13 évvel ezelőtt, mikor még csak növekedett bennem szerelmünk gyümölcse, rengeteget simogattuk, a legnagyobb szeretettel, a gömbölyödő pocakomat. Sokmindent nem tudtam akkor még amit ma már szeretettel ajánlok, tanácsolom másnak, de azt igen, hogy az érintés, a simogatás milyen jól esik nekem és bizonyára a pici babának is a pocakomban. Ma már tudom, hogy amit az édesanya meg és átél az áldott időszakban az mind mint élmény és akár trauma is a pici babának. Amikor világra jöttek a kislányaink imádtam a baba illatjukat, simogatni a kis bőrüket, elmerülni a csodálatban mikor szopiztak. Aztán mikor jöttek az apró-cseprő betegségek és a legtöbbször csupán a simogatás (és persze az illóolajok) erejével meggyógyultak, talán el sem gondolkodtam azon ebből mennyi az illóolaj és mennyi az érintés gyógyító ereje. Mert nem ezen volt a fókusz, csak örültem, hogy gyógyszerek nélkül meggyógyultak. Aztán ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre ástam magam az aromaterápia rejtelmeibe, kezdtem megérteni mekkora jelentősége van az olajok szeretettel teli belesimogatásának abba az emberi testbe, ami magában vagy magán hordozza saját életének minden egyes pillanatát, ahogy arra akkor és ott reagált. Az érzések elraktározódtak a sejtekben és ott tovább élnek vagy épp szunnyadnak. De nem csak a saját élmények, hanem a generációs élmények is. Márpedig az tény, hogy az érintésnek, legalábbis szeretetbe burkolva, nem volt túl nagy jelentősége generációkon keresztül. Sokan, sokféleképp hordozzák magukban azokat a hiányokat ami legfőképp gyermekként nem tudott feltöltődni az ölelés, a simogatás hiánya miatt. Majd ezekre a hiányokra újabb és újabb élmények kapcsolódtak, felkerült az álarc, ami mögé bújva biztonságra lelt a viselője. Én ilyen vagyok. Nálunk mindenki ilyen volt a családban. Jó nekem így..... Ezek azok a mondatok, amelyek leggyakrabban elhangzanak azoknak az embereknek a szájából akik úgy érzik (sejtszinten biztosan), hogy nem akarnak vagy mernek szembenézni azzal vagy azokkal az emlékekkel ami miatt ilyenné váltak. Egyetlen pici baba sem születik azzal a vággyal, hogy őt ne öleljék meg, egyetlen felnőttnek sem az a legbensőbb vágya, hogy őt ne érintsék meg. Az, hogy az érintésekből vagy épp azok hiányából mit raktározott el a tudatalattiban, az határozza meg a testi kapcsolódáshoz társuló érzelmeket.
Nem is olyan rég, felajánlottam a családomnak, hogy ha már itthon van a masszázságyam, szívesen megajándékozom őket egy aromatouch kezeléssel, ha szeretnék. Persze mindenki azonnal ugrott a lehetőségre. A nagyobbik lányommal kezdtem. Az olajokkal való gyengéd simogatás közben (ami ebben a kezelésben hat a kliensre, hat a kezelőre és támogatja a kettejük között létrejövő kapcsolat tisztaságát) figyeltem mit érzek én, mi zajlik bennem és ebbe szépen fonódott bele ami felszabadult, megnyílt, megmutatkozott Sáriból. (Az ő engedélyével születik ez a bejegyzés, ezt mindenképp fontosnak tartom). Évek óta figyelem ezt a növekvő, nőiesedő csodát, aki anno közel 3kg-val érkezett a világra, a férjem alkarján elnyúlva is képes volt pihenni, amit épp végigért a kis teste. Szeretettel vártuk, készültünk az érkezésére, vártuk a meglepetést, hisz nem tudtuk milyen nemű lesz. Egészen rövid idő volt amit 3ban töltöttünk együtt, hisz hamarosan érkezett a kistesó is, hogy teljessé tegye a családunkat. Már piciként is azt láttam rajta, hogy végtelenül sok szeretet van benne, hogy tele van a lelke jósággal, hogy hamar a megszeretik bárhova is megy és nagyon nyitott. De közben van benne egy tartózkodás, egy kapcsolódási nehézség, neki nem annyira elsődleges az érintés. Ezáltal a saját érzelmeivel is nehezebben kapcsolódik, fogalmazza meg őket, simogatja ki őket a lelkéből. Sokszor gondolkodtam rajta mi lehet ennek az oka. Hozott minta?, keveset öleltük, érintettük?, ő tényleg ilyen? (mert ezt sokszor hangoztatja), neki ez nem fontos?.... de igazán egyszer sem éreztem, hogy na ez az ok. Mert az amilyen az a tünet, az ok valahol máshol van. És ez a kezelés meghozta az AHA élményt, amit kezelés után meg is osztottam vele. Egyre inkább érzem, hogy NŐvekszem, érdekel hogyan lesz a NŐ, miből alakul, hol vannak a főbb pontok a NŐvé válás útján, sokat olvasok vagy hallgatok podcastokat a születés, az élet és a halál témakörében. Bizony, bizony a születésünk, a világra jövetelünk nagyon is meghatározó. Ez adott alapot a felismerésnek, hogy itt van Sári elakadása. Farfekvéses baba volt és nem kaptam (kerestem) lehetőséget anno arra, hogyan tudnánk mi ezt még akár így is együtt végigcsinálni, hát császármetszéssel jött világra (ahogy közel 22 hónap múlva a húga is). Mikor kivették a pocakomból, nem kaptunk lehetőséget arra, hogy egymáshoz érjünk, hogy csak egymás szemébe nézzünk és üdvözölhessük egymást. Elvitték megmosdatni, az apukája ott vele lehetett, de én már csak bepólyázva láthattam, érinthettem meg őt. Nehéz volt nekem ezt akkor is elfogadni, hogy ezt nem ő és én csináltuk meg, hanem az orvosok. Es ezt most felismerve megint aktiválódott bennem ez a seb, de már nem fájdalommal párosulva, hanem megkönnyebbülve. Hogy ezen dolgoznunk kell és ezt akár már együtt is megtehetjük. Egy pici babának az anyukája a biztonság, a szeretet, az ismerős (persze az édesapa is, hisz szerencsés esetben ők is végig kísérik az áldott 9 hónapot simogatással, mondókákkal, beszélgetéssel), de ha ez a pici baba az új világba érkezés pillanatában nem tud kapcsolódni azzal a biztonsággal, az illattal, a hanggal, a bőrrel akkor akár kötődési, kapcsolódási nehézségek is alakulhatnak belőle. Valahol nemrég azt olvastam vagy hallottam, hogy a születésünk olyannyira fontos, hogy akár a halálunkat is meghatározhatja. Bennem ez sokmindent megmozgatott, pl. hogy valóban így kell-e végbemennie a csodának, hospitalizálva, a kórok házában.... Ha készülnénk kicsi lány korunk óta a születésre, ha lenne ehhez támogató NŐi kör körülöttünk, aki átölel és támogat bennünket a fontos pontokon (menstruáció, szüzesség elvesztése) akkor is ennyire félnénk a szüléstől?, akkor is ennyire fájdalmasan kellene megélnünk?, akkor is jobban bíznánk valaki másban, mint a saját és a kisbabánk testében és erejében????? Úgy hiszem ezen a területen van mit megdolgozni.
Szeretettel köszönöm neked drága Sárikám, hogy gyógyítottad bennem ezt a sebet, közelebb vittél ezzel a felismeréssel magadhoz és Önmagamhoz is. Hálás vagyok neked, hogy anyává születhettem általad, veled. Ami pedig ott elferdült kiegyenesíthető bármikor szeretettel, öleléssel!
Szeretettel ölellek benneteket
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése