Eltelt 2 év vagy még annál is több

 Hosszú időnek tűnik 2 esztendő, valójában az idő végtelen kerekén pedig egy pillanat csupán. Ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára bejegyzést írtam. Nem tudom miért maradt abba az írás, de mivel hiszem, hogy mindennek oka van és nem kell folyton a múltban vájkálnunk elfogadom, hogy Így kellett lennie.  2019 tele, karácsonya amikor már hallani lehetett a hírekben valamiről ami ott messze már van, létezik (hogy miért, ki vagy mi által azt talán csak sejtjük de nem tudjuk). Akkor még bíztunk benne, hogy nem ér ide, hogy nekünk ezzel nem lesz dolgunk. Úgy gondoltuk a nagy dolgok, nehéz dolgok, furcsa dolgok csak másokkal történnek meg, azok bennünket elkerülnek. Hát nem Így lett... Amivel dolgunk van az meg fog érkezni az életünkbe, mert különben nem tudná bevégezni feladatát.  És meg is érkezett kicsi szeretett hazánkba is 2020ban ez a valami amit az elmúlt 2 évben sokan, sokféleképpen értelmeztek, nevet adtak neki, féltek tőle vagy elfogadták. Megértették az üzenetet vagy csak elnyomták a felébredt érzéseket. Ki-ki a maga belátása szerint. Nem is feladata szerintem az embernek ezt minősíteni, bár kétségtelen, hogy a legnagyobb nehézség ebben kollektív szinten a megosztottság lett. Bizony sokszor egy egyénen belül is a folyton visszatérő KÉTSÉG miatt, ami nem engedett bennünket az EGYSÉGben maradni, ebből pedig lett a megosztottság. Ami senkinek sem jó, ha és amennyiben a szeretet szemüvegén keresztül nézi valaki a világot. Nem szeretném ezt az egész helyzetet semmilyen szinten minősíteni, hiszek valami nálam sokkal nagyobb rendező elvben, aki eddig is mozgatta a szálakat úgy, hogy közben nem fosztotta meg az embereket a szabad akaratuktól. Tudom, tudom sokan most azt mondják, itt már rég nincs szabad akarat, velük sem akarok vitatkozni. Hogy én mit tanultam meg az elmúlt két évben? Rengeteg mindent, azt hiszem sokkal többet fejlődtem e rövidke idő alatt, mint ez előtte lévő 3 évtizedben összesen. De ez sem igaz teljes valójában, hisz az előző 3 évtizedre pontosan szükség volt ehhez az ugráshoz, az elvetett magok learatásához. Úgy is mondhatnám a búza és az ocsú szétválogatásának ideje volt ez számomra. Átalakult minden, de közben meg nem változott semmi. Mert az egyetlen dolog ami örök, az került előtérbe. A tiszta szeretet általi szolgálat, segítség önmagamnak és másoknak is. Nem is olyan régen voltam egy konferencián, ahol ebéd után egy kis átmozgató jóga volt, támogatva az emésztésünket. Egy számomra csodálatos nővel rakott össze a Sors (jó ha tudjátok, hogy minden nő CSODAlatos) aki azt a kérdést tette fel nekem (illetve mivel ő volt a jógaoktató a csoportnak) hogy mit jelent számomra a csend? Csak néztem a szemébe és közben elkezdtek potyogni a könnyeim, nem volt könnyű megszólalni. Pedig tudok beszélni (sokak szerint nem is keveset) de valahogy ott jött meg, hogy mi is a csend számomra. Nekem, aki egész életemben csacsogtam ha kellett ha nem, anyukám folyton mondta, hogy maradjak már csendben... Hát elképzelni sem tudtam mit jelent az a csend, azt meg aztán végképp nem mire is jó az ha nem beszélhetek. Aztán itt rájöttem, hogy az örökös beszéddel folyton azt akartam, hogy mások vegyenek végre észre vagy hallgassanak rám, de közben az önmagammal való beszélgetés lehetőségét meg elnyomtam. Azt hittem a válaszok majd kint lesznek, a tuttit a nálam okosabbak fogják megmondani és aztán én megcsinálom vagy épp a bennem lévő dac miatt nem és ez Így pont jó lesz. Hát tévedtem és örülök, hogy ezt is felismertem. Hallgatni, figyelni, csendben lenni sokszor többet ér, mint egy újabb tanácsot adni, egy újabb irányzatot megismerni majd követni. Mert a hallgatásban van egyfajta bölcsesség, egy megengedés, lehetőség. Megismerni egy másik világot, ami nyugodtabb, békésebb, értékesebb (nekem mindenképp), mint az a zaj ami odakint uralkodik. Tele vagyunk okos (vagy legalábbis annak vélt) készülékekkel, villogó varázsdobozokkal amik biztos tudják a tuttit. Mondják is és teljesen el tudunk veszni az információk áradatában. Nem állítom, hogy baj ha valaki a varázsdoboz bűvöletében él, de hogy emellé nincs meg a legalább ugyanannyi időt kitöltő elcsendesedés, egyedüllét annak tisztázására mit is váltott ki bennem a varászdobozban mondott dolog, hogy szelektáljak azt talán már nem túl biztató a jövőre nézve. Szelektálni, lomtalanítani kell és ezt időnként el kell végeznünk. Ami érték az mehet a kincsesládába, ami nem az Kuka. Azért mert valamit igy szoktunk még egyáltalán nem biztos, hogy érték. És aztán jöhet az újratervezés, mit tudunk tenni azok nélkül a dolgok nélkül amik a kukába kerültek, pedig eddig azt hittük élni sem tudunk nélkülük és mire jók azok az értékek amik a kincsesládába kerültek. Hát valahogy igy zajlott az elmúlt 2 év bennem. Vannak dolgok amiket én magam raktam a kukába, vannak amik maguktól kerültek oda és ez igy teljesen jól van. Időnként végeláthatatlan hullámvasútnak éreztem az életet, a sosem ér már fel a kocsi a tetetőre, hogy körül tudjak nézni vagy ez a félelmetes zuhanás örökké tart érzése között lavírozva. De a sárkányhajó mindig pont időben érkezik meg a célba, de csak akkor ha a kétségek ellenére bele merünk ülni. Tapasztalások sora vár ránk az úton, amik aztán felejthetetlen élményekké alakulnak át és egy egy fontos állomás lesz életünk könyvében. Hogy ezt jó-e újra és újra elolvasni ezt még én is próbálom megfejteni, mert aki folyton nosztalgiázik vagy örökké a jövőn mereng az pont az Életről marad le ami meg MOST zajlik. A jövőn való merengést véleményem szerint könnyebb elengedni, mint a múlton való rágódást vagy épp kellemes nosztalgiázást. A múlt a részünkké vált, a jövő még mindig bizonytalan (de aki megleli a saját hitét annak már sokkal inkább reményteli) mégis csak a jelent vagyunk képesek megélni. Ez egy pandémia idején aztán még jobban kicsúcsosodik, mert hiába akarja az ember visszafordítani az idő kerekét vagy már túl lenni akár egy karanténon ott kell lennie. És ahhoz, hogy ez ne eméssze fel testileg és lelkileg a szeretetben kell ott maradnia. Hogy lehet ezt megtenni? Na ez az egyéni út, ez az amiben még talán mindig nincs megegyezés, hogy mi a legjobb módszer. Egy biztos, a kulcs, a lehetőség bármire a tiszta szeretet. Ami elvárások nélküli, csak VAN, létezik és képes sokasodni anélkül, hogy bárkinek is kevesebb lenne belőle. Egy körforgás, egy áramlás, ami mindaddig tud haladni míg az ellenállás meg nem jelenik. Hogy ezt az ellenállást kell-e legyőzni (magunkban) vagy a szeretet erejét erősíteni, hogy ne állhasson semmi az útjába ez jó kérdés.... Egy kis gondolkodó mindenkinek a hétvégére, aki ezt az írást szeretettel olvassa, pont úgy ahogy én ezt megírtam