2024. február 27., kedd

808 - avagy a végtelen EGÉSZsége

808as szám sok mindent sugallhat, mindenki máshogy értelmezheti, nekem most már a végtelen EGÉSZségét jelenti. És nem csupán azért mert a fekvő 8as a végtelen jele, a 0 pedig az önmagába visszatérő kerekség, hanem most már a múlt szombati 808 NŐ teremtő ereje rendezvény miatt is. Óriási energia amit ez a program megmozgatott. Nemcsak azért mert Somíta és a vele együtt dolgozó, vele kapcsolódó két rendezvényszervezője közel fél éves tudatos teremtő energiája van benne, illetve közel 70 önkéntes 4 héten keresztül programozta a teret és dolgozott magán, hanem azért is amit nekem ez a 8 órás program adott. Tudom, hogy ez még hetikig, hónapokig sőt úgy hiszem most már mindig dolgozni fog bennem és 3 hónap múlva még mélyebben fogom érezni amit adott ez a rendezvény, de amit most érzek illetve szombaton éreztem megpróbálom szavakba önteni. Somitával a tavalyi év második felében kerültem kapcsolatba. Először csak futás közben az előadásait hallgatva, majd a Szakrális új nő olvasása közben, végül pedig a 40. szülinapi ajándékom révén, ami egy két napos kurzuson volt vele és 32 társammal Somogyvámoson. Nagyon sokat kaptam attól a 2 naptól, új barátokat többek között, felismeréseket, a csoportmantrát amit azóta is rendszeresen éneklek séta, futás vagy épp főzés közben, de igazából az utána lévő hetek, hónapok történései azok amit egyértelműen annak a hétvégének a számlájára írok. Azt gondolom a transzformáció, amiről Somita sokszor beszél, a 8as maga már ott elindult. Nem is volt kérdés, hogy ezen a mágikus rendezvényen is ott a helyem. Nagyon készültem rá, testileg és lelkileg is, hogy úgy tudjak ott lenni, hogy be tudjam fogadni azt amit nekem adni akar Isten ezen keresztül. Amikor megérkezett a mail, a technikai infókkal, amiben az is szerepelt, hogy lehetőleg világos ruhában érkezzünk és a ruha vagy szoknya nem kötelező de ajánlott, akkor először azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen világos nadrágom van. Aztán jött gondolat, hogy de miért nem megyek szoknyába, ezzel is támogatva a bennem lévő nőt, akinek az energiáját be kell, hogy hozzam a férfi energiáim mellé, hogy egyensúlyba tudjanak kerülni. Úgyhogy a nagyobbik lányunkkal, aki egyébként egy csodálatosan nőiesedő lány, elmentünk nekem szoknyát nézni. Hamar rábukkantunk arra a földig érő tüll szoknyára, aminek az alsószoknyája egy aranyozott, csillogó anyag, amiben már ott a próbafülkében nagyon jól éreztem magam. A programra való hangolódásként (tudom, hogy nem véletlen, hogy így kapcsolódott egymáshoz a két dátum, esemény) pénteken este Burger Anikó előadásán voltam, ahol Anikót hallgatva, aki nagyon erőteljesen hozza a női energiákat, már érezhető volt a 2es csakrám környékén, hogy valami megnyílt, elindult. Szombaton reggel elmentem fodrászhoz, majd mielőtt elindultam Budapestre felvettem azt a ruhát amit a rendezvényen viseltem. A férjem rámnézett és azt mondta gyönyörű vagyok, mint egy menyasszony, szerinte én ma valakihez hozzámegyek. Nagyon jól esett a bókja. Az utunk Budapestre nagyon kellemesen telt, egy csodálatos gyógyító Nővel mentem, akit személyesen Somita novemberi kurzusán ismertem meg, hisz szobatársak voltunk. Nagyon megszerettem Annát, sokat beszélgettünk és azt mondta nekem: a saját férfi részedhez fogsz ma hozzámenni, melléemeled a női részed. Hát ezek után még nagyon kíváncsisággal vártam mi fog a folyondári sportcsarnokban történni, velem és bennem. Mikor megérkeztünk szeretettel fogadtam, hogy a VIP öltözőben öltözhetünk, ezt nagyon megtisztelőnek éreztem, bár először előjött belőlem a jár-e ez nekem? Hogy én, ott a nagyok között? De aztán megnyugodtam, hogy ez is egy jel, hogy helyem van NŐK között. A terem nagyon hangulatos volt, a fényekkel, a lelátót a teremtől elválasztó makraméval, a zenével, a kivetítőn megjelenő szimbólumokkal és képekkel. Szeretettel a szívemben néztem azt a közel 1000 NŐt aki ott volt, hogy mennyire különbözőek ugyanakkor nagyon is egymáshoz hasonlóak. Bár az életkoruk, a kinézetük, a ruhájuk különbözik egymástól, de mindegyikük szép, értékes, kíváncsi és akar valamit ettől az élettől. Hisz azért jött el, hogy a letapadt női energiáit transzformálja. Engem mindig lenyűgöz a világ sokszínűsége, hogy a különbözőség valójában csak másmilyen formája a szépségnek. 

Már az első részben óriási energiákat mozdultak meg, amit a testem hányingerrel jelzett felém. Azonnal tudtam, hogy mi ez, úgyhogy reagálni is tudtam rá tudatosan, így hamar el is múlt. Gyönyörű meditációval kezdtünk, amiben nyakoncsíptem az egomat, hogy bizony vinne ő valamerre de a szív mást mond. Mivel tudtam, hogy ez egy igazán megtartó, biztonságos közeg számomra így bátran engedtem, hogy vigyen az érzelem, a szeretet. Egészen a kisebbik lányomig repített, hatalmas szeretetkaput nyitva bennem. 

A második rész valami csodálatos volt, ahogy az a közel 1000 NŐ felállt egy fekvő 8as formába, táncolt, énekelt, áramlott. Nekem az egyik ajándéka ennek a programnak az volt, mikor egy páros gyakorlat keretében a másik szemébe kellett hosszan néznünk és önmagunkat meglátni az ő tekintetében. Egy nálam idősebb NŐtársam szemében néztem önmagam. A riadt gyermeket, az útkereső fiatal NŐt, a könnyeivel küszködő eltévedt NŐt és a bölcs asszonyt. És amit mindeközben éreztem az az, hogy de jó, hogy mindez én vagyok, hogy ezeket már szeretettel át tudom ölelni, mert nem érzek benne fájdalmat. Úgy éreztem ebben a pillanatban, hogy valóban itt a transzformálás ideje, mert szintet szeretnék, akarok lépni. A fekvő 8as középpontja 2 gyönyörű NŐ volt, csodás fejdísszel a fejükön és kaput tartottak, amin mi áthaladtunk. Az élet és a halál kapuja, az a körforgás aminek mindkettő a része. Az életet egy dúla hölgy képviselte, a halált pedig egy hospiceban szolgálatot teljesítő NŐtársunk. Varázslatos volt, minden túlzás nélkül. Mindeközben mantrákat énekeltünk, Somita a színpadon, 3 fantasztikus zenész társával együtt. Engem Szirtes Edina Mókus hegedű zenéje teljesen magával ragadt. Nem tudom miért vonz ennyire a hegedű hangja, de nagyon sokszor hallgatok itthon is hegedű zenét és a kisebbik lányunk is ezen a hangszeren játszik. Amókus pedig az én kedvenc, szívemnek kedves állata. Édesapám így szólított kislányként. 

8 óra előtt 8 perccel, 8 percig közösen imádkoztunk, ennyi NŐ együtt, ugyanabban az energiában. Erre nincsenek szavak, ezt csak megélni lehet. Az biztos, hogy úttörők vagyunk, ezen az estén egy kritikus tömeg gyűlt össze és nem azért, hogy valami ellen tüntessen, hanem, hogy valamiért energiákat mozgósítson, alakítson át magában, hogy ezen keresztül hatással legyen a saját életére és a saját életén keresztül a világra. Ezután már csak örömtánc volt, mindenki a saját örömére táncolt vagy épp pihent meg ha azt látta jónak. Figyelte magát, mi esik jól neki, nem akart magára erőltetni többet, mint amire épp vágyik vagy készenáll. És itt ezt is megtehette, mert a tér lehetővé tette. Erre van szüksége mindannyiunknak, hogy önmagunk lehessünk. 

Még nem tudom mit fog ezt az energia rajzolni az én életem vásznán, de nagy szeretettel és hálával várom. Egy célért mentünk mindannyian, hogy napról napra egyre inkább a saját életünket éljük önmagunk és a világ örömére! Az utolsó részben hosszan énekeltük ezt a mantrát, ami engem nagyon megfogott: Szeretem magam, magamban az Istent, Istenben a világot, a világban téged, tebenned magam! Hála és köszönet mindenkinek aki lehetővé tette, hogy ott lehettem. És várom a folytatást


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése