2017. április 26., szerda

A tábor és ami mögötte van

3 csodás nap egy meseszép környezetben, életmód tábor Monoszlón. Egy kedves kis falu, 160 lakossal, autóforgalom szinte 0. A református templom mellett egy kedves kis régi épület, ami az erdei iskolának ad otthont. Nagyon hangulatos szobák, kellemes menzás feeling az étkezőben,menzát idéző ételek és egy szuper tgy csapat. Én a szobámat 2 számomra nagyon kedves személlyel osztottam meg,akik a tanfolyam alatt nagyon közel kerültek az én szívemhez
 Ma már a barátaim közé sorolom őket, szeretek a társaságukban lenni, beszélgetni és nevetni velük és időnként ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy átöleljem őket. És ilyenkor bizony meg is teszem! Szeretem kifejezni az érzéseimet másik felé és szeretek érzéseket megélni is!
A csapat túlságosan nem ismerte meg egymást véleményem szerint a tanfolyam alatt, ebbe bizony azok a fránya első benyomások is közrejátszottak. Itt viszont jöttek a felismerések, a De jó, hogy megismertelek mondatok és a köszönöm szóval sem fukarkodtunk💕❤
Én nagy lelkesedéssel vártam ezt a pár napot, már csak a kikapcsolódás miatt is. És meg kell mondjam minden elképzelésem felülmúlta ez a tábor. Nagyon sokat kaptam tőle, kezdve a családállítással. Emberek, akik mit sem tudnak az én életemről  beállnak a családtagjaim szerepébe, lekövetik a viselkedésmintáikat nekem pedig közben vadul kalapál a szívem, szorítja a gombóc a torkom és idővel a könnycseppek is megjelennek az arcomon. De a felszabadító érzés a végén minden nehéz pillanatot megér, köszönöm!
Délután AMM gyors tanfolyam, egy nyilvánvalóan sokat tapasztalt és  nyílt szívű hölggyel! Sok hasznos tanáccsal látott el bennünket, fantasztikus masszázst mutatott meg nekünk, jó kis izomlázat szerezve ezzel magunknak másnapra! Köszönet neki is a lelkiismeretes és odaadó munkájáért. Este egy újabb mélyreható beszélgetés a szobában, meghallgatni a másikat és segíteni őt a saját tapasztalatoddal nagyszerű dolog!
Szombaton reggeli jóga közösen majd reggeli (finom kórházi tea íz, ami azt gondolom ilyenkor bele kell, hogy férhessen) utána pedig egy klassz előadás az akkupresszúráról. Egy úriember, aki már a megjelenésével szeretet ébreszt a szívemben, akinek a nyugodtsága, kellemes hangja és pozitív gondolkodása pillanatok alatt magával ragad, szeretem ezt az érzést! Pici korom óta vonzanak azok az idős emberek akik ezt testesítik meg. Este csillagászati előadás és egy kinez oldás (derült égből, kissé felkészületlenül ért,de megoldottam).
Aztán a "neheze" de pont ezáltal a megérdemelt érzés is vasárnap jött. Reggel ismét közös jóga majd mindenki elfoglalta a szolgálati helyét és megmutattuk ki mit tud. Ki miben jó, azzal töltötte fel energiával társai testét illetve lelkét. Nekem persze a kineziológia jutott, mégpedig nem is kis falat, egyből 6 oldás. Be is paráztam tőle és stresszoldóként kissé furán néztem a tükörbe, hogy miért is van bennem az az érzés. Igaz, hogy ennyi oldást még nem csináltam egy nap de kértem az égiek áldását és segítségét és ők meghallgatták az imáimat. Aki olyan tiszta szívvel érkezett hozzám,mint amilyen szeretettel én vártam őt nem távozott üres lélekkel a szobámból! Csodás felismerések, elgondolkodtató kérdések, könnycseppek és szeretettel és hálával telt ölelések. Ezt hoztam én el magammal erről a "nehéz" napról! Köszönöm aki bizalmat szavazott nekem vagy aki elfogadta a sorsot és erőt véve félelmein beült hozzám kezelésre és nagyszerű ajándékot adott önmagának és nekem is.
A reggelt asztrozófiával kezdtem ahol nagyszerű híreket kaptam az életutammal kapcsolatban, iránymutatást, kapaszkodókat, élni fogok a használatukkal. Majd egy csodás hangfürdős csakratisztításon vettem részt, rengeteget adott a lelkemnek az a meditáció! Hálás vagyok értük!
A nap a zánkai gyógynövényvölgyben zárult.
Akik egy közösséget alkotnak soha nem véletlenül lesznek azon társaság tagjai. Hát ezt érzem én ezekkel a csodás emberekkel kapcsolatban akik itt összegyűltünk, akik közel engedtük magunkhoz a másikat, ezzel megajándékozva magunkat! Szeressük önmagunkat és másokat is úgy ahogy vannak teljes valójukban! Az út amit a teremtő kijelölt nekünk senkinek sem egyszerű de legjobb tudásunk szerint járjuk azt végig, ha elbotlunk keljünk fel és menjünk tovább ha szívünk vezet bennünket ha nem akkor keressünk másik utat.
Hallottam ma egy jó mondász, ha a teremtő nehéz utat jelöl ki nekünk akkor erős cipőt is ad hozzá! Vegyük fel ezt a cipőt!
Nagyon várom a következő találkozót!

Vasárnap este egy szétbombázott lakás, egy meggyógyult és egy kezdődő bárányhimlős gyermek várt itthon meg egy kezdődő nátha nálam. A tenger továbbra is nagyon hullámzik, nehéz néha megtartani magam,de ez egy következő bejegyzés😉
Receptötletek is majd abban.

Szívem minden szeretetével Nektek❤

4 megjegyzés:

  1. Szilvi annyira csodálatos vagy, hogy ennyire tele vagy szeretettel. Mindannyiónk helyett fogalmaztad meg ebben a posztban, amit kaptunk és átéltünk 3 nap alatt. Mi nem véletlenül indultunk el ezen az úton, fel kell vennünk azt a cipőt, még ha most szorít is és feltöri a lábunkat.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Szívemből szóltál Szilvi. Ahogy végigolvastam újra átéreztem a a táborban történt eseményeket és a boldogságtól könnyek szöktek a szemembe. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha ilyen csodában lesz részem. Nagyon nagyon köszönöm mindenkinek! Különösen Mariannak,Zsuzsának és Bittó Gyulának! Szilvi, Téged szeretnélek külön kiemelni :) Amit Veled átélhettem a kinez alatt és után az tulajdonképpen leírhatatlan és ahogy utána erről Te nyilatkoztál az még most is melengeti a szívemet. Ez volt számomra a legnagyobb meglepetés. Őszintén köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. Drága Kitti! Nekem is nagy élmény volt az oldás, hálás vagyok neked és a sorsnak is, hogy közösen megélhettük ezt a csodát! Köszönöm, hogy megismerhettelek, nagyszerű ember vagy! Ahogy mindannyian egy egy talentumok vagyunk💖

    VálaszTörlés