Amit teszel, tedd szÍvből.....

A helyemen vagyok és amit teszek az számÍt- azt hiszem ez a mondat csodásan leÍrja azt, amit azzal kapcsolatban érzek amit most csinálok és ahol most tartok. Hosszú, talán néha kissé rögös út vezetett idáig, de úgy érzem itt már simább az útfelület vagy csak kinőttek a szárnyaim és könnyen átszökkelek, repülök az utamba kerülő kavicsokon, köveken vagy akár a sziklákon is. Sokáig kerestem az egommal a helyem ebben a világban, mindenáron bizonyÍtani akartam magamnak, másoknak, hogy igenis értékes vagyok, hogy igenis szerethető vagyok. Csak épp magam nem hittem ezt el! Pici korom óta tudom, hogy tennem kell valamit a világ szebbé tételéért, sokáig tanÍtó néni akartam lenni. Lebeszéltek róla "jó szándékú" felnőttek. Én meg jártam az utat dacosan, sértődötten, folyton keresve  hol is érezném igazán jól magam. De valahogy nem jött ez az érzés. Mindig az éreztem nem vagyok a helyemen, nem beszélek azonos nyelvet azokkal az emberekkel akikkel egy közösséget alkotok. Próbáltam megfelelni az elvárásoknak, jól tanulni, csendben maradni (na ez csak ritkán sikerült, hisz az igazságérzetem sokszor megszólalt ott bent és nem bÍrtam magamban fortyogni) és bÍzni abban, hogy ez fogja elhozni nekem a boldogságot. 

Aztán csak nem jött az az érzés ami hosszú távon is képes volt velem maradni, ami folyton mosolyt csal az arcomra, ahol már nem másoktól várom a folyamatos visszajelzést, hogy jól csinálod amit csinálsz hanem képes vagyok ezt magamnak is kimondani és hálát adni azért, hogy ezzel tehetem szebb hellyé ezt az erőszakkal, indulatokkal és betegségekkel teli világot.

Tavaly nyáron végképp azt éreztem, hogy minden erőfeszÍtésem ellenére még mindig nem találtam meg azt ami igazán az enyém lenne, az utat amit én választottam magamnak és amin békével a szÍvemben lennék képes járni. Aztán jött egy jó nagy pofon ami úgy igazán betalált. És jöttek mellé az illóolajok is amik elkezdték lebontani a falakat amiket a hosszú évek alatt szerzett sérülések miatt épÍtettem szép lassan magam köré. Szépen felerősödött az ekcémám, ezzel is jelezve a külvilág felé, hogy ne közelÍtsetek felém, mert nem szeretnék többször sérülni. Saját magamnak alkottam egy páncélt, ami majd jól elrettenti azokat, akik bántani szeretnének engem. Közben viszont rá kellett jönnöm (egy önismereti tréning alkalmával), hogy nem húzom meg láthatóan a határt magam körül sem fizikailag sem érzelmileg ezért bárki bátran ki be sétálhat az életembe, ha éppen úgy tartja kedve belémrúg ha szerencsém van akkor dicséretet esetleg ölelést kapok tőle. 

Aztán ősszel jött a Doterra, magával ragadó illatok, csodás monó és keverék olajok és egy érzés, hogy nekem ez kell. Nem tudtam akkor még mire, először azt gondoltam a családom segÍtésére csupán. De a tanÍtás utáni vágy továbbra is égett bennem. Átadni másoknak a tudást ami bennem van, kihasználni azt a kommunikációs képességet, amit születésemkor kaptam és talán nem mindig megfelelő módon használtam, ezért úgy döntöttem nekem ezt meg kell mutatnom az embereknek. Nagyon jót tett az önbecsülésemnek ez, hisz végre igazán, szÍvből tudtam adni az embereknek valamit amivel mindenki jól jár, örömmel láttam, milyen sokat segÍtenek az illóolajok egy-egy testi vagy esetleg lelki kihÍvás kapcsán és csodálatos módon tudtam ötvözni a kineziológiai tevékenységem és az illóolajok iránti szenvedélyem. Az elmúlt időszakban számos alkalommal, őszintén éreztem azt, hogy végre a helyemre kerültem és hogy amit teszek vagy adok az tényleg nagyon sokat számÍt az embereknek, a világnak. És természetesen az öröm és hála által önmagamnak is. Tudom, hogy mindez nem azért van, mert én ezt annyira, görcsösen akartam, sokkal inkább azért mert megbékéltem és képes vagyok észrevenni azt a feladatot amit bennem lévő szeretet szemüvegen keresztül nézve küld elém a sors. Nekem ez nagy fejlődés az életemben és végtelenül hálás vagyok érte! Most már nem akarok mindent azonnal, most már képes vagyok türelemmel és szeretettel kivárni, hogy megérkezzen hozzám a csoda. Most már nem kell, hogy mások elismerjenek, mert én érzem ott belül minden oldás és előadás után, hogy tettem valamit a boldogabb világért és azt hiszem én ide indultam el 36 évvel ezelőtt. Nem tudom meddig mehetek ezen az úton, lehet, hogy lesznek még benne elágazások és az is lehet, hogy nem fogok mindig a helyes irányba fordulni, de hiszem, hogy az engem irányÍtó szeretetet segÍt mindig jó döntést hozni. Itt vagyok és várom a feladatokat, teszem a dolgomat és követem az Univerzum útmutatását!

Hála és köszönet mindenért!