2017. január 27., péntek

Káoszból rend

Ahogy a mai reggelünk indult kissé káoszosnak nevezhető.... Már az elindulással elcsúsztunk és akkor még el kellett útközben intéznünk valamit. Szóval az oviba is kissé "elkésve" értünk oda. Mikor odaértünk Zsófi mondta a kocsiban, hogy neki fáj a füle... Uppssz. Nem tudtam mire vélni a dolgot, nem szokott ilyet mondani. Mondtam neki, hogy akkor hazahozom és kap fülmelegítő sapkát. Fel is csillant a kis szeme. Aztán több dolog is elkezdett cikázni a fejemben, ha fáj a füle el kell vinnem dokihoz, mert egyrészt az nem játék, másrészt hétvégén elutazunk nehogy ott legyen gond vagy utazhatunk-e így egyáltalán. Aztán meg, hogy az utóbbi időben többször hallottam tőle, hogy ő nem is szeret annyira oviba járni, mert olyan sokat kell ottlenni meg hiányzom neki.... Szóval mi van ha ez csak "kamu"? Miután megtudta, hogy doktornénihez kellene menni eltörött nála a mécses és mondta, hogy ő csak fülmelegítő sapkát szeretne, kezdett gyanússá válni a dolog. Óvónénivel megbeszélve a dolgot úgy döntöttem marad az oviban, hisz miután megnyomkodtuk a fülét és kicsit elbeszélgettem vele úgy tűnt ő tényleg egyszerűen csak nem szeretne oviba menni. Persze azért nem voltam teljesen nyugodt, hisz azért ez eddig nem volt jellemző rá, mi van ha tényleg baj van? Vagy ha most nincs is akkor kineziológus fejjel gondolkodva vajon miért kreál ilyeneket... Abban egyeztünk meg kompromisszumot kötve, hogy ebéd után hazajöhetnek. Na ezzel azért úgy jócskán -borult a mára kialakított napirend.. De ismét jött a szuper nagypapi és nagymami és megoldódott a dolog.
Azért csak nem nyugodtak a kis hangyák a fejemben így kb fél óra múlva felhívtam az óvónénit. Örömmel hallottam, hogy Zsófikával minden rendben, játszik,jó a kedve, nyoma sincs betegségnek. És ez beigazolódott miutan papa hazahozta őket ebéd után. Mondta, hogy nem fájt neki egyáltalán a füle. Szóval egy újabb feladat anyának megfejteni miért történt ez.
Este mikor hazajöttünk mamáéktól a csajokkal, együtt vacsoráztunk míg apa elment focizni. Sári kérte vacsi után, hogy olvassak neki a blogomból. Olyan édes volt ahogy hallgatta, kérdezgetett róla és mondta, hogy ez neki nagyon tetszik. Azt mondta, ha nagy lesz ő is fog blogot írni ❤ hát imádom a kis okos buksiját! Jó érzés egy szülőnek amikor érzi a gyermekén, hogy ő büszke rá és megfogalmazódik benne, hogy egyszer majd ő is szeretne azt csinálni amit az anyukája vagy az apukája.
Pancsi után még volt egy kis csajos program, körömfestés😀 oviban nem engedem, de ha van egy hosszabb szünet akkor szabad. Nekem kislányként nem volt lehetőségem ilyenre és emlékszem mennyire vágytam rá! De csak egy igazán csajos ruhának is úgy őrültem volna! Ezért is imádom a kislányaimat csajszinak öltöztetni, nevelni... Nekem mindig a bátyám kinőtt ruháit kellett hordanom 😞 akkor megfogadtam ha egyszer lesz saját keresetem csupa csajos holmit fogok magamnak venni és ha kislányom lesz ő is megkapja ezeket a dolgokat. Hát most triplán élvezem ezt a dolgot😀 tegyünk meg mindent azért, hogy ha belenézünk a tükörbe egy kedves,őszinte ember mosolyogjon vissza ránk aki elégedett önmagával! És ha ehhez kell egy csinos ruha hát vegyük meg magunknak!

A mai délelőtti káoszban felmerült vennem, hogy talán nem életem legjobb ebédjét fogom elkészíteni, de finom lett. Francia hagymaleves készült fokhagymás, olívaolajos pirítóssal és pirított hagymával valamint bio tönkölytarhonya sertéspörkölttel hozzá házi káposztasaláta. Én tojást ütöttem a tarhonyára isteni volt!

Szívem minden szeretetével Nektek❤

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése