Elfogadás,hála....

Tegnap este olvastam egy cikket aminek az egyik mondata nagyon megfogott, "nem a boldogság tesz minket hálássá, hanem a hála az ami boldoggá tesz bennünket"! Nagyon igaz mondat és abszolút "éreztem" ezt tegnap a saját bőrömön.
Vártam a hét utolsó napját, hisz anyukámékhoz voltunk hivatalosak "kertipartira". Annyira jól sikerültek az utóbbi időben a találkozások velük, örömmel mentem hozzájuk. Vártam, hogy újra találkozhassak a szeretett bátyámmal, egy jót beszélgethessek az öcsémmel és a szüleimmel, láthassam ahogy a gyermekeim élvezik az udvar adta lehetőségeket és mosoly ragyogja be az arcukat. A férjem szülei is hivatalosak voltak, így igazán adott volt minden egy szuper naphoz, hisz a hozzánk legközelebb álló emberek alkottak egy csoportot, talán életünkben először. Anyósomék érkeztek korábban,hisz nekünk újfent nem sikerült korán ébrednünk. Hosszúra nyúlt a szombati nap és kissé fárasztó is volt számomra 8 órán át egy 55 fokos konyhában segíteni egy barátunknak akiknek büféje van a Balaton partján. De megérte, mert újabb élménnyel ajándékoztam meg magam, kipróbáltam egy új szerepben, kilépve a komforzónámból... Adtam és közben kaptam is. Hálás vagyok érte!
Visszatérve a tegnapi napra.... Mi dél körül értünk Hahótra , a bátyámra vártunk az ebéddel aki 1 óra körül csatlakozott hozzánk. Üdvözöltem a szüleimet és anyukámmal meg anyósommal beszélgetve tettük a dolgunkat. A lányok letáboroztak az udvaron, kissé csalódottak voltak mert az idő elromlott így hiába rakták ki a papáék a medencét nem tudtak fürdeni. Apukámék kint beszélgettek az udvaron. Mikor megérkeztünk láttam már, hogy az öcsém és édesapám nem éppen "szomjas". Azt gondolom nincs is ezzel semmi baj, hisz az egy party, belefér. Azonban a kisördög ott motoszkált a fejemben, mert sajnos tudom milyen tud lenni apukám amikor többet iszik és sajnos ez elég gyakori nála. Hát beigazolódott a gyanúm és folyton mondta a magáét teljesen feleslegesen és időnként érthetetlenül, rettenetesen csúnyán beszélt, belekötött mindenbe.... Nehezen tolerálom az efajta viselkedést, de magamhoz képest jól bírtam és nem szóltam. De közben láttam, hogy sem a Máté sem a lányok nem tálalják a helyüket, "unatkoznak, szenvednek" és egyik helyről a másikra ülnek. A lányok, akiknek maga a paradicsom az a közeg, az állatokkal és minden tartozékával együtt. A délutáni sütögetés volt számomra a nap csúcspontja, itt elszakadt a cérna. Amikor bármit csinálsz vagy mondasz az nem jó de közben aki kritizál nem tudja, hogyan is kell csinálni illetve egyedül képtelen rá. Itt volt egy olyan érzésem, hogy beülök a kocsiba és hazajövünk a családdal. De a jó angyal győzött a fejemben, nem szerettem volna magára hagyni anyósomékat, a veszekedés sem volt célom illetve tudom, hogy ezzel mekkora csalódást okoztam volna a lányoknak. Úgyhogy fogtam magam és elmentem sétálni. Földes út, kukoricatáblák között, fújt a szél és éreztem ahogy mossa ki a negatív gondolatokat és érzéseket a fejemből. Hányszor végigsétáltam és bicikliztem ezen az úton gyerekként és bizony hálás voltam a természetnek hogy ezt még 33 évesen is megtehetem és lehetőséget ad számomra, hogy "otthagyjam neki" a haragomat vagyis sokkal inkább a csalódottságomat. Egy jó fél órás séta után hálával a lelkemben mentem vissza és kerestem a jó dolgokat a napban. Hogy itt van a bátyám és megölelhetem, hogy bármilyen nehéz esetek is élnek a szüleim, hogy nekem nem "kell" ott élnem és egy élhetőbb és tartalmasabb életet tudok magaménak az imádott férjemmel és a kislányaimmal.... Az idő is valahogy tegnap érezte, hogy mikor kell színre lépnie. Napok óta tombolt a kánikula, de tegnapra viharosra fordult a szél, többször eleredt az eső..... Mintha csak jelezni szerettek volna az égiek. A vacsi után hamar véget is ért a "móka" mert nagy villámlásokkal és dörgéssel megérkezett a vihar. De örülök, hogy nem az én lelkembe. Kocsiba szálltunk és az időnként egészen kivilágosodott égbolt alatt hazajöttünk szeretetben és békében a szívünkben.
Este itthon miközben Sári rajzolt mondta, hogy szerinte ma a papáék nagyon csúnyán beszéltek és ez neki nem tetszett. Mondtam neki, hogy ők ilyenek és ezt el kell fogadnunk. Így nőttek fel, ezt csinálják nap mint nap, mert nem látnak túl a saját boldogtalanságukon. Erre a kis bölcs 6 évesem azt mondja nekem, anya, te is ott nőttél fel de te megokosodtál és nem viselkedsz így! Azt hiszem itt fogott el csak igazán a hála érzése, hogy valóban mennyire jó nekem ott ahol most vagyok, azokkal az emberékkel akikkel megosztom az életem és ők is velem, hogy egy ilyen okos kislányom van aki magától ennyire belelát már a dolgokba és helyén tudja kezelni azokat... Este még egy kellemes, nyugodt és szeretettel átjárt beszélgetés apácskával, hát mi kell ennél több? Hogy mások, hogy teszik tönkre a saját életüket, hogy árnyékolják be a félelmeik és a korlátaik a mindennapjaikat, hogy mennyire nem élik még a boldogságot sokkal inkább teret adnak a boldogtalanságnak, a szenvedésnek és az önpusztításnak ez nem az én gondom! Egyetlen embér van csak a Földön aki mindig velem van és lesz míg élek és akinek a döntéseiért, érzéseiért és boldogságáért felelős vagyok ez pedig én magam vagyok! Segítséget meg annak kell nyújtani vagy adni aki azt kéri!

Rég írtam már ételötleteket, hisz itt volt a nyaralás, a melegben talán kevésbé volt kedvem főzőcskézni.... Most pedig kiderült, hogy többek között tehéntej, tojásfehérje és még jopar6dologra erzekeny6vagyok így kissé megnehezítette a helyzetemet... De megoldom ezt is,mint minden mást!
Anyukám tegnap isteni babgulyást készített bográcsban! Én ma karfiollevest és borsófőzeléket fogok főzni, de tervben van egy fetasajttal töltött rántott gombafej, paradicsomos gombás tészta, frankfurti leves, rakott cukkini vagy tócsi, majonézes sali halacskával....

Szívem minden szeretetével nektek❤