasni) és csak egymásra illetve magunkra figyelés. 4 óra magasságában érkeztünk meg a szállodába, és 2 mesés nap követte ezt. Töltődés a szó minden értelmében! Finom kv, bor, isteni étkek, finom, érzelmeket megszólító illat a szaunában, napozás, séta és mélyreható beszélgetés. Meleg nyári éjszaka, pezsgőzés az erkélyen és közben meseszerű holdfelkelte. Csodás volt ahogy a dombok mögül kikandikált egy narancssárga kis folt majd egyre feljebb kúszott a nyári égbolton és olyan volt akár egy sólámpa. Úgy ahogy egy sólámpának sok hasznos tulajdonsága van úgy ez a holdacska is energiával töltötte meg az éjszakát, az én lelkemet, mosolyt csalt az arcomra (soha nem láttam még ilyen holdfelkeltét, a természet egy csoda), hálás voltam, hogy ott lehettem ebben a pillanatban. Ez az amit gyakran hajlamosak vagyunk figyelmen hagyni, hogy milyen hamar elszállnak a csodás pillanatok és csak hajtogatjuk a múltbeli sérelmeinket illetve hajtjuk az ismeretlen jövőt és pont a jelenből spóroljuk ki magunkat. Abból ami a legtöbb energiával és örömmel ajándékozhat(na) meg bennünket! Második éjszaka pedig megérkezett a vihar, ami ismét egy csodás égi játékot varázsolt elénk. A villámok egész világosságot varázsoltak az egri égboltra. Megvilágítva a várat, a bazilikát, a dombok felett csak úgy cikáztak a villámok. Mesés volt az egész! Minden, minden azt üzente nekünk, hogy jó helyen vagyunk, az életünk maga a csoda és ajándék minden pillanata.
Sokszor csak egy mosoly és hála a másik iránt, hogy megköszönjük neki, hogy megosztja velünk az életét, hogy mellettünk van ha fel kell emelni vagy osztozik a boldogságunkban. Sokat fejlődtünk ezalatt a 10 év alatt de megérte minden egyes pillanat, sokkal gazdagabbak lettünk érzelmileg. És tényleg igaz, hogy ha önmagadhoz méred mindig a fejlődésed akkor fogod tudni igazán értékelni ahol jelen helyzetedben tartasz.
Kívánom nektek, hogy ezeket a mesés pillanatokat ti is vegyétek észre az életetekben és engedjétek be a szívetekbe! Éljetek meg őket a legtisztább érzelmekkel amik csak bennetek létezhetnek!

Szívem minden szeretetével nektek❤

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése