2018. december 24., hétfő

Békességet és fényt kértem karácsonyra

Eljött a nap, amikor valahogy minden kicsit más volt. Valahogy olyan könnyűnek es talán ezzel együtt nehéznek is tűnt minden. Érzések egész hada áradt az otthonukban egész nap. Egy kis egos játék (előtérbe kerülvén a család, akik mást látnak bennem, mint aki én vagyok, csak mert így akarják látni) de már megtanultam, hogy egy felismeréssel könnyedén el is lehet engedni ezeket a játszmákat. Sokan vannak kik szeretnek, kik önmagamért becsülnek, kiknek a szeretet fénye nem aludt ki a szívében. Legfőképp ők az én csodás kisangyalkáim és az édesapukájuk.
Csodásan csillogó szempár reggel nappaliban, 2 kis angyalka kézenfogva, kiknek még oly tiszta a szívük és a lelkük, hogy elhiszik a karácsonyi csodát. Mert az létezik, csak tudni kell szeretni es akkor mindannyiunk szívében megtalálható. Erre ébredni bizony semmihez sem hasonlítható ajándék és a hála érzésével kikelni az ágyból felbecsülhetetlen érték.
Egész nap önfeledt játék, izgatott várakozás, szeretetteljes ölelésekkel.
Délután a templomba készültünk betlehemes játékot nézni, mikor Sári megkérdezte:
- miért megyünk el minden évben ha ugyis ugyanazt játszák el?
- nem a játék miatt megyünk oda, hanem a csodáért, a fényért, a szeretetért es a békességért amit a Kis Jézus születése hozott a Földre és ez az energia karácsonykor olyan erős. Ezt megyünk el elrakni a szívünkbe, hogy sötétebb napokon fényt tudjunk gyújtani a lelkünkben vagy más lámpását meg tudjuk vele gyújtani. Hogy a zűrzavaros időben békét találjunk és szeretettel meg tudjuk vàrni míg elvonulnak a felhők. Ezért fontos, hogy megértsük és felelevenítsük a kisded születését - feleltem.
Mint minden évben, idén is megérkezett az üzenet, csodás műsor nézői lehettünk újra és a hála, a szeretet és a béke amit magunkkal hoztunk betöltötte az otthonunkat, az esténket és az egész lényünket! Köszönöm neked karácsony szelleme az újabb csodát!

Szeretetteljes együtt töltött pillanatokat kívánok mindannyiunknak a következő napokra (is)!

Szívem minden szeretetével Nektek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése