KKM, hőség, jóleső érzés

Szombaton mikor a lányokkal bent voltunk a Fő téren a futóversenyen nagyon megfogott az ottani hangulat. Aztán mikor a minden erejüket összeszedve láttam őket küzdeni a rekkenő hőségben és közben elhitték, hogy ők itt akár elsők is lehetnek (annyira nagyon szeretem bennük, hogy ők még nem a kifogásokat keresik és gyártják maguknak, hogy miért nem lehetséges valami hanem bátran belevágnak dolgokba és el is hiszik annak sikerét) akkor arra gondoltam, hogy bizony nekem is rajthoz kellene állnom vasárnap. Egyik kis csoporttársunk anyukájával csapatot alkotva Aszfaltfaló lányok néven félmaraton váltóba neveztünk. Jó érzéssel és nagy reményékkel a szívemben jöttem haza szombaton. Reggel korán ébredtem, előkészítettem az ebédet, összeszedtem a dolgaimat és besétáltam a Fő térre. Útközben még felszaladtam 2 indító és bátorító puszira a kislányaimhoz akik az éjszakát a mamáéknál töltötték. Aztán miután átadtam a váltóbotot a futótársamnak, valamint szurkoltam a handbikekal induló unokatestvéremnek a rajtnál, elvonultam egy kis elmélkedésre a templomkertbe. Annyira csodás volt ott ülni az árnyékban, leterítve egy plédet a fűbe, hallgatni a madarak csicsergését, nézni a fák lombján átszürődő napfényt és nem csinálni semmit. Csak a saját gondolataimra és érzéseimre figyelni, bizony időnként ennél jobb dolgot el sem tudnék képzelni. Kértem az égiek segítségét és áldását a futásomra, gondolatban végigszaladtam a pályán és elképzeltem azt az időt a befutónál a kijelzőn amit kitűztem magamnak célul (56perc). A társam várható érkezése előtt kb 20 perccel visszasétáltam a térre, egy kis bemelegítés, frissítés és nem sokkal 11 után megérkezett a váltóbot és én következtem. Szólt a zene a fülemben és olyan jó rajtot vettem. Élveztem az első métereket a Sétáló utcán, ahol rengeteg ember tapsolt, szurkolt nekünk lelkesen. Végigfutottunk a kastélyparkon majd ki az utcára. Itt még egész jól ment minden a tervek szerint, jó kis km-eket futottam, meg voltam elégedve az időmmel. A Tapolcai úton ismerősök álltak az út szélén, integettek, ami újabb lendületet adott. Útközben a frissítő pontokon hűsítettem magam vízzel, jól esett a rekkenő hőségben. 30 fok felett volt a hőmérséklet. A meleg nagyon sokat kivett belőlem, így a lendület Gyenesdiáson elfogyott. Pedig a sok kedves lakó slaggal kint állt és locsolt bennünket (ezúton is hálásán köszönöm nekik és a biztatást is), de éreztem hogy fogy az erőm. A következő frissítő ponton megálltam már inni majd mikor a gyenesi bekötő úton láttam az út szélén feküdni egyik futótársamat, akinek épp oxigént adtak és a lábai égnek voltak emelve miközben szirénázva jött érte a mentőautó akkor eldöntöttem, hogy nekem itt a célom nem az 56 perc hanem, hogy beérjek és megcsináljam tisztességesen de leginkább egészségesen ezt a versenyt. Ezután többször is éreztem, hogy egy kisebb távot gyalogosan kell megtennem, mert nem szeretném túlhajtani magam.  A cél előtt egy km-rel már csak az lebegett előttem, hogy apukám a 2 csodás kislányommal ott vár és tudom milyen büszkék lesznek rám! A szívem vitt előre és adott akkora lendületet, hogy az utolsó emelkedőn valahogy feljutottam és a dobogón felfutva a nyakamba akasztották a 10. KKM futóverseny érmét. A lányok ott álltak a célnál és olyan öröm volt megpillantani őket! Láttam a csillogást a szemükben és úgy örültek nekem és mondták, hogy milyen ügyes vagyok! Apukám is gratulált, tőle az különösen jól esett. És az is, hogy a meleg ellenére elhozta a lányaimat és együtt várták, hogy befussak. Sokat jelentett ez nekem és az is amit a szemébe láttam. Azt mondta jövőre is itt lesz a lányokkal mikor már a félmaratonomat futom☺
A lábam remegett és éreztem, hogy nincs túl sok erő bennem, de büszke voltam az 59.24es időmre ilyen körülmények között, a kategória 7. Helyre de leginkább magamra, hogy megcsináltam! Nem volt egy egyszerű dolog, sokszor elmondtam közben magamnak, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni és nem adtam fel! Ez a legnehezebb sokszor az életben is. Amikor még oly messzinek tűnik a cél és érzed, hogy már alig van erőd és ott nem feladni! Menni előre, tenni a dolgunkat, belefektetni 120%ot és várni a megérdemelt jutalmat! Ami jelen esetben az az érzés volt, hogy huhh de jó, hogy belevágtam végül és megcsináltam. Arról az energiáról nem is beszélve amit nyertem általa! Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a csodás és bizony embertpróbáló élménynek! Hálás vagyok érte magamnak, hogy éreztem magamban annyi erőt, hogy bele mertem vágni! Legyetek ti is elég bátrak ahhoz, hogy kipróbáljátok magatokat új dolgokban és szembe merjetek nézni új helyzetekkel! Higgyétek el megéri,mert ezek mindig csak adnak és adnak.....