Anyának lenni....

....mindenki fejezze be a mondatot a saját érzései szerint! Nekem így folytatódna, azt jelenti, hogy 9 hónapig eggyé válsz egy kis angyallal aki téged választott az édesanyjának mégpedig azért, mert tanulni szeretne tőled és tanítani jön téged❤ az pedig, hogy ki mennyit fejlődik ezen a "tanfolyamon" nem intelligencia kérdése hanem, hogy mennyire nyitott a szíve... Mennyire képes befogadni a tiszta szeretetet és ugyanezt vissza is adni. Mikor megszületünk mindannyian tele vagyunk álmokkal, csupa mosoly az arcunk és szeretet árad belőlünk annak minden lehetséges formájában. És vágyunk a szeretetre, sőt igazából másra nem is igazán van szükségünk, csak,hogy szeressenek bennünket. És ezért még "önmagunkat" is képesek vagyunk feláldozni, maszkokat erőltetünk magunkra, mert a jószándékú felnőttek elhihetetik velünk, hogy csak akkor fognak bennünket szeretni, ha.... És sajnos megtanulunk eszerint élni. Sokan már ekkor eldöntjük, hogy mi szülőként ugyanígy vagy épp homlokegyenest az ellenkezőjét tesszük majd a gyermekeinkkel. Aztán felnőttként rájövünk, hogy hiába akartuk jobban csinálni, nekünk sem mindig sikerül. Hiszen ezt tanultuk meg gyermekként így ezt is tudjuk továbbadni. Hacsak ki nem "töröljük" a tudatalattinkból a sok sok berögzült rossz mintát. De megsúgom,így sem fogunk folyton helyes döntéseket hozni, sokszor megbántjuk a meggondolatlanul, dühből, indulatból kimondott szagainkkal imádott gyermekeinket, időnként pont azokkal a szavakkal amit mi is hallottunk a szüleinktől és úgy nem szerettük. De ez is tananyag része. A felismerés, a megbánás, a szembesítés, az igazság kimondása... A szabad akarat amit a Jóisten adott nekünk óriási ajándék. De ez nem csak a mi kezünkben van, hanem már a gyermekekében is. Ha azt látják tőlünk, hogy mindig elmondjuk ami bánt bennünket, hogy fel merjük vállalni ha valamivel nem értünk egyet, hogy tudunk bocsánatot kérni ha rossz döntést hoztunk, hogy keményen dolgozunk azon nap mint nap, hogy valóban a legjobbat kapják meg és ezt tesszük azzal, hogy jó példával járunk előttük (vagy inkább mögöttük, hisz a mi dolgunk támogatni őket), akkor arra neveljük őket, hogy merjenek kiállni önmagukért, tegyenek az álmaikért és hozzák ki minden napjukból a legtöbbet. 
Sok minőségi időt töltök a lányokkal, rengeteget beszélgetünk, társasoztunk, szerepjátékozunk, főzőcskézünk, közös programot csinálunk. Nyitottak a világ dolgaira, szeretnek szeretve lenni, tanulják, hogy kell elengedni a rossz érzéseiket és hogy kell kimutatni amit éreznek. Nagyon sok ember nem képes erre, pedig tudatalatt nagyon is vágyik rá! De mindenki csak azt kapja amit ő is ad. Ha valaki nem tud ölelni, dicsérni, simogatni az nagy valószínűséggel nem is fogja megkapni ezeket egy másik embertől. Mi nagyon sok formában kinyilvánítjuk egymásnak nap mint nap milyen sokat jelent nekünk a másik és ezt a lányok is már szépen alkalmazzák. Zsófi pár napot itthon töltött betegség miatt, felemelő érzés volt vele 2ben lenni. Közös főzőcskézés, játék és közben beszélgetés, ölelés, puszi...
Ma reggel mikor készülődtünk az oviba, kissé ingerülten szóltam rájuk,mert nem akart beindulni a "gépezet". Aztán hamar észbe kaptam és bocsánatot is kértem, hogy felemeltem a hangom (nem kiabáltam, csak nyomatékot adtam a szavaimnak). Mikor indultunk itthonról Zsófi odajött, átölelt és azt mondta nekem: anya, te vagy a legjobb anyuka a világon még akkor is Ha kiabálsz! Gondolhatjátok, hogy hosszú ölelés és csillogó tekintet követte ezt a szívből jövő mondatot. Nagyon megtisztelve éreztem akkor (és persze a nap minden percében), hogy én lehetek ennek a csodás kislánynak az anyukája. Miután elvittem őket az oviba még pár órával később is könny szökött a szemembe főzés közben mikor erre a reggeli momentumra gondoltam. Egy édesanyának ennél nagyobb ajándék nem kell és gyermekei ölelő karjánál szebb ékszer nem díszítheti az nyakát. Hálás vagyok, hogy ezalatt a rövid idő alatt ily sokmindenre meg tudtuk tanítani egymást! A Jóisten segítségével még rengeteg csoda és ajándék vár bennünket!

Szívem minden szeretetével ölellek benneteket❤